Zalamegyei Ujság, 1937. július-szeptember (20. évfolyam, 145-221. szám)
1937-09-26 / 218. szám
1937. szeptember 26. Zalamegyei Újság 7. HÍREK Róm. kát. és új görög Jusztin Prot. Jusztin Izr. This 20. Napkelte 5 óra 51 perc. Nyugszik 17 óra 50 perckor Idő: Mérsékelt légáramlás, változó felhőzet, néhány helyen zivatar, főként a délutáni órákban; a hőmérséklet kissé emelkedik. — Jegyzők gyűlése. A zala- vármegyei községi és körjegyzők Egyesülete október 2-án délelőtt 11 órakor a vármegyeháza nagytermében tartja rendes közgyűlését, amelynek tárgysorozatán szerepel a tisztikar megválasztása is. Ugyanez alkalommal tartja rendes közgyűlését a Zalavár- megyei Közigazgatási Tisztviselők Üdülőház Egyesülete is. — Elismerések. Rótt Nándor dr. veszprémi megyéspüspök Kisfalud Klein Ferenc káníortsnitó- nak az igazgatói címet adományozta, Koncz József eiemiiskolai tanítói pedig a tapolcai fiúiskola igazgatójává nevezte ki. — Gyón! Géza hamvainak hazahozatala ügyében az a helyzet, hogy a hamvakért kiu azé bizottság mar megkapta az útleveleket és a szovjet kormány támogatja Őket munkátokban. Gyónt sírját megtalálták, de az idő járás miatt tavasz élőit nem lehet az exhumálást megejteni. — A Nagykanizsa és Vidéke ipartestülelnek körülbelül 15C0 tagja lesz. Az alakuló közgyűlést október eiső felében tartják meg. — Közlekedési rend a sümegi zarándokok érkezésekor. Vasárnap, folyó hó 26-án a sümegi zarándokok érkezésekor este 8 órától este fél 9, esetleg háromnegyed 9-ig, a zarándokok beérkezéséig a vasutállomátóí a plébániatemplomig a rendőrség az utat a jármüközlekedés elől lezárja. A korlátozás ideje alatt az őrszemek a jármüveket a IV. Károly király-utcán, a Zárda-utcán és a Wiassics-utcán át irányítják. — Tűz ütött ki pénteken délelőtt a nagykanizsai Herkules téglagyárban. Az oltáshoz hozzáláttak a gyár munkásai, majd megérkezett a városi tűzoltóság is, amelynek azonban már csak kevés dolga akadt. A tüzet gondatlanság okozta. — Áramszünet lesz vasárnap fél 6-tól fél 1-ig. — Bélyegek az eucharisztikus világkongresszusra. A budapesti XXXIV. eucharisztikus világkongresszust előkészítő főbizottság az eucharisztia eszméjét és Szent István király emlékét propagáló 5 filléres címletű művészi ragaszbélyegeket készíttetett háromféle rajz szerint és öt színben. A kereskedelmi miniszterengedélye alapján ezeket minden postai küldeményre — úgy a belföld, mint a külföld felé irányulókra — fel lehet ragasztani a rendes postabélyegek mellett, hogy állandóan emlékeztessenek mindenkit a kettős Szentév nagy jelentőségére. — Halálosan megsebesítette öccsét a tréfa miatt. Ujmiháiy- fán, Ceildömölk közelében szerdán este kukoricafoszlás voll az egyik gazdaságban és a fiatalok vidám nótázással, majd mindin kább durva tréfákkal szórakoztak. Olt volt Kiss József cipész és 23 éves öccse is. A cipész egyik tréfája annyira felbőszítette öccsét, hogy az kést ragadott bátyára, aki fejszét fogoit és öccsét fejbe- csapta. Az agyvaíő rögtön ki- loccsani é3 a fiatalabbik Kisst alighanem hiába síáliitolták kórházba, állapota olyan súlyos, hogy csak csoda mentheti meg. A cipészt letartóztatták. Hecht Bankház már fogalom, hogy sorsjegyem nyer fogadom ! Rendeljen levelezőlappal Budapest, Andrássy-ut 3. 2384 — Autóbuszjáratok Nagykanizsára. Október 3-án megindul a kaposvár—nagykanizsai autóbusz-ellenjárat és zalaszabar —nagykanizsai járat. — Pang a gabonakivitel. A gabonanemüekbőí a 'kivitel még mindig nem indult meg. Ennek fő oka, hogy a külföld a lekötött mennyiség szállítását egyelőre nem kéri. Sőt Ausztria a legutóbbi napokban 3000 vagon orosz rozsot vásárolt, ami kétségtelenül a magyar szállítások terhére megy. Annak ellenére, hogy külföldre nem történik szállítás, a magyar piacon sem akarnak mutatkozni a ga- bonanemüek. Sok gazda nem akar megválni árujától abban a reményben, hogy a gazdasági év második felében jobb árakat érhet el. Az áru visszatartása sikerülhet kitünően, de sikerülhet rosszul is. — Baleset. Csormacz Zsig- mond 19 éves csáfordhegyi lakóst egy csáfordi lakós késsel a balmellén megszurta. Életveszélyes állapotban szállították be a zalaegerszegi kórházba. — Epe- és májbetegségek- nél, elsősorban a máj nagyfokú duzzanatánál, továbbá epekőképződésnél és sárgaságnál reggelenként éhgyomorra egy pohár kissé felmelegitett természetes „Ferenc József“ keserüviz az emésztés útjait alaposan kitisztítja és a hasi szerveket élénkebb tevékenységre serkenti. Kérdezze meg orvosát. — Betörés. Farkas József és Kolompár Pál sárhidai cigányok Ormándlakon bemásztak az ablakon keresztül Horváth György lakásába, s onnét két aranygyűrűt és tiz pengőt elloptak. A nagylengyeli csendőrség körözi a szökésben levő cigányokat. Használt harmoniumot veszek, esetleg bérbe is. Cim a kiadóban. 