Zalamegyei Ujság, 1939. január-március (22. évfolyam, 2-74. szám)

1939-03-05 / 53. szám

ZeUmegyei 1930. március 5. 6. vasárnap délelőtt II órakor ma­tiné műsor keretében 10—50 filléres helyárakkal: Éneklő bandita Ida Lupino éa Nino Merlin! bohózata. Rouben Mamoulian új filmje voltaképen a gangszter fil­mek mulatságos paródiája anél­kül, hogy a gangszter-történetek feszültségéből egy jottányi is hiá­nyoznék belőle. A film hőse az ^éneklő gangszter. A szép, hallat­lanul élénk és vidám Ida Lupino és a ragyogó hangú Nino Mar­tini vezetik az iramot a szélvész sebességű és percenként kacag- Utó filmben. Rozmaring. Premier vasárnap az Edisonban ! Az asszony verve jó I — mondja a régi közmondás és a rozmaring, az új magyar film, amelynek, te­gyük rögtön hozzá, zajos sikerrel, volt meg a premierje, azt bizo­nyítja, hogy a leánynak sem árt meg — ha megverik! Sőt. . . Körülbelül ez a meséje a Roz­maringnak, amelyben kellemesen keveredik az amerikai filmek ■yers férfi parfőmjének szaga a falusi kertek nemes és egyszerű rozmaringillatával. Harsányi Zsolt és a forgatókönyvet iró Békeffi István pompásan adagolták mind­két véglet dózisát és a mixtúrából nagyszerű magyar film született. Igaz viszont, hogy ehez kellett az az áldozatkész bőkezűség is, amellyel a producer Pless Ferenc és vállalata, a Harmónia Film jnbiláris, tizedik magyar filmjét kiállította. A nyers férfieröt Páger Antal reprezentálja az új magyar film­ben, a rozmaring viszont Turay Ida. Az ö szerelmi kettősük ural kodik a történeten és a lehetősé­gek, színészi adottságok rengeteg szinü skáláján viharzanak végig burleszk szerelmükben, amig elér­kezünk a happy endhez. Kabos Oyula és Mály Gerő, a magyar filmek robusztus humoroszlopai, most is jólesően, minden gondot elüzően kacagtatják öt percenként a közönséget. Igen szép és nagy szerepe van a meghatóan egyszerű Somlay Artúrnak. Rajtuk kívül még vaszary Piri, Dénes György, Pethes Sándor, Peti Sándor fö- erősségei az együttesnek, amely­nek cigánybanda (a Magyari ban­dája), jazz és hangversenyzene­kar még a kiegészítői, mert a mesét sokszor és okosan sok fülbemászó zeneszám szakítja meg. Martonffy Emil gondos rende­zésében készült ez a mintaszerű magyar film, amelyen meglátszik erősen a művészeti vezető: Vajda László tehetséges kezenyoma is. Előadások : */i3, 5, 7, és 9-kor. —- A Zöldkereszttejakció megszervezése folyamatben van. A városi orvos a miniszteri ren­deletnek megfelelően személyesen jelöli ki az iskolákban és óvo­dákban azokat a gyermekeket, akiket tejellátásban részesíthetnek. Az akció rövidesen megindul. Szölőoltványok e'adók; több nemes faj Némelh Lajosnál, Zalakoppány. Egy lövész emléke. November 20., vasárnap. Jó ér­tesüléseink ellenére sinci leszere lés . . . Templomba sorakozó, utána újra áll a század éa parancsbir- detés, hangzik a napot bejelen­tése ébresztőkor. Tehát megint valami új. Újra bizonytalan, ideges állapot, de hálha — csillan meg a révedezó emberek szemében a reménysu­gár — hátha a leszerelésre vo­natkozó parancs jön. A templom szép, régi épület, de most nem nézzük, mikor épült, mert csak egy gondolat