Zalamegyei Ujság, 1937. október-december (20. évfolyam, 222-297. szám)
1937-12-25 / 292. szám
XX. évffvlycm 2S2. axám. i f 'ii—nrnnr r 8 fillér riWr-in n-tritWOTHfir mmm rtiMMü 1937» december 25» Szombat. OH ft^rkesztöség és Széchenyi-tér 4» kiadóhivatal,: Zalaegerszeg, Telefonszám 128. Felelős szerkesztő :Herboly Ferenc. POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban ■nOBDKBI Eldfiaatéai árakí; egy hónapra 1*50 pengő, aegvőd- évre 4 pengő. — Hirdetések díjszabás szerint MBBB88SB J1 béke és szeretet ünnepén. Schnattner Szigfrid O. S. B. Lön pedig azon időben, az idők teljességében, hogy elnémula a próféták jövendölő ajkain a Messiás után epedő ének, az évezredekkel előbb már hangoztatott Ígéret boldogító valósággá és a féltve őrzött vágy az igazak lelkében szent örömmé változott. És Ion, hogy az elhagyott karaván- szerály fölött, Betlehemnek majorjában mennyei ragyogás és égi fényesség gyúlad ki, angyalok zengő kara jelenik meg, felcsendül a dicsőség és békesség kardala : eljött a gyermek, akinek neve : Csodálatos, Tanácsadó, Isten, Hős, a Béke Fejedelme. Az idő folyása felgöngyölíti az ószövetség evangélistájának, Isaiásnak gyönyörű jövendöléseit, az utolsó jottáig megvalósul Micheas látomása és hajszálpontosan teljesedik Dánielnek naptári számítása. Azon időben a restauráló és békés szellemű Augusztus ül a büszke Róma császári trónján, Jánus templomának ajtaja zárva, a hatalmas imperium és vele az egész földkerekség a béke ünnepi, áldott óráit éli, amikor az első és igazi december huszonnegyedikének éjjelén megjelenik emberi formában, gyarló emberi kiadásban az, Akinek adja Isten, Dávidnak, az ő atyjának, királyi székét és aki orszá- golni fog Jákob házában mindörökké és királyságának nem lesz vége. A béke, amelyet ez a világ nem adhat, csak legfeljebb elvehet, minden polgári esztendő vége felé mégis csak megtartja a legnagyobb piros betűs ünnepét: a kárácsonyt. Amikor már majdnem mindenből kiábrándultunk, ebből a szent ünnepből úgylátszik, mégis lehetetlen. Mintha legalább egy röpke éjszakára újra érezné az emberiség, hogy a karácsonyfa gyertyáinak lobbanása, az ajándékozó szeretet meghittsége és a csillagszórók parázsló káprázata mind-mind a betlehemi csillag fényességéből csorog alá erre a szomorú világra. Hallgatagon igazolja, hogy egyetlen ilyen szép, belsőleg átélt karácsonyi óra nélkül talán nem is volna értelme egy zakatoló, borzalmasan nehéz, robotban eltöltött esztendőnek. A bölcsőből egy Gyermek parányi kezének titokzatos ereje lenyomja a mindig billenni készülő világmérleget és a karácsonyi jótétemények, a karitász-segélyek, a nyomorenyhítő akciók sorozatával egyensúlyozza, amit a másik serpenyőben nyom a vak önzés, a meg nem értők botorsága. Kis időre legalább béke, csend és szeretet telepszik életünkre és alkalmat nyújt elképzelnünk : minő boldogság és mily öröm lenne a Béke Fejedelmének hazája, akinek legelőin együtt legel a párduc a báránnyal, a tigris a gödölyével és országában rendre omlanak össze a társadalmi, népi és faji korlátok akadályai. S milyen szánalmas, hogy sokak elméletében és gyakorlatában mindennek ellenére a karácsony nem nagy titkok revelálődása és valóságos ránk köszöntése, nem, hanem csupán üres szimbólum, összekötve merő szokásokkal és sok-sok sablonos formával. A karácsony ereje és varázsa szerényen meghúzódik egy folyóirat vagy újság vezércikkének patetikus közhelyei mögött, amely