Zalamegyei Ujság, 1937. január-március (20. évfolyam, 1-71. szám)
1937-03-21 / 65. szám
1937. március 21. Zalamegyei Újság 3. NYÁRY LÁSZLÓ HELYSZÍNI KÖZVETÍTÉSE: /I A pesti lakások bekopogtatóiról. Me kockáztassa Ezt már a hátrább álló Cstre Bób Dodu Szulejmán mondja. Szeme oly meggyőzően sugárzik, kénytelen vagyok azt mondani: — Köszönöm, nem kell! A kicsiny sjtórésen azonban benyomja térdét a szpíker, rna I gyárul: tolmács — és kezdődik a főzőcske: hajának szépségét! Állandó ápolószere legyen ELIDA SHAMPOO „Mindenü t jó, de legjobb otthon.“ Idejét múlta, avatag közmondás, legalább is a pesti otthonokra nem vonatkozik, mert mindenütt jó, ezzel szemben legrosszabb otthon, különösen annak, aki házhoz, az Íróasztalához kötött foglalkozást űz. A múlt héten elmondottam, mily rettentő zajlavinával, jzajos viharral küzd naponta a pesti ember, ma elmondom, kik kopogtatnak be, szinte naponta a jámbor pesti lakó lakásába — félóránként. Mindezt pedig nem akarja megérteni Rézi tant, házam jobbkeze, hogy ilyen körülmények között lehetetlen a nappali munka, az „alkotás* s azért kell az embernek hajnalig rostokolnia. (Csak zárójelben merem említeni azt a naphosszat való karattyolást, amivel ő boldogít.) Falusi kislány Pesten záptojást árul. A reggelihez először a falusi kislány kopogtat be. Tojást árul, siet, mert megy a vonata. — Friss falusi tojás, — mondja a legbátrabb szemtelenséggel. A pesti háziasszony boldogan vesz tőle, még azt sem bánja, ha 1—2 fillérrel többet kell érte adni, mint amennyiért a vásárcsarnokban vehetné, mert hiszen a tarka fejkendő, a sokrétű szoknya kétségtelenül garancia arra nézve, hogy friss, falusi portékát vásárol. Ez a legbiztosabb módja a romlott tojás, a hamisított vaj és a ke- serü-savanyu túró értékesítésének. Alapjában véve a legötletesebb házalótrükk, amivel a Pestet környező svábok játszi könnyedséggel élnek. Promontorról, Pornáz- rói, Budakesziről csapatostól jönnek be reggelente, ellepik a nagy vásárteret s minden selejtes „vidéki“ élelmicikket összevásárolnak s ezt, mint eredeti falusi friss árut, felárral sózzák a hiszékeny városi asszonyok nyakába. Humer a dologban az, hogy községükből u. n. „őstermelő“ igazolványuk is van, amit az ottani elöljáróság abban a hiszemben állít ki, hogy saját udvaruk termékét fogják árusítani. Minden elképzelhető ajánlattevő bekopogtat az ember lakásába, mind azt hiszi, hogy ő az első és egyetlen ebben az esztendőben és mind rabolja az ember idejét. Egyetlen nap csak a kö* zetkező ajánlatot tették az engem látogató ügynökök : Vegyek pet- róleumkáiyhát, könyveket, nem akarok-e nyiratkozni, borotvál kozni, virágföld nem kell e, kufya- nyiró, mert épen erre járt s tudja, hogy két ebem van, azután jött a török effendi: cseréljek szövetet rossz ruhákért. Úgy kezdődik ez is, mint a többi. Csengetés. Az ajtó előtt két , alak izeg-mozog. Vajh’ kik ők ? Az egyiknél pakktáska s az már magában véve gyanús. Ha nem i nyitok ajtót, esetleg itt rostokolnak, sőt vissza is jönnek. Fel kell áldoznom magamat. — Bocsánat, engedelmet, itt van Szulejmán aga, menekült ikszkiriki csacsaner, aki