Zalamegyei Ujság, 1938. július-szeptember (21. évfolyam, 145-220. szám)
1938-09-24 / 215. szám
2, £a)amegyei Újság Október elején üzembehelyezik az összes magyar cukorgyárakat. A cukorgyárak termelési szezonja október eljén migindul. Az idényszünetüket töltő vállalatok felveszik a gyártást és az idén is az összes magyar cukorgyárak dolgozni fognak. A termelési előirányiatot egyelőre még nem lehet előkészíteni, tekintettel ar ra, hogy a cukorrépatermelés eredményére ezidöszerint csak következtetni lehet. Az előzetes becslések szerint a cukorrépáiéi melés épugy, mint tavaly, közepesnek Ígérkezik, tehát valószínű, hogy a cufekorrépatermelési pre- limináció pontosan az elmúlt év színvonalán fog maradni. Ami a fogyasztás várható kilátásait illeti, errenézve még bajos lenne jóslatokba bocsátfeOíni. Tény az, hogy a cukorgyárak jelentős propagandát fognak kezdeni a cukorfogyasztás emelése érdekében, ami már csak azért is kívánatos lenne, mivel Magyaor- szág a világ cukorfogyasztó államainak ranglistáján az utolsóelőtti helyek egyikét foglalja el. Felhívás magyar1 öltözködésre és a nemzeti színek viselésére. „sxafaiádéországnak* nevezi, amelyet politizáló professzorok rossz tréfából csináltak. A nemzetisé geknek egyenlő jogokat kell adni és meg engedni azok kiválását Csehországból. Nincs egyetértés a francia kormányban. Páris, szeptember 23. Daladier kormányát válság fenyegeti. Két miniszter ki akar lépni a kormányból, mert nem értenek egyet Bonnet külpolitikájával. Daladier kérésére azonban visszavonták lemondásukat. Daladier kijelentette, hogy Chamberlainnel egyet ériésben nem hátrál meg Németország előtt 1 Tovább tárgyalnak Godesbergben. Godesberg, szeptember 23. Hitler és Chamberlain tárgyalásai még folytatódnak. Chamberlain kijelentései szerint tartózkodni kell minden lépéstől, ami a békés megoldást veszélyeztethetné, már pedig a csehek fegyveres fellépése veszélyezteti ezt. A béke Csehország jóindulatától függ. Hitler a megbeszélések során támogatni fogja a lengyel—magyar Ügyet és nem kétséges, bogy Chamberlain nem fogja ellenezni, hisz i'yen értelmű ígéret már elhangzott. Hitler nem elégszik meg már a 75 százalékkal, hanem mindazokat a területeket követeli, ahol a németek arányszáma az 50 százalékon felül van. Románia nem mozgósít. Bukarest, szeptember 23. Hírek terjedtek el arról, hogy Románia is mozgósít. A hirt azonban román hivatalos helyről megcáfolták, ami Prágában nagy lehan- goltságot keltett. Kommunista hangulat Csehországban. Warsó, szeptember 23. Egész Csehországban kommunista hangulat uralkodik. Nem kétséges többé, hogy Moszkva kommunista forradalmat készít elő és veszélyes kalandba akarja sodorni a cseheket. Berlin, szeptember 23. Óránként újabb és újabb hírek érkeznek, melyek mindegyike cseh erőszakosságról szói. Püskinél öten átszöktek, ezek közűi ketten szudétanémetek, akik a cseh hadseregben szolgálnak. Életük kockáztatásával eloldották a cseh pénzügyőrök csónakját és igy sikerült átmenekülniük. Dunakilili- nél egyre-másra szöknek át a polgári lakosság és a szudéta német menekültek. A kommunista veszély egyre növekszik és Németország nem tűrheti, hogy kommunista tűzfészek legyen határos vele. Hitler szerint Cseh országot föl kell darabolni. Legjobb padlóbevonat a linóleum sima és kockás mintákban. Jól moaliffltöc Tisztán taHhitó; Nagy választék. Schütz Áruházban A magyar öltözködési mozgalom országos bizottsága a következő felhívást intézte a magyar társadalomhoz: Évezredes történelmünk azt mutatja, a magyar társadalom lelkében mindig akkor ragyogott fel legjobban a hazaszeretet lángja, amikor erre a legnagyobb szükség voll. Ma szintén sorsfordulat előtt állunk, sorsdöntő órákat élünk. Mind külföld felé, mind Az ©lasz kormány meghívására magyar delegáció utazott Fiúméba, bogy a qu&rnerói iisztkivite! ezévi módozatait szubályozza. Mint ismeretes, a magyar—olasz áru- c8ereforgaimi megállapodás keretén belül a magyar malmok látják el a quarnerói fürdőhelyek lisztazükségletének jelentős rétesét. Tekintettel arra, hogy a liszifel vásárlást Olaszországban