Zalamegyei Ujság, 1936. április-június (19. évfolyam, 148-223. szám)

1936-07-21 / 165. szám

Zalamegyei Újság 2. amelyet a kormánycsapatok re* pülőgépekről bombáznak. « A kormány hivatalos jelentései vasárnap reggel még teljesen a tagadás álláspontjára helyezked­tek, a későbbi jelentésekből azon­ban kitűnt, hogy komoly felkelés történt. A kormány rádión kö­zölte, hogy a gyarmatokon a hon­védelmi miniszter a katonákat felmenti a felebbvalóiknak járó engedelmesség alól, s feloszlatja a felkelésben résztveít csapattes­teket. Számos magasrangu tisztet felfüggesztett állásuktól, köztük Madrid városparancsnokát. Va­sárnap este a kormány rádióje­lentései már beismerték, hogy több spanyolországi városban sú­lyos zavargások voltak, s külö­nösen Valladolid és Sevilla vá­rosokban súlyos a helyzet. Sevil­lában a jobboldali felkelők os­tromállapotot hirdettek ki. Majd a kormány azt jelentette, hogy a felkelések csak helyi jelentőségűek és a kormány ura a helyzetnek. Barcelonában kihirdették az os­tromállapotot. Itt igen heves har­cok folytak a szembenálió felek között. Gibraltárba érkező jelentések szerint spanyol Marokkó most is a felkelők kezén van Délspanyol- országgal együtt. Andalúzia, Valladolid és Burgos tartományok csat­lakoztak a jobboldali fel­kelőkhöz. Az utolsó 24 órában Gibraltárba érkező jelentések szerint Spanyol- országban a helyzet mindenfelé igen súlyos, s a legtöbb város­ban véres zavargások törtek ki. Egy Francia Marokkóba érkezett pilóta szerint a barcelonai repülő­térről nem lehet összeköttetést találni a várossal. A várost ka­tonaság szállta meg és az volt a benyomása, hogy Barcelonát re­pülőgépekről bombázták. A helyzet súlyosra fordulását mutatja, hogy éjfélkor megsza­kadt a telefonösszeköttetés Lon­don és Gibraltár, valamint Lon­don és Portugália között. Az utolsó jelentések szerint Spanyolországból töme­gesen menekülnek Gibral­tárba. Az éjszaka 3 ezer főnyi csoport érkezett teljesen kimerülve. A spanyol-gibraltári határt angol katonaság szállta meg, s angol állampolgárt nem enged spanyol területre, csak a spanyolországi menekülőket bocsátja be Gibral­tárba. Gibraltár közelében egy eltévedt golyó megsebesített egy angol nőt. Gibraltárba spanyol területről erős ágyúzás hallatszik. A spanyol kormány a legvére­sebb harcot határozta el a jobb­oldali felkelők ellen. Rádión szó­lították fel a baloldali népfront híveit, hogy működjenek együtt a kormánnyal. Mivel a zendülés következtében a kormányhü csa­patok létszáma erősen csökkent, azért a kormány elhatározta, hogy felfegyverzi a lakosságot és polgári miliciát alakit a katonaság támogatására, főleg a munkásság sorai­ból. A kormány rádiójelentése azt ál­lítja, hogy vasárnap este Barce­lonában és Sevillában sikerült letörni a felkelést. A harcok igen véresek voltak és a halottak szá­ma többszáz. Gibraltár, julius 20. Legújabb jelentések szerint a kormány két­ségbeesett erőfeszítéseket tesz a forradalmárok feltartóztatására, a felkelők még előnyomulnak. Ve­zetőjük, Franco tábornok távirat­ban tiltakozott a kormánynál, Czobor Mátyás polgármester még nem adta át hivatalát vitéz Tamásy István dr. h. polgármes­ternek, az átadás