Zalamegyei Ujság, 1937. július-szeptember (20. évfolyam, 145-221. szám)

1937-09-29 / 220. szám

2. Zalamegyei Újság 1937. szeptember 29. A tapolcai és balatonfüredi járások gazdái panaszolják, hogy a rozsvetőmagakció még mai na­pig sem járt eredménnyel, ameny- nyiben sem a megigért 300 mé­termázsát nem kapták meg, sem pedig az ezen felül kilátásba he­lyezett további 400 métermázsa kiutalása iránt sem történt intéz­kedés. A jó szürethez fűzött re­mények is teljesen megsemmisül­tek. Az utóbbi hetekben oly nagy mérvű rothadás lépett fel, hogy a termés 30—40 százalékát el­pusztította, másrészt pedig a tel­jes pusztulás megelőzése végett korán megindult szüret meglelte tősen gyenge minőséget eredmé­nyezett. Mustok iránt ezidő sze­rint kereslet egyáltalán nincsen, néhány kisebb tétel kelt csak el igen nyomott áron. Ezzel eltűnt az a kis reményük is a gazdák­nak, ho£y a katasztrófában rossz gabonatermést a jobb bortermés pótolni fogja. Igen sok helyen az a helyzet, hogy a rozs alá szánt földek vetetlenül maradnak annál is inkább, mert ha a föld­művelésügyi minisztérium ad is kölcsönmagoí, az már elkésve érkezik. Fényképezik a göcseji tájakat. Az iparügyi minisztérium meg­bízásából Várőczy László buda­pesti építész egy hét óta járja Göcsej faluit, hogy a megörökí­tésre való göcseji házakat és tá­jakat lefényképezte. Az agilis budapesii építész, aki a lenti építőipari tanfolyamokat vezette igen nagy sikerrel, az egyes há­zakat te is rajzolja, felméri és az adatokat beszolgáltatja a mi­nisztérium részére. Amint tudósí­tónk jelenti, október közepén fejezi be körútját, amely után Budapesten fogják összeállítani és kiadni az összegyűjtött anya­got. Kápolnát, hősi emléket, kultur- házat építenek Söjtörön. Söjtör község lakóssága az idén több jelét is adta áldozat­készségének. A községhez tar­tozó Genehegyen Szent István emlékére kápolnát emeltek, amelynek belső beren­dezése is elkészül az ősz folya­mán. A kápolnát valószínűen no­vemberben szentelik fel. Készül a község 82 hősi halott­jának emlékműve is Pataky An­dor szobrászművész tervei szerint. A vármegye most rendezi az em­lékmű körüli teret. A hősi em­lékművet október 24-én avatják fel szép ünnepség keretében. Az ünnepi beszédet Tarányi Ferenc dr. nyug. főispán, felsőházi tag mondja. Az avatást megelőzően emlékünnepély lesz Deák Ferenc szülőháznál. A közbirtokosság a kulturház létesítése érdekében hozott nagy áldozatot. Az erdökitermelésböl befolyt 9 ezer pengővel a község közepén emelik a kulturházat, amelynek felavatására a jövő év­ben kerül sor. Nagyierem, beépí­tett színpad és két kisebb helyi­ség lesz az épületben. Nagy sikkasztás a MABi-nál. Budapest, szeptember 28. A MABI táppénzkezelésénél nagy­szabású sikkasztásnak jöttek nyo­mára. Feltűnt, hogy néhány jó családból származó fiatal tisztvi­selő igen nagy lábon élt. A vizs­gálat során állítólag 50 ezer pen­gős hiányt állapítottak meg. Az igazgatóság feljelentést tett a rendőrségen, amely több tisztvi­selői őrizetbe vett. Munkásjutalmazás Zalaapátiban. Bensőséges meleg ünnepség keretében adták át vasárnap Za­laapátiban a zalavári Szent Be- nedek-rendi