Zalamegyei Ujság, 1938. január-március (21. évfolyam, 1-72. szám)
1938-01-25 / 19. szám
Zalamegyei Újság i93S. januárja I ||I|{ ingek, nyakkendők, 4 |(9I zoknik, ruhadíszek, virágok, harisnyák nagy választékban HORVÁTH JENŐI divatQzletében (Plébánia épület) Telefon 112. A tábla helybenhagyta zalaistvándi legény hatévi fegyházbüntetését. Meghalt P. Molnár Arkangyal. A magyarországi ferences rend nek súlyos gyásza van. P. Molnár Arkangyal, a székesfehérvári rendház főnöke, akinek súlyos betegségéről a nipokban számoltunk be, ma hajnalban Székesfehérvárott 59 évei korában meghalt. Temetése szerdán délelőtt 9 óra- kor lesz szentmise keretében. Az elhunyt házfőnök a ferences rendnek kiemelkedő, nagyteheí- ségü tagja volt. Határozod, bátor jellem, sokoldalú képzettséggel, fegyelemszeretettel. Élete áliandó, szorgalmas tevékenység volt mind a hitélet, mind a közélet terén. Az aszkeíikus irodalomban több közismert, neves munka az 5 tollából kérőit ki. P. Molnár Arkangyal 1887. november 1-én születeti Vasgzenlmiháiyon, 1902- ben lépett a rendbe és 1911 ben szentelték pappá. Felszentelése után 8 rendi főiskolán a filozófia tanára volt, s közben íűbbizben tartományi tanácsosi a rendnek. A főiskoláról került a nagykanizsai ferences plébánia élére. Nagykanizsán sokat és eredményesen fáradozott a hitélet emelésén és alkotások fűződnek nevéhez. Ináéi került Székesfehérvárra. A Georgikon Kör ülése. A keszthelyi akadémia keretében fennálló tudományos és irodalmi kör most tartotta negyedik előadóestjét Koibai Károly védnök tanár védnöksége alatt. Nemesszeghy István III. éves remekül felépített előadásban „Érdekességek a mezőgazdaság történelméből* elmen foglalkozóit a búzatermelés történelmével. Felsorolta azoknak a tudósoknak álnevét, akiknek a mai búzatermelés köszönhető. Ismertette a búzatermelésre vonatkozó kísérleteket és a mai nemesített buzs- kiaiakuiásáf. Koibai Károly védnök tanár dicsére.iíei emlékezett meg az előadásról, A részletesen kidolgozott előadáshoz Berke Páter dr. akadémiát rendes tanár szólóit hozzá. Egervári Anna III. éves azután mulatságos történetekéi adott eiő „Karácsonyi praxi álmok* címen, majd Molnár Borbála III. éves, lovag Szutterné zongora kísérete mellett, dalokat adott elő. A komoly rész után táncra perdült a fiatalság. Rövid táviratok. Óceánrepülésre indul három olasz repülőgép Mussoíni Biuno, Bizeo és Moskatíelli vezetésével. Délamerikába »karnak eljutni a sebességi rekord megdöntésével. — Turn Severinnél állítólag el- sülyedt egy hajó és 17 diák a Vízbe fűlt. Bukarestből cáfolják a szerencsétlenség hírét. — Hirtelen meghalt Budapesten szivszél- hüdés következtében Uhlar Béla, a Béke-lé;i templom plébánosa. — Budapestre érkezett Bohle német küiügyi államtitkár. — A gyulai törvényszék 800 pengőre itélie Ladányi Imre dr. orvost, aki nem akart elmenni egy szülő nőhöz és az elvérzett. Emlékezetes az a tragédia, amely a műit évben játszódott la Zaiaistvánd községben. Krajcár Dezső legény hosszabb ideje udvarolt Simán Mária leánynak, akit el akart venni, de azt hitte, hogy a házasságot a leány szülei ellenezték Ezért egyik este megleste a lányt, amikor az toll- fosziásra ment é8 többké8szurá3 A kamara járási iniézői a kő vekezőket jelentik a zalai mezőgazdasági állapotokról: A nagykanizsai és a lelenyei járásban az enyhe időjárás és az cső az amúgy is csekély hőtakarói is elolvasztotta. Ennek következtében az őszi vetések a fagykár veszélyének ki vannak téve. Különösen áll ez a helyset a lelenyei járásnak nedves, hideg és ködös talajaira, sho! az őszi vetési munkákat csak a legnagyobb nehézséggel és késedelemmel lehetett elvégezni. Az utóbbi napokban Nagykanizsa környékén a termény- és áilatárakban lényegesebb változás nem volt. Az apró kereskedslmi magvakban a fcrgalom még mindig nem indult meg. Az üzleite- | lemégnek elsősorban az export { hiánya az oka. A balatonfüredi, sümegi é3 tapolcai járásban az elmúlt héten a szokatlanul hideg időjárás ismét enyhére fordult, a hőmérséklet még éjszaka sem szállt fagypont alá, aminek következtében a hó- takaró mindenütt eloivadh Legtöbb helyen kihasználták