Zalamegyei Ujság, 1937. október-december (20. évfolyam, 222-297. szám)

1937-10-24 / 241. szám

6. Zaiamegyei Újság 1937. október 24 Tóth Gyula bőrkabát és szőrme Finom uridivat. — A községi és körorvosok nem kapnak vasúti kedvez ményt. A Vármegyei Tisztviselők Országos Egyesületének aiispáni értekezlete még májusban felrer jesztést intézett a belügyminisz­terhez, hogy a községi és köror­vosokat az egyenlő elbánás elve alapján a féiáru jegy váltására jogosító vasúti igazolvány ked­vezményében részesítse, illetve ez irányban intézkedjék. A kereske­delmi miniszter rendeletéből a MÁV. igazgatósága most értesí­tette az egyesület elnökségét, hogy csak a szoros értelemben vett közigazgatási teendőket végző tisztviselők részére vonatkozik a kedvezmény, a községi és köror­vosok ilyenekül nem tekinthetők s igy a kárelmet elutasítja. A VTOE elnöksége közgyűlés elé viszi a községi és körorvoiok kedvezményes vasúti utazási ügyét. —A hölgykongregáció, amely Szent Erzsébetet választotta védő- szentjéül, ha csak pár darab tég­lával is, részt óhajt venni a Szent József szeretetotthon építésében. E célra a kongregáció tagjai ké zimunkájukat ajánlották fel és ezeket a munkákat a Hölgykon­gregáció Szent Erzsébet ünnepé­lyén, november 20 án d. u. 6 órakor tartandó ünnepélyen sor­solják ki. A Hölgykongregáció érzi és tudja, hogy városunk tag­jain kívül is nagyon sokan van­nak, akik ölömmel járulnának hozzá kézimunkájukkal a szere- tetház építéséhez, azért ezúton kéri mindazokat, akik szeretnének egy téglával az építéshez hozzá­járulni, hoi?y az e célra készített kézimunkájukat nov. 1-ig szíves­kedjenek elküldeni Izsák Gyulá- néhoz (Erzsébet királyné-utca 47.) Minden jócselekedeí magában hordja jutalmát 1 — Tizenhárom havi fizetést kapnak a közalkalmazottak ? Hírek szerint a kormány nem százalékos fizetésemelést akar adni a közalkalmazottaknak, ha­nem még ebben az évben, való­színűen decemberben, egy havi fizetést folyósít minden állami alakálmazoítnak, akiknek igy 13 fizetéses hónapjuk lesz az évben. — A tapolcai vasutasok^ . r íékhazavatása. A VOGE !a- 8^ polcai helyi csoportja noyember 7-én tartja székházavatási ünnep­ségét. Tiz órakor hálaadó szent-] mise lesz, majd a hősök emlék­művét koszoruzzák meg. 12 óra­kor tartják a díszközgyűlést, a székházavaiáat és az elnök arc­képének leleplezését. 2 órakor társasebéd, 4 órakor térzene. — OTI orvosok továbbképző tanfolyama. Az Országos Tár­sadalombiztosító Intézet az orvosi továbbképzés központi bizottságá­val együtt november 22—27 ig a társadalombiztosítási orvostan kö­réből továbbképző tanfolyamot rendez. A tanfolyam résztvevői tanulmányi szabadságuk alatt ren­des illetményüket megkapják és ?r intézet a tanfolyam napjaira előreláthatólag napi 6 pengő köít- séghozzájárulát és útiköltséget fog adni. A tanfolyamon résztvenni kívánó szerződött orvosok jelent­kezésének módjáról a társadalom­biztosító intézet által kiadott kör­levél tájékoztat. — Német játszóórák a Manszban. A zalaegerszegi ManEz programjába vette né­metnyelvű játszóórák rendezését. Kéri a szülőket, akik gyermekei­ket (3—6 év közölt) taníttatni akarják, jelentkezzenek november elsejéig naponta délelőtt 9—11 ig a székházban bővebb részletek megbeszélésére. — Aki túlsókat evett vagy ivott és rosszul érzi magát, annak egy pohár természetes „Ferenc József“ keserüviz igen gyorsan és alaposan kitisztítja a gyomrát és a beleit és felfrissíti raktára ára: óriási! törpe! egész, szervezetét. Kérdeze meg orvosát. — A sopronkőhidai fegy- őröket, akiknek őrizetéből a két fegyenc megszökött, sú'yos fe­gyelmi büntettéssel sújtották. Há rom fegyőrt ért a súlyos bünte tés : három havi laktanya-fogságot és az előléptetéstől egyidőre el­estek. Az egyik családos fegyőr nem irta alá az Ítéletről szóló jegyzőkönyvei s azt azonnal le­váltották. — Az Isteni Ige Társasága címen most jelent meg egy könyv, mely a kőszegi Szent Imre Misz- eziós Szeminárium és a buda- tétényi Názáret Missziósház ré­vén nálunk is ismert egyik mo­dern missziós szerzetesrendnek, az Isteni Ige Társaságának küz­delmes keletkezésé’, gyors fejlő­dését és mai elterjedtségét mutatja be. Az alig hat évtizedes rend­nek ma már az egész világon vannak missziói. Azonkívül a ki­vándoroltak között fejt ki kiter­jedi munkásságot, A könyv be­pillantást enged a rend nagy­arányú tudományos működésébe is. Egy vázlatos térkép szemlél­teti az 5000 rendfagot és 4000 missziósnövendéket számláló rend elterjedtségé’. 