Zalamegyei Ujság, 1938. április-június (21. évfolyam, 73-144. szám)

1938-04-10 / 81. szám

4.

Zaiamegyeí Újság

í938. április 10

nelmi kultúra legszebb virágait kitermelő, legkialakultabb, hagyomány-gazdag patinás gyönyörű városainkat hasította le az ország vérző testéről.

Lélekjárásának ezen a nagy kálváriás utján átérzett fájdalma azonban a messze jövőbe látó tekintetét még sem tudta tenni a vergődő s reményevesztett lélek bizonytalanul botorkáló tekintetévé, hanem csudálatos géniuszából kisugárzó akaratának motorikus ereje egy titokzatos történelmi parancsszónak engedelmeskedve még magasabb régiókba lendítette öt és onnan záporozta szét pazarul intellectusa fényének sugárkévéjéből a magyar feltámadásba vetett rendületlen hitének szikrázó gyémántporait — a drága magvakat a megszállott területen küz- ködő magyarság szivébe, hogy azok bízva bízni képesek legyenek a magyar kultúra legyőzhet- lenül értük küzdő fegyvereinek a győzelmében.

De ugyanekkor sugárzó kristályprizm 'ja törésszögeit megváltoztatva rávetette fénykévejét a csonkaország területén megmaradt vidéki váró sokra is.

És amidőn meglátta azok árnyképeit, rezonáló lelke nyomban felfogta a magyar sors ijesztő mélységeiből felhangzó jajkiáltásaikat is. Ekkor érezte meg lelke a segítésre való elhivatottságot és megingathatatlanul formálódott ki benne az meggyőződés, hogy ad dig is, inig az idők malmai, melyek ha lassan őrölnek is, de kérlelhetetlen bizonyossággal magyarság felé hajtják a történelem nagy garatjain át az elszakított városokban kiolthatatlanul égő nemzeti kultúránk tiszta buzasze- meit, a megmaradt városaink televényeibe férfias bátorsággal, az államférfi etikai és politikai felelősségéből folyó kötelesség teljesítés maximumának a kifejtésével kell a kultúra hatalmas erejét mélyen beereszteni. De megérezte azt is, hogy ehez a rideg munkához szüksége van a szántó vető ember lelkiségére, aki hittel hiszi, hogy munkája nyomán a magyar élet áldásos virulása fog fakadni, amely az aratásban résztvevő nemzedékek naptól barnitott arcára varázsolja az új magyar élet piros, tiszta őrömét. Tudatára jött annak, hogy egyedül csak az ilyen gyümölcsöket termelő munka képesít arra, hogy a magyar élet mélységeiben sínylődő vidéki városainkat tarthatatlan helyzetükből, ahova őket a városok leikével, sorsával és velük belső Közösséget alig érző, kulturtényezői országos fontosságokat meg nem értő felületes országos politika sodorta, csak ily átfogó, az egyetemes nemzet sorsközösségét szolgáló nemzeti politikai tevékenységgel lehet ki emeln;, hogy számukra is megnyílhassanak azok a kulturális, szociális és gazdasági életlehető ségek, melyeknek birtokában a bennük mostoha sorsuk miatt tehetetlenségre kárhoztatott statikai erők az élet dinamikus hajtóerőivé változhatnak át.

Ez a nagy célkitűzés adta Klebelsberg Kunó gróf ajkaira kultuszminiszteri első megnyilat kozásakép intelmeit az általa a nemzet elleni bűnnek minősített kishitűséget hirdető magyar Jere- 7fii*cr>ir úi na^Y célkitüzé

■' iájj

Köszöntsük a tavaszt,

„GYUKITS” kalappal

nagy választék

PÁL és INDRA cégnél Zalaegerszeg.

sek előtt állunk és e célok között talán a legfontosabb, hogy a magyar műveltség toronymagasan emelkedjék Keleteurópa népei felé. Mert ki tudja — folytatja tovább — mit rejteget számunkra a jövő, de a jelen a miénk, ennek urai vagyunk és rettenetes lenne felelősségünk, ha a megújhodásnak a kínálkozó utolsó alkalmát elmulasztanék 1“

