Zalamegyei Ujság, 1937. július-szeptember (20. évfolyam, 145-221. szám)

1937-09-14 / 207. szám

2. Zalamegyei Újság 1937. szeptember 14. szerint az esedékessé vált adó­hátralék összege 4.720.893 P, ami 101 százaléknak felel meg. A védett birtokok után 57.584 P hátralék mutatkozik, ami 113 százalékot jelent. C s ó t h y Géza prelátus itt fölemlítette, hogy a murakeresz- turi közraktárak kezelését egyik napról a másikra elvették a rész­vénytársaságtól, amelynek 1940-ig van szerződése. A vezetést vám­tisztekre bízták, akik Nagykani­zsáról járnak ki. A község ezzel mintegy 2000 P községi pótadó­tól, a r. k. hitközség pedig több mint 1300 P iskolai pótadótól esik el. Kérdi a pénzügyigazga­tótól, miért történt a változás. Nem a r. t., hanem tisztán a község érdekében tette meg föl- szólalását. A pénzügyigazgató azt vála­szolta, hogy nem tud semmit sem a dolog felől, ami egyébként sem tartozik hatáskörébe. A fő­ispán is úgy nyilatkozott, hogy csak most hall először az ügyről. A községek költségvetését most készítik el, ennek kapcsán majd foglalkozhatnak a kérdéssel. Medve István dr. kir. tan- felügyelő jelentette, hogy a ku- tuszminiszter Dmsbaczky Ferenc kisvásárhetyi rk., Tóthne Spanns Ilona dömeföldei rk., Turula Sán- dorné mikefai rk. Krécsy Antalné polai közs. Török János gyula- keszi rk., Bsrdócz Kálmán vár­földei rk,, Várhalmy Antal zala- szentlászlói rk. tanítókat beteg­ségből eredő szolgálatképtelenseg miatt, Horváth János, türjeí rk. igazgatótanitót pedig, mert teljes szolgálati idejét betöliötte, szep­tember 1 -évei nyugalomba he- yezte; Pers Ágoston zalaszent- mihályi közs., Németh László ke- hidai rk. és Temesvári István pákái rk. segédtanítókat véglege­sítette. A miniszter a balatonhe- nyei rk. iskolánál egy új tante­rem (a régi helyett) és lakás épí­tésére 10 ezer, a dióskáli rk. is­kolánál egy tanterem építésére 4 ezer P államsegélyt utalványo­zott. Az útügyi jelentést Bereczky Vilmos műszaki tan. terjesztette elő, amelynél Tarányi Ferenc dr. a zánka-balatonfüredi útszakasz kiépítése iránt érdeklődött. Figura György gazdasági felügyelő a vármegye mezőgaz­dasági helyzete felől tett jelentést, amit következő számunkban köz­lünk. Gyömörey Sándor a rozs­vetőmag kiosztása ügyében inté­zett kérdést s bejelentette, hogy erre leginkább a sümegi járás szorul, kevésnek tartja a magot. A gazdasági felügyelő azt vála­szolta, hogy egy vagonnal fenn­tartott a sümegi járás részére és szólt a 6 vagon elosztásáról, va­lamint a jelentkezésekről. A fő­ispán pedig közölte, hogy még még 5 vagon érkezik. Farkas Tibor dr. fölemlí­tette, hogy árpa vetőmagra is lesz szükség. A bánkuti búza előnyei nem tapasztalhatók, de kívánatos, hogy további összeha­sonlítások is történjenek. Majd szóvátette, hogy az olasz állatki­vitelt nagyon megnehezíti az a kö­rülmény, hogy minden szarvas- marha után 50 P-t kell fizetni. Ez ügyben feliratot javasol. Vitéz Teleki Béla gróf főis­pán szintén tud erről s azért helyesli a feliratot, de megjegyzi, hogy az olaszok is tettek olyan intézkedést, amelyek a mai Többször irtunk arról, hogy az Eurogasco Zalaegerszegen irodát állított fel és innét folyik a zalai oljkutatások irányítása. A kutatások célja a fúrási pon tok kikeresése. A