Zalamegyei Ujság, 1937. október-december (20. évfolyam, 222-297. szám)
1937-12-25 / 292. szám
8. Zalamegyei Újság 1937. december 25. Kisfaludy Sándor balatonfüredi két szobra. A XIX. századi Zala közvéleményére két nagy szülötte nyomta rá egyéniségének bélyegét: Kisfaludy Sándor és Deák Ferenc. A század első évtizedeiben különösen Kisfaludy Sándor befolyása volt erőteljes. Ekkor nem volt oly közügy, nem volt a megyei életnek oly mozzanata, amelyben Kisfaludy részt ne vett volna. Az ő irányítása mellett születtek meg a század első felében kiváltkép oly kulturális ' intézmények, mint a balatonfüredi szinház, a Dunántúli Színjátszó Társaság, a megyei könyvtár, — a mik mind Kisfaludy Sándor tevékenységének és erős befolyásának köszönhették megszületésüket. Zala mindig készséggel engedett nagy költő fia jótékony befolyásának, hiszen az ő költészete hirdette regéiben Zala múltjának dicsőségét s az ő alkotásai: a füredi színház és a kormányzása alatt állott Dunántúli Színjátszó Társaság bizonygatták a füredi Savanyúvizre az ország minden részéből összegyűlt vendégek előtt Zala kultúrájának magas színvonalát. Ezért Zala közönségének szívében mindig a főhe'yet foglalta el költő fia s holta után, amikor a 48-as idők mozgalmas eseményei már lezajlottak s a Bach-kor borús évei után derengeni kezdett a magyar égbolt, szoborral igyekezett nagy fia emlékének megörökítésére s így mutatta ki elismerését és háláját felejthetetlen érdemei iránt. Csodálatos, hogy Zala nem szülő városában, Sümegen, hanem Füreden emelt szobrot Kisfaludinak. — De ez érthető. Bár Kisfaludy élete java részét Sümegen élte le, de utolsó éveinek tevékenysége Füreden teremtett országosan ismert intézményeket. — És e mellett Füred, savanyúvíz fürdője révén, a magyar közéletben nagy szerepet töltött be ép a szobor felállítása korában, a Bach-korszakban. A százados múltra vissza tekintő s az akkori Magyarország, jó formán, egyedüli magas színtű fürdőhelye az ország legkiválóbbjait látta vendégül a nyári hónapokban. Poliiikai, irodalmi és más közéleti nagyságok találkozó helye volt Füred és ennek a találkozásnak a varázsát még növelte az is, hogy ugyanabban a vármegyében élt csendes elvonultságban Zala másik nagy szülötte, Deák Ferenc, akinek minden legkisebb megmozdulására is felfigyelt az egész magyar közvélemény. Ezért emelte Füreden a zalai nemesség szíve mélyén gyökerező bensőséges hódolat a magyar nemzet legválságosabb idejében ezt a szobrot nagy szülöttének és épen abban az időpontban, amikor tiz éves passzív tétlenség után úgy érezte, hogy egy derengő szabadabb kornak h jnalán, ha egyebet nem tehet, legalább áldozhat a nagy költő emlékének. így került felállításra a nemesi alapítványi pénztár nagy mérvű anyagi hozzájárulásával — úgy véljük — Deák Ferenc nem csekély ösztönzésére, 1860 ban a füredi első Kisfaludy szobor. Az első, mert mint majd láthatjuk, ezt másfél évtized múlva már egy második követte. Ez az első, a már öregedő Kisfaludy tógás alakját ábrázoló szobor Züllich (Czélkuti) Rudolf erdélyi születésű szobrászművész alkotása volt. A füredi sétánynak akkor leglátogatottabb pontján, mesterséges dombon állították fel, ahonnan gyönyörű kilátás nyílott Ti- hanyra és a Balaton tükrére. Országos ünnepség keretében adták át a nyilvánosságnak 1860 június 11 én a szobrot. „Mintha csak a költő által oly sokszor megénekelt Balaton akart volna kiáradni örömében — írja az egyik tudósítás — oly sok nép vándorolt e szent helyre.