Zalamegyei Ujság, 1937. július-szeptember (20. évfolyam, 145-221. szám)
1937-07-16 / 158. szám
1937. július 16. Péntek, XX. évfolyam 158. szám. Ára 8 fillér SzetKw és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. Telefonszám 128. POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban Előfizetési árak; egy hónapra 1*50 pengő, negyedévre 4 pengő. — Hirdetések díjszabás szerint. A b ■■ n JOlfO iskolai év megrövidítéséről eddig még nincs szó. Ax A. C. igazgatójának nyilatkozata. A napokban az egész országot bejárta az a bír, hogy az Eucharisztikus Világkongresszusra és a Szent István jubileumra tekintettel a jövő iskolai év lénye* gesen megrövidül, mert — az iskolákat elszállásolás céljaira kell lefoglalni. A hírek szerint ilyen rendelkezés jelennék meg s az az egész ország területére vonatkoznék.. Az Eucharisztikus Világkongresszus E'őkésntÖ Bizottsága tett lépéseket a kultuszminiszternél s valószínűen ezt magyarázták félre a hirek terjesztői. Ez ügyben Miha'ovics Zsigmond tb. kanonok, az Actio Caiholica igazgatója a Nemzeti Újság munkatársának a következőket mondotta : — Három irányú kérést terjesztettünk a kultuszminiszter ur elé. Elsősorban azt kértük, hogy a főváros terülelén lévő valamennyi állami, községi és felekezeti iskolában május 19 étől junius 4 ig bezárólag teljes iskolai szünet legyen. Hivatkoztunk arra, hogy mind a külföldről, mind a belföldről az elszállásolás iránt megnyilatkozó rendkívül nagyszámú kérelemnek csak úgy tudunk megnyugtatóan eleget tenni, ha szállások céljaira igénybevesz- szűk a főváros valamennyi iskolaépületét. A május 19-étől junius 4 ig terjedő idő, a végzett száA közelmúltban beszámoltunk arró', hogy a balatoni szállodások és penziósok illetékes helyeken közbenjárást kértek a közvetítők ellen, akik üzleti érdekből előre összevásárolják az élelmiszereket és ezzel felhajtják az árakat. A szállodások és penziósok hangoztatják, hogy ez idő- szerint ők tartják az alacsonyabb éttermi árakat, de ha az élelmiszerárak felhajtása nem szűnik meg, akkor esetleg kénytelenek lesznek áraikat ők is emelni, ami viszont a vendégforgalom rovására menne. A hatóságok azóta közbe is léptek. Balatonfüreden és más fürdőhelyeken rendszeres miíások szerint elegendő lesz arra, hogy az iskolákat szállások céljaira előkészítsük s a kongresz- szusi események lezajlása után rendeltetésüknek újból a követelményeknek megfelelően visszaadjuk. — Másik kérésünk a fővároskörnyéki iskolákra vonatkozik. A szünet kiterjesztését ezekre az iskolákra csak abban az esetben kérjük, ha a nagy igénylés miatt képtelenek volnánk Budapesten J elhelyezni az Eucharisztikus Világkongresszus résztvevőit és szüksége mutatkoznék annak, hogy a fővárosi környező városok iskoláiban is szállásokat rendezzünk be. — Végül harmadik kérésünk az a kultuszminiszter úrhoz, hogy az egész ország területén engedélyezzen szünetet azoknak a tanároknak, tanítóknak és tanulóknak, akik a kongresszus május 25—30-i főünnepségein részt akarnak venni. Természetesen csak arra az esetre kérjük ezt a kedvezményt, ha a jelentkezők valóban résztvesznek az ünnepségeken. Az előterjesztett kérésre még mindig nem érkezett válasz. Megállapíthatjuk azonban azt, hogy olyan rendelkezés, amely május 15 én zárja a tanévet, nem is várható. razziákat tartanak a piacon a fő- szolgabiróságok és könyörtelenül eljárnak azok ellen, akik esetleg túlzott árakat kérnek. A közbelépésnek eredménye is van, mert a közvetítők árfelhajtó tevékenysége csökkent és az árak a Balaton mentén elég normálisak lettek. Ennek ellenére az ellenséges külföldi sajtó rosszindulatú híreket terjeszt arról, hogy az árak a Balaton melleit kibírhatatlanul magasak és itt kizsarolják a vendégeket. A múlt évben az ellenséges körök a gyermekparalizis meséjével akarták rontani a Balaton szezonját, ma pedig az áruzsora meséjével. Hogy rémhirterjesztők dolgoznak, azt bizonyítja az a néhány levél, amelyeket villatulajdonosok kaptak külföldről. Ezekben a levelekben érdeklődnek, mielőtt lakást bérelnének, hogy valóban drága e a Balaton, mert ilyen hirek járnak külföldön. A villatulajdonosok természetesen megnyugtató választ adnak, annál is inkább, ínért jelenleg az árak egyáltalán nem túlzottak. Gyümölcs is elegendő van már. A balatoni szállodások és pen- ziósnk egyébként most