Zalamegyei Ujság, 1939. július-szeptember (22. évfolyam, 149-226. szám)

1939-07-29 / 173. szám

2 ZALAMEGYET UJSÁH 1939. július 29 A somogyi Balatonparton augusztus l-én kezdődik a kötelező munkaszolgálat. Lecsapolási munkát végeznek. Balaionzam árúiban Weissenbach Iván bá­ró, Somogy vármegyei főjegyző elnöklésével értekezletet tartottak a polgári és katonai ha­tóságok és az érdekelt földtulajdonosok be­vonásával. Weissenbach Iván báró röviden ismertette az eddig történt intézkedéseket, majd beje­lentette, hogy a lecsapolási munkálatokhoz szükséges földmunkákat a minisztertanács en­gedélyével a kötelező munkatáborral végez­tetik el. Vitéz Fábry Dániel tábornok, or­szágos felügyelő ismertette azokat a feltétele­ket, amelyek mellett a munkatábor a szük­A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalá­sáról szóló 1939 :IV. t. c. 7. szakasza értel­mében az egyetem vagy a főiskola első évfo­lyamára felvehető zsidó hallgatók és növen­dékek számát és a feltételek módját is szabá­lyozni kell. A nagyjelentőségű törvény 7. pa­ragrafusa igy hangzik : »Az egyetemek és a főiskolák első évfolya­mára zsidót csak olyan arányban lehet fel­venni, hogy a zsidó hallgatók (növendékek) száma az egyetem vagy a főiskola illető ka­rára (osztályára) felvett összes elsőévfolyamú hallgatók (növendékek) számának hat száza­Felmerült vitás esetek nyomán a posta ve­zérigazgatóság a bel-, illetve külföldi gépjár­művekbe szerelt rádióvevőkészülékekre néz­ve az alábbi végérvényes határozatokat hozta: 1. Belföldön, ha valaki a lakásában felsze­relt rádióvevő berendezés üzembentartására váltott engedélyt, akkor az engedély alapján vevőkészülékét a gépkocsijában is magával viheti, ott üzemben tarthatja, feltéve, hogy az engedélyt is magával viszi és hogy amig rádióját a gépkocsiban használja, az idő séges munkákat elvégzi. Balatonzamárdi köz­ség köteles gondoskodni az 500 főből álló munkatábor elhelyezéséről. Ezt a kérdést már meg is oldották úgy. hogy a Somogy vármegyei alispán közbenjárására cserkész- sátrakat kapott a község kölcsön és a munka- szolgálat táborának nagyszerű helyet biz­tosított a tihanyi Apátság szántói gazdasá­gának területén, a munkahely mellett. A munkaszolgálat emberei 31-én már meg is érkeznek és augusztus l-én, kedden reggel ünnepélyes keretek között fogja vitéz Fábry Dániel táborn k a munkát megkezdetni. iékál ne haladja meg. Ez a rendelkezés nem terjed ki az egyetem hittudományi karának és a hittudományi főiskoláknak a hallgatóira növendékeire).» A Budapesti Közlöny legközelebbi száma már közli is az idézett törvényes intézkedés végrehajtása tárgyában kibocsátott rende­letet, amely úgy intézkedik, hogy' néhány egyetemi és főiskolai fakultás első évfolya­mára nem is lehet mindaddig zsidó hallgatót felvenni, amig a mostani zsidó hallgatók (ta­nulók) száma az előirt arányszámra nem csökken. alatt a lakásán más felszerelt rádió vevőbe­rendezés nincs üzemben. Ha ellenben az illetőnek két készüléke van s az egyiket hozzátartozói odahaza használ­ják. mig ő a másikkal autó-utra megy, ak­kor erre az utóbbira külön engedélyt kell, a gépkocsi rendszámának feltüntetésével kérni. 