Zalamegyei Ujság, 1938. január-március (21. évfolyam, 1-72. szám)
1938-01-23 / 18. szám
XXL évf&Sjfsra 18. izám. 1938. január 23. Vasárnap. űtiSÉSiüítoifca® ISurkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, iséchenyi-tér 4. Telefonszám 128. POLITIKA! NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban Előfizetési árak; egy hónapra 1*50 pengő, Mgyetf- évre 4 pengő. — Hirdetések díjszabás szerint Még a visszaemlékezés is kellemetlen érzéseket vált ki. A világháború idején történt. A sötét éjszakákban sokszor ijesztő árnyak imbolyogtak a Zalaszent- iván felé vezető úton. Katonák, akik a háború poklából rövid szabadságra igyekeztek övéikhez, vagy nehéz lélekkel szabadságról mentek vissza. Én is megjártam nem egyszer akkoriban ezt az utat. Mindig mázsás lélekkel. Katonaruhába öltözött öreg édesapámat kisértem. Elmentem vele. Segítettem a hátizsákot vinni, amelybe belerakott a szegény emberek gazdagsága, a szív, a szeretet minden jót, amit csak az apa nélkül maradt otthonban még taiálni lehetett. Sötét éjszakák voltak. Csak a fogolytábor volt kivilágítva. A kemény járásban kimelegedtünk. Beiül mégis dideregtünk. Nem sok szói váltottunk. Csak nyeltük a kirobbanni akaró sóhajokat. Menetközben is, amennyire tudtam, odasimulíam az édesapámhoz. Ő fogta szorosan a kezemet. Úgy vezetett, pedig már nem voltam kis gyermek. De igy olyan jó volt. Lopva fel-feltekintettem rá. Hogy vonásait, kemény férfi arcát a leikembe ki törölheíetlenü! beiefotografáljam. A sötétben nem csillogtak, csak melegen kigyöngyöztek a köny- nyek. Olykor lassítottam. Apám azt hitte, hogy elfáradtam. O is kisebbeket lépett. Nem voltam én fáradt, csak a szivem igen nehéz. Lassítottam a lépést, hogy tovább vele lehessek. Mégis elértünk nagyon hamar az álló másra. Eljött a búcsúzás nehéz perce. Belenéztünk egymás sze- mébe. Ő férfi volt, katona. A gyereket férfivá érlelte idő előtt az élet. Bátorítottuk egymást. Befutott a vonat. Hirtelen még egyszer melegen megcsókolt az édesapám. Félszegen elmorzsoltam a szemem szögletében egy türelmetlen könnycseppet és hogy a vonat vitte apámat, most már szabadon sirdogáiva árván, szomorúan hazafelé vettem utamat. Még nehezebb szívvel. Az éjszaka sötétsége már hajnalba kezdett szakadozni, de még messze volt a reggel. Szorongó érzés fogott el, amikor Pozvába értem. Nem ütöttem én zajt. Inkább ami háborgás a szivemben döngött, azt is csendesíteni akartam. A házőrzőket sikerült elkerülnöm, mégis hiába volt az igyekezetem. A ludak éberebbek voltak. Valamelyik gunár megneszelte, hogy a faluban idegen jár. Éktelen gágogásával felzavarta a szomszéd gu narakat is. Erre meg a kutyák kezdtek vad csaholásba. Innen is, onnan is az udvarokból ki - rontottak a feldühödött kutyák. Hiába csitítottám ^a megvadult ebeket. Alig tudtam ép bőrrel kijutni a faluból. Pedig semmi rosszat nem akartam. Csak a falun keresztül hazajutni és édesapám még egy Istenhozzátokját átadni akkor már csendesen sir - dogáió enyéimnek. Azóta sok esztendő telt el. Elfelejtődött sok-sok emlék és megfakult. Talán ez a kis epizód is kiesett volna emlékezetemből, ha a Gondviselés más keretet szab életemnek és nem volna az a hivatásom, hogy a nép