Zalamegyei Ujság, 1937. július-szeptember (20. évfolyam, 145-221. szám)

1937-09-12 / 206. szám

2. Zalamegyei Újság KZmUKXK? ' Mennyit beszéltek már az ifjúság megsegítéséről és mi­lyen kevés volt a cselekedet! El­ismerjük, történtek jóakarata kez­deményezések a kormány részé­ről, de, mondjuk meg őszintén, ez egy igen kevéske kis kezdet volt. Ide erős kéz, erős seprő kell. Vármegyénk törvényhatósági bizottsága legutóbbi közgyűlésén két Ízben került szóba az ifjúság megsegítésének kérdése. Kimon­dották, hogy a díjtalan közigaz­gatási gyakornokok havi 80 pen­gőjét két évi szolgálat után 100 pengőre emelik, a napidijas mér­nökök részére pedig, akik már hosszabb idő óta állanak szol­gálatban az államépltészeii hiva­talnál, havi 240 pengőt szavaztak meg. Ez is valami, de csak egy csepp a tengerben. Az ifjúság érdekében feltétlenül meg kell szüntetni az álláshaimozást s ezt legelőször fönt kell kezdeni. Mert lehetetlen, hogy magasrangu ál­lamhivatalnokok közül akadjon csak egy is, aki 2-3 állást is el­láthasson más államérdekeiiségü intézményeknél vagy magánválla­latoknál. Lehetetlen, vagyis in­kább meg nem engedhető az, hogy, ha egy magasrangu állami tisztviselő nyugdíjba megy, rög­tön várjon rá egy nagyon is jól jövedelmező elnöki áilás hajózási vállalatnál, Ibusznál, PK-nál, Tej­szövetkezeti Központnál és igy a nyugdíjjal együtt előálljon a busás kettős jövedelem. Amikor az ifjúság ezek miatt panaszkodik — és pedig jogosan! — azt szokták mondani: ja, nem lehet egy 25 éves közgazdászt egy nagy bank élére ültetni, vagy egy újdonsült gazdát a Tejközpont főtejmesterévé tenni. Ez igaz 1 De a szakemberek foko­zatos előléptetésével mégis csak üresednék állás a kezdő diplo­mások részére. Egy magasrangu miniszteri tisztviselő pár évvel ezelőtt beszélgetés közben rátért az áliáshalmozás és a kettős jö­vedelmű gyermektelen házaspárok alkalmaztatásának ügyére s köz­ben azt kérdezte, nem ismerjük-e azt a magyar közmondást, amely a halnak a fejéről szól? Hát ná­lunk is igy van. Nézzünk csak körül — folytatta — a miniszté­riumokban és látni fogjuk, hogy hány urnák, — akik hivatali ál­lásuknál fogva nem volnának rá­szorulva — felesége, leánya és egyébrangu rokona van elhelyez­ve a minisztériumi segédhivata­lokban, vagy a fővárosi községi és pestkörnyéki állami tanítónői iskolákban. Itt fent kellene kez­deni a nagytakarítást, azután folytatni lent és a vidéken. Nem a 100—150 pengős alkalmazott feleségétől „mgyli“ az állástalan ifjúság a „kettős jövedelmet“, de báborog a lelke azok ellen, akik 400—500 pengős fixfizelés méh lelt a kapzsiság szellemével fele­ségeiket hivatalba járatják és ez­zel igenis elvesziK az állástalan ifjúság elől az állást és ezzel a kenyeret. Olaszország és Németország rendet teremtett ezen a téren és a férjes asszonyokat hazaparan- csolía a családi szentélybe, hogy elsősorban háziasszonyok és anyák lehessenek. A mai családi A budapesti törvényszék most tárgyalta Rotschild Géza volt csömöri HÉV állomáselöljáró nemzetgyalázási bűnügyét. Rot­schild, mint ismeretes, a kom­mun idején Zalalövőn volt Máv tisztviselő és ott nagy szerepet játszott a kommunisták oldalán. Különböző törvénytelen cseleke - deteiért a proletárdiktatúra után el is ítélték másfélévi börtönre és megfosztották állásától. Később a HÉV-hez került, mint a csömöri állomás főnöke. A múlt észtén dőben ebből az állásából elmoz­dították és a gödöllői főszolga­bíró internálását rendelte el. Ak­kor a fővárosi sajtó egy része hevesen támadta a főszolgabírót. A most lefolyt tárgyaláson az ügyész Rotschildot a társadalmi rend erőszakos felforgatására irá nyúló izgatás és nemzetgyalázás vétségével vádolta, mert a múlt év folyamán többek előtt dicsérte a szovjetoroszországi állapotokat és hangoztatta, hogy „eljön még a mi időnk, a vörös igazság ideje“. Egy beszélgetés alkalmá­val pedig a következőket mon­dotta : „A vörös kalapácsban több ész van, mint a kettős kereszt­A trianoni szerződés miatt já­rási székhellyé emelt Lenti község az utóbbi években erőteljes fej­lődésnek indult. Csak a napok­ban szentelték fel új, páratlanul szép róm. kát. elemi iskoláját, a község hivatalos és társadalmi vezetői máris újabb tervek meg­póflék nem komoly dolog. Van­nak olyan üzemi vezetőíisztvise- lők, akiknek havi üzemi pótléka nagyobb, mint az alájok beosz- beosztott klshivátalnokoknak egész havi fizetése lakásbérrel együtt. Mindezeken lehetne segíteni, csak akarnia keli a kormánynak. A becsületes jószándék ide már nem elég. Ide jó seprő kell, még pedig hamar! ben.