Zalamegyei Ujság, 1938. január-március (21. évfolyam, 1-72. szám)

1938-02-15 / 36. szám

Ifit. február 15. Zalamegyei Újság 3. iák bilden pásztorvilágából. Rá­kóczi emléke örökké felbecsül ha - tetten nemzeti szimbólum, mert tragikus bukásában ii népének feltámadását hirdeti. A nagy érdeklődéssel hallgatott előadáséit a szépszámban egy be­gyült előkelő közönség nevében Telmann Sándor dr. mondott kö • szöneíet, mely szavakkal az il­lusztris előadás véget ért. Zászlószentelés Csácsbozsokon. A csácsbozioki önkéntes tűz­oltó egyesület fáradhatatlan mun­kával, 'előadások rendezésével, színdarabok bemutatásával zászlót szerzett be, hogy ezzel megöiö- kitse a 10 éves fennállásának és a jubileumi Szentévnek emlékét. A zászlót szép ünnepség ke­retében szentelte meg «Schaítner Szigfrid plébános. A szenteléii ünnepségen meg­jelentek : a Zilavármegyei Tűz­oltó Szövetség képviseletében Mihalovich Géza, tűzrendészed felügyelő, Ruis főjegyő, az egye­sület elnöke, feleségével, aki egyúttal a zászlóanyai lisztet töl­tötte be, vitéz Varsányi József igazgató-íanüó, Tüdő György uradalmi gazda és még sokan. A szentelés a 10 érái szent­mise keretében folyt le. MUe közben Schnitter plébános szép beszédet mondott a tűzoltó intéz­ményről, majd pedig megszentelte a Szt. Flórián zászlót. Utána a zászlóanya szaiagot kötött a zászlóra. Ezzel az ünnepség egy­házi része be is fejeződött. Délben az egyesület az iskolá­ban diszebédet adott a megjelent előkelőségeknek. Itt Mihalovich Géza mondott hatásos buzdító beszédet. Szeretetre és össze tartásra buzdította a tűzoltókat s kérte őket, hogy az egyesület egyházi és világi vezetőinek ezen­túl is olyan hú emberei legyenek, mint azt ma itt tapasztata. Schnattner Szigfrid plébános mondott köszönetét a beszédért, üdvözölte a megjelent előkelősé­geket, a zászlóanyit, a tűzoltók­hoz szólva pedig megelégedését fejezte ki az egyesület eddigi szorgalmas, Összetartó munkás­ságáért, s további komoly mun­kára buzdította őket. SPORT. SzSE—ZTE 5:1 (3:1). Z»la- egerszegen játszott barátságos mérkőzést a két csapat. A mély, sáros pályán és rossz időben nehéz volt a küzdelem, de he­lyenként mégis élvezetes játék alakult ki és a ZTE nem könnyen adta meg magát eisőosziályu el­lenfelének. Sporthírek. Ferencváros— Bocskai 5:0, Hungária—Szeged 3:1, Újpest—Szürketixi 3:0, Kis­pest-Törekvés 5:2, Nemzeti— Phőbus 3:2, Budafok —ETO 3:0. Kész ingek és a legszebb inganyagok hatalmas válasz­tékban, legolcsóbban kapha tók. Schütz-áruház. HÍREK I "'" Ré«a. kát. éc áj görög K. Kolos Prat. Fausztin - Adar 14. Napkelte 7 óra 07 perc. Nyug- jEBBBBM) szik 17 éra 22 perckor Idő: Élénk szél, sok helyen ha­vas eső, hó, a hőmérséklet nem változik. — Uj titkos tanácsosok. A kormányzó Stivoy L*jos székes­fehérvári megyéspüspöknek, Ke­lemen Krizoszfom pannonhalmi főapáinak és Raffay Sándor ev. püspöknek a m. tir. titkostaná­csosi méltóságot adományozta. — A zalaegerszegi rk. egy­házközség vasárnapi közgyűlé­sén elfogadta ai egyházközségi számadás*, költségvetést, a temp- lomalapiíványi és egyéb száma­dásokat. Az egyházközségi adót a multévi mértékben 18 százalék­ban állapították meg. Elhatároz!a. hogy a plébánia területén levő kereszteket és szobrokat a Szent­év folyamán a megértő családok támogatásával heiyreáliitatjs. — Halálozás. Zoltvány Irén dr. bskonybáli bencés apát hosz- szas szenvedés után 79 éves ko­rában Baiatonfüreden meghalt. Az elhunyt nagyarányú irodalmi munkásságot fejteit ki és t*gja volt számos tudományos társa­ságnak, — Liber Bála dr. tankerti leti főigazgató feleségével Ausztriába utazott, ahol március 3-ig