Zalamegyei Ujság, 1938. július-szeptember (21. évfolyam, 145-220. szám)

1938-09-01 / 196. szám

XXI. évfolyam 196. szám. Ara S fillér 1938. szeptember !■ Csütörtök. &seíkeszt6ség és C-üu&cíienyi-tér 4. kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Telefonszám 128. Felelős szerkesztő: Herboly Ferenc. POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban Előfizetési árak; egy hónaim 1*30 pengő, negyed­évre 4 pengő. — Hirdetések díjszabás szerint A sajtóról. A társadalom egyensúlyának biztosítására alkotott erévi 15. törvénycikk tendelhezéseirje< meg­felelően a kormány intézkedett az új sajtótörvény e * és? iléséről, amelynek rendkívüli tonios^a: a huszadik század bizonyi ja a legjobban. Már a világháborút megelőző években az volt az ál­talános felfogás, hogy a sajtó nagyhatalom, amelynek katonái a belük, azok az apró jelek, ame­lyek szóvá formálják a gondola­tot és elviszik a földrészek leg­eldugottabb sarkaiba is. A nyom­tatott szó ereje csodálatos hatás­sal van az emberre, mert szinte észrevétlenül válik az olvasó lei­kének szerves részévé s keríti hatalmába úgy, hogy az életről, vallásról, társadalmi, gazdasági és politikai berendezésekről való felfogása aszerint alakul ki, hogy milyen sajtóterméket, — különö­sen napilapot — vesz a kezébe. Ebből iáthaló, hogy vallási, nemzeti és kormányzati szem ponibói nem közömbös, milyen újságot olvas a lakosság, helye­sebben : milyen szellemben irt sajtótermékek irányítják a közvé­leményt. A sajtó szerepének döntő há­lását a világháború alatt láthattuk leginkább, amikor az Amerikai Egyesült Államokat belerántotta a harcba. Húsz kerek esztendővel az események után maguk az amerikaiak is elismerik, hogy nem avatkoztak volna bele a há­borúba, ha a lakosságot nem iz­gatják föl a célzatos cikkekkel. Alt is minden gondolkodó em­ber tudja, hogy Amerika megje­lenése döntötte el a háborút és — a leghatározottabban állíthat­juk — az emberiség sorsát két- három nemzedék életére. Es a példa és még számos apróbb jelentőségű eset arra ser­kenti egyes országok kormányait, hogy ieheíően olyan korlátok közé szorítsák a birlapirást, hogy ne legyen veszedelmes arra az irány­zatra, amelyet képviselnek. Nálunk különlegesen szükséges a sajtó munkájának ellenőrzése, mert az egyensúly megbillent an­nak a szellemnek a rovására, amit épen most ünnepeltünk első első szent királyunk halálának 900 éves fordulója alkalmából. Az az elv, hogy gondolatát min­denki szabadon terjesztheti nyom­tatvány utján is, semmiképen sem magyarázható abban az ér­telemben, hogy meghibbant agyú, vagy gonoszszándékú emberek széitében-hosszában terjeszthesse­nek olyan gondolatokat, eszméket, amelyek Isten, állam, nemzet, tár­sadalom elleni harcra tüzelik az embereket. Ha azt kívánjuk, hogy ezek ellen a szent eszmények ellen tilos legyen, a sajtói felhasználni, ükkor még nem törünk a sajtósza­badság ellen, mert a felforgatásra irányuló törekvéseknek nem sza­bad utat engedni a sajtóban. Az őszirózsás forradalmat s az azt nyomon követő állapotokat e<íyp* • len tisztességes gondolkodó sú ember sem kívánja megismétlődni, meri árok nem termeitek jót, hanem csak rosszat. Ha baj van valahol, tessék a bajokra rámu­London, augusztus 31. Az an goi kormány tegnap letárgyalta a cseh kérdést. Chamberlain mi­niszterelnök ma reggel a király­hoz utazott Balmoraíba éa be­számolt neki a tárgyalások ered­ményéről, majd Skóciába megy nyári pihenőjének folytatására. Az angol sajió bizonyos enyhülésről ir a cseh kérdésben. A Daily Mail szerint fontos volna, hogy Csehország engedményeket adjon a kisebbségeknek és teljesítse az önkormányzatra vonatkozó köve­teléseket, mert enélkül kilátásta­lan a békés megoldás, London, augusztus 31. A Ti­mes jelentése szerint az angol kormány akciója nem irányul egy állam ellen sem, csak e! akarja kerülni a háborúra vezető oko­kat. Prágának is törekednie kell arra, hogy elhárítsa az akadályo­kat a béke elől. Át kell adnia az egyes népcsoportoknak azoknak a területeknek igazgatását, amelyek őket megilletik. Minél tovább megy Prága az