Zalamegyei Ujság, 1938. április-június (21. évfolyam, 73-144. szám)
1938-06-24 / 140. szám
1938. junius 24, Zalamegyei Újság MB—— iiW—W rB 4. — Tárgysors játék. A belügyminiszter a keszthelyi karmelita rendháznak engedélyt adott, hogy a felállítandó Szent István oltár céljaira augusztus 20-iki húzással tárgysorsjátékot rendezhessen és erre a célra 4 ezer darab 50 filléres sorsjegyet bocsáthasson ki. — Tanítójelöltek szociális tanfolyama Keszthelyen. Augusztus havában az ország különböző tanítóképzőnek végzett hallgatói szociális tanfolyamra jönnek össze Keszthelyre, A tanfolyam hallgatói a Kolping egyesületben nyernek elhelyezést. Ugyanott az egyesü'et dísztermében tartják meg az előadásokat is, jézustárstársasági atyák vezetésével. A tanfolyam vezetését és megszervezését Kerény-Kreitz József pápai áll. tan. képzői hittanár látja el. A íanfolyan résztvevőinek a komoly stúdiumok mellett élvezetes kirándulásokban is lesz részük a vidék legszebb helyeire. — Kis Horváth János cigányprímás és hat kisgyermeke ma este fél 8 órakor a Széchenyi téren, utána a Varga Mihály vendéglőben, pénteken fái 12 órakor és este fél 8 órakor a Széchenyi téren, utána Ekhamp Bélánál muzsikál. Feltalálták a száj- és kö römfájás ellenszerét. Berlini jelentés szerint Waldmsnn és Köbe tanároknak az áilami kutató intézetben sikerült a száj- és körömfájás elleni oltószérumol előállítani. Az oltóanyaggal beoltott állatok az oltás után legalább három hónapig védve vannak a betegségtől. A kísérleteket 50.000 szarvasmarhán és néhány ezer birkán próbálták ki sikerrel. — Főfájás, idegesség, hy- pochondriás állapotok gyakran a legrövidebb idő alatt megszűnnek, ha bélmüködésünket reggelenként, éhgyomorra egy kis pohár természetes „Ferenc József“ keserüvuzel elrendezzük. Kérdezze meg orvosát. — Méhészeti előadás. Stáhly kerületi méhészeti felügyelő, aki a méhészetek felülvizsgálására Zalaegerszegre érkezett, 26-án, vasárnap délelőtt 9 órakor a központi elemiiskolában előadást tart a méhek betegségeiről. A Zala- vármegyei Méhészeti Egyesület meghívja tagjait és az érdeklődőket. — Személyi hir. Cégfőnökünk most érkezett meg nyári bevásárló u‘járói. Divaiselymekből, csikós és pettyes párisi kivitelű mintákban a legszebb választék áll a közönség rendelkezésére. Schütz-Áruház. — Háziszappan megjelöléssel ellátott mosószappant csak az ipartörvény hatálya alá nem eső állattenyésztő árusithat. Az állattenyésztő csak „háziszappan“ megjelöléssel ellátón mosószappant árusíthat. A „másodrendű szappan“ megjelöléssel ellátott mosószappanban : a) legalább 40 százalék zsírsavnak kell lennie teljesen elszappanodiott állapotban; b) vizüvegen kívül más töltőanyag nem lehet; c) szóda (alkália) legfeljebb 6 stázalék, konyhasó legfeljebb 1 százalék lehet. A rendelet 1938. évi julius hó 1. napján lép hatályba. Mérges kígyók a nyaralóban. Sir Miles Lampson egyiptomi angol követ az egyiptomi sivatagban lévő Fayum oázis mellett Komosheimben pompás nyaralót építtetett magának, de beköltözni nem tudott, mert mérges kobra- kigyók szállták meg az épületet. Miután az egyiptomi hadsereg íeveosztagának arab katonái sem tudták a villát a kígyóktól megszabadítani, a követ a helység tanácsára kigyóbüvölöt hozatott. A kigyóbüvölő Sir Mües és neje jelenlétében kezdte meg munkáját. Szent F.lrifainak, a kigyóbü- völők védszentjének nevében harsány hangon hívta a kígyókat, majd exotikus dalokat játszott bűvös tiiinkóján. Alig tiz perc múlva kilenc hatalmas kobrakigyó vonaglott a bűvölő körül, aki puszta kézzel megfogta 8 a zsákjába helyezte a zenétől hipnotizált hüllőket. Már épen menni készült, amidőn egy tizedik hatalmas kígyó siklott a szoba közepére és önként követte társait a zsákba. SPORT. A Move Horthy téri Sporttelepén pénteken megkezdődnek az országos és kerületi tennisz* versenyek. A nagy érdeklődéssel kiséJt versenyekre eddig még nem látott nagy számú nevezés történt és a verseny keretében ifjúsági gzámok is lebonyolításra kerülnek. A versenyen több dunántúli városból és a székesfővárosból is fognak részt venni neves játékosok. V erseny tárgy alási hirdetmény. A zalaegerszegi m. kir. állam- építészeti hivatal a 7. sz. buda- pest—rtagykanizsa—varasdi állami főközlekedési közút nagykanizsai átkelésén 138 508—138730 km szelvényeiben lévő 4. és 5. sz. gerinclemezes vasgerendahi- dak kiszélesitési munkáinak vállalati utón való biztosítására 1938. évi julius hó 12 re nyilvános versenytárgyalást hirdet. Felvilágosítással a fenti hivatal szolgál, ahol önköltségi ár ellenében az ajánlati minta, ajánlati feltételek, szerződéstervezet beszerezhető. M. kir. államépitészeti hivatal, Zalaegerszeg. Apróhirdetését Egy jókarban lévő zongorát bérbe veszek. Cim a kiadó- hivatalban. Házvezetőnőnek, gazd- asszonynak elmennék bárhova» Falura, pusztára is. Zalaegerszeg, Berzsenyi-utca 55. Felelős kiadó; GAÁL ISTVÁN Kiadja: a „Zrínyi* Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.T. Zalaegerszeg. m y a r i divatselymek Cremona Crepe de chine imprlmé 100 darab egyes ruhára szükséges méretben raktárra érkeztek. Megtekinthetők vételkényszer 4 nélkül. Schiitz-áruház. Alapitva 1865. A „Zrínyi“ Nyomdaipar Részvénytársaság nyomása Za!aegei8zeg,gSzéchenyi-tér 4. — Nyomdavezető: Gaál István.