Zalamegyei Ujság, 1937. január-március (20. évfolyam, 1-71. szám)

1937-03-10 / 56. szám

4. Zalamegyei Újság 1937. március 10. Védje megát a meghűléstől, kímélje kalapját, ruháját az esőtől, vásároljon ernyőt, sárcipőt Horváth Jenő divatáruüzletében. Elegáns? Jóminőségii árut taláB nagy választékban isissé árban. Ernyők szakszerű javítását vállalom. — A tapolcai cserkészek szinielőadása. A tapolcai 73 sz. Bacsányi J. cserkészcsapat már­cius 7 én Sík Sándor „István király“ cimü színmüvét mutatta be s Katolikus Kör nagytermében. A gyönyörű színpadi terméknek minden szépsége hatásosan ér­vényesült a szereplők kitűnő já­tékában. Fáradozásukat teljes mértékben siker koronázta, min­den szereplő ügyesen oldotta meg feladatát. A mindvégig gör­dülékeny előadás a közönség szi­véhez talált, amely hálásan fo­gadta és szűnni nem akaró tap­sokkal jutalmazta az előadók si­keres játékát. Minden szereplő a helyén volt, de külön is említési érdemel Ugróczky László, Szabó Margit, vitéz Molnár László, Né­meth Irén és Varga József, akik dicséretes játékukkal teljes sikerre vitték a darabot. Előadás előtt a Palestrina Kórus mandolin zene­kara szerepelt, amelynek műsor- száma szintén nagy tetszést aratott. — Magyar tudós sikere. Koller Fiús magyar bencéstanár, aki már három éve Angliában az edinburghi egyetem előadója, ér­tékes kitüntetésben részesül. Az edinburghi akadémia tagjai sorába választotta az örökléstan terén ki­fejteti munkássága elismeréséül. Tudományos kutatásainak ered­ményeit a legmodernebb áíörök- léstani szakkönyvek idézik és tárgya'ják. Koller Pius annak idején a szombathelyi gimnázium­ban végezte középiskolai tanul­mányait. Angliában lelkes terjesz­tője a magyar revízió gondola­tának. — A városi bérházban (Berzsenyi-u. 8. sz.) egy 2 szoba és összes mellékhelyiségekből álló teljes komfortos lakás 1937. évi május hó 1-re bérbevehető. A bérbeadásról felvilágosítással a városi számvevőség szolgál. — Ha egy kis szerencséje van, 1 pengőért nyaralhat a Ba­latonnál, kaphat vitorlás vagy turacsónakot. Vegyen Balatoni Sorsjegyet. Kapható lapunk ki­adóhivatalában, ára 1 P. Húzás 1937. május 24-én a Corvin Áru­ház kiállítási termében. — Zálogba követelte a kar­órát. Mihók Zsigmond ebergényi cselédlegény veressel arra kény- szeritette, Biiic Sándor zalabol- dogfai lakóst, hogy 10 pengő kölcsön biztosítása fejében adja neki zálogba karóráját. A tör­vényszék zsarolásért egyhónapi fogházbüntetést szabott Mihókra. Az Ítélet nem jogerős. — Küzdelem a trachoma el­len. Lénárd Imre dr., trachoma kormánybiztos, januárban bejárta a letenyei járást és személyesen vizsgált meg minden trachomást. Az ő véleménye alapján dönt a belügyminiszter a trachoma elleni küzdelem további módjáról. Re­mény van arra, hogy a múltban kitünően bevált, úgynevezett moz­gó-műtőt Letenye székhellyel új bői működésbe hozzák és sűrű­ségével a helyszínen végezhető tömeges operációk utján hatáso­san tudják csökkenteni a vesze­delmes népbetegséget. — Az Országos Mezőgaz­dasági Kiállításra és Vásárra szóló féláru utazási igazolvá­nyok kiadóhivatalunkban kap­hatók. Ára í’30 P. — Elítéltek egy kuruzsló cigányasszonyt. Kolompár; Ju­lianna 50 éves pötréiei cigánynő a napokban megjelent Csik Kál­mánná c«abrendeki asszonynál és pénzt, valamint ruhát csali ki tőle azzal az ürüggyel, hogy meggyó­gyítja „varázslat“ utján beteg ro­konát. Egy bögrébe fakanalat tett, azt pörgette benne, majd a kana iát eltörte és darabjaival kikü dte az asszonyt, hogy ássa el. Mialatt a háziasszony távol volt, a ci­gánynő a kicsalí holmikkal meg­szökött. Elfogták és ma a zala­egerszegi törvényszék jogerősen egyhónapi fogházra ítélte. Soha nem látott mennyiség­ben és színválasztékban férfi szövetek TÓTH SZABÓNÁL. Felelős kiadó ; GAÄL üstvám Kiadja: a „Zrínyi“ Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.T. Zalaegerszeg. Ha nem ellensége pénzének akkor most vegyen! Maradék férfi gyapjú szövetet Óriási választékban. Szebbnél-szebb mintákban. Mélyen leszállított árakon I Verseny Divatáruüzletben Bárány épület. Hirdessen a Zalamegyei Újságban. * Óriási cipő WMIHilW'iHBM raktár, rendkívüli elegáns, különleges fazonok, elsőrendű minőség. Tekintettel a nagy készletre még csó árakért árúsít Telefon 84. ZälSGgCfSZSg. Telefon 84. VEGYEN kész női ruhát, blúzt tavaszra Fenyvesinél Igen olcsó árak I Cipők: ízlés«« választék! Fővárosi szabás ! Harisnyák: i „Habselyem“ garantáltan a legjobb minőségben i i tavaszi divatszinekben i fehérnemiiek, szebbnél-szebb kom- binék, hálóingek, selyemnadrágok hatalmas és gyönyörű választékban A „Zrínyi" Nyomdaipar Részvénytársaság nyomása Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. — Nyomdavezető: Qaál István.

Next

/
Thumbnails
Contents