Zalamegyei Ujság, 1937. október-december (20. évfolyam, 222-297. szám)

1937-11-07 / 252. szám

1937. november 7. Zalamegyei Újság 5. Figyelmeztetés a védett birtokosokhoz A nyáron megjelent legújabb gazdaadÓ8védelmi rendelet (5.000 — 1937.) szerint a 10 kát. hold­nál nem nagyobb, vagy ha na­gyobb is, de a 100 korona ka­taszteri tiszta jövedelmet meg nem haladó birloku kisbirtokosoknak kivétel nélkül, a többi birtokosok közül pedig azoknak, akiknek tar­tozásai vedelt birtokuk kataszteri tiszta jövedelmének negyvenszeres szorzatát meghaladják, az illeté­kes közfelügyeleti helyi bizottság­nál (m. kir. adóhivatalnál) folyó évi november hó 15-ig be kell jelenteni tartozásaikat. A bejelen­tést lehetőleg az e célra szolgáló bejelentési nyomtatványokon, me­lyek akár az adóhivatalnál, akár a községi elöljáróságnál kapha­tók, kell megtenni. Esetleg azon­ban a bejelentést élőszóval is meg lehet tenni a közfelügyeleti helyi bizottságnál. A bejelentést ne mulasszák el a védett gazdák, mert nagy ér­dekük fűződik ahhoz, hogy a te- herrendezési eljárásban minden tartozásuk be legyen jelentve. A bejelentési nyomtatványok hátsó lapján útmutatás van, amely tá­jékoztatást nyújt azok kitöltéséi illetően. Reibel francia szenátor beszámolója szovjet­oroszországi útjáról. Reibel francia szenátor nemré­giben hosszabb utat tett a szov­jetunió területén és élményeiről most számol be a Matin hasáb­jain. Reibel megjegyzi, hogy sehova nem tudott elmenni és semmit nem tudott megnézni, amit akart, de még igy is elkép zelhetetlen nyomóit talált minde­nütt. A hadseregből semmit sem látott, kivéve a GPU nak félelme­tes parancsnokságait. A szenátor szerint a szovjetköztársaság keleti határán sivatagi zónát hagytak üresen, mely annyival is inkább jói védi őket, mert egyetlen ut sem található rajta. Kronstadt, neningrad hadikikötője, teljesen Llhanyagolt állapotban van. A ezovjetorosz vasutak még ma is úgy vannak, ahogy a cári idők­ben hagyták azokat, legfeljebb magukon viselik még a húsz éves használat bélyegét is, anélkül, hogy lényeges javítások történtek volna rajtuk. A továbbiakban még arról is ir a francia szenátor, hogy nem tudták azért előtte eltitkolni azt sem, hogy a gyakorlatban élet- képtelen kommunista tanítás a valóságban a legbrutálisabb tiran- nus diktatúrát jelenti és azzal együtt a legszemérmetlenebb kapitalizmust. Beszámolóját mind­ezek után azzal zárja Reibel sze­nátor — aki különben nem tarto­zik szélsőjobb irányzathoz, — hogy nagyon csodálkozik, hogy ezek után a francia kommunisták egy olyan uralmi rendszert akarnak hazájukra ráerőszakolni, amely a maga portáján ennyire csődöt mondott. Hogyan kezdte Nikita a háborút? Bécsből jelentik : A hadüzenet nélküli háborúk mai korszakában rendkívül érdekesen hatnak Hubka Gusztáv, volt cetinjei katonai attasé visszaemlékezései az 1912. évi balkán háború „hivatalos“ megindulásáról. A szerző, aki szemtanúja volt az eseményeknek, a következőkép Írja le, milyen szertartások között dördült el az első ágyulövés, amely egy „béke­beli“ háború kitörését jelezte: Nikita, a fekete hegyek országai nak