“ Mintegy 8000 ember vett részt az ünnepélyen. Az akkori közlekedés mellett hallatlanul nagy tömeg! Résztvett az Akadémia ; báró Eötvös József alel- nők képviselte. Ott volt a Szent István Társulat nevében Örményi József. A főpapság, az egyházi rend számos tagja. Az arisztokrata világ számos jelesével képviseltette magát: Széchenyi Béla gróf, Zichy Manó gróf, Podmaniczky Frigyes báró jelentek meg, hogy másokat ne is említsünk. A közel és távol szomszédos vármegyék népes küldöttségei jöttek ide s képviselték ott a magyar politikai és irodalmi közéletet olyan egyéniségek, akik nem mulaszthatták el, hogy ne hódoljanak Kisfaludy Sándor szellemének és ne mutassák ki együttérzésüket szülő vármegyéje iránt. Az egész ünnepség a derengő politikai hajnal fényében csöndesen, de erős hazafias szellemben tüntetett a magyarság nemzeti érzése és hagyományai mellett. Az ünnepség külsőségei : a „Szózat“ hangjai, a „hullámzó tömeg tetőtől-talpig magyar viselete, a sok daliás sastoll, mellette az epedő árvalányhaj“, a nemzeti zászlók diadalmas lobogása (miként ezt Jenvay Géza leírja) mutatják külsőségekben azokat az érzelmeket, mik áthatják a Füreden megjelent nagy tömeget. — Háromnegyed század távlatából meghatódottan olvassuk, hogy a „fül nem volt képes befogadni a nép által többeken egyszerre énekelt Szózat, nemzeti-himnus(l), több zenebanda által egyszerre játszott Rákóczi induló s egyéb magyar nóták, a közbe-közbe mennydörgő éljenzések, a sarkantyúk örömtől, bánattól síró-rívó hangjait.“ Ebben a lelkes hangulatban, az egy évtizeden át vissz foj'ott nemzeti érzelmek hangos megnyilvánulásában, Kölcsey Himnuszának elének ése után az akkor már ősz és gyengélkedő Oszterhueber József lépett az emelvényre, a nemzetiszínü lepellel letakart szobor elé. Az öregségtől elgyöngülten nem mondhatta el maga az ünnepi szónoklatát ; írott beszédjét Botha Mihály olvasta fel helyette. Kérdi beszédében Kisfaludyról szólván: „Ki volt ő, hogy kimúlta után évtizedek múlva Zala megye közönsége a nehéz időkben édes örömének tartotta áldozatát ? — Dalnok volt ő, ki szívre hatólag pengette hárfáját és lantja édes dalaira hit, remény s szeretet kelt a magyar szívekben, hogy nemzetsége felvirágozását higyje, remélje és szeresse I — Egy nagy magyar volt ő, kinek szavai századokra hatnak.“ A mindenkitől tisztelt és nagymértékeit öreg ur megható megemlékezése után az Akadémia alelnöke, báró Eötvös József méltatta Kisfaludy Sándor költészetének és egyéniségének jelentőségét. — „Nagyobb és üdvösebb befolyást irodalmukra tőt egész nemzeti kifejlődésünkre csak kevesen gyakoroltak.“ „Európa irodalmai között — mondja tovább — egy sincs, mely a nemzet érdekére oly közvetlen s oly hatalmas befolyást gyakorolt volna, mint a magyar. — S ennek oka — meggyőződésem szerint — kizárólagosan azon hazafias irányban keresendő, melyet irodalmunk követ s mely által a népünk legnemesebb értelmeinek kifejezésévé válik. Irodalmunk tükör, melyben a nemzet önmagát találja s ez az, melyben hatalmának titka rejlik. S hogy irodalmunk azzá lett, azt elsősorban Kisfaludy Sándornak köszönhetjük,“ A magyar tudomány és irodalom kiváló képviselője az egész magyarság nevében hódolt Kisfaludy szelleme előtt, amely nemcsak