Zalamegyei Ujság, 1937. január-március (20. évfolyam, 1-71. szám)
1937-01-14 / 10. szám
XX. évfolyam 10. szám 1937. január 14. Csütörtök, Ár a 8 fillér ii' jaki fli'iiilHHH M'Iliim in i ii n— «ni "fflign 'Tw jpa—fcaa—i zu* mm 0JSÄ6 oV^v -.wio8 szerkesztő: Herboly Ferenc. m Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. ===== Telefonszám 128. POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban Előfizetési árak; egy hónapra 1*50 pengő, negyedévre 4 pengő. — Hirdetések díjszabás szerint A kisgyfilés mai ülésén a főispán megemlékezett m kelés belpolitikai helyzetről. Napirend után szóváteiték a fracti^maügyet is. A törvényhatósági kisgyüiés ma délelőtt tartotta havi rendes ülését vitéz Teleki Béla gróf főispán elnökletével. Az ülésen a tagok nagy számban jelentek meg. A főispán megnyitója. A Hiszekegy elmondása után vitéz Teleki Béla gróf főispán ráirányította a figyelmet a külpolitikai helyzet képére. A fegyverkezési láz fokozatosan né, tombol világszerte. A világnézeti harcok Spanyolországban sokkal nagyobb veszélyt rejtenek magukban, mint amit látni és sejteni lehetne. Nagy örömünkre szolgál a revíziós eszme terjedése ; ugyanakkor azonban azt keil tapasztalnunk, hogy a kis- antant államai kegyetlen állami szigorral sújtják a uralmuk alá kerüli magyar testvéreinket. Nem tudjuk mii h@z a jövő. Szükséges azért, hogy komolysággal és fokozott össsfagysimeiettséggei viza gáijuk a helyzetet. A belpolitikai helyzet megkívánja egymás megbecsülését, az ősizsfogást, a közös munkát, hogy nagy céljainkat elérhessük. Bízik abban, hogy a kormány programja, amely szociális célokat szolgál, megvalósul % az éphő munka áldásai* Zala megyeiséivezni fogja. Hassunk oda, hogy a? odaadó munka termékennyé, áldásossá váljék. Ezekkel a gondolatokkai eltel - ten üdvözli a tagokat és nyitja meg az új év első ülését. Ezután rátértek a napirend pontjainak tárgyalására. Zalaegerszeg városnak a városi javadaími hivatal szervezési és ügyviteli szabályrendeletének megalkotásának tárgyában hoc ott határozatát páríolóan terjesztik föl a belügyminiszterhez. Nagyka- ! nizsának több határozata elnyerte a bisgyüiés jóváhagyását. Ezek között szerepel a kisebb javadal- mazásu városi alkalmazottak karácsonyi segélye, amit azzal bgytak jóvá, hogy máskor csak a kisgyüiés jóváhagyása után folyósítsák a kifizetést. A kórház ellenőri állássá átszervezhetik irnoki állásra, de az új állás betöltésénél az 1883. évi minősítési törvény rendelkezéseit kell betartani. Leienye községnek ovoda felállítása tárgyában hozott határozatát is jóváhagyták. Elutasítottak több áilatbeszerzési segély- kérelmet, Marton Ferenc nagykanizsai lakásnak azonban ezen a címen 80 P segélyt szavaztak m?g. Zalaszabar, Szentádorján és Paloznak községek vadászati jogának haszonbérbeadási ügye — hogyugymondjuk — mosolyra fakasztotta a kisgyüiés tagjait. A nagyíengyeli és bánokszent- györgyi köráüatorvosi körieteknek 960—960 P segélyt szavaztak meg. Nagy helyesléssel vette tudomásul a kisgyüiés Keszthelynek azt a határozatát, amellyel a villany egységárát 5 fillérről 4-re szállította le. Csabrendeknek a közfcúi átalakítása és majd a hősi emlékmű felállítása tárgyában hozott határozását azzal hagyták jóvá, hogy a két ügyet egymással kapcsolatban oldják meg Nemes- tördemic, Szigliget és Hegymagas községek összeadó gépet akarnak beszerezni. Határozatukat a kis - gyűlés elutasította, Sdgiigetnek és Hegymagasnak a tenyészállatok eltartásához való hozzájárulását engedélyezték. A belügyminiszter jóváhagyásától feUáíelezet- ten jóváhagyták Tapolca nagyközségnek határozatát, amellyel a vezetőjegy?ő rendkívüli munka- dij-i fejében .3000 pengői szavazó í meg. Sümeg község a községi hajdúkat ruhasegélyben részesül'. A határozat jóváhagyást nyeri. Alsónemesapáti kézség a taniSé borjárandóságát 250 pangővel kí vánja megváltani. Esnek a határozatnak jóváhagyását többen ellenezték ; Petim József ajiácplébá- Ros fölszótaíása alapján azonbsn a határozatot jóváhagyták. Felső- rajfc hősi emlékműre 3300, Álsé- páhok tüzifec*kendő beszerzésére 2700 P-t szavazott meg. Határozataik jóváhagyást nyertek, de ÁUőpáhok az összeget 3 évre osztja ei. A zalaapáii orvosi körhöz tartozó községeknek a kör- orvos Iská^báréhe? való hozzájárulási, valamim Zslaköveskulnak közegészségügyi körbe tartozásának változatlanul