foglal­koztat bennünket: az otthon. Istenem, mennyi ima, mennyi fohász szállt fel hozzád e falak közül . . . Sorakozó. Parancsbirdetés. Szolgálat: első szikasz adja a külső őrségeket. Siposs Ernő raja megy Szögyénre, Lakatos Frlcié pedig Hajmásra. Soha nem hal­lóit községneveb. Eligazítás ott. Indulás ebéd után azonnal. Na, leszerelés. Isten hozzád. Nagy ebéd. Csirkeleves és p3p. rikáe csirke. Nekem egy egész jutott. Haj, de gyanús do­log, miért etetnek bennünket eny nyíre ? . . . Gondolkodásra nincs idő, meit már indulunk is kocsin. Érdeklődünk a kocsistól, kérdez­getjük, mekkora falu, kik lakják stb. Meg tudjuk, hogy cseh tele­pülés és csak egyetlen 10 gyer­mekes magyar család lakja. Ez is cseléd ember. A község bejáratánál látjuk a nyílegyenes főutcát. Ilyen szép, rendezel! községben még nem voiiunk, annyit máris megállapí­tunk. A házak mértani pontos­sággal vannak egymás mellett; egyformák és mégis mind más és más. Az építkezés villaszerű, mint az Erzsébet királyné utca. Minden ház előtt virágos kert. Tele pompás virágokkal, de em­bert nem látnr. Mintha kísértetek faluja lenne. Sehol semmi élet, semmi mozgás. Beljebb érünk, kóbor kutyák, gazdátlan házak. Nyitott, csikorgó kapuk, letépett, bevert ablakok. Megérkeztünk. Lakatos Frici beosztja a szolgálatot. Szalay Já­nossal együtt kerülök szolgálatba, de csak este. így tehát van idő körülnézni. Felszerelésünket a puskán kívül lerakjuk és elindu­lunk egy kis terepszemlére. Meg­nézzük a falut, mert ba ismerjük a terepet, éjszaka is könnyebben mozgunk és tudunk tájékozódni. Felderítő utunk a falu legszélső házába visz. A lakás üres, sehol senki. Bútorok részben törötten, résiben teljesen épen a helyükön. A szobák festettek, a pad>ók is. A tűzhely beépitett csempés, vil­lany, vízvezeték . . . Istenem hol vagyunk mi ettől ? A mi közsé­geink ? . . . Mindenen rajta van a hadiál­lapot jele, a gyors menekülés nyoma, a sütőben még bent van a krumpli, amit már nem tudtak megsüini . . . Kijövünk, az udvaron vigan kapargálnak a tyúkok, mintha mi sem történt volna. Nem kér­nek enni, van bőven a nyitvaálló gabonaraktárban. Minden itt van még, a ház hűséges kutyája i», csak az emberek mentek el. El­szaladtak, itt hagyva mindent, hegy annál biztosabban ment­hessék legdrágább kincsüket, az életüket. Benézünk az istállóba is. Tel­jesen modern berendezés, auto­mata iiaiókkal. Ilyet még nem is láttunk. Er is üres. A bentlévó állatokat elvitték egy másik na­gyobb istállóba, ahol gondozzák azokat. De mégis a jászol előtt fekszik két szép kis cica egymás mellett, békés egyetértésben. — Nézd János, milyen szép cicák. Fogjuk meg. — Te, hiszen azok nem él­nek, — mondja a bajtársam. Valóban nem élnek. Úgy lát­szik, ezeknek nem maradt enni­valójuk és éhenvesztek, most itt alusszák egymás mellett örök ál­mukat nyitva felejtett szemekkel, mintha vádolnának bennünket... Szomorúan ballagtunk kifelé János bajíársammal, hogy a többi elhagyott házat is megnézzük. A következő nagyobb, mint az elő zö. Az udvaron, a kert felé valaki eldobta az eddig cipelt szekrény- fióko', hogy ne legyen még az is teher. A fiók fenekével felfelé