Zalamegyei Ujság, 1938. július-szeptember (21. évfolyam, 145-220. szám)
1938-07-24 / 165. szám
4 Zalamegyei Újság 1938. julius 24 Kevés a városok forgalmiadé részesedése, sok a rendőrségi hozzájárulás. rablások, tömeggyilbosságok is bonyolult valutacsempészések idején oktatjáki ki az embereket arra, hogyan kell alibit igazolni, mire kell ügyelni hogy a rendőrséget félrevezessék, — és miután ügyesen megtanulták a gyilkosság vagy bankrablás receptjét, jutalmat is kapnak érte. Ilyenkor mintha túlzottan megértenék, miért kellett a sajtókamarai törvényt is arra a bizonyos 20 százalékos alapra helyezni és a remény is kezd éledni bennük, hogy a kamara felállítása után mégsem lesz többé ilyesmi lehetséges“. Idegenforgalom Zalaegerszegen. Mióta Zalaegerszeg utcái kövezve és parkírozva vannak, mindenki elismeri, hogy megyénk székhelye a legszebb városok so rába került és az idegenek is szívesebben jönnek Zalaegerszegre így került ide egy vidéki uricsa- lád, amelynek leánya Budapestre megy férjhez, Zalaegerszeg egyik legnagyobb áruházába. Ennek a kényes Ízlésű uricsaládnak a cég finom holmijai annyira megtetszettek, hogy leányuk egész kelengyéjét megrendelte. A kelengye elkészült és a megrendelők megengedték, hogy a valóban értékes gyönyörű készleteket a cég kiállíthassa kirakatában. Mire e sorok megjelennek, ott látható a kelengye a ragyogóan kivilágított nagy kirakatban. Bizonyosak vagyunk abban, hogy e kelengye érdekelni fogja a város és környék társadalmát és azok a hölgyek is adnak egymásnak találkozót az üzlet előtt, akik kézimunkával foglalkoznak, mert láthatják, hogy a megyebeli nők ép olyan szépen dolgoznak, mint a fővárosiak. Idegenforgalom szempontjából is jelentős, hogy Zalaegerszegen olyan szépek a kirakatok, mert a vidékiek, akik városunkban megfordulnak, otthon elmondják, mit láttak, ezért az ismerősök és szomszédok is Zalaegerszegre sietnek és nem mennek a fővárosba vásárolni, mert itt is minden kapható és semmivel sem drágább. SPORT. Barátságos mérkőzést játszik vasárnap oeiután fél 6 órai kezdettel a Horthy téri pályán a Move ZSE a körmendi TK csapa ávai. A körmendi csapat erős ellenfél hírében áll. Annak idején a bajnokságra törő ZTE-vel otthonában 1:1 arányban végzett, így érthető, hogy a köiönség érdeklődéssel tekint a mérkőzés eíé, amely előkészületnek számit a bajnoki szezonra. — Bécsi társaskirándulást tervez a Move ZSE augusztus 14-én és 15-én. Az autóbuszokon még van néhány hely. Aki részt akar venni, 5 pengő előleg lefizetései ellenében jelentkezhelik Kauzii József kereskedőné’, b ná'a a pontos feltételek is megtudhatók. A magyar városoknak hosszú évek óta sokat hangoztatott sé reime, hogy sem a forgalmiadórészesedés, sem az állam számára a városok által fizetett rendőrségi hozzájárulás szabályozása nem kielégítő. Forgalmiadó-réBzesedést keveset kapnak a városok, rendőrségi hozzájárulás címén viszont sokat kell fizetniük. A tavalyi búzatermés 20 millió mázsa volt, a rozstermés 7, az árpatermés 6 és az zabtermés 3 milliót tett ki. Az akkori árak mellett ezek az árak a következőképen alakultak: búza 360, rozs 86, árpa 78, zab 48 millió pengő. A négy főtermék együttes értéke tehát 572 millió pengő volt. Az idei búzatermést 24 millió mázsára, a rozstermést 7, az árpatermést 6 s a zabtermést 4 millió pengőre becsülik a legújabb statisztika szerint. Az új termés értéke tehát a mostani ■árak figyelembevételével körülbelül ekként fog alakulni: búza 480 millió, rozs 105, árpa 90, zab 56 millió pengő. Összesen ! tehát csaknem 750 millió pengő I Az iparügyi minisztérium és az European Gas et Electric Comp, között a földgáz- és nyersolaj- kutatására és kiaknázására vonatkozó pótszerződést tudvalévőén a képviselőház letárgyalta és a javaslatot a felsőház is jóváhagyta. Ennek alapján megalakult már a régóta tervezett új részvénytársaság, a Magyar—Amerikai Olajipar részvénytársaság. A vállalat telephelye Ferenc József tér 5. A részvénytőke 14,357.000 pengő, mely részben az alapitó European Gas et Elechic Comp, tetmészet beni betétjéből, részben pedig készpénzből áll éB 14.357, egyenként P 1000 névértékű részvényre oszlik. Az újonnan alakult részvénytársaság átveszi az European Gas et Electric Comp, mindazon jogait, melyeket a m. kir. iparügyi minisztériummal kötött egyezmény és pótegyezmény biztosítanak az öt megillető bányaművelés jogosítványaival és az összes vagyon- tételeit, úgyszintén