Zalamegyei Ujság, 1939. január-március (22. évfolyam, 2-74. szám)

1939-03-21 / 66. szám

2. j&sianiegyd Újság 1939. március 21 Kww-iww^íRn —iiiT'Tr ~T nur'irr iiri'TíiTirr Tinr'nrifFftionnt m 1 riirw n m i, imFii'wiwmwm annnHi *wnMn Zalaegerszeg város közönsége nagy tüntető föivanulással ünnepelte a Ruténföld vissza­csatolását. teges cifcoNiyáfó! mentes voltát. Rámutatott még az újfajia hát» lé lektaoi oldalának fontosságára, annak hlésfejle8<üő, tehát lelket alakító hatására. Innét Tapolcára, majd Készt* helyre utazik a zsinoiirás országos- birümestere. A képviselőház ülése. Budapest, március 20. A kép­viselőház mai ülésén bejelentette a Ház elnöke, hogy U bán György szolnoki főispánná történt kine­vezése miatt mandátumáról le­mond. Makkay e ördö bemutatta a zsidójavaslatot, több bejelen­tést tett és kérte, hogy a Ház harmadszori olvasásban is fogadja el azt. A Ház elfogadta. Több bizottsági helyet töltöttek be, majd holnapra kitűzték a zsidó­javaslat részletes vitáját. Holota János felvidéki képvi­selő személyes kérdésben szólalt lei, mert Bucöinger Manó azl ál­lította róla, négy Benes elisme­résként fényképei adott neki. Ki­jelentette, hogy ha fényképet adott is Benes, azért polgármesterré történt megválasztását megsemmi titelte. Különben pedig, mikor Benes Érsekújvárra érkezett, meg kellett adni neki az államfőnek járó tiszteletet, de ünneplésére a magyarok nem mentek el a vá­rosházáról, csak 2 cseh lisztvi seid. A felvidést képviselőknek nincs korrigálnrvalójuk. Az ülés 12 érakor végétért. Zalaegerszeg megyei város ______polgármesteréről._____ 3418/19 39. Hirdetmény. Az érdekeit gazdaközönséget figyelmeztetem, bogy az aranka leilépéi ének megakadályozására a legbiztosabb mód az, ha vetésre csakis teljesen megbízható helyről származó állami óiomzároit vető­magot használ. Piacon áruéitól! lóberés lucer­na magot sóba ne vásároljunk, mert ezideig minden a pi cról fejt hatósági minta súlyosan arankával fertőzöttnek bizonyult. A vásárlásnál tehát feltétlenül Ügyeljünk arra, hogy a vetőmag Miami ólomzárral legyen ellátva. Az ilyen óiomzároit magok telje sen arankamentesek és ba ilyen vetőmag használata esetén is fel­lép az aranka, annak oka abban keresendő, bogy a talaj már ré­gebbről fertőzött volt. vagy ped g trágyával kei fiit az aranka oda. Természetesen bármily okból is lépett fel az aranka, az a leg­gondosabban kiirtandó. A vető­mag beszerzését illetően az votna tegajániaiosabb, ba vetési idő előtt;, a gazdakörök összeírnák az íhetö járás ióner és lucernavelő mag szükségletét, azt billente­nék a gazdasági egyesületnek és a gazdasági egyesület szerezné be a vetőmagot, amely esetben Minden gazda meg lenetne nyu- dva, hogy megbízható hely tói jó magot vásárolt. Zalaegerszeg, 1939. március 16. Polgármester. — Extra méretű öltöny sző ontok erős urak részére Scuützné! Szombaton déltől hatalmas hapszórók jelezték a városháza élőit, hogy Zalaegerszeg hazafias közönsége este 7 órakor a Rutén- főid visszatérésén érzett igaz örö mébsn tüntető felvonu'ási rendez. Jóval a kitűzött időpont előtt szazak meg százak gyü exeztek a Move pályán, ahonnan rendezeti menetben cigányzenekar hangjai mellett vonultak a C á iy szo­borig. Nagy nemzesi'zinü láng- tengerre* látszott messziről a fel­vonulás, amint a dübörgő léptű frontharcosok, lövészcsapatok, diá­kok és öregcserkészek kezében piros-fehér-zöld lampionok tün­dököltek. Hazafiasából égő piros szivét hozta ide minden jó ma­gyar, hogy a hótol fehér zala­egerszegi utcákon felragyogtassa a zöld reménység erős nagy hi­tét. Az útvonal mentén kétoldalt gyertyák lobogtak a házak abia kaiban, mint apró kis fényszivek. Miután a menet megkerülte a C ány szobrot s az előbbi vona­lon a vaun gyeháza felé tartóit, szakadatlanul éltette a kormány­zót, a miniszterelnököt, a hon­védségei és külfö di barátainkat. Mikor pedig a lelkesedés füzében A március 22—27 napjaira ter- vezett Országos Mezőgazdasági Kiállítás időpontját — amint már jelentettük — március 29— áp­rilis 3 -ára halasztották el. Ennek megfelelően a filléres gyorsvonat indítása is halasztást szenved. Az A Ru énföld, amely most vissza- | téil a Magyar Szent Korona or­szágai köré, 12 ezer négyzetkilő- méter tnü e'ü, az 1930 as nép­számlálás ada ai szerint 753 ezer lakósa közól 500 ezer ruszin. A ruszinok után legtöbben vannak a magyarok. A lakosság 390 köz­ségben lakik. Vallási megoszlás: rk. 6 5 gk. 57M, ref ég ev. 24 gkel 201, zsidó 12‘6 