eseti le. Felrúgom, mi van alatta? írások, bizonyítványok, családi dolgok, ami minden házban meg­van. Bakancsom orrával turká­lom. Fénykép kerül elő, fiatal cseh katona. Hol lehet? Vájjon tudja-e, hogy már nincs meg a könnyen szerzett birtok. Tudja-e vájjon, hogy családja menekül valahol, itt hagyva mindent . . . Esteledik, bemegyünk az őr- szobiba. Jó meleg, a fiuk fűié­nek. Lehet, rengeteg a gazdátlan vágott fa. Vacsoránk töpörtyű. Azután kifelé, mi jövünk . . . János komámmal indulunk . .. Szurok sötétség. Még egy méterre sem tálunk. Arra is vigyázni kell,, hogy a kerítésnek ne menjünk. Tapogatjuk az utat, mint a vak. őrség ? Unalom, idegesség, riadt nyugtalanság. Meg keli szokni a környezet zörejét. Itt egy ajtó, amott kapu, törött abias csikorog, ütödik a heves, hideg északi szélnek engedelmeskedve. Végre megszoktuk a terepei. Este úgy kilenc óra. Szó nélkül ballagunk kerítés, fal mellett, hogy lehetőleg rejtve legyünk. Fülem, szemem itt. Gondolataim otthon . . . Tegnap volt Erzsébet nap, faleségem, kislányom név­napja ... mit csinálnak vájjon? Hirtelen ugrásszerű zörej. El­álló lélegzettel figyelünk a zör­gés irányába, de csend. Semmi lárma. A vak éjszakába csak egy ablak világit bele. Jobban figyel­jük az ablakot „oh uram bocsá" egy kislány, lebet úgy íizenkilenc- bnsz éves, készül lefeküdni. Sze­münk az ablakra tapad. Ilyent még nem látott katonaszemünk... De megint zörej. Ej, mi lebet ? és pont moat 1 Nézem a János komámat, mereven figyel a köz­ség bejáratára. Tekintetem vissza­téred az ablakra, a kislány ... Állj 1 csattan János hangja, mint a villám kspom puskámat kézbe, János nem szokott viccelni, itt különben sem szokás a tréfa, mert nem babra megy... Szemeim már fájnak az erőlte­téstől, de nem látok semmit. Alj meg! — ordija barátom. Gondolkodni nincs időm, mert harmadszor is hangzik az állj- pmnes szerint mar az első fel­szólítás után lőni kellett volna — miért nem lösz ? Ugróin h rielen mellé, hogy segítsek. Akkor lá­tok egy sülét fúró alakot vatami csomaggal. Cél... mégis mielőtt lőnék, egy utolsó próba, elvégre egy éiet buzik el előttünk s ki tudja mit hagy itt... ÁHj vagy lövökt Nyöszörgésszerü hang válaszol. „Nye lőssz nye“ ... és áll moz­dulatlanul. Előbbre megyünk. Já­nos közelebb én taitom addig sakkba. Fegyver nincs nála lega­lább is nem látjuk. Szuronyaink előtt egy szőke 42—45 év körüli ember áll bekötött dobozzal a kezében, halott fehér arccal, ré­vedező ijedt szemmel néz pus­kánk csövébe. Hideg veríték gyöngyözik az arcán a halálféle­lemtől. Nagyon szánalmas, de katonák vagyunk. Kicsoda maga? Honnét jön? Kérdezi János komán. Valami zagyva nyelven válaszol. Egy szót sem értünk. Igazolvány? Pjsszus? Próbál­juk magunkat megéltetni. De még annyira fél és még mindig nagyon remeg, hogy hang sem jön a torkán. Nehezen] megérti mit akarunk. A csomagot maga elé teszi a földre és a zsebébe nyúl. Minden mozdulatát figyeljük, mint az ugrásra kész tigris, hálha fagyvert ránt, már sok minden a hátunk mögött van. De nem. írás. Nézem két nyel­ven irtás, alsó sor magyar. Egy leszerelt cseh katona re-

Next

/
Thumbnails
Contents