Zalának, hanem az egyetemes magyarságnak is dicsősége. Eötvös beszéde után a szülőváros mutatta be hódolatát nagy fia emlékének, majd a Himnusz és a Rákóczi induló hangjai mellett, folytonos mozsárdörgések közepette lehullott a szoborról, az első Kisfaludy Sándor szoborról a lepel. Az ünnepséget követő lakoma szónoklatai, amelyek az ország és a megye nagyjait éltették, a Kisfaludy Színházban tartott színielőadás, Reményi Éde rögtönzött hangversenye, Thaly Kálmán alkalmi költeményének elszavalása voltak a bezárói annak a lelkesült ünnepségnek, amelyen lerótták a kegyelet és hála adóját a nagy költő iránt. Amint Thaly énekli ekkor elmondott alkalmi költeményében : „A szellem, mely szabaddá teszen, Melyet megölni nem lehet, Mely életet lehel a köbe: Ez a szellem tart ünnepet.“ Azonban az országraszóló ünnepély lelkes hangulata sem nyomhatta el azokat a hangokat, amelyek szóvátették máris a szobor hibáit, tökéletlenségeit. Az egyik tudósítás közvetlenül az ünnepség leírása után már foglalkozik a szobor kivitelével. „A szobor állása — így ír például Jenvay Géza — elég plasztikai, mindamellett nem mondható minden hibától mentesnek s eltekintve a tüzes bírálattól, itt csak azt akarom felemlíteni, mint egyik főhibáját, hogy az arcz a költő életének hanyatló korából van feltüntetve, pedig úgy hiszem, nem tévedek, ha azt állítom, hogy a szobrász csak akkor érheti el az eszményítés tökélyét, ha alakjait fiatal, erőteljes idejűkből állítja, elő, nem pedig azon korban, midőn a már megtört testben a lángész világa csak bágyadtan pislog.“ A bírálatnak ez az észrevétele mindjobban visszhangra talál a közönség körében. Alig pár év alatt kialakul a közvélemény : a szobor nem sikerült, nem méltó Kisfaludy Sándor emlékének a megörökítésére Végül 1871. évi februári közgyűlésében maga Zala vármegye közönsége is hivatalosan kimondja a szoborról: „a művészet igényeinek oly kevéssé felel meg, hogy az a dicsőült emlékéhez és a megye lelkesültsége kifejezéséhez méltónak nem tekinthető.“ Ismét máshelyütt írja róla a megye: „az idomtalan szobor, mely sem a megye méltóságának, sem a költő nagy nevének meg nem felelt és a mely a füredi vendégek megbotránkozásának folyton méltó tárgyát“ —képezi — Ily előzmények után — Barcza Sándor első alispán indítványára — 1871. évben elhatározzák, hogy a Züllich-féle szobrot eltávolítják és helyébe újat öntetnek. — Nem ezt volt az egyedüli Züllich féle alkotás, amit kénytelenek eltávolítani. Már előzőén azonos sorsra jutott az ugyancsak Züllich alkotta Katona József szobor, amelyet szintén kénytelenek voltak eltávolítani és újból öntetni. A vármegyének az elhatározása mutatja, hogy Zala közvéleménye mily nagyra értékelte nagy fiát Kisfaludyt és mily féltő gonddal őrködött emlékének méltó megörökítésén. A megye határozata nyomán megindult az egész Zalában a gyűjtés a szobor újraöntési költségeinek a fedezésére. — Az indítványozó Barcza Sándor elnöklésével megalakult szobor bizottság pedig érintkezésbe lépett az akkor legismertebb magyar szobrászművésszel, a Bécsben élő Vay Miklós báróval. Vay Báró kizárólag költségei megtérítése ellenében vállalta, hogy megmintázza Kisfaludy Sándor új szobrát s vállalta annak új anyagból való megöntését. Azonban a kivitel nem ment oly gyorsan, mint az elhatározás. A pár éven át folyt gyűjtés nem járt akkora eredménnyel, hogy