százalék. A Ruiénföidön havasi legelők válla koznak, déi résztin, amely már a bfc«i ite et -lapján magyar ura lom alá került, bőven ter m a bor é* búza. A Rménfőiaön rend­kívül imga* a nép szaporodás Statisztikája. (Ciehorszái bún 65 szára ék, a lu.rii oknál 20 száza­lék.) A kul ura igen alacsony fokon át, a* aislhbí’ák aránya 40 égő felvonulás megállt a várme­gyeháza kivilágiiott ablakai elöli, ahol Bencze Imre dr. ügyvéd, képviselőtestületi tag mondott nagy beszédet. — Újra bilincseket törtünk, — mondóba — trianoni bilincseket. Kérte az erkélyen megjelent Brand Sándor dr. alispánt, hogy a vá­ros hazafias közönségének örö­mét és hódoiatteijes háláját ille­tékes helyen tolmácsolja. A beszédre Brand Sándor dr. alixpán válaszolt. A közönség ha­zafias megmozdulásáért úgy a távollevő főispán, mint a maga nevében köszönetét mondott. Je­lentési lesz róla a kormánynak. Hiszi és tudja, hogy az ilyen magyarság erő», elmozdithalattan, még a poklok kapui sem vesznek erőt rajta. A közönség szűnni nem akaró éljenzézsel fogadta a beszédet, majd elénekeld a Hiszekegyet. Azután ugyancsak nagy éljenzé­sek közben levonult a 48-as em­lékműhöz, ahol szép rendben el­oszlott. Hazamentek az emberek, de mindenki érezte, hogy ez az est örökké felejthetetlen marad... eddigi bejelentések érvényben ma radnak és azok vissza nem von­hatók, kivéve azoknak a bejelen­téseit, akik — igazoltan — ka­tonai szolgálatra vonultak be. A vonatok indulásának pontos ide­jét majd közöljük. százalék. A Magyarországhoz ke­rült terület felérésről erdő bo riija. Faimportra tehát a jövőben nem lesz szükségünk. Ha a Ru- ténföid lakossága és Magyaror sz&g közös javára van az a fcö rülmény, hogy a lakósiágnak élet- szükségletet jelentő faipar és fa- usriatás Magyarország fe é meg­nyílik, ugyanilyen jelen ős az is, hogy az éhező lakosság hozzájut végre az Alföld terményeihez. Mármaros megyének a só volt a legfőbb kincse s jelenfősek a kő­rösmezei petrólenmforrátok. Be reg hegyeb a az erdő uralkodik; a begyeken előfordul mészsö, márvány, jáspi*, optl, hegyi je- gtc, a laposabb helyeken po'Cel larsföld és agyag. Igen ga dag Bereg megye ásványos források­Ei halasztották a filléres gyorsvonatok indítását. Mit kapott Magyarország az Erdős Kárpátok vidékén? Tavaszi szövetújdonságok igen nagy választékban szabónál. Tóth ban ée gyógyfürdőkben; így a básfalvi savanyuviz, a szinyáki kénfürdő ; ásványvíz fakad Szoly- ván, Királyszél ásón, Polenán, P ulován, Plosakán, Sisrvaskúton, Zánykán és Irányiban; az ismert források száma meghaladja a har­mincat. Ung megye por- porceiián földet ád keveset és ki kell emelni a kitűnő szered- nyei borokat. A magyar turisztika is örömét leiheli majd a vsdregényes szép vidéken s a néprajzi kutatók rom­latlan őd parasztélete», srép és színes népművészetet találnak itt. Magyarország, amely megna­gyobbodása folytán Európa 10 ik országa lelt nagyság és népesség tekintetében, Ruszinföidde! hiányt- pótló értékekhez jutott. Keszthelyi hírek. Keszthely nagyközség új képvi­selőtestülete első közgyűlésén Eszes Mihály kérte a tagokai, hogy körös akarattal segítsék a nagy feladatokat megoldani. Lang Jó.séf körségbiró szereidet és támogatást kért a képviselőtestü­lettől. A közgyűlés megalakította az egyes bizot ságokat, m jd ki­mondotta, hogy készséggel ad díjmentesen megfelelő lelket 1600 négyszögöl nagyságig, ha a szé­ke, főváros gyermeküdülőt épít Keszthelyen. A keszthelyi nyugdijastársada- lom egyrésze beszerzési csoportot akar alakítani. Az ügy elintézésére tizenkét tagú szervező bizottságot küldtek ki. A Srent Vince Szeretet Höl­gyek Egyesülete hagyományos lelkigyakorlata befejezéseképen tartotta meg közgyűléséi, amelyen as egyesület évi működéséről számoltak be. Az Egyesület 1938- ban 543 eaetben adott segélyt. Seguybm részesült állandót«n 68 család 83 taggal. A kiosztot élei «is terek mennyisége megha­ladja a 31 méicrmázaál. Kiosztott ■ok ruhaneműt és nagyobbmeny- nytségü tüzelőfát. A szegények­nek juttatott ebéd értékét és egyéb segélyeket beleszámítva as Egyesüiat egy év alatt közel 6000 P értékben segélyezte a szegé­nyeket. A község ideiglenes jellegű ki- segiő orvo t alkalmaz egy évre ■ sórhá.brn havi 80 P fizetéssel, lakással és élelmezéssel. A keszthelyi Baross Szövetség most adta ki a Baross Kék köny­vé, ameiy a keszthelyi és köt- njézt keresztény kereskedők és iparosok névjegyzékét tartalmazza. Évi körg; fl'ási*! hö 264n

Next

/
Thumbnails
Contents