Zalamegyei Ujság, 1939. január-március (22. évfolyam, 2-74. szám)

1939-01-27 / 22. szám

4. Zalamegyei Újság í939. január 27. Az első zsidó cselédlány. Változnak az idők. Az egyik soproni ügynöknél rövid időköz­ben kétszer egymás után azzal az indoklással mondtak föl a cselédlányok, hogy barátnőik „bosszantják őket, mert zsidó a gazdájuk". Az ügynök erre elha­tározta, hogy zsidó cselédleányt fogad. Többszöri levélváltás után teljesült is kívánsága. Az ehő soproni zsidó cselédlány Buda­pestről került Sopronba és a műit héten szolgálatba állott. A legkiválóbb művészek filmje. Vasárnap felcsendülnek ű,ra Kscsóh Pongrác örökbecsű me­lódiái és ismét hallhatjuk Petőfi Sándor szivünkhöz nőtt sorait János vitézről és Iluskúrói. A filmiroda a nagy műnek kijáró szeretettel vitte fűmre a halhatat ían költeményt. A „Jínos vné.“ szereposztása olyan, mintha az egész ország mozikösönségét megszavaztatták volna, mert m n- den szerepét a legkiválóbb mű vészek játszák. Á címszerepei Palló Imre dr., az Operaház ki­váló művésze aakitja, Uusfca tö­rékeny alakját Dayka Margit ele­veníti meg, Ksk Ferenc régi hi­res szerepét, Btgó trombitást játsza és Peéry Pirosít a a gonosz mos'oha figur.-já varázsolja meg- döbbe tő erővel a a fűmre. C*or tos Gyula a francia király sze­repében, Biiicsí Tivadar pedig a lu Jós a akjáb n hoz derűs p rce két a hangulatos metejáíekbau. Simor Erzsébet csipkefinom, vi­lágszép királykisasszonya és Gó zon Gyula falusi csősze egészítik ki a nagyszabású együttest, ame­lyet Gaál Béla irányított azzal a tudással, amellyel eddig is sikerre vitte filmjeit. — Törvényszéki hir. Móroc Vince, tapolcai születésű, több szőrösen bün'elett egyén Révfü ö pön koldulás ürügye alatt több házat meglátogatott s különféle élelmiszereket és készpénzt ello­pó t A törvényszék egyesbirájr 5 hónapi fogházra i élte. — Károsultak jelentkezze­nek! Váiyi Nfgy Dezső, debre­ceni születésű, 39 éves ügynök, akt előzőén Budapesten, majd több vidéki városban, így Zala­egerszegen is, úgy követeti el csalásokat, bogy a Szépművészeti Sza'on, budapesti cég megbízott­jaként jelentkezett s kiállítások rendezése és más, hasonló elme­ken pénzt csalt ki. A rendőrka­pitányság a károsultakat felhívja, hogy jelentsék, miképen és meny­nyivel károsította meg őket. E hő 2346S 31-ig bezárólag törvényileg engedélyeseit árusítás tartama alatt még ©óba nem iéfcezett áraiért, wngjf tálal cipőt árusítok kizárólag kézpénzfizetés melletti Egyespár fekete, barna és fehér színekben női cipők 35-41 ig 7 P-ért „ „ „ „ garantált minőség 8 P ért „ „ „ „ különleges kivitel 9 P-ért Hócipők, hécsismál gyári leltári árakén, üx összes raktárentévő téli árukat meglepő öleié áraként árusítani. Érdemes meygyőződei ezen olcsó árusításról. icöir.es ZAL&EGEÜ1S&EG cipő és divatházban Telefonstzám 84. ü 051 26 ár, csütörtökön fél 5 fél 7 és fél 9 órakor. Csak 1 nap I Tömegek óha­jára: A felvidéki bevonulásról készült egész estét betöltő történelmi film Észak felé Napjaink felejthetetlen teménye 10 feiv. Hdyár 20-70 fillér. hősköi­27 én, pénteken fél 7 és fél 9 órakor. Cecil B. de Mille, a grandió­zus amerikai fimek mesterrende- zCjének kolosszális filmje Kereszt jegyében (Ave Caesar) Monumentális film Neto csá­szár és a keresztényü dözések korából 2 részben 14 feiv. I. rész: Róma lángokban. II. rész: A kereszténység dia­dala. Főszereplők: Charles Langhton, Claudette Coiberi, Frederic March és Edssa Lartdi. Vennék egy 13 soros jó ka ban levő vetőgépet. Cim: a Kiadóhivatalban. Felelős kiadó: GAÁL ISTVÁN Kiadja: a „Zrínyi* nyomdaipar és Könyvkereskedés R.T Zalaegerszeg. FEHÉR JANUÁR“ 2 kedfiiményes na ppal már csali napig tart Siessen sfásár©lsjP| hogy fcedvezménfisén résmt mehessen VipűfEGaf \ mm SchAtz-áruház A 9Zm, fi* Nyomdaipar Réúvtüfáímig nyomása Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. — Nyomdavezető: Gaál István.

Next

/
Thumbnails
Contents