sorsát kisérjem állandóan figyelemmel. Kötelességemnek, a rám öizott feladatnak szeretnék mindenben megfelelni És ebben a munkában bizony igen sokszor a keserű fájdalom, nem ritkán gyötrő csalódás jut osztályrészül. Megvallom, amikor népünk iélekídenségéí, szent és nagy elvekhez hűtlenségét, garasoskodó anyagiasságát, az álduzatosságíól szinte irtózását, nemes célok iránt fáradt és fásult közönyét tapasztalom, odavetül elém és mintha hallanám a kényelmes római költőt: odi profanum vuigus et arceo. De csak a szomorú tapasztalatok első perceiben. Mert viszont, amikor népünk cselekedeteinek rugóit keresem és azt látom, hogy a rájuk nehezedő életíerhek, az anyagi leromlás, a félelmetes nyomorúság mennyire kiforgatja egész lelki valójából, akkcr csak a kötelességet ismerhetem Ez pedig azt parancsolja: segítségükre lenni! A nyomorúság, a bajok akár szellemi, akár anyagi sikon mozogjanak, észre kell venni és nem magára hagyni küzködő népünket. Nem szorul magyarázatra, mennyire fontos, hogy népünket idejében felvilágosítsuk és megelőzzük lehetőség szerint, hogy az áipróféíák, vagy meggondolatlan rajongók káros befolyása meg ne mételyezze. Vallom, hogy a legnagyobb szükség van arra és valóban itt az utolsó órája, hogy igazán szociális érzékkel és lelkes szeretettel karoljuk fel a súlyos gondokban élő, tőrbe esett vadként vergődő és segítség nélkül elpusztuló népünket. És a segítségnek valóságnak kell lenni, megfoghatónak, ami kenyeret, ruhát, életet jelent. A puszta Ígérgetéseket kár volna társzekerekre rakni. Csak olaj lenne a forrongó keserűség lélektüzére. Igazi megsegítés kell ! De ennek ne legyen a nép lelke az ára ! Ezért ne kelljen neki elfizetni a hitét, ősi magyarságát, ne kelljen elveszíteni szabadságát és nyakába venni olyan szellemi igát, amely jármot a magyar lélekre rakni megtagadása a magyar múltnak. Nem rémlátás, csak tisztánlátás, hogy meg akarnak izmosodni olyan törekvések, amelyek a szociális igazság és jog osztogatásáért (ma még csak Ígérik) a magyar lélek kiforgatására és átfestésére érzik magukat feljogosítva. Az évezredes magyar lelket pedig nem engedjük ! Aki illetéktelenül ahoz nyúl, nem Jelkéből magyar. Nyissuk ki szemünket, amit látunk, méltán tölt el keserűsséggel. Észre kell vennünk, milyen vásár folyik például csak a göcseji falvakban is a magyar lélekre. Az egyik nap — nem volt ünnep, de feltűnően sokan jártak-keltek az utcán. Nem Isten házába igyekeztek. Eltűntek egy kicsi házban, ahol, nem tudom, kinek tudtával, vagy engedélyével Németországba induló munkástoborzás folyt. Havi 120—150 pengőt, meg teljes ellátást ígérlek a jelentkezőknek. Csak úgy tódultak messze ki!o- . deres távolságokról a szegény magyarok. Mit tudják ők, szegények, hogy iegutóbb is Né- metországáan erősen emelkedett a munkanélküliek száma ! Tehát munkáskézre ott is akadnának. Nem gondolják meg szegény, nagyobb kenyérre áhítozó testvéreink, hogy nem az ő kezük munkájára van ott szükség, ha- I nem valami másra. Azt sem | mondják meg nekik, hogy ott kell vásárolniok mindent és épen nem olcsó áron. Gummicsizmát majd hoznának, de pénzt bizony keveset. Azt is elhallgatják előttük, hogy a német koszt nem magyar gyomornak