centrális szervezet vette át, a magyar malmok exportszindikálusa és a Külkereskedelmi Hivatal jónak látta ezzel a központi szervezettel úgy az árak, mint a szállítási feltételek tekintetében tisztázni a quarnerói liszikivitel ügyét. Az országos kamarai választások, amelyek már hónapokkal ezelőtt kezdődlek, végük felé közelednek. A választások lefolyása már vonta ottabb volt, mint ahogyan várták, tekintettel arra, hogy az új választási módozatokból eredően hibás összeírások én ennek nyomán tömeges felebbe- zések hátráltatták a munka szabályos menetét. hazánkban jelét kell adnunk annak, hogy vagyunk, élünk és hogy lenni és élni akarunk. Erekben a sorsdöntő napokban öltsön hát a magyar társadalom minden igaz tagja magyar ruhát magára, ?mdy ezeráven át mindig jelképe volt a magyar öntudatnak, vagy ékesítse ruháját megszentelt színeinkkel és tűzzön fel nemzeti- szinü szalagot. A magyar kiküldöttek tárgyalása igen kedvező mederben folyt és jelentős eredménnyel zárult. Az új szabályozás szerint 265 vágón Ruilásíiszt kerül kivitelre a quarnerói fürdőhelyek felé és a szállítást a Futura bonyolítja le. Az árak tekintetében is megállapodás történt, amennyiben az olaszok métermázsánként 131 lírát fizetnek a lisztért. Meg kell jegyezni, hogy ez az ár a leszállítandó mennyiségnek csak mintegy 50 százalékára vonatkozik, miután 130 vagonra vonatkozóan már létrejött a megállapodás, részben 126, részben 128 lírás mátermázsánfcénti ár alapján. A községekben és a járásokban augusztus végén zárultak le a választások. Ezeket a mezőgazdasági bizottságokat tehát már megválasztották és jelenleg a megyei vá asztások vannak folyamatban. Reális számítás szerint három héten belül a megyei választások is befeződnek és sor kerül az öt körzeti kamara, a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara. 1938. szeptember 24 ■ felöltő és öltöny szövetek nagy választékban Tóth Gyulánál Finom úri divatosztóly a Duna—Tisza-közi MeiŐgazda- sági Kamara, a Tiszajobbparti Mezőgazdasági Kamara, valamint a Felső- és Alsódunántuli Mező- gazdasági Kamarák megalakulására. Ezt követően minden valószínűség szerint november első napj libán sor kerül az Országos Mezőgazdasági Kamara ‘tisztújító közgyűlésére is, amely alkalommal újonnan választják az elnököt, az alelnököket és az igazgatóválasztmányt. Az eddig megejtett választások azzal az érdekes eredménnyel jártak, hogy az egyes községi és megyei mezőgazdasági bizottságokba nagyszámban kerültek be uj emberek, úgyhogy jelentős személyi változások várhatók az egyes körzeti kamarák elnökségi összetételében és az sincs kizárva, hogy az Országos Mezőgazdasági Kamara személyi összetéiele is módosulni fog. Ezt különösen arra alapítják, hogy a kamarai választók eddig ismeretes hat kúriáján kívül ez alkatommal először választójoggal bíró tagokat delegál az egyes kamarákba az új hetedik kúria, amely a gazdatisztek kamarai szervezete. A választási apparátus egyébként már teljes egészében működésben van. A hittudományi héten a folyó évben rendkívül érdekes tárgykör kerül szőnyegre: Az Isten országa mibennünk. A tételeket, előadókat, s az előadások idejét itt közöljük: 1. Bzept. 26. Mária, a kegyelmek anyja. (Schnattner Szigfrid.) 2. szept. 27. Szent Pál. (Ve- csey Lajos dr.). 3. szept. 28. Szent Ágoston. (Winkler József dr.). 4. szept. 29. Szent Jatván (P. Fekete Géza). 5. szept. 30. Assisi-i Szent Ferenc. (Zenz Péter) 6. okt. 1. Li&ieuxi Szent Teréz. Galambos Miklós dr.). A előadások kezdete fél 7 óra. Hely a Kulturház nagyterme. Az előadás végeztével kérdésekre szívesen válaszolnak az előadók. — Nehéz székelésben szenvedők, különösen azok, akiknek fájdalmas végbéibajok — mint aranyér, repedés, előesés, sipoly, szűkület — teszik az életet kellemetlenné, béiürülésüket reggel és este negyed pohár természetes „Ferenc József" Ikeserüvizzel megfelelően elre dezhetik. Kérdezze meg orvosát. Új tárgyalás a quarnerói magyar lisztexport fokozásáról126 lirárói ISI lírára emelték az átvételi árat. J Jelentős személyi változásokat várnak a mezőgazdasági kamarák vezetőségében.