Zalamegyei Ujság, 1938. október-december (21. évfolyam, 221-297. szám)

1938-12-14 / 282. szám

?;2C?kc83áÖ8ég és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, ®s4dbenyi-tér 4. ——■■■■■ t--: Telefonszám 128. Felelő» szerkesztő: Hcrboly Ferenc. » POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban Előfizetési árak: egy hónapra" 1*50 pengő, negyed­évre 4 pengő. Hirdetések díjszabás szeriül __ t A képviselőház le tárgyalta a korpótlékról és családi pótlékról szóló javaslatot. Budapest, december 13. A kép viielőház ma délelőtt 10 órakor kezdte meg ülését. Darányi KáL mán eínöit bemutatta Csaky lit­ván gróf külügyminiszteri kine­vezéséről szóló kormányzói kéz­iratot. Ezután az egyes bizottsá­gok előadói tették meg jelenté­seiket, majd beterjesztették a bá­nyászok és ipari munkások gyer­mekneveléséről szóló javaslatot. Sor kerüli ezután a Vili.—XI. fize'é i oaziäSybü sorozott köz­tisztviselők korpótlékára vonat­kozó jávasiaira, amit Molnár Imre ismertetett. Lényege az, hogy rész­ben kártalanítsák azokat a tisztvi­selőket, akik önhibájukon kívül nem juthatlak magasabb fizetési osztályba, Fábián Bch ellenezte a javas­latot, amely szerinte nem oldja meg a tiszívífedőkérdést. Altala­nos rendelést kért. Beszéde köz­ben éles összetűzése volt Meizier Károllyal. A vitának Darányi házenök figyelmeztetése veteti véget. Fábián az 193Les fizeté­sek visszaállítását kéne. Homonnay Tivadar ismertette a Házzal az 1917-ben alkotott szol- gáialí szabályzatot és nagyon helyesnek tartja, hogy a kormány a ksrpóílákot a nyugdíjba is be­számítja. A javaslatot esfogadja. Reményi-ScSineíler Lajos pénz­ügyminiszter Fábiánnak vála­szolva, leszögezi, hogy mindenki tisztában van azzal, hogy milyen nagy áldozatot hozott a tisztvi­selői kar a múltban. Ai ellenzék pedig azt mondja, hogy ismerjék el a tisztviselők érdemeit min­denkor és ne csak akkor, ami­kor politikai célokra akarják a kormány ellen felhasználni. A javaslat elfogadását kérte. A pénzügyminiszter nagy te - szé8gel fogadott beszéde után a javaslatot általánosságban és részleteiben külön vita nélkül elfogadták. A Ház ezután áttéri a köztisztviselő családi pótlék fel­emelésére vonatkozó törvényja­vaslat tárgyalására. Ma!a8ics Géza nem tartja ki- elégi őriek a javaslatot. Kovács Sándor nagy jelentőséget tulaj­donit a javaslatnak azért elfo­gadja azt. Homonnay Tivadar is elfogadja a javaslatot, de szüksé­gesnek tartja a régi fizetések és nyugdijak visszaállítását. Beszél a családvédelemről és a házassági segélyről. Reményi-Schneller pénzügymi­niszter Homonnaynak válaszolva megjegyzi, hogy a magánalkal- mazoitakrő! nem szó! a javaslat. A kibásnsl?ási eepély ?. köttség- veíés tárgyalásakor kerül szóba. A Ház a javas! to; általános­Londonból jelentik: A londoni I magyar kolónia hétfőn villásreg» gelic adott Barcza György, az új ! londoni magyar követ tiszteletére. í A villásreggelin nagy számban 1 vetlek részt a magyarbarát angol !í előkelőségek i-, akik kő ül Sir f Robert Gowar feikössöniőjében I örömének adott kifejezést, hogy | bevált ema régi jóslata, amely a Ü trianoni igazságtalanság közeli jj orvoslására vonatkozott.' Majd az angol alsóház magyarbarát cso­A vármegye gazdasági felügye­lője az alábbi hivatalos jelentést adta ki Zala megye mezőgazda­sági állapotáról. j Az időjárás november hő első i felében az évszakhoz viszonyítva | enyhe, derült és száraz volt, a | hó utolsó napjaiban kevés csa j padék esett éa fordult hűvösebbre ) az idő. Ez az időjárás a még ke­vés helyen elmaradt őszi buza- vetések és talaj előkészítő mun­kálatok végzésére kedvező volt. Az őszi repce fenti időjárás mellett jól megerősödött és fej­lődött. Az őszi kalászosok közül a ro:i8 és az árpa vetések jói fej­lődlek és kellően megerősödve indulnak a télbe, ugyanez mond­ható a korai buzavetésekrői is, a késői buzavetések azonban a száraz