a fagyos időt és a trágyát kihordják. megölte. Utána saját magát is megsebesítette, de reigyógyu íí. A zalaegerszegi törvényszék első fokon hatévi fegyhazra ítélte Krajcár Dezső*. Felebbezéa folytán most foglalkozott az üggyel a győri tábla és a törvényszék iíéSetét helybenhagyta. Az Ítélet jogerős. Jelenleg 8 talaj fagya teljesen felengedett, remélhető, hogy a további kedvező időben; a hét vége felé az elmaradt szántások részben pótolhatók lesznek. A vetések S'épek, az időszakhoz képest erőteljesek. A takarmányviszonyok kielégiíőek, sz állatállomány kivétel nélkül egészséges. A gabonaárak változatlanok. Búza 22 P, rozs 21—21 50 P, árpa 17 P, zab 17 P, tengeri 12—13P, búr gonya 4—5 P, széna 3—5, alom- szalma 3 P. Borok iránt az érdeklődés teljesen megcsappant, a karácsonyi ünnepek éta eladás nem ís voít. A készletek Balaion- füred és Csopak Kivételével jó- részben még a termelők kezén van. Árak Badacsony vidéken 30 -45 fillér körül, Bilatotifüred vidékén 40—65 fűiéi, kivételesen még 70 fillért is ériek el az idei nagyon szerencsés termésű ftbo* tokért. Gyenge minőségű óborok eladhatatlanok, csupán a bada- csonylábvdii pinceszövetkezet Vásárol 10 Maüigand fokon aluli borokat fokonként 1*3 fillérért oda | szállítva. hírek Ró«, kát és áj görög Pál megt. Pret Pál ford, tzr. Scfeat 23. Napkelte T éra 36 perc. Nyugszik ló óra 49 perekor Idő: Északi szél, több helyen kisebb eső, az éjjeli lehűlés fokozódik, a nappalt hőmérséklet alig váliozik. — Ösztöndíjas zalai diákok, A Horthy Mikós ösztöndíjból Kerecsenéi Erzsébet nagykanizsai gimnazista, Siökrönyös Ferenc és Horváth Lajos Károly zalaegerszegi kereskedeimisíák, valamint Hajmási Már on nagykanizsai ke- reskedeimista egyenként 200 pengős öatöndijat kaptak. — A novai Leánykör égi pártfogójának, árpsdházi Boldog Margitnak tiszteletére január 23 án ette műsoros ünnepélyt rendezett az iskolában, amelyet zsúfolásig megtöltött az érdeklődő hivősereg. A Leánykör kétszóismu énekszámokkal gyömörködistte a híveket,, akik nagy érdeklődés# ;l hallgatták vitéz Tamás E^ekné tanítónő felolvasását és lelkesen megtapsolták az előadó Dorfinger Annus, Bizzar Illust Bszzer Margitot, Horváth Annust, Ferenc Bözsit, Körmendi Mariskát, ügyes szavalatukért. Nagyon hatásos volt a Pannónia virágos Kertje élőkép, amelyben Becze Manyi; jelenítette meg a Leánykör VédőszentjéL Az egyházi elnök záróbeszédében Boldog Margit Ielkiéietét állította a haitga órág elé és erényeinek követését ajánlotta a leányifjuság- nál. A kongresszusi Himnus és a magyar Hiszekegy fejezte be a tartalmas, szép íeiki ünnepélyt. — A liszt hivatalos árjegyzése. A kereskedelmi miniszter mér régebben felszólitofta a tőzsdét, hogy ezentúl hivatalosan jegyezzék a lisztárakat és változtassák meg a lisztjegyzés eddigi rendszerét A tőzsde a felszólítás nyomán, tervezetet készített az árjegyzés új módjáról és eszei kapcsolatban 31 tagból álló iisztár- jegyzö biíottságoí állított össze. A kereskedelmi miniszter jóváhagyta & tőzsde javaslatát és ezzel a íisztjegyző bisottság most már megkezdheti működését. A bizottság a héten atakuló gyűlést tart, tagjai .leteszik a fogadalmat és döntenek a jegyzés technikai kiviteléről. — Házasság. Klosovszky Ilike, Klosovszky Ernő szombathelyi mérnök leánya és verebélyi Drágffy Tibor január 25 én házasságot kötnek. — Ujrafelvéte! a kanizsai városházi ügyben. A nagykanizsai várost visszaélések miatt jogerősen 5 hónapra ítélt Étsy Ferenc város köztisztasági falügyelő ujrafeivételt kért ügyében. A törvényszék elrendelte az ujrafelvé- teii vizsgálatot. Rosta János városi kocsis, akit 3 hónapra Ítéltek, szintén ujrafalvételt kért, de kérelmével elutasította a törvényszék, mert semmi új bizonyítékot nem tudott felhozni ártatlanságára. — Ügyvédi hir. Dr. Szász (Stern) Zoltán ügyvédi irodáját Zalaegerszegen, Szeglet utca 2. 81. alatt (a Piac tér me,lelt) megnyitotta. Telefon : 283. Kamarai jelentés a zalai mezőgazdasági helyzetről. Legtökéletesebb látást biztosít a Zeiss punktal szemüveg. Kapható: Bánfai látszerész és fényképezz szatoüzletében, Zalaegerszegi ['Arany Bárány épület. Telefoni 178.