22 oldal méiynyo- másu képmelléklet pedig a rend misszióstelepeit mutatja be szem­léletesen. (A könyv ára s?ép kar- fonköíésben, offset nyomású cim- táblával 1 P. Kapható: Széni Imre Missziós Szeminárium, Kő­szeg.) Lengyel bundák specialistája Tóth szabó. — Tizenhét év előtti gyil­kossággal gyanúsítanak egy földművest. Kányavár község­ben még 1920 ban meggyilkol­ták Matos István gazdát. Kötelet hurkoltak a nyakára és egy szög­re felakasztották. A gyilkossággal akkor Mates fiát, Mates Ferencet gyanúsították, aki nem élt jó vi­szonyban apjával. Le is tartóz­tatták, de a bíróságok mindegyik fokon felmentették. Mos’, 17 év után egy levél ismét Mates Fe- rencre irányította a gyanút. A csendőrség újabb nyomozás Ind»" tott és őrizetbe vette a gazdát. Mutest, aki ezúttal is ártatlansá­gát hangoztatja, a csendőrség beszállította a zalaegerszegi fog­házba. — A tenyészállatvásár ren­dező bizottsága vitéz Teleki Béla gróf főispán elnöklete mel­lett látogatott ülést tartott Buda pesten a« OMGE tanácstermében. Elhatározták, hogy a jövő évben március 23—28-ig rendezik meg a tenyészállatvásórt és kiállítást. Kukuljevic József dr. akad. r. tanár indítványt tett a kettősszent­ével kapcsolatosan a kiállítás ki mélyítését és tengerentu’on való propagálását illetően. Az indít­ványt Mutschenbacher Emil dr. felsőházi tag azzal egészülte ki, kérjék fel a Szent Benedek rendet, — amely megalapítója volt ha­zánkban a mezőgazdasági kultú­rának, 8 amelyet Szent István te- leprett be, — valamint a többi szerzetesrendet is, a hatásosabb részvételre. Az indítványokat nagy tetszéssel fogadták el. — Uj cigaretta. A Magyar Dohányjövedák a Nemzeti Szín­ház 100 éves fennállásának al­kalmából „Nemzeti Színház" el­nevezéssel újfaj a, Bzopókanéiküli cigarettát hoz forgalomba 25 ös csomagolásban 2 pengős áron. 5 szobás mellékhelyiségek­ből álló ház szabadkézből eladó. Biró Márton u. 4, szám. Érdek­lődni lehet Hegyi Józsefnél. ButorvásáHék figyelmébe! — A fejfájás és a migrén, akkor, ha ezek a bélmüködés és a gyomoremésztés zavaraiból erednek, gyakran már egy pohár természetei „Ferenc József“ ke­serüviz használata után is meg­szűnnek. Kérdezze meg orvosát. — Megharapta egy megva­dult sertés Hardi Pál 51 éves tapolcai Bertéspász'ort a legelőn. Alsó és felső lábszárait összeha rapdálta és megtaposta. A súlyo­san sérült pásztort válságos álla­potban a tapo’cai kórházba szál­lították. — A bélyeggyűjtők „minta érték nélkü“ is küldhetik a használt bélyegeket. A keres­kedelem- és közoktatásügyi mi­niszter a belföldi posíaforgaiom- ban megengadíe a lebélyegzett (postai keletbélyegzővel érvényte­lenített) levélbé3yegeknek, mint kisebb áruértékkel biró tárgyak nak árumintaként való számí­tását. Za^egerssegeir, Vörösmar­ty u. 6. sz. kétlakásos, vizveze- tékes, komfortos názama’, családi okokból értéken alul elcdom. Bérhorama: 1100 P. Héiezeröt- srázzai átvehető. Dr. Kajtár Ist­ván Gnse. Telefon 7. — A kettős szentév érmei 30 filléres árban kaphatók ki­sebb és nagyobb alakoan a Zrínyi könyvkereskedésben. Szenfévi képes levelezőlap darabja 8 fillér. — Steier és Tiroli zsánerű sewío t maradékok nagy vá­lasztékban kaphatók Schütznél. Ötven év éta fogalommá vált azé g|é sí országban bútoraink jósága, szép 6 nagy üzlet városaiban. kivitele és az ország olcsósága» különböző Hálák, «ebédlők, kombinált berendelések, konyha bútorok mindennemű kárpitos ás*jk nagy vá­lasztékban és legmodernebb kivitelben. KOPSTEIN BÚTORCSARNOK NAGYKANIZSA. Kedvező fizetési feltételek! Kérjen árajánlatot!

Next

/
Thumbnails
Contents