Zalamegyei Ujság, 1938. július-szeptember (21. évfolyam, 145-220. szám)

1938-09-16 / 208. szám

1938. szeptember 16 Zalamegyei Újság 3. Súlyos autógázolás az egervári ország­úton. Szerdán este 9 óra tájban Za­laegerszeg határában, as egervári utón «uivos autógázolás történt. Burucs Ádám katonai gépkocsi­vezető motorkerékpárral Zalaeger­szegen át Szombathelyre igyeke­zett csapatához Mikor az eger­vári utón az erdőn haladt ke­resztül, egy somogymegyei föld- birtokos autójával találkozott. Az autó az eddigi adatok szerint szabálytalanul hajlott és elütötte a motorkerékpárt, amely felborult. Burucs leesett a kerékpárról és két helyen eltörte a jobb lábát. Súlyos állapotban szállították be zalaegerszegi kórházba. A nyomozás azonnal megindult a felelősség megállapítására. A rendőrség kihívta Horváth Győző autó szakértőt, aki felvette a pon­tos helyszínt. A valenciai kormány kiárusitja Spanyol- országot. HÍREK Róm. kát. és áj görög Kornél p. Prot. Edit Izr. Elül 20. Napkelte 5 óra 37 perc. Nyug­szik 18 óra 12 perckor Idő: Élénkülő szél, először délnyugati, később nyugati, vál­tozó felhőzet, több helyen zápor­eső, zivatar. A hőmérséklet dél­keleten kissé emelkedik, nyuga­ton és északon hűvösebb lesz. — Személyi hír. Sárközy Pál dr., bakonybűli bencés apát Zaia* apátiból Zílaegerszegre érkezed s látogatást tett Petiin József pápai preíátusnál. — Revíziós kápolna Baj- csán. Bajcsa községben Somlai György tanító lelkes buzgalma folytan revíziós kápolna épül, amelyre eddig már 4000 P van együtt. A kápolna építéséi a ta­vasszal kezdik meg, felszentelő“ sét pedig juíius 4 re tervezik. Bajosán vasárnap iskola», harang- és keresziszenietés lesz, délután pedig a leventék a kápolna cél­jaira szüreti muíatságoi rendez­nek. — Légoltalom. Zalaegerszeg megyei város teépviseiőtestüleie szombaton délután 4 órakor rend­kívüli közgyűlést tart, amelynek tárgya: a legszükségesebb lég oitaimi intézkedések megtételére vonatkozó honvédelmi miniszteri leírat tárgyalása. A pénzügyi bi­zottság péntek délután 5 órakor ülésezik. — Ezzel kapcsolatosan közöljük, hogy normaSizáit gáz­álarcok igénylését a polgármes­teri hivatalban, vagy a tűzoltó­ságnál kell bejelenteni. A bejelen­tés iávbeszéső utján is megtehető. A népálarc darabja 13 P. — Tanévmegnyitás a keszt­helyi akadémián. A keszthelyi gazdasági akadémia 142. tanéve ünnepélyes keretek között nyílt meg. A plébániatemplomban Síé- faits Aladár mondott Veni Sánc e t, azután a tanári kar, a hallga­tók s nagyszáma közönség az akadémia dísztermébe vonul?, ahol Hauser János dr. igazgató tar­talmas megnyitójában megemlé­kezett a kettős szentévről s annak vonatkozásairól. Utána Tamás Ferenc dr. tanár „A jobbágy-föl szabaditasíóí a mezőgazdasági biztosításig“ címen tartóst elő­adást. — Halálozás. Súlyos csapás érte Pairs György ny. segédtan • felügyelőt. Felesége, szül. Török Gizeils, 64 éves korában Zala­egerszegen elhalálozott. Temetése pénteken délután 4 órakor les/, az újtemető halottasházábói. — A Szent Benedek rend ba - latonfüredi fürdőigazgatósága 1939. január l.-i lejárattal kiirta a tervpályázatot új, hatalmas ét« teremépiiésre. — Zalaegerszeg megyei vá­ros adóhivatala közhírré teszi, hogy művelési ágváltozásra vo­natkozó 1938. évi 2 számú föld­adó változási jegyzék folyó hó 14 tői 28 ig 15 napi közszemlén van. Ez alatt az idő alatt az ér­dekeitek a jegyzéket megtekint­hetik s a sérelmesnek vélt osz­tályba sorolás el'en felszólalással ölhetnek. A Párisban megjelenő Occident részletes adatokat közöl arról, hogy a vörös kormány hogyan kótyavetyéli el Spanyolország leg­nagyobb értékű javait. A külföl­dön legismertebb eddig as a tény, hogy a spanyol ibankok aranykészletét és a spanyol mű­történet! kincseket adták e! a külföldön fegyverekért és hábo­rús felszerelésért. A leghíresebb spanyol mesterek, mint Vales* ques, Goya és Mariano de Cavia müvei vannak ezek között, ame­lyek évszázadok óta voltak a spanyol műkincsek legnagyobb büszkeségei. Ezek mind részint Franciaországba, részint Orosz­országba vándoroltak most. Az utóbbiból természetesen megint tovább, valószínűleg Amerikába. De még talán nagyobb súllyal esik latba, hogy a spanyol főid számos kincsé?, amelyeknek bir­toklása felbecsülhetetlen értékű az államra nézve, szintén köny- nyelmflen