való, úgyhogy „hazai“ nélkül nem tudnának dolgozni. Végeredményben a ropogós bankók nem húznák le a zsebüket, pedig ez kellene, hogy iitiion könnyítessenek sorsukon. Persze, hogy nem tud kijutni az a sok jelentkező, hiszen voltaképen nincs is szükség rájuk. Ezt a tényt azonban ügyesen úgy is be lehet állítani, hogy újabb elégedetlenséget szítson: no lám, nem engedik ki a szegény embert, hogy könnyebben szerezhesse meg nehéz munkájával a kenyeret. — Magától értetődik, hogy ez az eljárás, ha nem is nagyon tisztességes, de annál ügyesebb pártpropaganda. Kérdezem, nem bűn ez a népámi- íás ? Feleljen rá nem az elfogult, hanem az igazságot bátran kimondani merő ember! Azok az éber ludak felverték az éjszaka csendjében szendergő házőrzőket. Ezek a jelenségek ébresszék fel az illetékes tényezőket ! Milyen szerencséje volt Rómának, hogy a Capitolium ludjai éberek voltak. Fellármázták az őrséget és ezzet megakadályozták, hogy Róma az ellenség kezére kerüljön. (Pedig csak ludak voltak.) A magyar őrtállők most ne aludjanak ! ; Feszült éberséggel őrködjenek. A legkisebb faluban is legyen nyitva a szemük. Helyén a szivük és ^az eszük. A falu értelmiségét és mindenkit, aki közösséget érez, őszintén és önzetlenül a magyar föld népével, ébresszék fel a veszedelmes és épen nem nemzeti törekvések, hogy megvédhessük a magyar lelket. Az elhagyatott magyar nép a nyomorúság mélységéből kiált segítségért. Hát igenis, segíteni kell rajta. De ennek ára a magyar lélek nem lehet. Nem. Soha! F .... s. A magyar bencések Kelemen Krizoszíom pannon ha mi főapát most sdla közre a magyarországi Ssent Benedek rend náv árát. A névtárból meg tudjuk, hogy a magyar bencés rend tagjai közüt biboros (Serédi Jusztinján dr. esziergom érsek, Magyarország hsrcegpri mása), főapát ! (Kelemen Kri zoszlom), apát 4 (Kroller M kaa zalavári, ZoHvány Irén dr. ba konybéii, jántíi Bernardin cell dömölki és S remnier Vikíorin dr tihanyi), áldozópap 220, nővén dák 39, novicius Í5, vagyis a rend tagjainak száma összesen 280, akik közül a teológia doktora 15, a skolasztikus filozófia doktora 14, bölcseleti doktor 66, okleveles gimnáziumi tanár 190, kormány főtanácsos 4, gazdasági főtanácsos 1, egyetemi nyilvános rendes tanár 3, rendkívüli tanár 1, címzetes rendkívüli tanár 1, magántanár 2, katolikus főigazgató 1, tankerületi királyi főigazgató 1, a Magyar Tudományos Akadémia tagja 4, a Szerit István Akadémia tagja 13, okleveles garda 4 és ianifásssi foglalkozik 138. Ez utóbbiak közül különböző egyetemeken (Buda- per, Szeged, Pécs, Róma, Salzburg és Edinburgh) előad a magyar bencések körül 8, főiskolai igazgató 1, teológiai tanár 6, főiskola: tanár 17, gimnáziumi igazgató 7. A 99 működő gimnáziumi tanár mellett prőbaéves gyakorié tanár ás VI. éves teológus, de már felszentelt pap 5. Leíkipászlorkodással foglalkozik 35, gazdasági ügyeket intéz 10, irodai munkásságot fejt k; 7, nyugalomban ál 11, különböző tisztségeket tölt be 25 rendíag ás tanulmányát végzi 54 növendék. A rend nesztora Kreller Miksa zaiavári apát, aki 1849 április 14-éu szüléiéit,Jehát ebben az évben lép be a 90. életévébe, legfiatalabb tagja pedig Sólymos Szilveszter novicus, aki még nincs IS éves,