2391 — „Rabvallató“ borok Kemenesalján. Az utóbbi napok bőséges esőzése következtében, mint az országban sok helyütt, Kemenesalján is rothadás állott be a szüret előtt álló szőlőkben, Kemenesalján a kár legtöbb helyen 60 százalék, de eléri a 75 százalékot is. Többen az esőzés előtt kényszerszüretet tartottak, de a mustok cukortartalma alig éri el a 20 százalékot Ilyenformán valósággal „rabvallató“ borokat várnak egyes gazdák, ahogy ezt akasztófahumorral elnevezték. I drb 900-is köröl- gyürüs Kühne cséplő Ősei* Bayer motorral, a folyó évben ujjonan furatva, akár külön is, minden elfogadható árért sazcaneial eladó. Cim : Fatér Károly, Alsóbagod. 2392. — Mit kell tudni minden gazdának az új gazdarendeletről ? Felhívjuk az érdekelt gazdák figyelmét arra, hogy a legutóbbi gazdaadóssági rendeletről népszerű ismertető füzet jelent meg, amelyet lapunk kiadóhivatala készséggel bocsát díjtalanul minden érdekelt jelentkező rendelkezésére. — A borbély- és fodrászok október 3-án rendezendő mulatságára a jegyek már kaphatók minden fodrász-leánykánál. 2389—1937 Családi ház, kerttel eladó. Érdeklődni lehet: Dr. Délczeg ügyvédnél. Zalaegerszeg, Kossuth Lajos utca 15. 2360—1937 A budapesti rádió heti műsora. Hétköznapi állandó műsor■tárnok i 6.45 Torna, 7.20 Étrend, 10 Hírek, 10.20 Felolvasás, 10.45 Fel- ólvasás, 11.10 Nemzetközi vizjelzőszol- gálat, 12 Időjárásjelentés, 12.30 Hírek, 13.20 Időjárás, 14.40 Hírek, 16.45 Hírek. Vasárnap, szeptember 26. 9*30: Hirek. 10: Egyházi éntk és szentbeszéd az Egyetemi- templomból. A szentbefzédet mise után dr. Tólh Tihamér mondja. 11*15: Evangélikus istentisztelet. 12 30: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. 14: Hanglemezek. 15 50: A rádió szalonzenekara. 16 30: „Székely népballadák“. 17: Asboth Gyula tárogatózik. 18 30: „Homérosz“ énekkar. 19: Nemzetközi atlétikai mérkőzés a Beszkárt sporlíeíepen. 19*50: „Tabáni muzsika“. Fővárosi életkép. 2150: Hűek, sporteredményeb. 2220: Vécsey Ernő jazz-zenekara játszik. 23 05: 1. honvédgyalogezred zenekara. — Budapest II. 15: Pátria hanglemezek. 16 35: A rádió szalonzenekara. 18 35— 1855: „Amit a kutyáról tudni keli“, Irta Kuku'jevic József. 19: Sohár Vi ma zongorázik, 20: Hírek. 20 25: Pertis Pali és cigány- zenekara. — Fekete selyme«, cioqué és pamagé, csipkeszővet délutáni és estélyi ruhának a legdúsabb választékban kapható Schütznél. Hétfő, szeptember 27. 12.05: Az Egyetemi Énekkarok éneknégyese. 13: Oláh Béla és cigányzenekara. 17: Hanglemezek. 1815: Komor Géza jazz-zenekara játszik, 19*25: Deák László zongorázik. 2030: Gitár-est. 21.35: Hirek. 22: Tánclemezek. 2305: Győri Vince és cigányzenekara muzsikál. Budapest II. 19: Hanglemezek. 20 30: Hirek. 20*55: Hanglemezek. Kedd, szeptember 28. 12 05: A rádió szalonzenekara. 13*30: Falus Edit éneke’. 17*30: Bodrics Béla és cigányzenekara. 20: „Budapest a magyar költészetben Adytól napjainkig. 20 35: Budapesti Hangversenyzenekar. Butor.hai6.akkorolts6!l Ne üljön fel a hangos reklámnak legyen óvatos és csak jót vegyen, mert akkor vesz olcsón. A dunántul egyik legnagyobb raktáiában SZflL&Y és DftHKOWITS lakberendezők ZALAEGERSZEG ezt mind biztosítják a salát gyárunkban készült óriási raktár készletükkel, ahol különböző hálók, ebédlők, kombinált szobák és a lakberendezéshez szükséges összes bútorok elképzelhetetlen nagy választékban olcsón, kedvező részletre kaphatók* Gyártmányaink kiváló megbízhatóságát nagy vevőkörünkön kívül többszörösen arany érem kitüntetésünk a legjobban igazolja. Szállítás az ország minden részére.