engedékenység terén, annál jobb. Párig, augusztus 31. A francia közvéleményt megnyugtatta, hogy Az iparügyi minisztérium leg­újabb jelentése érdekes képei nyújt a magyarországi ásvány­olajtermelés emelkedéséről. Jú­liusban 33.495 mázsa volt a tér­ti melés, valamivel kevesebb, mint júniusban. Májussal szemben ke­reken 9 ezer mázsával, kereken 25 százalékkal emelkedett. Az emelkedést a negyedik lispei kút termelésének megnyitása magya­rázza. Áprilisban még csak 17.820 látni, orvoslási eljárást ajánlani, de ennek keretébe nem vonható be a legszentebb eszmények ellen való támadás. A sajiószabadság éltető eleme az emberi társadalomnak, de a sajtószabadság gyilkosa minden nemes eszmének, amint azt a ke­serű tapasztalatok igazolják. az angol kormány nem intézett erélyes jegyzéket a német kor­mányhoz, hanem Henderson kö­vei utján felkéri Hitlert a békés megoldásra. A francia sajtó sú­lyosnak itéíí meg a helyzetet, de nem kéfségbsejtőnek. Kifogásol­ják, hogy a megegyezés sokáig húzódik és ez próbára teszi Európa idegeit. Bonnet külügy­miniszter behatóan tanácskozott a londoni francia követtel. Moszkva, augusztus 31. Cáfol­ják a*t a hírt, mintha Stalin el­len merényletet követtek volna el. Azt is cáfolják, hogy Stalin egy vidéki kiránduláskor karját törte, kát testvére pedig meghalt. Washington, augusztus 31. A haditengerészei felügyelője 200 millió dollárt kér a parlamentid! a tengerészei további fejlesztésére. Páris, augusztus 31, A spanyol nemzeti kormány tiltakozott a francia kormánynál az ellen, hogy naponta százával haladnak át Franciaországból azok a teher­autók, amelyek benzint szállíta­nak a spanyol vörösöknek. Ha nem történik intézkedés, akkor a nermeiiek lövetik az autókat. mássá volt a termelés és ugyan­ezen a nivőn mozgott az év első hónapjában, januárban is. Április óla az ásványolajtermeiésünk eszerint közei a duplájára emel­kedett. A folyó év lesz az első, amelyben egész éven kérésziül folyt az ásványolajtennelés. £z magyarázza a termelés emelke­désén kívül azt, hogy a kimuta­tás szerint tavaly az év első hét hónapja alatt csak 4951 mázsa ásványolajat termeltünk, az idén viszont hét hónap alatt már 161.132 mázsát. A (érméit mennyiségből hét hónap alatt 159.752 mázsát adtak e). Vasércbányáink termelése is emelkedést mutat. Idén hét hó­nap alatt 17 millió mázsát ter­meltek, tavaly hét hónap alatt csak 16 milliót. Vaskohóink nyersvastermeíése némi csökke­nést mu^at. Tavaly 2045 millió métermázsa nyersvasat termeltek, az idén hét hónap aiatl 1995 mázsát. Vasércbehozatalunk hét hónap alatt a íavalyinoz képest félmillió métermázsával csökkent, nyersbehozatalunk pedig 72 ezerről 46 ezerre csök­kent. A Bauxit bányáink lénye­gesen emelték a termelést. Ta­valy hát hónap alaít 18 millió métermázát termeltek, az idén 22 miüiót. A magánércbányák ter­melése is emelkedett 125 ezer máísáról 145 ezer mázsára. Magyar polgármester Nagyszalontán. Nagyszalonta, auguszlus 31. A város polgármesterévé Szabó János volt pénzügyi főtanácsost választották meg. Ez az első eset a román megszállás óta, hogy egy város polgármesteri székébe magyar ember került. Anglia román búzát vásárol. London, augusztus 31. Anglia és Románia megállapodást kö­töttek, amelynek értelmében Anglia 400.000 tonna román bú­zát vásárol még az ősz folya­mán. waavww űf n—wn Kitört a Vezúv. Nápoly, augusztus 31. A Ve­zúv kisebbik krátere kitört és lá­vával árasztotta el a környéket, de a szántóterületet és a házakat nem érte el a láva. Veszély nincs. A kitörést ezrek figyelik. Manila, augusztus 31. A Fü- löp szigeteken 5 órás földrengés volt, amely sok kárt okozott. Számos ember életét vesztette. Osztálysorsjátélr. Budapest, augusztus 31. Az osztálysorsjáték mai húzásán 20 ezer pengőt nyert a 7.553, 20.581, 86.374, 10 ezret a 23.354, 26.410, 78.450, 5 ezret a 19.802, 27.242, 42.648, 2 ezret a 33.219, 39.927, 71.614 és 81.117 számú sorsjegy. Enyhülést várnak a cseh kérdésben as angel kormány fellépése után. A külpolitika hirei. w Április óta duplájára emelkedett ásványolajtermésünk

Next

/
Thumbnails
Contents