Zalamegyei Ujság, 1938. október-december (21. évfolyam, 221-297. szám)
1938-10-30 / 246. szám
4 Zai amegyei Újság 1938. október 30 sok véráldozatukba került ez. Halljuk, hogy a csehek rekvirál- nak és még a gazdák gabonáját is Prága felé szállítják. Leszednek ajtót, abiakot a középületekről. Hallunk az átszökött magyar katonák érdekes vallomásairól. Mindez tüzeli bennünk a harci kedvet. Nehéz dolog is innét a síkságról nap nap után áttekinteni a Felvidék gyönyörű hegykoszorujára és tudni azt, hogy ott még mindig csehek állanak. Vágyunk utánuk, hogy pótolják számukra a kedves göcseji hegyeket. Mert szép ez a síkság, melyet Petőfi megénekelt, de mégis kedvesebb nekünk a hegy. Délután foglalkozás az udvaron, főleg puskafogás és imás fegyelmező gyakorlatok. Ez kissé egyhangúbb, mint a délelőtt, de van ilyenkor is érdekesség. Egyik nap nagy komolysággal hallgattuk az oktatást, amikor visitozó sertés rohant közénk. A szakácsok szúrták ie a konyhán, de rosszul: a kimultnak látszó sertés hirtelen felemelkedett és futott a század közé. A 'szakácsok a bicskával utána. Negyed óráig kergették a szalmakazlak körül, amíg végre elcsípték és az állat végre valóban kimúlt. Másnap jóízű ebéd lett a tetszhalott állatból. Este 6 órakor vacsora. Utána 9 óráig kimenő. Ezek is kellemes percek. Portyázunk a faluban egy kis koszt újdonságért. A fiatal fiuk, akik mamájuk szoknyája mellől kerültek ide, betátogatnak az istállókba és isszák a még meleg tejet (de az idősebbek is megteszik ezt) vagy eszik a párolgó rántottát. A falusiak szívélyesek. Legtöbbször el sem fogadják a pénzt. Van egy pár szerencsés fiú, aki valóságos lukullusi lakomát fogyasztott el ilyen vendéglátó gazdánál. 9 órakor takarodó: előbb még egy kis beszélgetés, aztán már alszik is a társaság. Csendben lopakodik be 10 óra tájban egykét engedélyes kimaradó. Vasárnap a programm változik. Ilyenkor 7 órakor van az ébresztő. 9 órakor mindig tábori szentmisét hallgatunk (a protestánsok a református templomba mennek.) Visszük a szép selyemzászlót, amit a kisvárdi hölgyek tői Kaptunk. A közelből jött plébános úr gyönyörű beszédet mond, majd mise alatt az eger- szegiek egész sorát áldoztatja meg. A ministránsok is közülünk kerülnek ki. Mise után diszme- net. Elfogultság nélkül: az eger- szegiek és a keszthelyiek a leg strammabbak. A külső rend belső értékekre szokott mutatni és ez igy is van. A mi fiaink tartják a színvonalat erkölcsiekben és katonaiakban egyaránt.íMindent vállalnak és a kötelességüket teljesítik a hazával, városunkkal szemben. A külső és határmenti [őrségek nehéz szolgálatot jelentenek, de sok érdekes élményt is. Mikor a fiuk fáradtan hazajönnek a 24 órás szolgálatból, sokat beszélnek Ezek az őrségek napról napra fokozzák a vágyat, hogy végre már megindulhassunk. Ma délután a ragyogó napsütésben egész közelről integetnek felénk a határon túlról a beregi hegyek. Menni akarunk feléjük. És megyünk is .. . Rizstermelési kísérletet végeztet a földmivelésügyi minisztérium. HÍREK----------------- Róm. kát. és ó] görög Kriszt. kir. Prot Kolos, zr. Murk. 5 Napkelte 6 óra 40 perc. Nyag- flBBHBHHOB szik 16 óra 48 perckor Idő : Mérsékelt szél, északon és nyugaton köd, a hőmérséklet alig változik, holnap főleg nyugaton csökken. — Krisztus Király ünnepe lesz vasárnap délután fél 5 órakor a Kulturházban. Vendégeket szívesen látnak. — A minszterelnöki sajtóiroda közli, hogy a lapok hé főn és kedden is megjelenhetek. Lapunk természetesen csak hétfőn jelenik meg, kedden, Mindenszentek ünnepén nem. —■ Új tb. szolgabiró. Vitéz Teleki Béia gróf főispán Milko- v.cs Ferenc dr. keszthelyi lakóst tb. szolgabiróvá nevezte ki. Az Alföld öntözési munkálatainak előrehaladásával egyidejűén fon!os munka folyik a földművelésügyi minisztériumban. Elsősorban feláiiitják az öntözésügyi szabisko’á», ahol díjtalanul fogják oktatni a gazdákat az új termelési rendszerre. Ezenkivüt mindent elkövet a föidmüvetésügyi minisztérium, hogy az öntözéses gazdálkodás révén új termeién ágakat honosítson meg az