Ezekre a Mementó kép elhangzott intelmekre elsősorban is az országos kormányzati politika tárgyköréből kiesett és saját sorsukat reménytelenül élő magyar vidéki városok figyeltek fel Mintha ezek megérezték volna, hogy a föléjük borult sötét égboltra küldetésszerüleg jelent meg a nagy üstökös, a nagy magyar kulturvezér, akinek a lelkemélyé- ből, ebből a csodásán szines, gazdag kaleidoszkópból ellenállha tatlanul tört elő az a hatalmas fénysugár, amely végre szét tudta törni a rájuk nehezedő sötét bo rulatot és amely a magyar kormányzati politika vizenyői felett lidércfény sorsként viliódzó városi gondolatot magába szívta fel, hogy azt a belőle kisugárzó fény özön záporában megfürösztve szive melegségéből sodródó szi- várványhidjára emelje és ezen keresztül diadalmasan vigye fellegvárába, hogy azt — mint ragyogó értéket, az általa megálmodott és kivitelre előkészítő sok oldalú kulturpro’grammja egyik szegletkövévé tegye.

Ezzel a tényével bontakozó t ki a maga teljességével Klebelsberg Kunó grófban korának kimagasló izzig vérig való városi kulturpolitikusa.

Ebből merített erőt élete rövidre szabott idejében — tiz esztendei minisztersége alatt egy egész emberöltőre szóló gigantikus erőkifejtéssel létrehozott nagy alkotásaira fordított és a nemzeti élet legkülönfélébb ágazatait szolgáló kulturmunkához, amely halála ó a az aránylag rövid idő alatt is, történelmi távlatot biztosított számára.

Nem csoda hát. ha Klebelsberg grófnak a neve fogalommá vált vidéki városaink kulturéletében, ha benne, mint egyénben a városi gondolatnak legragyogóbb hordozóját, mint politikusban vidéki városainknak a nemzeti kultúra ápolása és fejlesztése körül kifejtett és a nemzet egyeteme

szempontjából is eléggé nem értékelhető tevékenységét prófétai lélekkel méltató s mellettük férfias bátorsággal hitet valló és szent indulatoktól fütött legnagyobb eszményi agitátorát látták és vallották magukénak! És joggal. Hisz

ő volt az, aki először mert kezdeményezni egy, az egész nemzetet átfogó igazi város fejtesztőpoliti- kát azáltalánoi 1-ormány- zati politikában.

Ő volt az igehirdetője a kulturális decentrálizációnak, ő volt a felelős országpolitikusok között az egyedüli, aki, mielőtt nagyszabású általános kultúrpolitikai pro- grammja fonalait a rájabizott kormányzati ágazat nagy szövőszékére tervszerűséggel felvetette volna, égető kötelességérzete a vidéki városok mindegyikének a látogatására késztette, hogy közvetlen nyerhessen betekintést azok sorstalan életébe. És midőn e földerítő utjain eléje tárultak azok a mélységek, amelyekben éltető szellő hiányában egy helyben hánykolódva a tovább haladás minden reménye nélkül küzködő városaink szivének kihagyó ütőérveréseit hallotta csak, megint csak ő volt az, aki egész lelkiségével ezek fölé a mélységek fölé hajolt és felhozta onnan az ott sínylődő városi polgárság lelkében az új magyar jövendő egészséges kialakulása iiántmár már kialvóban levő reménységnek utolsó szikráját és azt a sa;át hitéből kiáradó s olthatlanul égő láng melegével új lobogásra szította fel és nem nyugodott meg addig, míg a csüggedő lelkekben saját hite fascináló erejével szálfáserdővé nem izmositotta bennük azt a meggyőződést, hogy ha csonkává is tette Trianonban a népek vak, önző kapzsisága ezt a magyar Glóbust, de azt a rajta élő maroknyi magyarságot soha sem fogja tudni megfosztani az új magyar jövendőt bizonyossággal munkáló kultur-erejétől! Vagy amint ő irta az „Előőrs-nemzetek és elmaradt népek" címmel egyik hírlap hasábjain : „Mi, akik a magyar nemzet kulturális felsőbbségeért küzdünk Európa keletén, azt akarjuk, hogy amint a múltban előőrs voltunk a török barbárizmus elleni küzdelmeinkben, azon* képen ma szellemi téren kell, hogy megmaradjunk az előőrs- nemzetek között ...» mert erkölcsi és szellemi erőkkel kell meghatványozni a nemzetnek a vesztett háború folyamán meg csökkent fizikai erejét ? Ez az én kultúrpolitikám kvintesszenciája!"