uralkodója, fényes kisérettel indult el 1912 október 9-én Ce- tinjéből Podgoricza városába, amely már hadszíntérnek számí­tott, mert a török ágyuk tűzvo­nalába esett. A várost környező hegyekben voltak felállítva a montenegrói ágyuk. Nikita test­őrsége élén, fehér lovon vonult ki a tüzérségi állásokig, körülötte a legmagasabb állami méltóságok, a királyi hercegek, Szerbia, Gö- rögorsag és Bulgária követei. A vojvoda — az uralkodó nagy­bátyja -- az ágyuk előtt üdvözlő beszéddel fogadta az államfőt; Nikita megköszönte az üdvözlést, majd intett fiának, Péter herceg­nek, aki az első ágyúhoz lépett s megrántotta a gyujtózsinórt. A lövés eldördült, a katonai zenekar a himnuszt játszotta, majd a fel­állított ütegek sorban megkezdték a tüzelést, miközben a gyalogság harsány zsiviózássai vonult előre. Megszólaltak a harangok is és a balkán háború,, ünnepélyes külső­ségek között“ megkezdődött. Franciaországi katolikus munkaadók a kommunizmus elleni enciklikáról. A francia katolikus munkaadók szervezetének hivatalos lapjában Joseph Zamanski a Divini Re- demptoris cimü pápai enciklikával foglalkozik a katolikus munkaadó szempontjából. „Mi, katolikusok, — Írja Zamanski — és különö­sen a katolikus dolgozók, meg kell, hogy értsük a pápai szavak igazi értelmét. Mi, katolikusok, akik gyakran csak névszerint va­gyunk azok, akiknek vallásossága gyakran csupa felületesség s akik hivatásunk területén igen gyakran kétféle lelkiismeretre hallgatunk, ami által mindennél jobb tápot adunk az egyházellenes vádaknak. Gazdagok, ne felejtsétek el, hogy mik vagytok: egyszerű sáfárok, akik számadásra vannak kötelezve, akiknek nem szabad örömök és pazarlások között élni egy nagy tömeg közepén, amely szükséget szenved s amely nyomorban él a saját hibáján kívül. Sáfárok vagy­tok, akiknek el kell hagynotok munkatársaitokkal szemben bizo­nyos leereszkedő, megalázó szo­kásokat, mert az bántja az ő emberi méltóságukat. A munkás­nak az ó igazságos bérét, nem alamizsnát, a családja nagyságá­nak megfelelően kell adni, hogy az az ő hivatásának teljesítését biztosítsa.“ A vele azonos hiva­tásukhoz a következő szavakkal fordul a cikk Írója: „Ti nem tartoztok azok közé, akik a Quad- ragesimo Anno enciklika felolva­sását megakadályoztátok. Sokakat ismerek közületek, akik nagygyű­léseken egész fejezeteket olvastak fel nagy hallgatóság előtt ebből a jelentős enciklikából. De nem tartozhattok azok közé sem, akik a Szentatya szavai szerint ellen­ségesen állnak egy munkásmoz­galommal szemben. Remélem, Ti azok közé sem tartoztok, akik visszaéltek a tulajdonjoggal, hogy ezzel a munkástól vonjátok el azt, ami neki jár. Mégis szívleljük meg a pápa szavait, amikor azt mondja, hogy sokunknak maga­tartása szociális élet területén azért hagy annyi kívánnivalót maga után, mert nem olvastuk el kellő figyelemmel az ő szavait.