Zalamegyei Ujság, 1936. április-június (19. évfolyam, 148-223. szám)

1936-07-16 / 161. szám

1936 julius 16, Zalamegyei Újság 3. A Zalalövő és Vidéke Ipar- testQlet cipészszakosztályának tanfolyama. Az iparügyi miniszter támoga­tásával Zalalővőn megtartott egy hónapos cipészipari szaktanfolyam vasárnap fejeződött be záróvizsga és kiállítás keretében. A tanfolyam tananyaga volt: Szakrajzok, mintavágás, ana­tómia, börismeretek, orthopedia, kaptafaigazitás, ipari költségvetés. Előadta Horváth Gyula 115 órá­ban. Kisipari könyvvitel. Előadó: Rajna Ödön zalaegerszegi felső­kereskedelmi iskoiai tanár 10 órában. Ipari jog- és OTI ismeretek. Előadó Gassmann Lőrinc dr. budapesti ügyvéd 5 órában. A tanfolyam hallgatói zalalövői cipészmesterek voltak, számsze- rint 18-an, akiknek egy része eleinte némi húzódással vállalko­zott csak, hogy újból tanulásra adja fejét, az előadások szemlél­tető, színes, sok újat és haszno sat tartalmazó nívója azonban oly érdeklődést váltott ki bennük, hogy a tanfolyamnak mindvégig buzgó hallgatói lettek. Tanulmá­nyaik kiegészítése céljából tanul­mányi kirándulást is tettek a szombathelyi bőrgyárban, amely­nek tulajdonosa a legszívesebb fogadtatásban részesítette őket. A tapasztaltak után jelentékeny szak­ismerettel tértek haza. A szaktanfolyam záróvizsgáját szentmise előzte meg. Utána megnyílt a kiállítás, amelyen a tanfolyam résztvevői szakrajzok- ka! és kész cipőkkel vettek részt. Délután záróvizsga volt, amelyen a hallgatók Müller Pál dr. mi­niszteri gzaktanácsos elnöklete alat nagyszámú érdeklődő közön­ség jelenlétében tettek tanúságot a szép eredményről. — Szívbetegeknek és érel­meszesedésben szenvedőknek reggel éhgyomorra egy fél pohár természetes „Ferenc József“ ke­serű viz — a legkisebb erőlködés nélkül — igen könnyű ürülést biztosit, a gvomör és a belek működését elősegíti s az emész­tés renyheségét csakhamar meg­szünteti. Az orvosok ajánlják. faFtós ondalálás tökéletes szépségét tet|es garanciával végzem VER ASZTÓ hdlgyfodráez. — Halálos esés a szénás­szekérről. Mulatics István sze- peíneki gazda szénásszekerén haza felé tartott. Egy zökkenésnél azonban olyan szerencsétlenül esett le a jól megrakott szekérről, hogy eszméletlenül terült el. Be­szállították a nagykanizsai kórház­ba, de segíteni már nem leheteti rajta. Az 54 éves ember hátgerinc- iörést és más belső sérüléseket szenvedett. — Balesetek. Farkas Lajos 30 éves kerecsenyi lakos leesett a szénásszekérről s eltörte a kezét és a lábát. — Zugó István zaia- igricei lakos kerékpárjáról lebu­kott és lábát törte. — A Hubertus Országos Magyar Vadászati Védegylet az idei közgyűlésén elhatározta, hogy szolgálatukat hiven teljesítő és a szolgálatuk közben vador­zóktól megsérült vadőröket, vagy szolgálatuk teljesítése közben vadorzók gojóiyától meghalt vadőrök családjait jutalomban, illetve segélyben részesíti. A szol­gálatát hiven teljesítő ama vadőr, aki különösen vadorzókkal szem­ben tanúsított bátor és erélyes fellépése következtében elisme résre méltó, Hubertus érmet kap­hat. A szolgálata közben vador­zóktól megsérült vadőrök, vagy meghalt vadőrök családjai 50 50 pengő egyszer és mindenkorra szóló pénzbeli segélyben része­sülhetnek. A Hubertus O M. V. V. a folyó évben 5 darab érmet és 500 pengő segélyt kivárt kiosz­tani. Pályázatok az 50 pengő se­gélyre azonnal benyújtandók, ha az eset bármikor történt, az érem pályázatok a múlt év folyamán teljesített szolgálatért, legkésőbb 1936 szeptember hó 1 ig, a Ha bertus O M V. V. pénztári hi­vatalába (Budapest, VIII., József körű» 68. I. 10) küldendők be. A pályázathoz melléklendő a fő szolgabirói hivatal vagy a csend­őrség igazolása (Községi elöljá­róság igazolása nem elegendő) és az esemény rövid leírása. Fájdalomtól lesújtva tudatjuk, hogy szereteti férjem, drága édesapánk ERDÉLYI JENŐ megyebizottsági tag munkás életének 69. évében meghalt. Temetése 