apátság 5 régi, de­rék alkalmazottjának a földművelé­si miniszter és a panonnhalmi Szent Benedek Rend jutalmát. Szent­mise után a község lakossága és az apátság alkalmazottai a rend­ház előtt gyülekeztek, ahol a helybeli tűzoltók és leventék áll­tak sorfalat. Megjelent az ünne­pélyen az egész konvent, élén Kroller Miksa, kormányfőtaná­csos apáttal, Horváth Vilmos dr. pacsai járási főszolgabíró, a föld­művelési miniszter képviseletében, Tersztyánszky Gyula alezredes, földbirtokos és az apátság gazda­tiszti kara. Elsőnek Kroller Miksa apát szólott atyai szeretettel a hűséges alkalmazottakhoz, akiket már gyermekkoruktól ismer. A leg­szebb, a legnemesebb verseny győzteseit látja — mondotta —■ az öt kérgeskezü, de becsületes lelkű emberekben. Az ajándékban a megbecsülésnek és szeretetnek jutalmát is adja az apátgág az ő régi alkalmazottainak, T e r s z- t y á n 8 z k y Géza beszédében kiemelte, hogy a zalavári apátság uradalmaiban olyan családok vannak, amelyben száz évnél hosszabb időn át apáról fiúra száll át a szolgálat. Az apátság az alkalmazottakat családtagoknak tekinti, örömben*bánatban oszto­zik velük. Horváth Vilmos dr. főszolgabíró a munka értéké­ről, a munkásélet nemesitő, bol­dogító erejéről szólott s az öt jutalmazottat példaképül állította a fiatalabb munkások elé. Ezután kiosztotta a jutalmakat s kezet szorított a kitünteltekkel úgy ö, mint Kroller Miksa apát és Tersztyánszky Géza alezredes. A megajándékozottak meghatódottan mondtak köszönetét azért, hogy reájuk gondoltak s hosszú szol­gálataik értékét elismerték maga­sabb helyeken. Végül Szalay Al­bert dr. jószágkormányzó üdvö* zölte az Öreg munkásokat. Az ünnepély a Himnus elének- lésével zárult. Délben az apátság nemcsak a megjutalmazottakat, hanem az uradalom egész cse­lédségét megvendégelte. Használt harntoniumot veszek, esetleg bérbe is. Cim a kiadóban. 2391 — A Gosztonyi étterem kombinált zenekara szombaton és vasárnap este régi sláger estet rendez. HÍREK Róm. kát. és új görög Mihály főa. Prot.Mihály Izr. This 25. Napkelte 5 óra 55 perc. Nyug­szik 17 óra 45 perckor Idő: Déli, délnynyugati szél, nyugat felöl felhősödés, nyugaton és északon néhány helyen eső, a hőmérséklet alig változik. — Megkezdődött a hittudo­mányi hét. A hatodik hittudo­mányi heiet hétfőn este nyitotta meg a Kulturházban nagy érdek­lődés mellett Pehm József pápai prelátus. Az első előadást a meg­jelenésben akadályozott Székely László dr. helyett Winkler József dr. főiskolai tanár tartotta az emberi bűntudatról. Bevezetésül az erkölcsi törvények elismerésé­ről és az ebből folyó felelősség­vállalásról, mint a bűntudat fel­tételeiről beszélt. Érdekes pél­dákkal mutatta meg, hogy a törvény elismerése már az ókor népeinél és a primitiv népeknél is jelentkezett. Azután történelmi alapon foglalkozott a bűntudat kérdésével. Ismertetle a bűntől való megtisztulásra való törekvést a primitiv népeknél, a görög és római népnél, Az ókor legna­gyobb íróin keresztül mutatta meg, hogy mennyire benne élt az emberi lélekben mindig a bűntudat és a megtisztulásra tö­rekvés, s ugyancsak az ókori Írókból mutatta meg, hogy a