Zalamegyei Ujság, 1939. január-március (22. évfolyam, 2-74. szám)
1939-01-28 / 23. szám
4. Zalamegyei Újság ÍŐ30. január 14. SPORT (lépesére a francia kerék pársportban. Párisi jelentés számol be arról, hogy a francia siövetség elhatározta, hogy a jövőben minden amatör országúti versenyen géphibák esetén enge délyezni fogja a gépcserét. „A kerékpáros versenyzés ember sport és a siker kiverekedése nem lehet a gép függvénye." Olyan okos gondolat és akkora igazság ez, hogy a példáját a magyar kerékpárossportnak is követni kell. Végtére abszurdum és a legnagyobb igazságtalanság volt eddig is, hogy ha valamelyik versenyzőnek a sokszor igen mostoha versenyletepen eliörö t a kerékpárja, akkor kényleien volt feladni a versenyt. Kerékpáros Középeurópai Kupa. A Magyar Kerékpáros Szövetség reformpáríja vetette fel ezt a gondolatot. Ebben a nagyszabású versenyben a magyarokon kívül indulnának a lengyelek, a németek, a cseh, a románok és a jugoszlávok. Az alapitó versenyt az idén rendeznék míg a Budapest, Szeged, Belgtád, Bukarest, Kolozsvár, Nagyvárad és Budapest útvonalon, 1700 kilométeres távon. — A románok és a jugoszlávok máris örömmel fogadták el a lervet. A Magyar Kerékpáros Szövet fég azzal a gondolattal foglaikc- site, hogy csak olyan kerületnek ?d a jövőben Cníormányza!i jo got, amelyiknek kebelében legalább ti? egyesület működik. Mivei pedig ilyen kerület az országban egy sincs, alighanem a vidéki kerületek önkormányzati jogát megszüntetik. Ennek ai ónban nagy ellenzéke van magában a szövetségben is, ami érthető, mert hiszen a vidék kiépítése helyett megint csak a vidék fej lődésének a lehetőségéi korlátozzák. I 1939-2111 vght. Árverési hirdetmény . • v Dr. B ügler Bertalan ^íkyvéd által képvisel Egyesült Gép- és Fámárugyár javára 176 pengő töke és több követelés és járulékai erejéig, amennyiben a követelésre időközben részletfizetés történt, annak bmámitásával a zalaegerszegi kir. járásbíróság 1938 évi P. K. 18823 sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőéi 1938 évi december hó 15 én le foglalt 1160 pengőre becsült ingóságokra az árverés elrendeltetvén, annak végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében Csömödéren leendő megtar'ására határidőül 1989. évi január hó 30. napjának délutáni Vz4 órája tüzelik ki, amikor a biróiiag lefoglalt lovak, szódagyári felszerelések, szódáskocsi s egyéb ingóságokat a legtöbbet Ígérőnek kész- pénzfizetésmellelt fogom eladni. Zalaegerszeg, 1939 január hó 5 én. Dr. Gimesi Attila kir. jbirósági végrehajtó. ftftOKt Ma az Edisonban fél 7 és fél 9 órakor. Cecil B. de Miile, a grandiózus amerikai filmek mesterrendezőjének kolosszális filmje Kereszt jegyében (Ave Caesar) Monumeniális film Nero csiszár és a keresztényüldözések korából 2 részben • 14. felvonásban. I. rész: Róma lángokban. II. rész: A kereszténység dia- d.la. Főszereplők: Charles Langhton, Oaudette Coibert, Frederic March és Eiissr Landi. Az Edison mozi ünnepi eseménye lesz János vitéz Budapesttel egyszerre. Dryka Margit, Palló, Kiss Ferenc. E hó 23-tól 31-ig bezárólag törvényileg engedélyezett árusítás tartania alatt még soha nem létezett áradért, nagy tótel cipőt árusítok kizárólag kézpénzfizetés mellett: Egyespár fekete, barna és fehér színekben női cipők 35-41 -ig 7 P-ért „ „ n n garantált minőség 8 P ért „ „ „ „ különleges kivitel 9 P-ért Hócipők, hócsismák gyári leltári árakon. Az összes raktáronlévő téli árukat: meglepő olcsó árakért árusítom. Érdemes meggyőződni ezen olcsó árusításról. Kovács ZALAEGERSZEG cipő és divatházban Telefonszám 84. EHER JANUAR“ napig tart Sles&esg h®$%W részt vehessen Va&tE'S¥ l Schüfz-áruház h »Etisyi* Nyoißdaipir Részv^nytíírsaság ayt »mása Zalaegerszeg, Sséchcnyi-tér A. — Nyomdavezető: Oaál István.