Zalamegyei Ujság, 1939. január-március (22. évfolyam, 2-74. szám)
1939-03-12 / 59. szám
1939. március 12. Zalarrsegyei Újság 7. — A XI. Szegedi Ipari Vá sár. A magyar Videx gazdasági erejének, de inkább élniak rásá rak beszédes b zonyitéfca az, bogy Sz geden az idén immár tizenegyedsser rendezik meg az ors'ágosiiirü ipari vásárt, június 3—11 között. A vá»ar látványos keretek közölt mutatja be a magyar vidéki kisipar nagyszerű fes- késiüliségeí. U a«ási és vízum kedvezményi biztosit a Szegedi 3p »ri Vásár látogatói reszere. Minden, a vásárral kapcsolatos kérdőbben készséggel áll az érdeklődik tendekeíésére. A vásár központi irodája: Szeged, Horváti) Mihály u. 3 telefon 14 — 15. — Az Állami gépjáróműve- zetőképzó (sofiőr) tanfolyam a m, kií. TiXl.dÓgiai éti Anyag- vizsgáló ín ezerben (Budapest, VIII, Jő sef-köiú 6) IV hó 17 én este fel 5 órakor nyiiiK meg. B;* Írás és a felvé elnez szükséges űrlapok kiadása naponta délehtt 10—12 óra között az igazgatóság irodában. — Extra méretű öltöny szövetek erős urak részére Schűtznél — Elrontott nyomornál és az ezzel összefüggő bélzavarok, felfúvódás, émelygés, homlokfájás, láz, hányás hasmenés vagy székszorulás eseteiben már egy pohár természetes „Ferenc József' ke- serüviz is igen gyorsan, biztosan és kellemesen tisztítja ki az emésztés újtait. Kérdezze meg orvosát. Zalabesenyői! körjegyző 3291/1938. Kivonatos versenytárgyalási hirdetmény. Csácsbozsok község elöljárósága a csácsbozsoki gazdasági a é p h á z építési munkálataira nyilvános versenytárgyalást hirdet. Az ajánlatok kőműves, ács, asz talos és lakatos munkákra e ytít- tesen, vagy külön külön is tehetők. Az ajánlatokat 1939 március bő 18 án délelőtt 12 óráig lehet a zalabesenyői körjegyzői irodában személyesen vagy pjsta utján benyújtani. A részletes feltételek és az ajániati minta a zalabesenyői körjegyzőségen megtudhatók. Zatabesenyő, 1939 március 3. Körjegyző. Apróhirdetések. S zöiöoltványok e’adók; löbb nemes faj. Nimeth Lajosnál, Zalakoppány. Csácsbozsok községben egy cseréptetös ház, gyümölcsöí- ael haszonbérletbe ápr lis 1 re kiadó. É dekődni Csácsbozsok község birájínál lehet. Többgyermekes szegény munkás családnak (özvegynek) kevés munka ellenében lakást adok. Esedeg két nagyobb fiú? jó fizetéssel munkára felveszek. Cim a khdóbm. P R E I E R olyan édes újtilmjében TURAY IDA $ Aranyos vígjátékának címei í NINCSENEK ,1 VÉLETLENEK 5ZEASSY, SZOMBATHELYI. JUHÄSZ i HUNNIA - MESTERFILM ÍR A A Z P R E I E R EDISONBAN Váltsa meg jegyét előre! — Sorsjegy nélkül nincs reménység! Sorsjegy nélkül senki se nagy, se főnyereményt nem nyerhet. Sorsjegy nélkül nincs alkalom, nincs lehetősége, hogy máról holnapra gazdag legyen. Pedig mily jóleső érzés az a remény, hogy egyszerre jómódú, vagyonos lesz. Most ismét itt az alkalom. Április 4 én kezdődik az új 42. sorsjáték, óriási összégek nyerhetők ezen kitűnő intézmény húzásainál. Mindenkinek és mindenegyes sorsjegynek egyforma a nyerési esélye tehát Jószerencsét! Rendeljen még ma egy sorsjegyet bármelyik főárusitónál, fizetni van ideje legkésőbb a húzás előtt. Ka&dá Zalaegerszeg főterén üzlethelyiség és 4—5 szobás lakás május 1 re. Cim a kiadóhivatalban. ASSZONYOK ROVATA. Átmeneti tavaszi kabátok. Rovatvezető: dr. Dévainé Erdős Böske. Megvoltak e héten a divatbemutatók Nem akarok elébevágni az eseményeknek és apránként részletesen, mintahogy minden évben szoktuk, helyzetenként fogom az épen aktuális ruhadarabokat taglalni. ízelítőnek most csak annyit igy nagy általánosságban, hogy a alsószoknya divat lett; széles csipke bordűr díszíti alul. De nagyon finom csipke legyen, mert ez kilátszik Divat lesz az imprimé, do nagyon sok az uni is Rengeteg a kosztüm, a kabát és minden szoknya kivétel nélkül berakott vagy plissérozott vagy élére vasalt berakások és egy néhány gloknis. Ezek után rátérek a most legaktuálisabb: a tavaszi kabátok részletezésére. Nagy általánosságban csaknem kizárólag mind bő, hátul-elől magasan csukódva, három-négy gombbal és két nagy zsebbel. Színekben főleg a drapp és a szürke dominál, de mindegyik feltétlenül spriccelt, sok a kockás, pepita és csikós. Most pedig elmesélek néhány szép fazont. A legnagyobb sikert aratott egy fekete fehér csikós csomós egykabái, váltnál, hátul és csípőnél körül a csikók keresztbe mentek, míg a többi részen hosszában. Un fazonja volt, hátul egy kicsit bővebb és hosszabb, elöl három nagy fekete gomb és a fazonon nagy fehér maidéra virág. — A többi rendes bőhátu fazon volt, erről külön nem érdemes Írni. Ellenben láttam néhány gyönyörű fekete és sötétkék tőül tte kabátot. Az egyik fekete szélesebb revetekkel készült és ezt kétujjnyi széles szatén csikók díszítették. A háta volt a legszebb közepén, egy csattal meg volt erősítve és egy gloknirész jött ki. Egy másik, ami szintén nagyon tetszett, sötétkék vékony szövetből készült, elől egészen derékig nagy disz : gombokkal lefelé nyitva, gallér | nélkül berakott háttal. A kis ka- ; bátok is nagyon divatosak, soka seszliszeiü rövid kabát, kicsit ! szélesebb reverrel, vagy pedig csak egyszerű pulóver kivágással.