valószínűen holnap történik meg. A város pénzügyi és jogügyi bizottságát szerdán délutánra hív­ták össze Czobor Mátyás nyug • díjazása ügyében s a képviselő- testület a bizottság javaslata alap­ján valószínűen még ezen a hé­ten dönt a nyugdíjazásról. A megüresedő polgármesteri Vasárnap ismét nagy választási agitáció folyt a parsai kerületben. Összesen 76 gyűlést tartott a kor­mánypárt, a független kisgazda- párt és a két nyilaspárt. A leg­csodálatosabb, hogy az óriási hő­ség ellenére minden gyűlésnek volt hallgatósága, sőt például Pa- csán a nép egymásután mind a Régy gyűlést végighallgatta. Érde­kes jelenség, hogy Pacsán a kor­mánypárt pódiumán gyülésezett mindkét nyilaspárt. A NÉP kész­séggel engedte át nekik az emel­vényt, csak a virágdíszeket és a Nemzeti Egységet éltető felíráso­kat szedték le róla. Először a kor­mánypárt tartotta itt gyűlését, az­után Árvay István dr., majd Dü- csőné, a tömeg pedig változatlan volt mindhárom gyűlésen, ügy látszik, a NÉP és a nyilasok kö­zött valamiféle egyetértés van, mert szónokaik egymást nem tá­madták, sőt Marton Béla szinte hizelgett a nyilasoknak. Ezzel szemben a független kisgazdapárt gyűléseit a nyilasok, akiket bán­tott Eckhardt múltvasárnapi táma­dása, sorra megzavarták éles köz­beszólásaikkal. A kisgazdapárti szónokok azután hasonló éles módon feleltek. Az egész, kerületben hire ter­jedt, hogy Árvay István dr. nem tudta összehozni a szükséges aján­lásokat és nem indulhat. Ennek ellenére Pálffy Fidél társaságában végiggyülésezte vasárnap a pacsai kerületet és ma is ott tartózkodik. amiért a kormánycsapalok védte­len polgári személyeket bombáz­nak repülőgépekről. Kijelenti, hogy a diadalmas forradalom majd felelősségre vonja ezért a kormányt. állásnak máris van négy pályá­zója. Az alispánnak eddig vitéz Tamásy István dr. h. polgármes­ter, Fülöp László dr. városi taná­csos és Átvay László dr. ügyvéd jelentették be, hogy pályázni kí­vánnak, de értesülésünk szerint pályázni fog Mikula Szigfrid dr. városi főjegyző is, Az állás be­töltése legkorábban az ősszel tör­ténik meg, de az is lehet, hogy csak a jövő évben. Addig vitéz Tamásy István dr. intézi az ügye­ket. A legtöbb gyűlést, számszerint harmincat, a NÉP tartotta. Fel­vonultak : Antal és Marschall ál­lamtitkárok, Marton Bála főtitkár és 16 képviselőtársuk, valamint mintegy 40 élharcos. Antal ismét a kormány eredményeiről beszélt. Utalt arra, hogy a német osztrák megegyezés hatása alatt létrejött a Berlin—Róma tengely s ez iga­zolta Gömbös külpolitikáját. Han­goztatta, hogy a kormánypárt nem tehet arról, ha a kerület népe jövő vasárnap ismét a régi rossz választójog alapján kénytelen vá­lasztani, majd azt fejtegette, hogy a határidőüzlet megszüntetése a gazdák érdekében történt. Antal István Búcsúszentlászlón mondotta el ezt a beszédét s rajta kívül még többen felszólaltak. Mar­schall Ferenc földművelésügyi mi­nisztériumi államtitkár Zalaszent- mihályon és Nagykapornakon mondott szabályos hivaíalnokbe- i szédet. Főgondolata az volt, hogy a kormány a gazdasági életet a gazdákra akarja felépíteni s a gazdatársadalom érdekeit kívánja szolgálni. Közel harminc gyűlést tartott a független