2. Külföldről Magyarországra érkező, kül­földi rendszámú gépkocsiba rádió-vevőberen­dezés után az illetőnek az illetékes m. kir. postahivataltól engedélyi kell beszereznie^ Ha a külföldi gépkocsi tulajdonosa útlevéllel iga­zolja, hogy csak ideiglenesen tartózkodik Ma­gyarországon, az ittartózkodás idejére, az itt- tarlózkodás minden megkezdett hónapjára fi­zetendő 1.20 pengőért ideiglenes engedélyt Aöteles váltani. HÍREK IDÖJÓSLÁS : Ma még élénk, holnap már gyengülő északnyugati szél, változó felhődet, keleten még futó esők. A hőmérséklet alig változik. — MEGHALT A KIRÁLYI GYERMEKEK NEVELŐJE. Wéber Jácint, a pannonhalmi Szent Benedek rend tagja, IV. Károly király árváinak nevelője, 63 éves korában Bu­dapesten elhunyt. Pannonhalmán temetik el­A BALATONFÜREDI GYÓGYFÜRDŐ IGAZGATÓJÁT, Gácsér József Szent Bene- dek-rendi áldozópapot, Kelemen Krizosztóm pannonhalmi főapát a rend főjószágkormány- zójává nevezte ki. Utódja Rézner Tibold, kormányfőtanácsos, eddigi íőjószágkormány- zó lett.- ROSSZUL LETT ÉS ÖSSZEESETT SZOMBATHELYEN, az utcán, vitéz Horváth Róbert premontrei gimnáziumi tanár. A rend' házban lévő lakásán ápolják. Állapotában a javulás jelei mutatkoznak. — SZABADSÁGRÓL. Marton Ignác adóügyi főszámvevő, a városi adóhivatal főnöke, sza­badságáról visszatért és hivatalának vezetését átvette. . A [ |j] — BUCSUZÁS. A szombathelyi MÁV üz­letigazgatósághoz történt beosztásom folytán eltávozom Zalaegerszegről, ahol 18 evet töl­töttem. Mindazoknak az ismerősöknek és jó­barátoknak, akiktől személyesen el nem bú­csúzhattam, ezúton mondok szives Isten hoz- zád-ot. Németh Kálmán MÁV főintéző. — HALÁLOZÁS. Dr. Stefler Gézáné szül. sinerszegi Keresztury Mária, ezredorvos fe­lesége, 33 éves korában elhunyt. Nemesgu- lácson temették nagy részvét mellett. Halálát kiterjedi előkelő rokonság gyászolja. — ORSZÁGOS 48-AS EMLÉKÜNNEP. NAGYKANIZSÁN. Megírtuk már, hogy a volt 48-as gyalogezred baj társai szeptember 10-én ezrednapot rendeznek Nagykanizsán. Ebben az ügyben kedden népes értekezletet tartot­tak. Schöífl Rezső ny. ezredes, elnök beje­lentette, hogy az utóezred — a m. kir. 17-ik honvédgyalogezred — ebből az alkalomból hadlörténelmi kiállilást is rendez. A rendező- bizottság elhatározta, hogy filléres gyors be­állítása iránt megkeresik a MÁV igazgató­ságát. A szeptember 5-lől 10-ig tartott kiál­lítással kapcsolatban a rendezőség kéri azo­kat a 48-as bajtársakat, akiknek kiállításra alkalmas emléktárgyuk van, hogy azokat Kun- stadter Andor 48-as tart. főhadnagy nevére hivatkozással minél előbb küldjék meg Nagy­kanizsára. a 17. honvédgyalogezred parancs­nokságának. Remecz, Cserna, Szurnyi stb. orszá­gos rekorderek a vasárnapi atlétikai versenyen­— 'A KIR. ÜGYÉSZSÉG NEM VÄTTALTA A VÁDAT ILOVSZKYVAL SZEMBEN. Is­meretes, hogy Drózdy Győző a nagykanizsai ügyészségen feljelentést tett Ilovszky János képviselő ellen, akinek kereskedelmi végzett­ségét feltüntető bevallását okirathamisitásnak állította be. Az ügyészség nem vállalta a vád képviseletét, elutasította Drózdy feljelentését, A pécsi kir. főügyészség a kanizsai ügyészség határozatát magáévá tette. Ezután Sor kerül knajd a közigazgatási bíróság Ítélethozatalára.. Július hó 24-től augusztus hó 3-ig szezonvégi árusitás Szandálok 3, 4, 5, 6 P-ős árban Fehércipők 7, 8, 9 P-ős árban Férfi nyári ingek, fürdőruhák és strand cikkek leszállított olcsó áron Dr. TOLDY IMRE cipő és divatház Zalaegerszeg. Rendelet a zsidó főiskolai hallgatók felvételéről. A külföldi autós la20 P-t fizet rádiója után a postának.

Next

/
Thumbnails
Contents