Alié dön. Elsősorban rizstermelésről van szó. Az idei kísérletek sikeresen végződlek és átlagba véve 1600—1800 pengős holdanként! hozamot értek el az Alfőldön a kísérleti rizstermelésnél. Ennek megfelelően elhatározták, hogy fokozott mértékben terjesztik ki az a-földi rizstermelést és gondoskodnak a szükséges felszerelések beszerzéséről is. Megvásárolják a rizs'ermeléshez szükséges gazdasági gépeket, elsősorban a rizsvető gépeket. A magyar rizstermelésnek nagy jövője van azokon a helyeken, amelyek mo^t a csatornázások, öntözési müvek megépítésével hamarosan áraszthatók lesznek vízzel. Az öntöző csatornák mellett elterülő több mint 100.000 hold óriási jelentőséget nyer a rizstermelés szempontjából él igen komoly tényező lehet meg- I felelő irányitásssal a magyar gaz- I dasági életben. — Kinevezés. A kultuszminiszter Németh József szentgotthárdi tanítót a semjénházai állami iskolához nevezte ki. — A kormány a keresztény kiskereskedőkért. A különféle társadalmi osztályok megsegítése keretében a keresztény kiskereskedők érdekeit is felkarolta kormány. Ennek érdekében a pénzügyminiszter 3 millió pengőt f _>r- dit a keresztény kiskereskedői hiteligények kielégítésére. Az akció lebonyolításával a Nemzeti Hitei - intézetet bízta meg. — A Frontharcos Szövetség elnöksége ezuten kéri fel a be j ár* sakar, hogy a Légoltalmi Liga mai alakuló gyűlésén az ügy fontosságára való tekinteítiei megjelenni szíveskedjenek. — A gimnáziumi Diákszövetség november 1-én délelőtt fél 10 órakor a gimnázium előcsarnokában elhelyezett hősök táblája előtt emlékünnepélyt render, amelyre az intézet barátait meghívja. — Szombathe y város pénzügyi bizottsága az 1939. évre is a 67 százalékos pótadó meghagyása mellett foglalt állást. A ZALAIAK Budapesten a Ceylon kávéházban VII. Rotlenbil!er-u. 10 Keleti pu. közelében) találkoznak. Kitűnő konyha Szolid árak Zene Tulajdonos: VAJDA SÁNDOR (Zalaegerszegről) — A nagykanizsai rendőrségi palotát még a folyó évben tető alá akarják hozni. A palota belső frontja 44, külső frontja 26 5 m hosszú. A felépitkezésig 500 ezer dsraö tégla kell az épülethez és 800 köbméter főid, ami 1000 fuvart jelent. — Akinek a vérnyomása magas és szívműködése rendetlen, úgy érhet e! erőlködés nélkül megfelelő könnyű székelés', ha reggel éhgyomorra egy kis pohár természetes Ferenc József keserüvizet iszik. Kérdezze meg orvosát. — Házavatás. A nemesgulácsi hitelszövetkezet székházit építtetett, amelyet vasárnap délelőtt avatnak föl ünnepély keretében. — A Zalaegerszegi Kaszinó tagjai a Move lövészei részére 6T50 P l gyűjtöttek, amit mint szeretetcsomagokat küldöttek el nekik. Esőkabátok, bőrkabátok, insbrucki loden kabátok nagy választékban Tóth szabónál^ — A honvédkincstár ingatlanokat vásárol a Tapo cától északra elterülő vidéken és olt építkezéseket eszközöl. „D enevér11 étterme kellemesen fütve. Minden este xene. — Ha gyomrát elrontotta, igyék azonnal egy pohár természetes Ferenc József keserüvizef, mert ez az emésztőcsatorna tartalmát gyorsan feloldja és biztosan levezeti, a bélmüködést elrendezi, az anyagcserét fokozza és friss közérzetet teremt. Kérdezze meg orvosát. — Felhívás az adózókhoz. Zalaegerszeg megyei város adóhivatala felhívja az adózókat, hogy az összes adótartozásukat november 15* ig fizessék be, mert a 20 száalékos kamattéritési kedvezményre való igényüket különben elvesztik. — Hétvégi menettérti jegyek érvénytartamának kiterjesztése. Az államvasutak igazgatósága közli, hogy a hétvégi meneitéiti jegyek érvénytartamát a november elsejei ünnep alkalmából október 29-én (szombat) déli 12 órától november 2 (szerda) déli 12 óráig terjeszti ki. — Tüzeset. Dióskál községben Nagy Imréné él Egyed Gyula portáján kigyuladt egy-egy szal- makazal. A tűzoltóknak sikerült a tüzet eloltaniok. A csendőrség gyújtogatás gyanúja miatt egy dióakáli gazdaembert őrizetbe vett és beszállította a nagykanizsai ügyészségre. — Nagykanizsán százszázalékban befizették a beruházási kölcsön első részletét és jól halad a közadók befizetése is.