hagyása tárgyában hozott határozatát áttessik az alispánhoz, akinek hatáskörébe tartoznak ezek az ügyek. N§m tárgyalta a kisgyüiés Balatongyöröknek azt a határozatát sem, hogy a keszfheíyvidéki körorvos lakóhelyét helyezzék at Balatongyörökre, m®rt ez a belügyminiszterhez tartozik. Zalaegerszeg város tisztújító- székének elnökéül Bogyay Elemért küldték ki. Zalabesenyő vasúti megálló létesítéséhez 860 P-t ajánlóit meg, amelyből 500 P természetbeli szolgáltatás. A kisgyüiés ázzál járult hezzá a határozathoz, ha megtakarítás mutatkozik a szám- adásban. A zalaegerszegi kórházi alkalmazottak résiére a képviselőtestület félhavi illetményeiknek megfelelő karácsonyi segélyt szavazott meg. As összeg 1914 80 P. Ezt attól feltételezetten hagyta jóvá a kisgyüiés, ha megfelelő készpénz áll rendelkezésre s az összeget nem kell lényegesebb és sürgősebb kiadások fedezésére fordítani. Azonban az alispán javaslatára a kórházb n működő apácákat is megilleti ez a segély. Oltáré község ovodaalapjának bérbeadás?. ellen Pebm József apát- plébános szólalt föl. Használják fel azt tredeti céljaira. Ha van telek, kapnak államsegélyt építkezésre és az óvónő díjazására. Nagykanizsának a Hirdető ír©A Magyar Revíziós Liga zalai választmánya Bédy Zoltán alispán elnökieiéve! ma délelőtt a vármegyeházán ülést tarlóit, amelyen vitéz Teleki Béla gráf főispán is megjeleni. Bődy Zoltán alispán megnyílójában köszönetéi mondott azoknak, akik a magyarság legszen icbb ügyéért harcolnak. Utalt arra, hogy a Liga célja békés eszközökkel küzdeni azért, hogy Szent István birodalmának igazságot szolgáltassanak. Szomorúan számol be azokról az üldözésekről, amelyekben különösen Erdélyben van része a mőgyarságnak. Ennek az üldözésnek fel kell rágnia és munkára serktíttsnie minden magyar embert. Megnyitóját az alispán azzal a reménnyel fejelte be, hogy az üldözések talán már Párís, január 13. A francia és német sajtó két nap óía nagy megelégedéssel tárgyalja, hogy Hitler nyilatkozata következtében megenyhüli a francia-német feszültség spanyol Marokkó ügyében. Annál nagyobb meglepetést keltett ma reggel a párisi lapoknak az a közlése, hogy Francia- ország hadihajókat küldött spanyol Marokkóba. Egy hadihajó már ki is kötött a spanyolma-. rokkőt Ceutában, egy másikat pedig mára várnak. London, január 13. Eden külügyminiszter kijelentette, hogy Angisa nem akarja befolyásolni a dávak kölöit első szerződését hagyták jóvá, továbbá azt a határozatát, hogy su 70 éves Torna Egyletnek 500 P segélyt ad. Több kisebb jelentőségű községi ügy letárgyalása után Kovács Sebestény Miklós a trachomaügyben kért fölvilágosiiást. Kontra László dr. m. kir. tisztifőorvos a rendelkezésére álló adatok alapján megfestette a helyzet képét. Az ügyben felszólalt Pehm József apátplébános, Thassy Gábor dr. egészségügyi főtanácsos, ny. tisztifőorvos, majd ismét Kovács Sebestyén Miklós és Konira dr. főorvos. Végül a főispán bejelentette, hogy a nagyfontosságú közegészségügyi kérdésben, melyhez jelentős nemzeti érdes is fűződik, eljárnak a kormánynál. nem tartanak sokáig és a magyar igazság győzni fog. Békefi József dr. kír. segéd- tanfdügyelő a Liga központjának részletes és érdekes ávi beszámolóját olvasta fel. Medve István dr, kir. tanfelügyelő a zalai szervezet múl'évi munkájáról számolt be és az új esztendő munkájának irányelveit szögezte le. Megállapította, hogy itt bent is fokozott revíziós tevékenységre van szükség, mert a revíziós front belső megerősítésétől függ a külső siker. Petim József apátpiébános, Suszter Oszkár nyug. c. igazgató, vitéz Teleki Béla gróf főispán és Medve István dr. kír. tanfslügye’ő szólaltak fel ezután különböző indítványok kapcsán, amelyeket egyhangúan elfogadtak. spanyol kormányforma kialakulását, de meggyőződése, hogy sem a bolseyizmus, sem a íascizmus nem felel meg a spinyol szellemnek. Spanyolország, ha eljön az ideje, kitermel majd egy megfelelő kormány formát. London ban nagyjelentőségűnek tartják, hogy Schacht német birodalmi bankelnök 'egközelebb Párisba utazik, Fontos külpolitikai eseményeket várnak a látogatástól, sőt egyesek új Locarnot. Róma, január 13. Á Stefani iroda jelentése szerint az angol semlegesség! kezdeméryezés a spanyol ügyben visszhangra talált. A iüagyar Revíziós Liga zalai választmányának illése. Francia hadihajók indultak spanyol Marokkóba.