Zalamegyei Ujság, 1939. január-március (22. évfolyam, 2-74. szám)

1939-03-12 / 59. szám

193S. március 12. Zalamegyei Újság 5, A politikai vezetés és had­vezetés együttműködése békében és háborúban. Az államok életében a politikai vezetés jelöli ki a nagy nemzeti célokat és hozza összhangba az ezek elérésére irányuló teendőket megadva az egyes kormányzati ágaknak feladatukat és az azok 1 végrehajtásához szükséges eszkö­zöket. A nagy nemzeti célok belső és külső biztositásának elérése, mint katonai feladat, a hadseregre hárul. Ezen megszabott faladat alapján a hadvezetés meghatározza azokat a feltételeket, amelyek mellett a kapott feladat megold­ható. Ezek a feltételek 3. főcso­portba foglalhatók össze: 1. em­beranyag megadása, 2. a pénz­ügyi eszközök rendelkezésre bo- csájtása, amelyek a hadsereg fel­szerelését és úgy harcos, mint vezetői kiképzését célozzák. 3. erkölcsi követelmények, amelyek a hadsereg keretein Kívül a nem zet katonai kiképzését, katonás kiképzését katonás szellemben való erkölcsi nevelését hivatottak szolgálni. Csak mindhárom fel tételeinek a politikai vezetés általi legteljesebb és legmegértőbb ma radéktalan teljesítése eseién vál laihat felelősséget a hadvezetés a katonai feladatok megoldásáért. A honvédelmi miniszter a had­sereg kívánalmait és érdekeit képviselő tagja a kormánynak, a politikai vezetésnek. A hadvezetés a hadsereg vezérkari főnökének a keze.be van leteve, ő szabja meg a katonai feladatok végrehajthatá- sának feltételeit és kéri a politi kai vezetéstől a honvédelmi mi­niszter utján azok teljesítését. Igen fontos követelmény az, hogy az államvezetés külpolitikai és nemzeti célkitűzései mindig arányban álljanak a honvédelem erejével. Az államvezetés békében gyakran esik abba a hibába, hogy a szerencsés külpolitikai vonal- vezetés átmeneti eredményeit túl­értékelve elhanyagolja a hadsere get. Mert az nyen eredményeket átmenetieknek kell minösitem, ha azok megtartására és biztosítására nem áll kellő erejű hadsereg ren­delkezésre. Hr a külpolitikai, illetve nem­zeti cél messzemenő, akkor a hadvezetésnek nagyon sokai kell követelnie, mert i.agy célt reáli­san kitűzni és elérni csak meg­felelő erős hadsereggel lehet. Ezért aagy veszélyt rejt magában az a körülmény, ha az államve­zetés belpolitikai okokból a hadügyi költségvetés csökkenté séhez folyamodik, — különösen, ha egy kitűzött nemzeti cél eléré­sére törekszik, mert ez a nemzet erejének es biztonságának a csők kenésével jár és egy erőpróba esetén kegyetlenül megbosszulja magát. Erre nézve a mi történel­münkben is elég szomorú példa áll előttünk ahhoz, hogy azokról okulva mindent elkövessünk meg­ismétlődésének elkerülésére. A felelős államvezetésnek, első­rendű kötelessége a hadvezetés kivánalmait minden más szükség­let előtt kielégíteni, hogy a had­sereg mindig készen legyen egy esetleges háborún. A hadvezetés és a politikai vezetés közötti szoros és megértő együttműködés meghozza gyümölcsét, a mulasz­tások mérhetetlen károkat okoz­hatnak a nemzetnek. A hadveze­tés mindig erra törekszik, hogy a hadsereg minden tekintetben a legjobb legyen vállalva sokszor azt a vádat is, hogy túl sokat fordít az állam bevételeihez mér­ten a hadseregre. A hadsereg nem lehet eleg erős, ha nagy célt kell szolgálnia. Példán tk csak a világháború előtti helyzetet hozzuk fel, amikor a monarchia vezérkari főnöke, a zseniális Hötzendorfi Conrád minden erejét latba vetette, hogy a hadsereg modern kiképzéséhez és felszere léséhez a költségvetést megkapja, ezt azonban a politikai vezetés elgáncsolta. Emlékezzünk! 1241 Március 12. Tomaj Dénes nádor magyar határvédő seregét a Vereckei szorosban Batu kán tatár főse rege ezen a napon szórta szét. Ezzel kezdődött az 1241 - 42. évi tatárjárás hazánkat pusztító időszaka. 