elhasznált ruha helyett vadonatúj szövetet ad cserébe. — Tsekej ráfizetés elleneben ... — De drága jó uram, bocsánat, engedelmet a tolakodásért, önnek meg kell értenie, hogy itt ócska vacakért ad a Szulejmán eunuch új szövetet, itt ön csak nyerhet. Erre otthagyom őket, de előbb nyakukba akasztom Rézi tantot: — A hölgynek van néhány slaffrokkja, vele tessenek tárgyalni. Rézi tant azután győzi őket szóval. Már találkoztam olyan ismerőssel, aki bekapta Ali-Textil-Baba és rablói horgát. — Na, idesüssön ! Látja ezt az új ruhát rajtam ? Majdnem ingyenbe van. Csak a fazonért fizettem 45 pengőt, bélésért 28-at, odaadtam érte a tavalyi viseltes szmokingomat, meg két másik öltönyt, a szövetre pedig méterenként csak „tsekkel* 6 pengőt fizettem rá. Ugy e remek? A jó ember a textil-muzulmán áldozata, akinek bölcsőjét itt ringatták a Dob-uícában, a pesti ghettóban. A bosporusi kádik átlag minden második hónapban jelentkeznek, ami azt tanúsítja, hogy az üzlet nem mehet rosszul. Azután jönnek a barátok, akik tudják, hogy mindenkor otthon találnak. Egyik a verseit akarja felolvasni, másik : „nézné ál ezt a pár szem kéziratot“ — s azzal kihúzza aktatáskájából 192 oldalas regényét; van, aki irodalmi üzletet ajánl, ez a legérdekesebb : Misier Anonymus tiz éven át Amerikában újságiréskodott. Beállít hozzám: — Irodalmi „szabadalmamhoz“, kitűnő és óriási üzlethez tiz pen* gős felestársat, keresek. — Mi az az irodalmi szabadalom ? — kérdem. — Beáilsz? Az üzlet zseniális ! — Háf, ha olyan zseniális, — mondok, — miért nem valósítottad meg Amerikában, a korlátlan lehetőségek hazájában ? — Ki mondta neked, hogy nem valósítottam meg ? Megvalósítottam s épen azért kellett hazajönnöm. Már remekül virágzott irodalmi üzletem, de tönkreíettek s menekülnöm kellett. — Ili akarod kezdeni húsz pengő alspiőkével ? Hadd halljam, mi az a remek irodalmi üzlet ? — Regénykivonatok kiadása. Elmondom élűiről, hogy megértsd. Az Egyesült Államok elismeri regényírója, N. N., akivel Newyerk- ban találkoztam. Az első szava az volt, olvastam e legújabb regényét s mikor fogom a lapban, az Amerikai Népszavában ismertetni? Csak mellékesen jegyzem meg, a lap abszolúte fehér. író ismerősömnek dadogtam valamit, mire nagyon kedvesen kimentett zavaromból: „nem baj, — mondotta — hiszen csak pár nepja jelent meg, majd küldök a lakására is, szombaton nagy vacsora van nálam, legyen szerencsém.“ — Este már ott volt két vaskos kötet. Megijedlem. Hogyan olvasom én ezt el szombaiig ? Mentőöíletem támadt. Fölkerestem bölcsész ismerősömet. Kialkudtam vele, hegy 1 dollárért elolvassa a két kötetet, rövid kivonatot készít belőle, itt-ott eredeti idézettel. így is történt, a kivonatolás alapján ismeriettem a lapban a müvet. Szombaton esie pedig boldoggá tettem az irói, mert .könyvéről úgy tudtam beszélni, mintha olvastam volna. „Igen lekötelezett engem my Dear, (ami magyarul „kedvesemmel jelent, mondá), hálám nem fog elmaradni.