16-án d. u. 5 órakor lesz az izr. te­mető halottasházából. Erdélyi Jenőné felesége Berger Iván né sz. Erdélyi Ilonka Erdélyi Béla gyermekei Berger Iván veje. és az egész rokonság. FELHÍVJUK az iskolák, intézetek szives figyelmét, hogy az iskolakönyveket már a két hónapi szünetben adják át kötésre, hogy azokat pontosan szállítani tudjuk. Akönyveketerösiskoiakőtéssel Ízléses kivitelben és olcsó áron készítjük. Népkönyvtáraknak é s egyesületeknek erős könyvtár-kötéseinket ajánljuk. Elvállalunk mindennemű könyvkötést a legkényesebb Ízlést is kielégítően, Dobozok, irómappák és mindennemű díszmunkák szakszerű készítését. ZRÍNYI Rt. Könyvkötészete Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. — Telefon 128, — Halálosvégü verekedés. D2Z8Ő József nemespátrói föld­műves összeverekedad egyik tár­sával és ennek során súlyos sé­rüléseket szenvedett. Az orvos kórházba küldte, de a sebesült nem volt hajlandó kórházba menni. A kórházi ápolás hiánya miait most meghal*. A csendőr­ség nyomozást indított annak megállapítására, hogy ki verte össze Dezső Józsefet. IÖI irstaciyat» siófa est sat Duzás*»kea-tben f. hó 18 és 19 én (szombat és vasárnap) este 9 órai kezdettel. Előadja : Szőke Dezső és cigányzene- kara. — influenza, spanyo’járvány, torokgyúladás, az orr és a garat elnyálkásodása, a mandolák meg­betegedése, valamint izületi bajok vagy iüdőcsucshurut eselén gon­doskodjék arról, hogy gyomra és belei a természetes „Ferenc József“ keserüviz használata ál­tal gyakran és alaposan kitisztit- íassanak. Közkórházak főorvosai megállapították, hogy a Ferenc József viz lázzal járó fertőző be­tegségeknél is nagy szolgálatot tesz a szenvedő emberiségnek. — Maradékvásárunkat sok új mintával felújítva meghosz- szabbitottuk. SCHÜTZ ÁRUHÁZ.----- ..»'-****•. ■ — Egy elvetemült legény garázdálkodása az ebergényi kápolnában. Megdöbbentő ga­rázdálkodást viH végbe az ebér- gényi kápolnában Bános István 22 éves ebergényi legény. A fia­talember boros állapotban be­ment a kápolnába és hiába in­tette rendre egyik barátja, Bános bepiszkolta a templomot, ráfeküdt a Szent Mihály lovára, majd egyik keresztről letörte Jézus alak­ját és kidobta. Később a teme­tőben húzta ki egyik keresztet és az útra dobta. Az elvetemült le­gény ellen megindult az eljárás. ^ .-- -'-TXBBBBaaMBHHBSaKCBMBnBnaBEHn!"* I M ii i g y e k s Ssép íartó® | fríjeuiraí: V E R A S Z T Ő hülgyfodFász | ^ készít Wlassics és Petőfi utca sarok. | SPORT. ZLTK-BFC 5:4 (1:1). Barát­ságos mérkőzést játszott a Zala- lövői Levente Testedző Kör a körmendi Batthyány cserkészcsa­pat futbalícsapatávai vasárnap. Mindkét csapat egyenrangú el­lenfél volt aminek bizonyítéka a félidő 1:1 -es eredménye. A má­sodik félidőben a hazai fölény alakult ki, amelynek meg is van az eredménye, mert a hazai csa­pat kiharcolta a szezonnyitó meccs alkalmával a győzelmei. Ez a győzelem felvillanyozta az egész csapatot ás igy nagy lelkesedéssel indul a későbbi meccsek lejátszására. A meccs után a lelkes drukkersereg meleg ovációban részesiietle a játéko­sokai. Órát és ékszert csak c-Ti Minél vegyen. WargaJ&ajoj órás és ékszerész Úszás. Farkas Károly, a keszt­helyi gimnázium V. osztályának tanulója julius !3-án l.i8’6 per­ces idővel második lett a Pécsett rendezett országos us ókerületek közötti mérkőzésen 100 méter hátuszásban Dunántúl színeiben rajtolván. Ugyancsak Pécsett meg­nyerte a 100 m hátuszásban Du­nántúl egyéni bajnokságát is 1.17 4 perces remek idővel. Te­kintettel arra, hogy Farkas még ifjúsági úszó és eddigi nagy ered­ményeit sportszerű uszoda és edző nélkül érte el, pusztán strandolással, nem lehetetlen, hogy Sípos Márton és Csik Fe­renc után ő lesz a harmadik keszthelyi úszó világnagyság, ha rendes uszópályán rendszeresen euzheti magái. — Bútort jói és olcsón csak a nagykanizsai Kopstein bú­toráruházában vásárolhatunk.

Next

/
Thumbnails
Contents