“ A tárgyaláson a vádlott elis­merte. hogy kommunista maga­tartásáért a proletárdiktatúra után elitélték, de tagadta a nemzet­gyalázás vádját. Ezzel szemben a tanuk sorra igazolták, hogy Rotschild megtette a vádbeli kijelentéseket. Elmon­dották, hogy az állomáselöljáró szélsőbaloldali emberekkel szem­ben nagyon szives volt, ellenben nemzeti érzésű alantasait valóság­gal üldözte. Vitéz Tamásy László kir. ügyész vádbeszédében megdöb­bentő jelenségnek mondotta, hogy a vádlott, akit annak idején kommunista magatartása miatt másfél évre Ítéltek, s akit ezek- után nyugodtan lehet kommunis- ! tának nevezni, nemcsak hogy szabadlábon védekezhetik, hanem jelenleg is egyik HÉV állomás főnöke. A törvényszék bűnösnek mon­dotta ki Rotschild Gézát és 5 hónapi fogházra, valamint három­évi hivatalvesztésre Ítélte. Az ügyész és a vádlott felebbezést jelentettek be. valósításán dolgoznak. Első helyen kell említeni" a kulturház ügyé!. Az ottani Move indította meg a mozgalmat a kul­turház építésére és hála az egész­séges Move szellemnek, teljes megértésre talált. Lenti Move egyesülete az egész társadalomra Fényképezőgépekben nagy választék. Fényképek gyors és szakszerű kidolgozása ♦ Bánfai látszerész és fényképész szakOzIstébsn Zalaegerszegf Arany Bárány épület Telefon i 178. Nemzetgyalázásért elitéltéka voltzaíalövői kommunista vezetőt cfiz is Róla után Kultur Házai és védgát at épít a fejlődő <£eníi. 1937. szeptember 12. Hivatalos, apró vagy nagyobb hirdetéseit Budapest, a vidék v. a külföld bármely lapja részére eredeti kiadóhivatali árakon közzéteszi a megbízhatóságáról és pontos­ságáról országszerte közismert hirdetési irodája, reklámvállalat, Budapest. VI. Teréz körút. 35. Telefon: 112—558. Reklámtervezetek, költségvetés, hirdetési árszabás ingyen épít, tisztviselőre, munkásra, gaz­dára egyaránt, igy azután meg­értésre találnak törekvései. Mikor a kulturházra megindította a gyűj­tést, néhány szegény ember ki­vételével mindenki adakozott és a kétezer lakosú községben gyűj­tés utján 2.600 pengőt terem­tettek elő. A község 3 ezer pen­gőt, a Gazdakör ezer pengőt szavazott meg a gyűjtött össze­gen felül, az Országos Testneve­lési Tanács ezer pengőt ígért. Most a minisztériumokat ostro­molták meg kérvényekkel és min­den jei arra mutat, hogy a kul­turház a jövő évben megépül­het. Másik érdekes terv a védgát megépítése. A Kerka áradása sok bajt okoz a községnek és régóta gondolkodnak már, hogyan lehet­ne az áradástól a községet meg­menteni. Legutóbb az államépité- szeti hivatal 20 ezer pengős költ­séggel a község előtt, a nova- lenti utón vasbetonhid építését tervezte a Kerkán. Ekkor vetette fel Hun körjegyző a gondolatot, hogy a község és a folyó között 500 méter hosszúságban inkább védgátat építsenek, s akkor a hid helyett elég lesz az áteresz. Hir szerint a számítások során kiderült, hogy a védgát megva­lósulhat 12 ezer pengő költséggel, tehát még megtakarítást is lehet elérni. így valószínű, hogy sor kerül a védgát megépítésére. E nagyobb tervek megvalósu­lása mellett állandóan folyik a község rendezése, csinosítása, sót az adósságok törlesztése is. At utolsó négy esztendő alatt 14 ezer pengős bankadósságot fize­tett visza a község. Beruházáso­kat is végeznek. A közeljövőben kerül sor a motoros fecskendő beszerzésére. A község fejlesztéséhez magán üzemek is hozzájárulnak. Az Es­terházy fűrésztelep, amely jelen­leg az ország legnagyobb ilyen

Next

/
Thumbnails
Contents