1915 Mátyás János, a volt budapesti 30. honvédgyalogezredhez beosz tott csendörörsvezető, mint sza­kaszparancsnok, ezen a napon az Uzsoki szoroson túl fekvő Jasiewiec magaslat ellen indított támadásunk alatt az oroszok köz vetlen közelében karján súlyos sebet kapott, amivel azonban nem törődve szakaszánál maradt és azt tovább vezette előre. Ek kor újabb, igen súlyos lövést kapott, de helyét ekkor sem hagyta el, hanem helyén maradi, miglen harmadik sebesülésként haslövést kapott és eszméletlenal összerogyott. A segélyhelyen ez­után csakhamar hősi halált halt. Kiválóan vitéz és önfeláldozó magatartása bajtársai körében szárnyra kelt. Hősi emlékét az ezred aranybetükkel örökítette meg Közvetlenül halála előtt is még hősi küzdelmekről beszéd, amel.ek sikerében rendületlen hittei bízott. A leírt alkalommal, ! valamint már korábban ismétel ten tanúsított kiválóan vitéz és bátor magatartása jutalmául hősi halála után az arany vitézség! éremmel tüntették ki. A volt budapesti 4. utászzász­lóalj 5. szazada 1915 ben ezen a napon az éjjel folyamán vájt aknával felrobbantotta a Baligród körn éki Maniiova magaslat ka- j púját, amelyet az oroszok hete I ken át folyó szorgos munkával szinte bevehetetlen támponttá építettek ki. — Az óriás erejű robbanás 3 1 méter átmérőjű töl­csére a támpontot teljesen else perte, úgy, hogy a felrobbantást nyomon követő gyalogsági ro hammai az egész magaslatot si­került elfoglalnunk. Ez alkalom mai 3 oiosz tiszt és 1008 embe­rük megadta magát. — Ne mulassza el tavaszi öltönyét felöltőjét megre de ni, amíg az újdonságokból nagy választék 11 rendelxe- i zésére TÓTt^ szabónál. ÍZESTÜL a MAGYAR SUVARK APAPÍR- ÉS SZÍV ARKAHÜVELYGYÁR R.-T. az eddigi [felülmúlhatatlan Modiano- minőségöen hozza forgalomba a SZIVARKAPAPIRT és SZIVARKAHÜVELYT Világegyház. Rómában rendeznek előadá­soka' a szőriéiig világaposiohág dé amerikai tagjai számára. Washingtonban lesz a leg­közelebbi P x Rontana kongresz 8ZU-». Würzburg egyetemének kivá­ló egyháztör én-s ét, A. Bigeima- ir dr.-t nyugalomba vonutá-a al­kalmiból a német vezérkancellár köszönetének kifejezésével iün telle ki. SO ér éta bírja a Oarmol sok millió ember bizalmát. Ez legjobban bizonyítja, hogy milyen jót bevált.— Székrekedés ellen hashajtó: Regensburg püspökségének 12U0 eve« f m á lásá Ünnepli. A rottenburgi fca'oükui köz- ‘öny a hadsereg islenhivő neve­lésének fontosságát hangsúlyozza. Varsóban Krisztus Király em­lékír üvet állítanak fel. A lengyelországi szabadkő­műves panoyok feloszlatása fo~ lyamatban van. Ferrarában ötszázéves fordu- lőjn ü.mep-liék az ott megtartott refortmsinatnak. Milanóban egyházmegyei zsi> natot tarosak. Angliában hittudományi elő- - adássorozatok bevezetését sürgetik az egyeiemeken. A liverpooli Krisztus Király székesegyház épués’e lett ax' anyoi királyi művészeti akadémia elnöke. Skócia legulóbbi statisztikai áda'ai közül u'gyeiemre mél óik a követezők: Skóciában a ka*o- hku ov száma 549420, ezek kö­zül 799 pap. Az Észabamerikában megje ­lenő „Ecciesíss icat R wiew“ c. neves lelk'pász'ori lap ötvenedik évfolyamába lépett. Az új 42. M Kir. Osztálysorsjáték-p,p, már április 4-én kezdődik ^ flplpjj játékterve, a sorsjegyek ára, nyerési esé ye változatlan féBisSsíSsck&i' A hivatalos főámsitók az eddig játszott sorsjegyeket üzletfeleinknek, - AMENNYIRE LEHETSÉGES, — felajánlják a követke iő eső osztályra a folytonos­ság biztosítása végett. Nagyon ajánlatos, hogy az eddigi résztvevők sorsjegyszámai-at tartsák meg és erről értesítsék a főá udiójukat, akik azonban nem akarjak megtartani, szíveskedjenek azonnal visz- szak&ideni a sorsjegyeket. UJ VEVŐK p ,ig minél előbb rend.lj -nek sorsjegyet, mert sorsjegy nél-ül nincs nyerési lehetőségük, sőt még reménységük se lehet, hogy gyorsan váratla- lanul gazdagok lehessenek. Megfizetni van idő — legkésőbb — a húzás előtt Az I. osztályú sorsjegyek hivatalos ára az összes fő- árusítóknál V *V2 P. V* 1 P. V* 14 P, Vi 28 P. Uj játéktervet készséggel küldenek az összes főáru- sitók, kiknél a titoktartás biztosítva van. ....Siti

Next

/
Thumbnails
Contents