“ Nem telt el kát hét, már különböző Íróktól ötven új kötet feküdt az asztalomon. Meg- i ijedtem. Azután születeti meg zseniális ötletem : i6 oldalas kis füzetekben fogom kiadni a nagy regények, vaskos kötetek tartalmát. Az amerikai úri népség is szeret művelődni, de az állandó lázas sietségban nem ér rá többszáz oldalas könyvet elolvasni, de 16 oldalast elolvas, hogy megtudja a legújabb irodalmi alkotás I iényegét. Mit mondjak ? Félév | mélva már negyven tanult embert alkalmaztam, egy-egy füzeikéből százezres kiadást értem el, többet, mint amennyiben a könyv jelent meg. Ezen ne csodálkozz. A könyvek ára 3—10 dollár volt, az én füzetem 10 cent. — És miért kellett menekülnöd ? Erről beszélj! — Kérlek, egyik történész megírta a nagy Washington elnök életrajzát, valami szépiró pedig, afféle Don Juan regényt irt, aminek főhőse írösztelnök volt. Elkészültek ebből is a tizenhato'da- las kivonatok, de oly nagy volt már az üzemem, hogy valóságos bolondokháza lett. A nyomdában a Washington életrajzát tartalmazó füzet címlapjául a Don Juanró! szóló címlapot rakták, a trösztelnök szerelmi kalandját tartalmazó füzet pedig Washington címlapot kapott. így történt az, hogy az ugyancsak elnök Washingtonról azt állította az én 16 oldalas kis ismertetőm, hogy minden szoknya után futott, gép- irónőknek és szobalányoknak szerelmi vallomást tett, szájába adtam az elnök urnák nem is kétértelmű malacságokat. Mindez nem is lett volna baj, de a könyv címlapja azt is hirdette, hogy ez az életrajz a newyorki Akadémia jeles professzorának remek munkája. Képzelheted, mi történt még aznap este, amikor a füzeteket kidobtam a piacra. Menekülnöm kellett álruhában. A professzor 100.000 dollár káriéritési pert is nyakamba sózott, ami 10.000 napi elzárást jeleni. Summa-summarum: itt vagyok és szándékomban volna ötletemet itt is megvalósítani. A nyomdaszámlára előlegül kellene tiz pengő. — De hiszen az előbb húszról dumáltál. — Jaj, elszóltam magamat. Tulajdonképen csak tiz kellene, de miből éljek addig, amig néhány példányt eladok ? — Az ötlet nem rossz, — mondom barátomnak, — de keressünk valakit, akinek tiz pengője van. Ezen megakadtunk. Barátom még ma is keres valakit, aki húsz pengős üzletbe felesbe betársul. Ezt is megértük. A Reichspost március 18-i száma közöl egy érdekes leleplezést, amely a klagenfurti bíróság előtt történt. Eljárás folyt a nemzeti szocialisták ellen. A tárgyalás során bevallották, hogy a krajna-karínthiai területen megegyezés van a nácik és vörösök közt. Kötelezték kölcsönösen magukat a pártos arra, hogy a hatóságok előtt egymás eilen nem vallanak. így harco'nak a horog- és egyéb keresztesek a szovjet ellen. Ahogy a Reichspost megjegyzi, ugyanúgy tettek 1934 ben is a hírhedt Habicht parancsára, 2 vörös Schutzbund lázadásakor „lábhoz tett fegyverrel“ nézték a fehéreknek a yörösök ellen való harcát. A hangnemből, az eszközökből és egyházgyülölelből ezt a „megértést“ már rég észrevettük. Jó lesz vigyázni a különböző „keresztes“ vitézekre. — Propaganda eladási Vásznaink új, kiválóan sikerült minőségének megismerése végett minden vevőnek 1 darab kitűnő minőségű vánkos huzatot (caprice párna) adunk teljesen készen 60 fillérért. — SCHÜTZ ÁRUHÁZ Valódi angol tavaszi szövetekben nagy raktár Tóth-szabónál _____