Ezeken az utjain, amelyeket cikkem fonalán a léle kjár ás útjaiként aposztrofáltam ; valóban lelkeket ébresztő, lelkeket nevelő és erősítő, lelkeket hinni megtanító és cselekvésre kényszerítő — tehát a legszebb gyümölcsöket termő — munkának volt elhivatott első napszámosa, apostola nemzetének Klebelsberg gróf! És mennyi tervszerűséggel végezte el azokat. Jól tudta, hogy ahoz, ha programmja végrehajtásával maradandó, fémjelzett értékeket akar termelni nemzete szá mára: először is a csüggedőket kell felráznia letargikus álmukból és beléjük kell öntenie a fascináló erejét a hitnek, a hívőket meg mozgásokban lendületesebbé, bátran kezdeményezőkké és a végzendő munka leikébe mélyebben elmerülőkké kell tennie és igy előkészíteni és alkalmassá tenni valamennyiket fölépített programmja ésszerűségének és szükségszerűségének a megértésére és országot mentő, nagy horderejű fontosságának az átérzésére . . . Amidőn pedig mindezt heroikus munkával jól elvégezte: csak akkor fogott hozzá kulturpro- grammja fonalainak tervszerű felvetésére, hogy azután rájuk szőjje csodás álmai szines világát, amelyen mint egy pompás hímzett szőnyegen egy-egy, a fejlődésnek elindított, újjáépült, megszépült és az alkotó munka örökszépségü himnuszát zengő vidéki város lett a legszebb, legbeszédesebb magyar ornamentika.

Mindezekre a munkákra azonban csak az vallalkoe- hatik nyugodt lélekkel, akit a Gondviselés erre kiválasztott és akibe be- leöntötíe a zseni lelkek teremtő erejét és képességét: vagyis akit elhivatottá tesz nagy feladatok megoldására.

Klebelsberg Kunó gróf politikai pályafutásában a kultuszminiszteri tiz esztendő volt az az idő, amelyben napvilágot látott cikkein, politikai és társadalmi beszédein, nyilatkozatain és egyéb tudomá- mányos Írásain keresztül mind céltudatosabban és erőteljesebben adott hangot eszmei világában elevenen élő várospolitikai elhivatottságának. Ez, a lelkében hordozott nagy etikai erő adta aranytolla hegyére „Közhangulat" c. cikke záradékában önvallomását számunkra: „Lelkiismeretem tiszta s azért úgy érzem, hogy van jogom nemzetemnek felelős állásomból most, hogy oly televény talajra talál a negació e cikkem társadalom lélektani elemzése után azt mondani, hogy az általános politika terén ne dobjuk oda magunkat a csüggedő közhangulatnak!" Mintha csak azt mondaná, nem defetista lelkekre van szükségem, de olyanokra, kik az értelem megfontolásain keresztül világosan látják az általam megmutatott egyedüli helyes utat: a magyar nemzeti kultúra merész ivelésü dómja felé. „Ezért járom az országot, hirdetve mindenütt kultúrpolitikai törekvéseim sorsdöntő jelentőségét" — Írja. “Miért irok cikket" címmel egyik napilapunk hasábjain — „ezért nyúlok