társaság ma­gyar szakemberei az Eötvös in­gával részletes méréseket végez­tek Zalalövő és Zalaegerszeg kö­zött, valamint Zalabér és Sümeg irányában. Értesülésünk szerint a kutatásokat az eredeti tervektől eltérően nagyobb területre ter­jesztették ki. Méréseket végeztek Vas megyének Zalával határos részében, Nagycsákány, Nádas környékén, valamint Vasvár irá­nyában. Közeljövőben Zalában is nagyobb területekre terjed ki a kutatás és valószínűen Hahót irá­nyában végeznek méréseket. A szakértők előreláthatóan még egy hónapig maradnak Zalában. Egyébként a zalamegyei földgáz- és petróSeumkutatások eddigi eredményeiről a következő hiteles adatokat telték közzé : — Az European Gas Electric A nyár elején telelármázták az országot, hogy rekord szőlőter­més lesz s ennek nyomán meg­kezdte a spekuláció a borárak lenyomásé». A célzatos hírek ko­raiknak bizonyultak, amint azt a nyárvégi időjárás megmutatta. A sok esőzés mind a balatoni, mind pedig a megye nyugati ré­szében levő szőlőkben rothadást indított meg úgy, hogy főleg a korai fajtáknál már augusztus végén meg keltett kezdeni a sze­dést. Az első szedés bizony igen gyenge eredményt hozott. A must a 14—15 fokot nem igen haladta meg s ezért egyes termelők nem is folytatták a szedést. A szep­tember eleji szép napsütéses időjárás azután megjavította a ki­látásokat. Mennyiségileg ugyan nem, sőt a rothadt fürtök beszá- radása csökkentette a mennyisé­get, de a minőség szépen javult. A hét végére már 20—21 fokra javult az átlagos minőség, sőt helyenként 24—26 cukorfokos mustokat is mértek. Remény volt arra, hogy ha a jó idő tovább árakat sújtják. A bizottság az összes jelenté­seket tudomásul vette. Company kutatásai folyamán az év február 9-én sikerült a szent- adorjáni-lispei összesen 1764 m mély első számú forrásának 1066—1085 méier mélységek közé eső első szintjét izolálni. Ebbő! a szintből tör elő az a gázmennyiség, amely 16 milli­méteres fuvókán át kibocsátva napi 4C0.0Q0 köóméternek mér hető és 99 8 százalékban égő szánhidrogénből áll. A kiömlő gáz különösen, ha a kutat néhány órán át lezárva tartják és azután megnyitják, olajat is hoz magával, de ez az olaj termelésre nem ér­demes mennyiségű. Az Eurogas- conak az I. számútól 800 méter távolságban telepitett és ezidősze- rint mélyítés alatt élló II. számú síentadorjáni fúrását már az I. számú kutból származó gázzal tartják üzemben. Ez a II. számú fúrás ma már túlhaladta az 1000 méter mélységet és az I. számú kuí termelő gázszintjéí a közel­jövőben kell elérnie. szőlőkre. tar!, rekord minőséget érnék e'! a szőlősgazdák. Ennek a reménykedésnek most valószínűen véget vetett a szom­bati és vasárnapi országos esőzés. Még nem lehet tisztán látni a két napos eső hatását, de a jelek arra mutatnak, hogy az eső ha­talmas pusztítást végzett. Tovább rontotta a mennyiséget és a mi­nőség javulását is megállította. Ma legtöbb helyen az a helyzet, hogy a szüret mennyiségre igen gyenge lesz és bőven marad hor­dó a pincékben. Épen azért a kormányzatnak oda kell hatnia, hogy a spekuláció le ne ronthas­sa az árakat, mert a gyenge ter­méseredmény semmiképen sem teszi megokolttá az árak leveré­sét, söt az árak emelkedése az indokolt. Annái is inkább, mert külföldről