igazi áhitat helyett édeskés kenetességet tartalmaz s bátran hihetjük, hogy emelkedett érzéseik csak kivételes alkalmiak. Misztifikálni akarják ennek a napnak oly közérthető, annyira egyszerű és félre nem magyarázható misztériumát. Pedig ennek a misztériumnak ünnepi átélésében mindannak, ami üzlet, szórakozás, ájándékozás és akció, a tizedsorba kellene lesűlyed- niök, amikor a lélekről, az ég és föld kibéküléséről, a megtestesülés nagy titkáról, az Isten és ember összeölelke- zéséről, az örök élet horderejéről kellene beszélnünk. Tapasztalhatjuk, hogy mily irtózatos módon lealjasított civilizációban élünk, ahol még azt is elhisszük, hogy a karácsonyi ünnepnapok hivatása a jó üzleti reklám ügyes szerepeltetése, a nagyobb és gazdaságosabb kereskedelmi vállalkozások tömeges lebonyolítására. Pedig csak arról van itt szó, hogy sajátságos értékeltolódás és végzetes szerepcsere történt a karácsony körül. Minden, ami nem lényege az ünnepnek, odatolakodott, ahol az ünnepi gondolatnak taitalmi középpontja van, a mellékesek, a járulékok, vásári zajjal és lármával elnyomják azt, ami anyagtalan, megfoghatatlan, kirakatban nem árulható, — csak érezhető, hihető és mély hittel imádható. KLr falumnak talán egyetlen hajlékából sem hiányozhatott 9. csillogó, villogó, díszes karácsonyfa. Akármilyen kicsi volt, de ott ragyogott a szobácskábán, leginkább az ablak mellett. Hitet, békét, bizalmat beszélt a jóakaratű embereknek. Egy estére legalább összefogta a szeretet abroncsával a sok helyen szétesni készülő családot. Már csak ezért is meg kell becsülnünk és ápolnunk ezt a szép, falun különösen sokat jelentő, szentelt hagyományt. Mennyi meleget, mennyi szeretetet áraszt a zöld fának ága, amint mélyre bókol a diók, aranyozott almák, színes láncok és cukorkák súlya alatt. Meleg szobában, meleg szívek össze- dobbanása, a fonott kalács illatával egybeolvad a gyantás fenyő jószaga — ez a magyar falu házainak karácsonyi hangulata. Olvasom, hogy Budapest hány helyén felállítják a „mindenki karácsonyfáját“, a tőzsde hatalmas csarnokában ott ragyog a mennyezetet súroló égi fa, a vasútak állomásaira is tervezi a MÁV a csodafákat. Nem tehetek róla, de amint látom kis falum szép, bensőséges karácsonyi idill- képeit, nekem is az a gondolatom, hogy ez a fa a családban, a hangulatos szobában van a maga helyén igazán. Minek ezt az otthon melegéből, poetikus világából kiültetni a körútra, kiállítani a kirakatba, kivinni az utcára ? Talán, hogy annál nagyobb legyen a kontraszt és mi igazabban átérezhessük, hogy nagyon nehéz a hívőnek, az igazi kereszténynek a lélek mélységével ünnepelnie a karácsony misztériumát olyan világban, amely nem hajlandó a Názáreti szellemében keresztény lenni. S ezen az ünnepen mintha angyalszárnyak suhannának otthonainkba és lelkűnkbe dicsőségről zengve és békességről suttogva. Nyomorultaknak, szegény páriáknak ép- úgy, mint a gazdagoknak, a pulykapecsenyével terített asztalnál dúskálkodóknak, a szerencsés tízezreknek. A nagyvárosi bérházak kivilágított ablaksorai, a paloták fényes üvegtáblái, falusi házacskák öklömnyi ablakai és széltől átjárt viskók töredezett üvegjei egyazon fénytől ragyognak: a béke ünnepén a szeretet fényétől. Nekünk olyan jólesik tudnunk azt, hogy ez nem szemfényvesztés, csalóka illúzió és üres ámítás, hanem boldog és örvendetes valóság az Úr ezerkilencszázharminchetedik esztendejének szent karácsony ünnepén.