kisgazdapárt is, amelynek jelöltjét, Bosnyák An­dort ezúttal 12 képviselő támo­gatta, köztük Berg Miksa báró, Dinnyés Lajos, Czirják Antal, Klein Antal, Gaál Olivér. Sőt megjelent Némethy Vilmos dr. is, aki eddig nem sietett Bosnyák Andor támogatására. A legharcia­i936. julius 21. sabb beszédeket Dinnyés Lajos mondotta, aki megemlénezett ar­ról, hogy Marton Béla a NEP- élharcosokat julius 28 ra Balaton- földvárra hívta Ö3sze gyűlésre. Csak helyeselni tudom az idegen- forgalomnak ezt a nemét — mon­dotta —, különösen azért, mert a pacsai kerület hangulata után ítélve a NEP-élharcosokat az egész országban ma már idege­neknek, de alkalmatlan idegenek­nek tekintik. A nyilasok, különösen Dücsőné hívei állandóan zavarták a kis­gazdapárti gyűléseket, mire az ellenzéki szónokok válaszul be­jelentették, hogy Dücsőné és hí­vei már felajánló ták szolgálata­ikat a NEP-nek. Sok gyűlést tartott a kerületben Árvay István dr. is, aki melleit Pálffy Fidél gróf és a zalai nyi­lasvezetők szólaltak fel, birálva a kormányt és a zsidóságot, s tá­madva Eckhardiékat. Dücsőné szónokai többek között Festetics Sándor gróf és Zakariás Árpád tapolcai ügyvéd voltak. A kerületben változatlanul nyu­galom van. A csendőrök csak a rend biztosítására szorítkoznak, a hatósági kiküldöttek pedig zavar­talanul engedik beszélni a pártok szónokait. Csak a NEP-élharco- sok sürögnek forognak, jelezve, hogy választás van. Bosnyák Andor, Huszovszky Lajos dr. és Dücsőné ajánlásai­nak felülvizsgálata még folyik. Búzanapok Keszthelyen. Az augusztus 1-én megnyíló Keszthelyi Nyári Egyetemmel kap­csolatban a magyar gazdatársadal­mat különösen érdeklő előadás- sorozatot is beiktattak a program­ba. Ennek az előadássorozatnak a tárgya : a magyar búsa termelése, nemesítése, kinasználása és érté­kesítési módja. A keszthelyi búzanapok előadói és tanrendje a következő : Augusz­tus 1 én délelőtt 11 órakor a Nyári Egyetem megnyitó ünnepé­lyén a Búzanapok jelentőségét méltatja Barcza Ernő dr. állam­titkár. Augusztus 3 án délelőtt 9 órá­tól 10 íg Kolbai Károly: A búza és nemesítése, 10—11-ig Surányi János dr.: Kísérletek búzatermesz­tésünk egységesítésének szolgála­tában. Fajtakérdés. II —12-ig A. Manninger: Die Qualität des un­garischen Weizens. (A magyar búza minősége. Augusztus 4-én délelőtt 9 órá­tól 10 ig Mayer György: A búza őrlésének módjai. Az őrlés mi­kéntje. 10—11-ig Hankóczy Jenő: A búzaminőség kérdése. A minő­ségi vizsgálat múltja és jelene. 11—12-ig C. W. Brabender: Die Methoden der Weizenanalyse. (A búzavizsgálat módszerei,) Augusztus 5-én délelőtt 9 órá­tól 10-ig Rege Károly dr. : A ma­gyar búza áralakulása. 10—11-ig Stolp Ödön: Búza- és lisztkivi- telünk. Az előadásokat az akadémia dísztermében tartják. Hölgyeki Szép és tartós frizurát VEKASZTÓ hölgyfodrász készit Wlassics és Petőfi utca sarok. Jó szemüvegy jó fényképezőgép! jó fényképkidolgozás BÁNFÁI BÉLA optika és fotó szaküzletébem gpE 9 csf Zalaegerszeg. | Már ezen a héten dönt a kép­viselőtestület Czobor Mátyás nyugdíjazásáról. Négy pályázó a polgármesteri állásra. Gyülésáradat volt vasárnap a pacsai kerületben. Kormánypárt és nyilasok egy pódiumon.

Next

/
Thumbnails
Contents