is gyenge termésered­ményeket jelentenek, tehát bor­exportunk megindult javulása valószínűen fokozódni fog. Szülői értekezlet a gimnáziumban. Szombaton délután nagy szám­ban megjelent szülők jelenlétében tartotta meg a gimnázium torna­termében Bentzik Mihály az inté­zet uj igazgatója évadnyitó peda­gógiai előadását „A családi ne­velésről." Mi is az ember és hogyan gondolkodtak róla a történelem különböző korszakaiban? Sokan sokfélekópen határozták meg. Mózes Isten képmásának nevezi. A családi nevelésnek a tárgya a gyermek, akit a szülőknek kiala­kítani kell s a benne rejlő ter­mészetes és Istenadta képessége­ket kifejleszteni. Ezt a munkál csak úgy végezhetik eredménye­sen, ha a felelősség tudatában egyetértésben járnak el. Apa és anya tervszerű együttes munkája nélkül lehetetlen a helyes gyer­meknevelés Ehhez azonban min­denekelőtt ismerniük kell a kitű­zött célt, a magasztos feladatot, amely minden szülőre hárul. A mai időben lábrakapott divatos szokást, mely szerint egyes szü­lök gyermekeik nevelését hozzá nem értő helyettesekre bízzák, csak helyteleníteni lehet. Olyan eszközöket engednek ki ezzel ke­zükből, mely pótolhatatlan s a gyermek lelki kialakulásában sok veszélyt rejt magában. A történe­lem tanúsága szerint sok ember nagyságának titka abban van, hogy kitűnő szülei voltak. Külö­nösen az édesanya kitűnősége és rátermettsége sorsdöntő a gyer­mek életében. Mi legyen a nevelés kitűzött célja? Ép testben ép lélek. A testi nevetés kellékei: a tisztaság, gyakori fürdés, tiszta levegő, sok mozgás a szabadban, rendes és tiszta rukázkodás. Különösen nagyfokú edzettségre van a gyer­meknek szüksége, mely legjobb előkészítés az engedelmesség el­sajátítására, amire az ősmagyarok szolgáltatnak élénk példát. Ma a nevelés egyik nagy ve­szélye a bomlásnak indult családi élet. Már az is veszély, ha az anya hivatalt visel, mert igy alig foglalkozhatik gyermekével. A na­gyobb baj forrása azonban abban van, hogy a nők nem állnak sokszor hivatásuk magaslatán. Tegyük magunkévá a kiadott jel­szót : adjuk vissza az anyát a családnak! A nevelő munkának, mely elv­ben általában azonos alapokon keli, hogy nyugodjék, minden gyermeknél az egyéniséghez kell alkalmazkodnia. A szülő pedagó­giai érzékétől függ, hogy gyerme­ke egyéni képességeit felfedezi-e és ehez szabja-e eljárását. Ezzel elejét veheti a mai korban annyi­ra elterjedt divatos betegségnek, az idegességnek, csak észszerű munkabeosztással éljen. A testi nevelésnél fontosabb a lelki nevelés, amely a lelki élet hármas síkján mozogjon: a gon­dolkodás, érzelem és akarat terüle­tén. A nevelő munka csak akkor halad jó utón, ha a megértő tiszteletet az iskola oktató mun­kájával szemben nem hagyják figyelmen kívül a szülök. Ezt azzal is kifejezhetik, ha az isko­lai kötelesség teljesítése terén gyermekeiket gondosan ellenőr­zik, őket erre állandóan figyel­meztetik. Minden szónál többet használ azonban a jó példa. Fon­I Fényképezőgépekben nagy választék. I Fényképek gyors és szakszerű kidolgozása \± Bánfai litszarész és fényképész szakQzIstébsn Zalaegerszegi Arany Bárány épület Telefon i ,178. Kiterjesztették a zalai olajkutatásokat. A kétnapos esőzés újabb csapást jelent a zalai

Next

/
Thumbnails
Contents