Zalamegyei Ujság, 1938. január-március (21. évfolyam, 1-72. szám)
1938-03-19 / 63. szám
XXL évfolyam 63. után. ára 8 fillér IBS8. március 19. Szombat. Felelős szerkesztő: Herboly Ferenc. iHSBMBBimnamnHBEaaBi fwjrkesxtőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, i»6cheayi-tér 4. . Telefonszám 128. amannaimmaBR»3!3ENffmi POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban Előfizetési árak; egy hónapra 1*50 pengő, negyedévre 4 pengő. — Hirdetések díjszabás szerint on omna A spanyol, az osztrák és a litván kérdés foglalkoztatja a diplomáciát. A kQfpolstiksB hires. ismeréssel szólt a tagok lelkiismeretességéről. Habacher András nyug. ezre- deg ez alkalommal adta át vitéz Tamásy István dr. polgármesternek azt a dicsérő elismerést, amelyet a Nemzeti Munkavéde lem országos felügyelősége küldött a munkavédelem megszervezése terén szerzett érdemei elismeréséül. A kerületvezető üdvözlő szavaira válaszolva vitéz Tamásy István polgármester hangsúlyozta, hogy az érdem a tagoké, akik lelkiismeretesek voltak a múltban és reméli, azok lesznek a jövőben is. Az egybegyűltek melegen ünnepelték a polgár- mestert. Béc?. március 18. Ausztria átalakulása teljes erővel folyik. Hitier rendeleiére az osztrák szövetségi kormány országos kormánnyá alakul Sey I quart birodalmi helytartó vezeiésével. Az országos kormánynak egyelőre csak a birodalmi belügyminiszteren keresztül adhatnak utasítása- kat a német miniszterek. Az osztrák zsidók nem használhatják a birodalmi színeket. Megállapították a schilling és a márka egymáshoz való viszonyát. Egy márka másfél schiflingnek felei meg. A német katonák márkában fizetnek, amit a közönség szívesen elfogad. A német katonáknak a kávéházak 25 százalék kedvezményt adnak, a villamosokon ingyen utaznak. A német kormány a nyáron 25 ezer osztrák nemzetiszocialistát visz üdülni Né* metorizágbi teljesen ingyen. Páris, március 18, Az éjszaka a nemzetiek repülői iimét hevesen támadták Barcelonát, ahol nagy az irgalom. A város tele van katonával. As anarchisták vádolják a vörös kormányt, hogy áruló. A nemzeti seregek folytatják előnyomulásukat és több községet elfoglaltak, Sok foglyot és zsákmányi ej ettek. London, március 18, Chamberlain angol miniszterelnök a jövő héten ismét nyilatkozik a helyzetről. Ezzel kapcsolatban a Daily Express sürgeti a német-cseh kérdésben a tárgyalások megindítását. Csehország mai helyzetét nem lehet az idők végezetéig fenntartani és Anglia nem adhat kitöltetlen váltót Csehországnsk. Hire jár, hogy Chamberlain Pá- risba utazik, ahol a spanyol és osztrák kérdésről tárgyal. Párig, március 18, Az éjszaka Páris utcáin a vörösök hevesen tüntetlek a vörös Spanyolország mellett és követelték, hogy a francia kormány azonnal kezdje meg a katona- és hadianyag- szállítást a vörösök részére. Az elnöki palota elé is fel akartak vonulni a íünle ők, de a rendőrség szétszórta őket. Négy rendőr megsebesült. Az éjszaka a kamara a bemutatkozó Blum kormánynak bizalmat szavazott, de a kormány helyzete ennek ellenére is válságos, mert a szenátus nem akarja a bizalmat megszavazni Bíum fenyegetései ellenére sem. B!um azt hangoztatja, hogy távozik helyéről, ha megfelelő emberre! nemzeti egy- ségkormányi alakítanak. Erre Herriot radikális vezért tartaná alkalmasnak. Fiandin volt miniszterelnök a Figaróban sürgeti, bogy Francia- ország egyezzék meg az olasz és német kormányokkal. Helyesli Chamberlain politikáját és a francia-angol közös eljárás*. Warsö, március 18 A lengyel és litván kormány között egy határincsdens miatt nagy a feszültség. A lengyel kormány jegyzéket intézett a litván kormányhoz és 48 órán belől követeli a teljes elégtételt. Bslgrád, március 18. Az egyetemen