Zalamegyei Ujság, 1939. április-június (22. évfolyam, 75-148. szám)
1939-05-06 / 103. szám
Felelős szerkesztő :Herboly Ferenc. XXII. évfolyam 103. szám. Ara E fillér 1939. május 6. Szombat« Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. = .....= Teleíonszám 128. PO LITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora déluténi órákban. uasmuHMassmmmsBmKs^sBaammBHmmB Előfizetési árak :.egy hónapra 1'50 pengő, negyedévre 4 pengő. — Hirdetések dijszabás szerint A házfeloszlatássai nemcsak egy parlamenti ciklus, hanem eseményekben gazdag időszak zárult. Történlek jelentős dolgok magában a parlamentben, kint az országban, sőt az ország halárain túl is, amely utóbbiak a legszorosabb összefüggésben) állottak az országgá! és nemzettel. Szinte torlódtak ezek az események és egyikmásik olyan hirlefenül jött, hogy elérkeztél hinni sem igen mertük. A most feloszlatott képviselőház sokat dolgozott. Egy kis születési defektus érte, amit a közigazgatási bíróságnak több Ítélete is bebizonyított .de azért néni lehet megtagadni tőle azt, amit megérdemel. Sok fontos kérdési oldott meg, sok reformot hozott lető- alá. Szociális irányú alkotásai igen nagy területen teremtetlek rendet és nyugalmat, honvédelmi, lan ügyi intézkedései, a zsidótörvény megalkotása, — mind olyan eredmények, amelyek magasan kiemelkednek az előző időszakok alkotásai közül. Legnagyobb érdeme azonban a feloszlatott Háznak az, hogy megszüntette a nyílt szavazásos rendszert, az egész vonalon behozta a Titkosságot és ezzel biztosította a választók lelkiismereti szabadságát. Annyit minden esetre elértünk, hogy választások alkalmával a lelkeken senki sem tipródhatik- Mindenki szavazhat belátásasze- rint. Egy nagy kérdési azonban nem oldott meg, bárha erre igen sok Ígéret és fogadkozás ’is hangzott el a kormány részéről. Ez a földbirtokreform, amely, mint nyílt seb, már hosszú idő óta várja a- gyógyító balzsamot. No, de- hát nem lehet minden Ígéretet százszázalékig betartani. Az új választásoknál szüksége van a kormánynak arra, hogy rámutasson az alkotásoknak sorozatára s azt mondhassa, erre már nem volt ideje .mert azt akarta, hogy ez már az új, a friss erőkkel telített parlament elé kerüljön. Az ellenzéknek is jó ütőkártya a kezében annak elmaradása, mert ráfoghatja a kormányra, hogy nem akart, vagy nem mert annak megoldásához fogniMegnövekedett ennek a parlamentnek működése idején az ország tekintélye is éf» ugyancsak erre az időre esik a trianoni bilincsek széttörése, ami a területi nagyobbodást eredményezte, két Ízben is. Már nem vagyunk bilincsek között, sőt elpusztult már az a porkoláb is, aki a bilincselés undok mesterségét vállalta. Hál igen. lehet a múltra vonatkozóan sok jól mondani. De aztán nézzünk a jövő felé, ahol csak egy óriási kérdőjel mered felénk. Mi lesz most? A nemzet hogyan él majd alkotmányos jogával, amit az eddigitől eltérő módon kell gyakorolnia?. Milyen összetételű lesz az új képviselőház? Ma, amikor az urnák elé lépünk, százszor is meg kell gondolnunk azt, hogy a külpolitikában erőverseny folyik és az ellentétes áramlatok nyomása közepette csak az erős állhat meg. Erőkifejtésre csak az a nemzet képes, amely közös szent célok elérésére le tudja küzdeni az egyén kicsinyes vágyait s egyedei és szervezett testületéi minden tehetségükkel nemzetüket szolgálják. A belső politikát illetően nem szabad fe- fedni, hogy a liberális világ lejárt. A magyar erősen egyedi szellem és függetlenségét még akkor is fenn akarja tartani, amikor a közösségért tesz. A függetlenségnek, önállóságnak ez az ázsiai pusztákról magunkkal hozott sze- retete azonban a nemzeti lélek egyik legbeI csesebb jellemvonása, amit a világért sem 1 szabad lenyesni. Ez a jellemvonás adja legnagyobb egyéniségeink értékét, ez állítja, a nemzet fiainak hosszú