szövetkezetei akarnak szervezni, amely biztosítja az egységes áruellátást és a mérsékelt árakat. A múlt évben a Hangya már megvalósította ezt az áruellátást, de akkor egyes éttermek bizalmatlansága miatt nem sikerült úgy az akció, mint megérdemelte volna. Most kiderült, hogy a Hangya kezdeményezését érdemes volna fenntartani. Élénk a forgalom. Hála, Isién megállapítható, hogy az ellenséges híresztelések nem ártottak a ba'aíoni forgalomnak sem külföldi, sem belföldi viszonylatban. Habár az utóbbi héten az idő nem volt kedvező, mégis sok külföldi és belföldi vendég érkezik a balatoni fürdőhelyekre. Főleg az osztrákok jönnek nagy számban. Balatonfüreden, Keszthelyen, Siófokon és számos más somogyi üdülőhelyen sok a vendég. Természetesen vezető helyen áll Hévíz. Keszthelyen különösen sok a hétvégi kiránduló. Szombattól hétfőig mindig sok zalaegerszegi, szom* batheíyi és nagykanizsai vendég látható Keszthelyen. A balatoni életbe bekapcsolódott József Ferenc főherceg és felesége, akik a tihanyi kaslélyból gyakran áüáío- gatnak Balatonfüredre és ott szórakoznak ifi. Lóczy Lajosék társaságában. Érdekessége az idei szezonnak, hogy ezúttal még a szokottnál is nagyobb számban vannak a női vendégek a férfiakkal szemben. A délutáni és a?; esti táncokon van is keletje a férfiaknak. Megnyilta művésztelep. Balatonfüreden és környékén mindig adódik valami érdekesség. A legújabb, hogy a B1B nagyarányú támogatásával ma megnyílt a balatonfüredi müvésztelep, amely a művészet felkarolásán kívül az ott készülő képek révén hivatott lesz a Balaton propagálására is. Aba Novákot, Halvax Gyulát, Pólya Ivánt és másokat várnak a müvésztelepre. — Serényen folyik Füreden a munka az új postaépület érdekében is. Hir szerint már biztosították, hogy a munkát füredi iparosok kapják meg. A közelmúltban megnyílt tihanyi népművészeti háznak sok a látogatója. A napokban megtekintette a BIB elnöke, Tormay Géza államtitkár is, aki most érkezett vissza a párisi magyar kiállítás megnyitásáról. Tormay Géza elismeréssel nyilatkozott az ősi népművészeti stílusban emelt házról és megvásárolt egy népies díszítésű kürtőt. — Tihany valóságos nemzetközi fürdőhely lett. A világ minden részéből láthi- tunk itt vendégeket. B?latonaligától Balaton világosig mint ismeretes, 80 méter magasságban húzódik a Balaton partja, a vonat sáncok közölt halad, s igy kilátás alig van a Balatonra, Most megkezdték a lőszfalak le- hordását és rövidesen a vonaton uíazók zavartalanul gyönyörködhetnek a szép kilátásban. Érdekes statisztika. A Balatoni Intéző Bizottság kimutatása szerint a Balaton mellett nyaraló külföldiek száma egyre emelkedik. 1932-ben még csak 2.395 volta három napon túl ott tartózkodó külföldiek száma, a múlt évben pedig már 11.903. Ezek összesen 174 ezer éjszakát töltöttek a Balaton mellett. Három napnál rövidcbb ideig üdült 3.112 személy. Országok szerint a múlt évben volt 5 911 osztrák, 2.279 német, 1.932 csehországi és felvidéki, 397 romániai, továbbá kisebb nagyobb számban lengyelek, franciák, angolok, amerikaiak és más nemzetiségűek. Még Ausztráliából is akadt 3 vendég. Az elcsatolt területen lakó magyarságból 1.713 személy fordult meg a Balaton mellett, s ezek átlag 19 napot töltenek itt. Az emelkedés s legrohamosabb a németországiaknál. A külföldiek leginkább látogatták Siófokot, Hévizet, Balaíonfüredet, Balatoníel- lét, Balatonalmádit és Keszthelyt. A teljes vendégforgalomban (belföldi és külföldi) is vezet Siófok 13.441 személlyel, majd következik Héviz 11.830 személlyel. Hivatalos becslés szerint a múlt évben a belföldi és külföldi vendégek 20 millió pengőt hagytak a Balatonnál. A külföldi utasok átlag napi 15 pengőt költöttek. Rövid táviratok. Párisban az éjszaka a sztrájkoló pincérek számos előkelő kávéház berendezését összezúzták. — Elsimult az ellentét a lengyel kormány és a krakói érsek között Pilsudszki hamvainak átszállításával kapcsolatban. — Megszűnt a nemzetközi egyezmény hatálya Felső Sziléziában. Németország és Lengyelország visszanyerték teljes önrendelkezésüket a nekik jutotit területek felelt. — Pekin- get körülveszi a japán hadsereg gyűrűje. A japán hadsereg folytatja a harcot, de Tokióban hangoztatják, hogy hajlandók a viMegindult a balatoni árak letörése. Rosszindulatú híresztelések külföldön. — Balatoni érdekességek.