átveszi az ősz* 8zes terheit és kötelezettségeit. Az alakuló közgyűlésen a Magyar-Amerikai Olajipar részvénytársaság a következő igazgatóságot választotta meg: Ban- nentine György, Bolton Ralph Péter, Conway John Frederick, Hauer Ernő dr., noiwalli Kőnek Emil, Lieb Clarence Herman, 1 Ezeket a kérdéseket Lukács Ödön, a városok szövetségének ügyvezető elnöke legutóbb figyelmébe ajánlotta Csatáry Béla belügyi államtitkárnak, de foglalkozik a kérdéssel a szövetség választmánya is, mely Budapesten szeptember 5-én tartja legközelebbi ülését. termésértékre számíthatunk s a többlet bizonyára eléri a 20J millió pengőt. A burgonya, cukorrépa, tengeri termést még nem ismerjük. Föltéve, hogy 9 millió mázsa cukorrépa, 20 millió mázsa tengeri és ugyancsak 20 millió mázsa burgonya fog teremni, úgy e termékek értéke a következőképen fog alakulni : cukorrépa 22, tengeri 240, burgonya 60 millió pengő, összesen 322 millió pengő, a gabona- és takarmányfélék összes értéke tehát meg fogja haladni az 19000 millió pengőt s igy legalább 15—20 százalékkal lesz nagyobb, mint tavaly, természetesen abban az esetben, ha megmaradnak a mai árak. Papp Simon dr., Ruedemann Pál, Waiters Ray Pierce. A felügyelőbizottság tagjaivá Ábel Bódogot, Graf Waltert és Martin Györgyöt választották meg. Az alakuló közgyűlést követő igazgatósági ülésen az igazgatóság elnökévé Bolton Ralph Pétert, alelnök vezér- igazgatóvá Ruedemann Pált választották meg. Az Edison mozi mai műsora: Garbo és Charles Boyer mesteri alakítása Walewska grófnő Nagy Napoleon, nagy szerelme 15 felvonásban. Titokzatos idegen Új magyar bűnügyi film 10 felvonásban. Főszereplők: Uray Tivadar, Gózon Gyula, Szombat- helyi Blanka, Bilicsi Tivadar. Folytatólagos előadások: Pénteken és szombaton fél 8 és 9, vasárnap fél 5, 6, fél 8 és 9 órakor. Minden előadáson a helyár 20—70 fillér. Fogorvosnál. Irta: Gyutay István. A fogorvos szobájából panaszos hangok hallatszottak ki. Valahányszor egy-egy „au“ hang tört fel, a kívül várakozók mindig összenéztek: valaki megszabadult „terhétől“. . . Kint többen várakoztak. Egyiknek-másiknak még álla is felkötve volt s csak szeme forgása következtetett, hogy a fájdalmai nagyok. Valahányszor ajtó nyílt, ketten-hárman emelkedtek fel székjükről, hogy mihamarabb túlessenek a „nehézségen“. . . A sarokban ülő ember nagyon türelmetlen volt, lábával topogott, izgett-mozgott. Többször az ajtóra tekinlett s mikor újra hangzott az „au“, nem várt semmit, ott termett az ajtónál. A többiek egymásra tekintettek; volt, aki előbb jött, méltatlankodtak. De amikor látták, hogy az ajtónál állónak milyen vészesen forognak szemei, ellenvetést nem tettek. Az ajtó nemsokára nyílt. Egyik ki, a másik be. . . A várakozók pedig figyelték tovább, hogy mikor hangzik az újabb „au“, hogy egyikükre ismét rákerüljön a sor. . . Figyeltek, A hangok kiszűrődtek. A fogorvos kérdez: — Fáj ? Panaszos hang felel: — Nagyon! — Ez? — Lehet. . . Bent csend lett. Az orvosi műszerek kopogtak. Hangjuk szorongó érzést váltott ki a várakozókból. Kevés csend, azután ismét az orvos szól: — Nos, lássuk 1 Észre sem veszi. . . A felelet megint sírásba hajlott. — Félek, . . . vigyázzon. .. A kint ülők összenéztek. Valamelyik szólt: — Fél ? . . . Még ez is ? . . . Pedig, jó darab ember, felül a mázsán . . . A többiek ráhagyták. Valóban, úgy volt. Azután figyeltek tovább, hallgattak. — Fél ? . . . Mit ? . . . Csak bátran 1 Egy pillanat és kész . . . A fogorvos mondotta. De úgylátszik, hogy a szenvedő nem nyugodott meg, aggályai lehettek. — Csak óvatosan,.. . nagyon fáj. — Türelem, . . . majd, . . . majd . . . Megint csend következett. A várakozók feszülten figyeltek. A levegőben párás izgalom lebegett. Sóhajok szálltak . . . Csakmár, csakmár... Hirtelen feltört bentről: — Elég, . . . elég! Vészes hör- gés volt, tele félelemmel, fájdalommal. Az orvos csittitgatott: — Ej, . . . ej, . . . ilyen erős ember . . . — Könnyű annak, kinek nem fáj . . . — Nos, de magának sem sokáig . . . Lássuk csakl Újabb csend. Mintha erőt gyűjtött volna az orvos is, meg a fogbeteg is. Egyik a húzáshoz, másik a félelem legyűréséhez. A műszerek megint kopogtak. És azután. . . . Felpattant az ajtó. Ott állt a szoba közepén az orvos, az ajtónál pedig a fogától szabadult ember. Az arcát tapogatta. Mennyivel lesz nagyobb az idei termés pénzértéke? 14 millió pengő alaptőkével megalakult az Eurogasco magyar vállalata.