“ Apró napi érdekességek. Londonból jelentik: A belügy­minisztérium által kiadolt gázvé- deími utasítások legújabb kötete az élelmiszereknek a gázfertőzés­től va'ő megóvását ismerteti. Teljes védelmet nyújtanak a gáz ellen a légmentesen zárt üvegpa­lackok, vagy leforrasztott dobo­zok. A szabadban tárolt élelmi­szereket, mint burgonyát, gabo nát stb. nagy ponyvákkal kell letakarni. A légitámadást jelző rádió után az élelmiszerüzletek és raktárak ajiajait és ablakait légmentesen kell elzárnh Háború idején az élelmiszereket az erede­ti csomagolásukban vagy talá­nyukban kell tartani, nem pedig nyílt polcokon tárolni. Csomago- iailan élelmiszert nem szabad ki­rakatokban vagy polcokon elhe­lyezni. * Londonból jelentik: Hore-Belis* ha hadügyminiszter Devonlport­ban kijelentette, hogy a kormány 185 millió pengőt költ a kaszár­nyák modernizálására és kényel­mesebbé tételére A kaszárnyák­ban központi fűtés, meiegvizve­Legtökéletesebb tartós­hullám és o n d o 1 á 1 á s Zsomboly fodrásznál. 63. m kir. jótékony célú állami sorsjáték 18.729 nyeremény, 275.000 ar. pengő értékben. Főnyeremény 40.000 pengő. Nyeremények; 20.000 ar. P. 10.0(0 ar. P 2-szer 5.000 ar. P 4-szer 2.500 ar. P 6-szór 2.000 ar. P 20-szor 1X00 ar. p stb. nyeremény, melyeket mind kész­pénzben fizetnek ki. Húzás december 3-án. Sorsjegy árak; Egész ar. P 3 Fél ar. P 1*50 Sorsjegy kapható minden osztálysors- jegyfőárusitónál, dohánytőzsdéüen. Postai rendeléseket a pénz előzetes beküldése után azonnal teljesít a m. kir. Pénzügyigazgatóság, Budapest, V. Sza.ay-utca 10. A nyeremények számát és ösz- szegét jelentősen íelemeltékl zetékeket, fürdőszobákat ruhatá­rakat rendeznek be, a padokat kényelmes székekkel, a luh pol­cokat szekrényekkel, a padlókat tükörsima parkettel cserélik fel, a konyhák mellett ebéd őket ren­deznek be, ahonnan szalonok fognak nyílni, a kaszárnyaudvaro­kat gyeppázfiitos kertekké vará­zsolják, egyszóval a „gyöngyéle­tet“ összhangba hozzak a mai idők állandóan emelkedő létezin- vonaiaval. A íengernagyi hivatal elrendelte, hogy kü önieges mé­retű függöágyakat készítsenek az olyan magastermelü tengerészek számára, akik nem tudnak elég kényelmesen elhelyezkedni a je­len eg szabványos függőágyakban. * Londonból jelentik : A. Lusby walesby-i kisgazda egy régi könyvgyűjtemény eladása alkal­mával 4 pengő 50 fillérért vett meg egy óriási alakú bibliát Amikor el akarta hozatni a köny­veket, megkérdezték tőle, hogy hozott-e szekeret ? Kiderült, hogy a hét óriási bőrkötéses könyv súlya meghaladja a két mázsát. * Londonból jelentik: Az angol légihaderő a Kariótói 40 kiiómé- terre fekvő sivatagban nagysza­bású borabavefő gyakorlatokat folytatott Sir Giorge Wzir tábor­noknak, az egyiptomi angol had­erő főparancsnokának, Sükri pa­sának, Egyiptom vezéikari főnö­kének és ötszáz angol, meg egyiptomi tisztnek a jelenlétében. A gépkocsi oszlopokat és csapa­tokat jeisépező üres benzintartá- nyokra a „Vincent“-rendszerű bombavetőgépek 1800 méter ma­gasságból összesen 7 500 kg. robbanóanyagot tartalmazó 650 bombát dobtik le. A gyakorlat teljes sikerrel járt, a bombatalála­tok tökéletesen elpusztították a célpontokat. Modern lakberendezést bi­zalommal vásárolhatunk a Dunántúl legnagyobb 50 éves cégénél i Kopstein bútorcsar­nok, Nagykanizsa. Olosó árak. Kedvező fizetési feltételek« Kérjen árajánlatot i

Next

/
Thumbnails
Contents