Zalamegyei Ujság, 1936. április-június (19. évfolyam, 148-223. szám)
1936-09-25 / 219. szám
1936 szeptember 25. Zalamegyei Újság 3. 4iz összes gyermekeket, — természetesen a bizottság költségére, — fényképezzék le és a fényképeket küldjék el a központba. A bizottságban tudósok, művészek, orvosok, tanítók és anyák foglalnak helyet. A rengeteg fényképet ők selejtezik. A pályázat nyertesei óriási dijakat kapnak. Az első díj százezer dollár, a második hetvenöt, a harmadik ötvenezer. Vannak azután huszönöt és tiz- ezerdolláros díjak is. — Egész Amerika lázas érdeklődéssel kiséri a pályázatot és a lapok állandóan közük a „harctéri“ je- i lentéseket. Amerika örök gyermek marad. Még ma is, éppen most igy szórakozik. f.: Nyáry László. HÍREK A mai tanúkihallgatásokkal befejeződött az Arnstein-ügynek zalaegerszegi tárgyalása. Az Arnstein ügynek tárgyalását ma délelőtt folytatta a budapesti törvényszék Horváth tanácsa és egy óra alatt be is fejezte. Kihallgatták özv. Sinka Boldizsárné és Nagy József tekenyei, Erhard Zsigmond tüskeszentpéteri, Tóth Ferenc kékkúti és Kuiics Gyula vindornya8zőlősi lakósokat, akiktől Arnstein Miksa 1933. évben a sümegi vásáron vásárolt 1—2 darab ökröt, vagy tinót. Ugyancsak Arnstein Miksa vásárolt a zalaszentgróti dec. vásáron 1933- ban Szigeti Kálmán óhidí, Séllei Imre mihályfai, Kiss István zala- udvarnoki, Koronczi József zala- koppányi és Kiss Gyula mihályfai lakósoktól, 1934. júniusban pedig ugyancsak a zalaszentgróti vásáron Qedii Ferenc türjei, Németh Jánosné kisszentgróti és Vas Péter dütki lakósoktól 1—2 darabot. A tanuk a szállítást illetően csak annyit mondtak, hogy a megvásárolt állatokat a sümegi, illetően a zalaszentgróti állomáson raktározták be, de, hogy hova szállították azokat, nem ;udják. Egyedül csak Nagy Józset tett említést arról, irogy hallotta, hogy a szállítás Milanóbi történik. Szigeti Kálmán vallomásánál Arnstein Miksa megjegyezte, hogy az közös üzlet volt Récseivel, mig Séllei Imrétől Arnstein Sándor azt kérdezte, milyenek az általa ismert marhakereskedőknek vagyoni viszonyai. Azt akarta bizonyítani Arnstein, hogy a marhakereskedők úgyszólván mindannyian elszegényedtek. Az elnök pedig az állatok minősége után érdeklődött. Tíz órára a tanuk kihallgatása befejeződött s az elnök a zalaegerszegi tárgyalást befejezetnek nyilvánította. A bíróság Zalaegerszegről Győrbe utazott. A spanyol helyzet« Páris, szeptember 24. A toledoi fellegvárban még tartják magukat a nemzetiek, a felmentő seregek pedig szorongatják az Alcazart ostromló kommunistákat, akiknek helyzete nehéz. A nemzetiek Mad- ridot is erősen megközelítették és az általános támadás a napokban várható. Madridból menekülnek a vörös vezérek. SPORT. A diákbajnokság tegnapi eredményei a következők: a ZTE pályán IV. kér.—III. kér. 1:0 (0:0), VII. gimn.—VIII, gimn. 1:1 (1:0), a Move pályán VI. gimn—V. gimn. 5:0 (3:0), II. kér.—I. kér. 4:1 (1:1). Róm. kát. és új görög Gellért vt. Prot, Kleofás Izr. Thlsri 9. Napkelte 5 óra 50 perc. Nyugszik 17 óra 52 perckor. IDŐ: Gyenge légáramlás, változó felhőzet, az északi megyékben egy-két helyen kisebb záporeső, a hőmérséklet kissé emelkedik. — Egyházi hírek. Grősz József püspök, apostoli kormányzó felállította a nemeskocs—bobai lelkészséget, amelynek templomává az 1929-ben épült bobai templomot telte s a lelkészség vezetésével Lantos István oladi káplánt, a bánokszentgyörgyi plébánia ideiglenes vezetésével pedig Kálmán János adminisztrátort bízta meg. — Barnabás István pestmegyei tanfelügyelő. A kultusz- miniszter vitéz Barnabás István dr. tanügyi tanácsost Pest vármegye vezető tanfelügyelőjévé nevezte ki. — Uj tanár a gimnáziumban. A kultuszminiszter Szilágyi János dr. oki. középiskolai tanárt a zalaegerszegi áll. gimnáziumban óraadó helyettes tanárnak alkalmazta. — A szakorvosképzésre jo gOiitoit intézetek jegyzékebi a belügyminiszter a zalaegerszegi kórháznak sebészeti osztályát fölvette. — Kinevezés. A győri kir. főügyész Nagy József igazolványáé, volt honvéd szakaszvezető dunaszenípáli lakóst a zalaegerszegi kir. törvényszéki fogházhoz a II oszt. altisztek csoportjába egyelőre ideiglenes minőségben fogházőrré nevezte ki. re,\ra Rövid táviratok. Neurath német külügyminiszter ma reggel Budapestről visszautazott Berlinbe, — A Várhegyen ismét földcsuszamlás történt, s ezért egyik Lovas-uti házat lebontják. — A kormány tagjai ma kétnapos minisztertanácsot kezdtek az új törvényjavaslatok ügyében. — Izr. istentiszteletek Zalaegerszegen Jomkippurkor. Kölnidre szeptember 25-én d. u. fél 6 órakor, 26 án d. e. 7 órakor. — Itt az ősz hivatalosan is. Csillagászati számítások szerint a nap szerdán reggel 6 óra 26 perckor haladt át az egyenlítőn, ami a hivatalos ősz kezdetét jelenti. Tegnap volt tehát az őszi napéjegyenlőség. Ezután már rövidülnek a nappalok s a legrövidebb lesz a nappal december 22-én. — A zugkorcsmák ellen. Nagykanizsán a zugborkimérések ellen megindítandó erélyes eljárás megbeszélése céljából értekezletet tartottak. Az értekezleten Várkony Rezső, min. tan. pénzügyigazgató, Brand Sándor dr. vármegyei főjegyző, Hemmert Károly dr. városi főszámvevő, a vendéglősök, korcsmárosok és pénzügyőrség képviselői vettek részt. — Újabb villamosítás készül a zalai Balaton-parton. A balatonalmádi villamosüzem villamosítja Alsóörs, Felsőörs, Káptalanfürdő és Lovas községeket. — Lábát törte futöaílozás közben egy diák. Nádor Miklós ötödikes gimnazista diák tegnap délután a ZTE-pályán tartott diákmérkőzés alkalmával eltörte a jobb lábát. Kórházba szállították. — A kiskanizsai iparosok a kormánytól kérnek kölcsönt öröklakásos társas-ház építésére. Most vegyen esőkabátot, mert ilyen alkalma nem le„. Crepdesine kabát minden szintien 17.50 Megérkeztek az őszi női és férfi szövetek. legszebb .ÍJbeí'éÍ^goUőbb érbe». «ffioTZO