Zalamegyei Ujság, 1939. április-június (22. évfolyam, 75-148. szám)

1939-05-17 / 114. szám

XXII.'évfolyam 114. szám. Ára 8 fillér I93B. május 17. Szerda. Felelős szerkesztő : Her bo 1 y Ferenc. Szerkesztőség és Széchenyi-tér 4. : kiadóhivatal; Zalaegerszeg, ■r: "i-ii.,::: Telefonszám 128. POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. Előfizetési árak:[egy hónapra 1*50 pengő, negyed­évre 4 pengő. — Hirdetések díjszabás szerint. Napról-napra növekedik Thassy Kristóf párthiveinek száma. Már a nyilasok is azt han­goztatják, hogy hinni lehet Thassy szavainak. Üzletzárást a csütörtöki nagygyűlés idejére I A nyilasok a képviselőház feloszlatása ulán lelkendezve kiáltottak föl : no, elérkezett a mi időnk! Mert abban a balga hitben rin­gatóznak, hogy a titkos választás eredménye nyomban közökbe adja az ország kormány- rudját. Hogy egyes vidékeken, mint például Zala megyének északnyugati részén tudlak maguknak tekintélyesebb számban párti)ive­ket szerezni, teljesen elvakitotta és elbizako- dottá tette őket. Mert a nyugalmi időkben, amikor a többi pártok ’pihentek és csak ők lármázlak, azt hitték, hogy a pártok tel­jesen megdermedlek s ők teljes szervezett­ségükkel könnyedén elnyomhatják azokat. Ám nagyon csalódtak. És csalódásuk épen ott a legnagyobb fokú, ahol talán a legbiz­tosabbra vették győzelmüket: a zalaegersze­gi választókerületben. Itt ugyanis arra szá­mítottak, hogy vagy nem lesz helyi jelölt, vagy, ha lesz is, attól nem kell félniük. És mi történt! Akadt helyi jelölt Thassy Kristóf dr. személyében, akinek egyszerű meg­jelenése elég arra, hogy eltüntesse a nyilas »tömegeket«, mint a napsugár a hópelyhe­ket. Ahol Thassy Kristóf megjelenik, ott — mit mondjunk ? — szépségesen visszahúzód­nak és a választók nagy többsége meghódol előtte. Ezt bizonyítják a tapasztalatok. Sen­ki sem tud rá haragudni, senki sem talál benne semmi kifogásolni valót sem. Igazi keresztény, igazi magyar ember, aki nem ígér, de szavát adja, hogy mindenben a nép érdekeit védelmezi, ha bejuthat az ország házába. Szavaiban senki kételkedni nem mer, mivelhogy tudják felőle, hogy ő nem ke­nyérért, nem előnyökért, nem érvényesülé­sért, hanem tisztán és kizáróan a keresztény magyar népi politika megalapozásában való részvételre ákarja erejét és tehetségét ál­dozni. Hallottuk nem egy és nem liz nyilas- érzelműnek szájából azt, hogy Thassynak hin­ni lehet és hinni is kell. Ez annak a jele, hogy a nyilasok kezdik megelégelni az agitátorok maszlagolásait, kezdenek komolyabban gon­dolkodni, összehasonlitgatásokat tenni és en­nek az összehasonlitgatásnák más vége nem lehet, mint a Thassyhoz való csatlakozás. Vagy, ha nyiltan talán nem is mernek mellé­je állani, szavazatukat Thassyra adják. No lám: a titkos szavazás, amelyre a nyilasok olyan reményteljesen építettek, Thas­synak javára billenti a mérleget! Thassy Kristóf nem kiabál, nem veri a nagydobot, nem Ígéri a hetedik mennyorszá­got; ő egyszerűen dolgozni akar a népért. És ezt nemcsak föltételezni, hanem el is kell hinni, mert az mindenki előtt eléggé világos, hogy neki mellékcéijai nincsenek. Ennyire ismerik őt. Ennek köszönbeti, hogy ő, aki eddig csak csendben munkálkodott, maga mel­lett görögtüzet nem gyújtott, aki sohasem haj- hászla a népszerűséget, egyszerre népszerű lett. Eddig még sohasem tapasztaltuk, hogy valamelyik jelölt bemutatkozása elé olyan nagy várakozással tekintettek volna a kerület községei , mint Thassy Kristóf dr- lá­togatása elé- Ez az állításunk nem kor- tesfogás, hanem lerögzitése annak, amit tapasztalunk. Ugylátszik sokan, de na- gyon sokan szégyenkeznek már nyilas- voltuk miatt, amikor Thassy Kristóf hozzá­juk szól. Nem ülnek föl már annak a kita­lálásnak, hogy : a nyilas párt a szegény em­berek pártja, a nyilas jelölt meg a szegény nép megváltója. Bátorságot