üdülnek. A főigazgatót Ba­logh Ányos dr. tanügyi tanácsos helyettesit)'. — Kongregációs zászló szentelés. A pákái leánykongre- góctó zászlót srerzeti be a sza­badtéri előadás jövedelméből Ár- pádhási S?ent Erzsébet tiszteié- lére. Február 13 án áldotta meg nagyszámú hivősereg jelenlétében Pehm József preláíus. — Népmissió. Gulorföidén P. Vinkoviís Vikior és P. Takács Ince ferences atyák nyo'c napos népmissiót kezdetlek. — A kultuszminiszter a ían­kerü’eii főigazgatók hatáskörébe utalta az á iami elemiiskolai igazgatói megbízást, valamint az állami eiemiigkolai természetbeni lakások adomány óságának és megvonásának jogát. — Egészségházat adott fa­lujának egy jegyző. Veiancstós Pál gércei (vasmegyei) jegyző és felesége a községben levő teher­mentes háíUKat 791 négyszögöl telekkei együtt felajánlották a kormánynak egészségház céljaira. — Farsangi előadás a zár­dában. A Notre Dame zárdais- iskolák tanulóifjúsága farsangi előadást rendez február 20-án délután 5 órakor az intézet torna termében. Színre kerül egyebek közt a Szellemjáiás c. vígjáték 3 felvonásban. Műsor ára 50 fillér. Megváltás kötelező. — Uj üdülő. Hávizszentand- ráson pénzügyőri üdülőt építenek és az építési a tavasszal megkez­dik. — Az Edison mozi na a is­mét bemuta jr Zilahy Lajos nagy­sikerű regényéből, az Urilányból készült filmet, TTTWirTKrTr-rTiTTr- it«rabaniHaBBHii — A zalaszentgróti kommu- i nista szervezkedés miatt a , győri vizsgálóbíró Dabronyi Jó­zsefet, Koller Károlyt és Ferencet, valamint Müller Józsefet előzetes letartóztatásba helyezte. A többiek szabadlábra kerültek, de az eljá­rás folyik ellenük. — Keszthely képviselőtestü* lete most tartolt közgyűlésén a Nádor ulcát Nagy István utcának, a Zérda-u'cát pedig Reizchl Imre* utcának nevezte el. A gimnáz um bővítése ügyében, amely százezer pengőbe kerülne, bizottságot küldtek ki. Foglalkoztak a keszt­helyi öböi kotrásának kérdésével éi kimondó táv, hogy az anyagi hozzájárulás kérdésében csak ak­kor döntenek, ha az állam elké­szít ei a kotrási terveket. A vég­legesített községi tisztviselőknek villanykedvezményt szavaztak meg. — A pákái hősi emlék ja­vára bált rendezett a páaai és környékbeli uriíársadaíom február 12-én Pákán a Ferenci-vendéglő- ben. — A balatongyGröki kikötő megépítését ismét sürgeti a község. 1931-ben az állami költ­ségvetésbe már fel is vetlek 60 ezer pengőt erre a célra. — A zalaegerszegi Jóté­kony Leányegylet folyó ho 17­én, csütörtökön este fél 9 órakor tartja első iiceális előadását. Ha­as Jenő dr. sd elő »A skorbu- tos angol matróztól a Nobel dí­jas Szent-Györgyi Albertig* cím slaü. Vendégeket szívesen lát a vezetőség. — Két szabadfürdőt jelölt ki Keszthely lakosságának a fő­bíró. Az egyik a ?ámori part, a másik pedig a Héviz lefolyásá­ban levő gátfürdő. — ári divatcikkek 1 egszebb kivitel ben VAL ti INDRA c é g r é 1 ZALAEGERSZEG, TEL, 170. — Akiknek foglalkozása min­den erejük megfeszítését kö­veteli, igyanak Hetenként leg­alább egyszer, reggel felkeléskor egy pohár természetes »Ferenc József* kegerüvizei, meri ei sza­bályozza a bélmüíödést, előmoz­dítja a gyötnsremésdésí, fokozza az anyagcserét, élénkíti a vér­keringést az egész szervezetben és ezáltal új életerőt teremt. Kér­dezze meg orvosát. — Vadászat volt a veszprémi püspökség sümegi erdejében. Hét vaddisznó és egy róka került te­rítékre a vadászaton, amelyen Z'Chy Ödön gróf és vitéz Temesy Milán tábornok is résztveltek. emberek részére inganyagok, legfinomabb minő­ségben, több mint 30 legújabb divat­mintában raktárra érkeztek. Megtekinthetők vé- teikényszer nélkül.

Next

/
Thumbnails
Contents