a baloldali jobboldali diákok között heves összecsapás folyt. A baloldaliak a fascizmus és a kormány ellen tüntettek, s azt kiáltozták, hogy készek önkéntesenként a csehek segítségére menni. Lövések is dördültek el, de sebesülés nem történi. Warsó, március 18. Rydz Smigly marsall Vilnába utazott, ahol litváneílenes tüntetés készül. Sikerült a Nemzeti Munkavédelem próbabehiváea. A polgármester kitüntetése. Habacher András ny. ezredes, ! a Nemzeti Munkavédelem szombathelyi kerületi vezetője tegnap délután próbabehivást rendelt el a Nemzeti Munkavédelem zalaegerszegi alakulatai részére, hogy 1 meggyőződjék: szükség esetén a munkavédelem tagjai a legrövidebb időn belül milyen mértékben állanak a szervezet rendelkezésére. A próbabehivás jól sikerült és a kerületi vezető nagy elZalaegerszeg véres első fokon megnyerte perét a vízvezeték tervezője ellen. Zalaegerszeg városa mintegy nyolc tíz évvel ezelőtt Becsey Antal kormányfőtanácsos mérnök kel elkészíttette a város vízvezetéki és csatornázási teryeit. A megállapodás szerint a tervezési költségek csak akkor válnak esedékessé, ha a vízvezeték és csatornázás megvalósul; egy másik megállapodás szerint pedig a tervezési költséget Becsey Antal a kivitelezésig hitelezi. Az építkezés a beállott gazdasági válság miatt elmaradt, s jelenleg is bizonytalan, mikor kerülnek a tervek kivitelre. Becsey Antal az évek múltával többször követelte a várostól a tervezési költségek kifizetését ős sí összeget mintegy 43 ezer pengőben állapította meg. Zalaegerszeg városa minden alkalommal azzal zárkózott e! a fizetés elől, hogy a megállapodás szerint a tervezési költségek a kifizetéskor esedékesek. Becsey Antal a közelmúltban I végül is perrel akarta fizetésre szorítani a várost, de egyelőre a I kö tségeknek csak tízezer pengős részletét perelte. Keresete szerint a megállapodásnak az a részlete, hogy az összeg csak a kivitelezéskor válik esedékessé, nem jelenthet végtelen időt. Vértes Márton dr. kir. járásbiró előtt most folyt le az ügyben a tárgyalás. A város azzai védekezett, hogy a követelés még nem vált esedékessé, 8 vitatta az összegszerűség helyességé! is. A kir. járásbíróság Becsey Antalt elutasította keresetével azon az alapon, hogy a megállapodás nemcsak a kivitelezés időpontját jelöli meg a követelés esedékességi határidejéül, de a megállapodásban Becsey .Antal kifejezetten hitelezi is a tervezési összeget a megvalósítás időpontjáig. Az iiélet ellen Becsey Antal feleb - bezést jelentett be. A végső szót előreláthatóan a Kúria mondja ki. Újabb erőteljes mozgalom a Balaton érdekében. A Balatoni Egyesületek Szövetsége, mint a Balatoni Kurir je lenti, most tartolta évi közgyűlését vitéz József Ferenc dr. kir. herceg elnökletével. Tövissy Ernő dr. ügyvezető afelnök nagy beszédben számolt be a szövetség muitávi tevékenységéről, s mindenekelőtt megemlékezett József Ferenc főherceg odaadó munkásságáról. Jelentette, hogy májusbau a zalai part utolsó szakaszain is megkezdődik a villamos távvezeték építése. Az északi oldal járhatatlan útszakaszainak javítása folyamatban van és három éven belül a körutat elsőrangú úttá építik ki. Javu’ás várható a vasúti forgalomban. Meizler Károly dr. kezdeményezésére a szövetség eljárt a Balatoni Muzeum érdekében, % most már kedvező megoldás remélhető. A szövetség több fontos ügyben járt küSdöííségileg a szakminisztereknél, akik legmesszebbmenő támogatásukat Ígérték meg. Hangsúlyozta, hogy a Balaton pár ján teljesen európai élelemben vett kuliurát kell teremteni. Az elnöki tanács tagjaivá megválasztották Széli belügyminiszter!, Karaffiáth főpolgárniesíestert, Halla államtitkárt, Álgyay-Huber államtitkárt és Lóczy Lajos egyetemi tanárt.