megnyugtató megoldást ezek a népek nem találták meg. Pro- hászkát idézve bizonyította, hogy a bánat nagy történelmi tény, évezredeken átcsengő elégia. Ma, a megváltás után is sok ember szenved, mert nem mer szembe­nézni a problémával. — Az elő­adást nagy tetszéssel fogadta a közönség. Ma e&te Huber Antal dr. szertartó tart előadást az ön­megváltás kérdéséről. — Bencésapátok találkozá­sa Rómában. Az összes bencés kolostorok testvéries közösséget alkotnak. A közösség tiszteletbeli feje és a Szentszék előtt képvise­lője az úgynevezett abbas prímás, akit 12 évre választanak a kolos­torok apátjai. A jelenlegi prímás apát, Stotzingen Fidél, már 1913 óta áll a rend élén. Hivatala most ismét lejár. Ezért a bencés apátok abbas prímás választásra gyűlnek össze Rómában. A vá­lasztás valószínűen szeptember 29 én lesz. A pannonhalmi Szent Benedek-rend képviseletében Ke­lemen Krizosztom főapát és Strommer Viktorin dr. tihanyi apát utaztak el Rómába. — Kitüntetések a veszprémi egyházmegyében. XI. Pius pá­pa Rótt Nándor dr. megyéspüs­pök előterjesztésére Horváth La­jos felsőőrsi prépostot pápai preiátussá, Felki Viktor kislödi, Sárközy Lajos dr. kiskomáromi és Torma József lepsényi espe­resplébánosokat pápai kamará­sokká nevezte ki. A kitüntetések osztatlan megelégedést keltettek. — A megyéspüspök Gergyessy Ferenc mihályfai, Kasza Vilmos tüskevári, Schermann József nagygannai, Szabó József szepet- ki, Som U i Ambrus ősi, Stágl Ernő nyirádi plébánosokat és Teller Frigyes egyetemi előadót püspöki tanácsosokká nevezte ki húszéves jubileuma alkalmából. Ugyancsak ebből az alkalomból a tb. esperesi címet adományozta Dombai Sándor vízvári, Séllyey Sándor nagyszakácsi, Sinkovics Nándor kaposszentbenedeki, Hu­szár Gyula gógánfai, Gosztonyi László zalacsányi, Zséger János ádándi és Maár János szűcsi plébánosoknak. — Szalay István bókaházai tanítót az igazgatói címmel tüntette ki. Egyházi hírek. A veszprémi megyéspüspök megosztotta az egyházmegyei főtanfeSügyelőség munkaköréi. Az elemi iskolák főtanfelügyelőjévé Gutheil Jenő dr. székesegyházi kanonokot ne­vezte ki, az egyházmegyei tani- tónőképzők és a kát. polgári is­kolák irányítását pedig Engel­hardt Ferenc dr. kanonok, fő­tanfelügyelőre bízta. Az egyház- megyei fegyelmi tanács elnöki tisztségére a főpásztor Beöthy István dr. apátkanonokot nevezte ki. Bőrkabátok és esököpenyek TéTHa — Városi épitkezések. A vá­ros több kisebb építési munkát végeztet, amelyek között szerepel a felsőerdői gazdasági épületek tatarozása is. Számítanak arra, hogy a közzépitkezésekből még az ősz folyamán lesz valami s akkor a munkások ott találnak majd keresési lehetőségeket. — Tanitógyiilés. A Szombat­helyi Rk. Tanítóegyesület 1937. évi október hó 7-én, csütörtökön, délelőtt 9 órakor tartja Szombat­helyen, a m. kir. állami Faludi Ferenc-gimnázium dísztermében 53. évi közgyűlését. — A borbély- és fodrászok október 3-án rendezendő mulat­ságára a jegyek már kaphatók minden fodrász leánykánál. Fényképezőgépekben nagy választék. Fényképek gyors és szakszerű kidolgozása Bánfai Zalasgerszeg9 Arany Bárány épiilat TeUfon i 178.

Next

/
Thumbnails
Contents