elkótyavetyélte a vörös spanyol kormány. Elsősorban az almadeni higanybányákről és a leridai müirágyamüvekröl ván szó. Ai állami tulajdonban levő almadeni higanymüvek eladása a legjellegzetesebb példája a szov­jet-spanyol hazaáruló politikának. Almadenben van ugyanis a világ legnagyobb higanybányája. Az itteni higanymüvek a világháború óta — amikor ugyanis Olasz­ország mgkapta az addig osztrák tulajdonban lévő idrial higany- telepet — munkaközösségben vol­tak az olasz higanymüvekkel és ilyen módon az egész világpiacon uralkodtak. A spanyol kereske­delmi mérlegben egyik legjelen­tősebb helyei foglalta el a hi­gany. Az almadeni termelés 1929- ben 2,476.000 tonnát tett ki s a termelés megmaradt a későbbi években is ezen a színvonalon. A higanykivitel átlagos értéke éven&int 30 millió pezetát tett ki. Est a megmérhetetlen értékei adta el egészen nevetséges ösz- szegéri a vörös kormány egy francia bank konzorciumnak. Nem sokkal azelőtt pedig a nem ke­vésbé hires és nagyéríékü rio- tintoi vasbányát adták el egy an­gol részvénytársaságnak mélyen az értéke alatt. Az Occident ezzel kapcsolatban a joge-zakértők, sőt számos fran­cia jogász szakvéleményének egyidejű leközlésével megállapítja, hogy mindezek az eladások ér­vénytelenek, minthogy a vörös kormánynak nem volt joga ahoz, hogy elkótyavetyélje ezeket a SZÍ felöltő és 51- tönjf szövetek tékban Tóth Gyulánál Festőm Mr-idíwat osztály nagy nemzeti kincseket és épen ezért, ha a nemzeti Spanyo or- szág kivivja a végső győzelmet, ismét tulajdonába veszi az összes eíadoit bányákat. Károsodni tehát ilyen módon azok a külföldi tár­saságok fognak, amelyek azt hitték, hogy Spanyolország rová­sára fognak meggazdagodni a polgárháború végén. — A Szent József Otthon részére érkezeti adományok: Gömbös malom 10 P, Boár Janka 1 P, özv. Békefiné 1 P, Földházi Gizella 1 P, Pehm Jó­zsef preiátus 5 mázsa gabona, rendőrség 10 kg. alma, Geren* Cíérék 3 pár cipő, Rozsnyói egy nagy sala, várostól 1 szekér fa, vitéz Tamásy István dr. polgár- mester 5 kg. 70 dkg. liszt, Csu por Emma i és fél kg. zsír, Csikné 2 kg. disznóbőr, Hegyiék 10 kg. burgonya, Thassyék 2 és fél liter tej, Farkas Nándor 10 és negyed kg. csont, Kulcsár József 2 és fél kg. disznóbőr, Pesíi nővérek 50 kg. káposzta, Szekér kertész 5 és fél kg. zöld­bab, Szűcs kertész egy nagy ko­sár dinnye, Simon István 2 kg. liszt, Steiner Pál 2 kg. só, fél kg. cukor, Samassa János dr. 1 drb. 5 literes uborkás Üveg, 2 7 del es paradicsomos üveg, Tonika János dir. 1 cserépkályha. Hüvds időben a nevét*“ étterme é& kept- helyisége intim éa b§t- r>á&&éig€»&. — Az izr. istentisztelet Zala­egerszegen péntek este három­negyed 6 őrskor kezdődik. — Országos frontharcos ta­lálkozó lesz október 9 én Buda* pes.en. — Dupla fizetést kapnak karácsonyra a — pestszent- erzsébeti városi tisztviselők. Pesíszenterzsébet képviselőtestü­letének többsége elhatározta, hogy már most gondoskodik arról, hogy Szent István évében a vá­ros tisztviselői kara karácsonyi ünnepekre megfelelő ajándékot kaphasson. Kimondották, hogy a megválasztott tisztviselők dupla tizetést kapnak, az ideiglenes al­kalmazottak egyhavi fizetésüknek .megfelelő segélyben részesülnek. A képviselőtestület többségének ez a határozata a városi ipari és kereskedelmi életben osztatlan örömet váltott ki. Esőkabátok, bőrkabá­tok, insbiriiokí loden ka­bátok nagy választékban Tóth szabónál« MÁVAUT MÁVAUT AUTÓBUSZ MENETREND. Érvényes 1938 szeptember 9 tői. Zalaegerszeg—Hévizfürdő—Keszthely. 8-05 13-45 i Zalaegerszeg é 8-35 15-20 8-09 13-50 1 Zalaegerszeg p. u. a 8-31 1517 8-29 14-11 f Bak 8-12 14-58 8-55 14-40 I Zalaszentmihály—Pacsa A 7-52 14-39 | 15-40 v Hévizfürdő fj 6-45 13-20 9-50 15-52 é Keszthely i 700 13-05 Menetjegy : Bakra —•80, Z.-apátiba 2-70, Hévizfürdőre 3’50. Keszthelyre 3-50 P Tértijegy: 1- „ 4-90 5-90 P Zalaegerszeg—Bak—Bánokszentgyörgy. 13-45 15-45 i Zalaegerszeg é 7-20 15.20 14-12 16-11 Bak 6-57 14-58 14-27 16.26 Söjtör 6.38 14-30 — 17-05 é Bánokszentgyörgy i 6-00 — Menetjegy: Bakra —■'80, Söjtörre 1’30, Bánokszentgyörgy re 2 4q P Tértijegy: , 190 , 4­— P Bak—Nova 8-30 14-59 i Bak é 6-54 12-49 9.15 15-45 é Nova i 6-10 12-05 Zalaegerszeg—Zalaszentiván 12-25 i Zalaegerszeg é 1300 12-40 t Zalaszentiván i 12-45

Next

/
Thumbnails
Contents