időben heiyenkénzt ott, ahol a ialaj nem volt kellően előkészíthető, —- kissé hiányosan keitek. Az őszi vetésekben és évelő takarmányfélékben helyen­ként (nagykanizai, letenyei járás) egérkár észlelhető. Ságban és részleteiben is elfogad­ta, azután rátért az OTBA mű­ködésének kitérjesztéséséről szóló javaslatra. A képviselőház pénzügyi bizott­sága ma délután foglalkozik a k n: set ha lm ozás és a férjes női köz820ígála i a!kalrna?ottakra vo natkoíó törvényjavaslattal. A zsidójavaslafot valószínűen december 21-én a föidreformja- j miatta! együtt terjesztik a hép- vlseíőház elé. porija több mint 200 tagjának nevében kijelentetette, hogy a mar;?1*? részéről minden lehetőt elkövetnek, hogy a többi utód­államban élő magyar kisebbsé­gek is visszatérjenek az anyaor­szághoz. Újabb jóslata ez: „Még a jelenlevők életében meg fog valósulni Magyarország valamennyi jogos követelése és Trianon valamennyi igazságtalan­sága a történelmi mutt lomtárába kerül.“ A mesterséges takarmányfélék a hosszú kedvező időjárás mellett jól megerősödve kerülnek a télbe. A réteken a kijáró jószág még mindig talál táplálékot, s ez nagyban elősegíti az árvizek ál­tal okozott kár pótlását, igy a takarmánykész'etek a jószág ki- leielíetésére előreláthatóan ele gendők lesznek. Az állatok egészségi állapota a még mindig terjedő száj- és kö­römfájás miatt — nem mondható kielégítőnek, a kondíció ennek dacára tűrhető, eltekintve egyes, a betegség következtében nagyon leromlott egyedektől. Az állatárakban javulás nem észlelhető, a forgalom csekély. Gabonaárakban — múlt hó­naphoz viszonyítva — lényeges változás nincsen. A mezőgazdasági munkaalka­lom — tekintettel az őszi mun­kák befejezésre — és arra, hogy az idegen törvényhatóságok te­rületéről, valamint külföldről is a munkások már hazatértek — csökkent. A mezőgazdasági munkabérek a múlt évinél valamivel maga« sabbak. Krofta külföldre menekült. A Völkischer Beobachter bécsi kiadása prágai értesülést közöl. Eszerint Krofía Milan volt cseh külügymioiszier titokban külföldre meneküli és több fontos politikai okiratot magával vitt. A lap sze­rint Prágából Banest és Kroftát felszólítják a visszatérésre ^é* hogy álljanak bíróság elé. Külpolitikai hírek. Prágából jelentik: Sidor lyethe- tes tót miniszterelnök bejelentette, hogy ezentúl hivatalos torna­szövetségnek csak a Hlinka gár­dát ismerik el. A többi torna­egyesület a Sokoí, Szociáldemok­rata stb. megszűnik. London, december 13. Cham­berlain brit miniszterelnök kije­lentette az alsóbáz ülésén, hogy olaszországi uija során mindenek­előtt Mussolinivá akar személye­sen találkozni. Amennyiben vala­milyen egyezmény jönne létre kö­zöttük, úgy azt az alsóbáz elé fogja terjeszteni. Pária, december 13. Bonnet francia külügyminiszter megbe­szélésen fogadta a görög és len­gyel követeket. Washington, december 13„ Roosevelt, az Egyesült Államok elnöke a Fehér Hájban fogadta Eden voh angol minisztert. Bár a fogadtatásnak nem volt hivata­los jel ege, az angol vendéget a szokásos formaságok mellett kí­sérték a Fehér Házba. London, december 13. Az an­gol Reuter iroda jelelentése sze­rint Sctsacht birodalmi vezérhe­lyettes angliai látogatásának célja nem világos. Hivatalos értesülés nincs, de beszélnek arról, hogy Schacht a Németországot elhagyó zsidóság pénzügyi fettételeiről tanácskozik Angliában. Pozsony, december 13. Ester­házy János gróf a mecenzéfi tün­tetésekről nyilatkozott. Azoknak oka abban rejlik, hogy a csehek még a becsi döntés előtt meg­ígérték, hogy Meczenzéfet vissza­adják Magyarországnak. Pozsony, december 13. A szlo­vák kormány megtiltotta, hogy zsidók karácsonyi cikkeket áru­sítsanak. Január 1-töi pedig tilos a zsidóknak alkoholtartalmú cik­keket árusitaniok. Angol barátaink további támogatást ígérnek. Hivatalos jelentés Zala megy® mezőgazdasági helyzetéről.

Next

/
Thumbnails
Contents