sorát világviszonylatban is a legkiválóbbak közé- Nincs az -ti külföldi példa, amelynél' kedvéért a magyarság lemondaná arról hogy egyéniségét szabadon és minden kényszertől mentesen fej thessesse ki. És, hogy mégis szakítunk a liberáliz.mussal annak oka az. hogy a liberalizmus az egyéniség szabad erőkifejtését csak egyoldalúan értelmezte. Vagyis: az erős szabadon fejthette ki egyéniségét, inig a gyenge nem. A gyengét az erős elnyomta és nem talált védelmet a nemzet szervezeti közösségében. Az új szociális államnak a keresztény elveken kell fölépülnie. Otl a gazdaságilag gyenge is szabadon érvényesítheti tehetségét, mert a nemzetnek keresztény alapon megszervezett közössége, az állam, nem hagyja egyedül munkájában. A keresztény alapon megszervezett államban a gyengébb egyed védelme, támogatása és megerősítése képezik a nemzeti élet legfőbb célkitűzéseit, azért csak olyan jelölt mellé álljunk .aki felől tudjuk, hogy ilyen állam megépítésén munkálkodik. Ha ilyen emberekből tevődik össze az új tfáz. akkor számíthatunk arra. hogy a jövő nagy harcait eredménnyel vívjuk meg. 'hf. — o — Külügyminiszterek találkozója. Róma, május 5- Ciano gróf olasz külügyminiszter reggel érkezik Milanóba, majd tovább megy Comóba, ahol Ribbentrop német birodalmi külügyminiszterrel tárgyai. A Popolo di Roma szerint nem felet tneg a tényeknek az a hír, hogy Ribbentrop kérte volna a találkozót, hogy a lengyel-német viszony tisztázásáról tárgyalhassanak. Minden esetre szó kerül erre az ügyre is, tekintettel arra, hogy ma elhangzik Beck ezredes, íTrgyet külügyminiszter felszólalása is. — o — Mi történik Angliában ? \ London, május 5- Az angol királyi pár holnap indul Kanadába. Ma kihallgatáson fogadta az uralkodó Chamberlain miniszterelnököl, majd kinevezte a kormányzó-tanácsot, amely a király távoliéle alatt intézkedikAmsterdami lap jelen lés szerint Chamberlain ismételten kijelentette, hogy nincs szándékában Angliának Németország bekerítése. Az angol-orosz tárgyalások végleg megszakadtak. tehát a francia-angol-orosz védelmi rendszer már akkor összeomlott, amikor meg kellett volna születnie. Ötezer angol ifjú tüntetett Londonban a parlament előtt a hadkötelezettség bevezetése ellen- Az ifjúság behatoll a parlamentbe is, s ott a képviselőket arra akarták rábírni, hogy ne szavazzák meg a védelmi javaslatot. Egyes képviselők megértéssel fogadták az ifjúságot, mások hazafias kölelezettségüknej hivatkoztak. A Times úgy értesül, hogy Anglia. 20 éves lejárattal kedvező feltételek mellett nyújt hitelt Romániának. i A vásárok eltörlését kívánja a Baross Szövetség. Budapest ,május 5- A Baross Szövetség 20- évi közgyűlésével kapcsolatban megrendezett gazdasági kongresszus keretében csütörtökön ült össze a Baross kereskedelmi kongresszus. Majthényi Béla elnök megnyitója után mintegy 120 javaslatot és tervezetet tárgyaltak le. Ezek között a legfontosabbak voltak a kereskedelmi hitel és áruellátás megszervezése különös tekintettel a keresztény nagykereskedelemre. A vidéki szervezetek sürgették a kirakodóvásárok eltörlését, mert a telephellyel nem biró vásároskereskedők sokszor selejtes árukkal támasztanak illegális versenyt az adófizető legális kereskedelemnek. Ezzel szemben az állatvásárok havonkinü megszervezését kivánják- A kegyszerek árusítását kizárólag keresztény kereskedők számára kívánják biztosítani- Követelték a szabottárak bevezetését és a kereskedelem képesítéshez kötéséi- Általános kívánság volt a kereskedők nyugdíj- és öregségi segélyének rendezése. A tiszántúli érdekeltségek a vasul! tarifának oly módon való rendezését kívánták, hogy a legközelebb eső dunántúli vidékek kereskedelemével azonos feltételekkel vehessenek részt az export- és importszállitásokban- A kamarai reformon kivid még több adókérdésben is tettek javaslatot. — o —