vele szemben nem mutatnak, mert sehogysem merik jószándé­kát kétségbevonni, egyeneslelküségében ké­telkedni. Bíznak tehát Thassy Kristófban még azok is, akik eddig még nem mertek nyiltan párthiveivé szegődni. Az ő megjelenése megváltoztatja az irá­nyában esetleg kitenyésztett ellenséges hangu­latot- Olyan hatást gyakorol hallgatóira, hogy az alól szabadulni nem tudnak. Hiábavaló is ellene az éjjeli oson- gáisokkai megspékelt agitáció■ Aki éj­jel jár, annak erejében, szándéka tisztaságában nem igen lehet bízni. A zalaegerszegi nagygyűlés, amelyet Áldozócsütörtökön délelőtt fél il-kor tartanak a Kuliurházban, minden bizonnyal ismét gyarapítja Thassy párthiveinek a számát. Ez alkalommal mondja él programmbeszé- dét Thassy Kristóf dr. A gyűlésre tekintettel felkérjük az üzlettu­lajdonosokat, hogy üzleteiket csütörtökön olyan időben zárják be, hogy úgy maguk, mint alkalmazottaik résztvehessenek a gyűlésen. Ennek a gyűlésnek szónokai: Briglevics Károly dr. ny. főispán, Kováts Ferenc, gaz­daköri elnök, Tarányi Ferenc dr. és őrffy Imre dr. felsőházi tagok., Zsidó Sándor dr. és Thassy Kristóf dr. képviselőjelöltek. sf­lkx a hamis hir járja a kerületet, hogy csak egyetlenegy jelölt fut a zalaeger­szegi kerületben a mostani «választásokon, egyetlenegy jelölt lépett fel és küzd a sza­vazatokért, mégpedig Eitner Sándor, a nyilas jelölt. Igen-igen csodálkozunk ezen a híren, nem tudjuk megérteni, ki találta ki. Azazhogy, na­gyon is jó tudjuk. A nyilasok dobták a köz­véleménybe, mert ezzel is a saját gyengeség güket akarják takargatni, ezzel is (híven régi taktikájukhoz) hazug beállítással el akarják hitetni a zalai választókkal, hogy csak ők lépnek fel. Eitnernek nagyon rosszul állhat a szénája, ha már ehez a cselhez folyamodott a nyilas gárda s csak igy remélik elhalász­hatni a szavazatokat Thassy elől. Mert az igazság az, hogy a zala­egerszegi egyéni kerületben Thassy Kristóf dr. is fellépett. Nem egyszer megírtuk, nem egyszer el­mondtuk már, hogy a kerületnek két jelölt­je van: egyik a komolyan számbavehető Thassy Kristóf dr., másik a zöld ingben sza­ladó Eitner Sándor. Thassy Kristóf dr. már annyira megszerettette magát s akkora ered­ményt ért el, hogy , mint nem egyszer tapasz­taltuk és mai számunk előző cikkében is megírtuk, a nyilasokat tömegesen hódítja ma­gához. Csoportosan térnek vissza a keresz­tény gondolkodás hívei közé a nyilasok! , "Elsősorban és legíőképen azért, mert itt a keménykezet, az igazság helyes szolgálatát látják biztosítottnak! Thassy Kristóf ugyani is a hazaárulással egyenlő valulabüncselek- ményt a lehelő legszigorúbban akarja bűn­tetteim, erre a gyalázatos bűnre az igazság és megtorlás teljes szigorával akar lecsapj ni! Itt nem kíméli azokat sem, akik méltán szégyelhetnék, hogy hasonló büncselekmét- nyek sárgafoltja rutitja be a múltúkat s lakik megtanulhatnák ,hogy a választópolgárok kor­zó csak azok mehetnek felemelt fővel, akik tiszták, akiknek a füle mögött nincs ámjékl Thassy Kristóf dr. igenis fellép, igenis küzd, s igenis győz I Mert győznie kell! Mert mir den komoly ember őt tartja érdemesnek erre a méltóságra! Fellép pedig az Egyesült Keresztény Párt és a Magyar Élet Pártja programmjá- val, Ezt hangsúlyozzuk! Tehát Thassy Kristóf dr. ennek a két pártnak együttes jelöltje! Ezt min • den ellenkező állítással és konok rágalommal szénben hangsúlyoz­zuk ! Szerdán nyílik meg a katolikus nagygyűlés. Az Országos Katolikus Nagygyűlés ünnep­ségei holnap megkezdődnek. Az ország kü­lönböző pontjairól induló keres ztesvönatokt a hivtek ezreit viszik a fővárosba. Ünnepi pompába öltözött már az egész Budapest.] A nagygyűlés kiemelkedő pontja a 18-iki Legénynap lesz, amelyen az Anyaország és a felszabadult Felvidék agrárifjusága ad egy­másnak találkozót.

Next

/
Thumbnails
Contents