Zalamegyei Ujság, 1936. április-június (19. évfolyam, 148-223. szám)

1936-09-12 / 208. szám

1936 szeptember 12. Zalamegyd Újság 3. Szájról-szájra jár a hir, hogy kisfiának, .kisleányának iskola-kazettát, diák-sapkát, esőkabá­tot, harisnyát és mindent, ami a kis­diáknak n é 1 kölözhetetlen, legjobban vásárolhat Pál és Indra divatQzletében Telefonszám: 17 0. Z ALAEOERSZEO. — A batyki körjegyző ün­neplése. Kósa Károly batyki körjegyző most érkezett ei 25 éves jegyzői jubileumához és eb­ből az alkalomból a körjegyzőség községei melegen ünnepelték. Ko­vács József zalabéri plébános szentmisét mondott, majd a jegy- zőség képviselőtestületei diszülést tartottak, amelyen először Schmidt Jenő dr. zalaszentgróti főszolga­bíró méltaüa a jegyzők hivatásá­nak fontosságát. Majd Okolicsányi Wagner Viktor szólt ünnepi be­szédében Kósa Károly érdemeiről. A jegyzők nevében Gavallér Gyula kisszenlgróli körjegyző, a róm. kát. egyház nevében Kovács Jó­zsef plébános, a tanítók nevében Szőcxey József zalavégi tanító, a leventék nevében Kiss László batyki tanító, a tűzoltók nevében Nyuli Lásdó tűzoltóparancsnok köszöntötte az érdemes főjegyzőt. Kósa Károly meghaíottan mon­dott köszönetét, hangsúlyozva, hogy a falunak és a jegyzőnek együtt kell éreznie. A főszolgabíró zárta be a diszgyülést, majd disz- ebéd volt, amelyen több felszó­lalás hangzott el. Itt adták át a főjegyzőnek a tisztelők ajándékait. — Megszüntetik a szombat- helyi villamost. Az országban a szombathelyi a legrégibb villamos, amelyet azonban most a meg­szüntetés fenyeget. A villamos társaság ugyanis nem volt hajlan­dó hatalmas összeget befektetni a közúti forgalom modernizálá­sába s tudtára adía a városnak, hogy nincs az ellen kifogása, ha autóbusz közúti közlekedést állí­tanak föl és ez esetben beszün­tetik a villamost. A város a Győri Általános Kbzlekedési Vál­lalattal kíván megállapodást léte­síteni a szombathelyi modern közúti forgalom megteremlésére. — Az iskolásokat segélyező vármegyei katolikus karitász f. hó 10-én délután 3 órakor Zalaegerszegen, a Kulíurházban tartotta első választmányi ülését, az elnök és alelnök távollétébcn Szalay Gyula dr. vármegyei tiszti­főügyész elnökletével. A külön­böző járásokból és Zalaegerszeg­ről szép számmal vettek részt a választmányi tagok. Vidékről töb­bek között ott voltak: Horváth Vilmos dr. pacsai főzolgabiró, Schmidt Jenő dr. zalaszentgróti főszolgabíró, Wache Ernő kerü­leti tanfelügyelő Felsőrajkról, Mangliár Károly dr. körorvos Zalaszentgrótról. Az ülésen a ve­zetőség beszámolt a julius 3-i alakuló gyűlés óta történtekről. A két egyházi főhatóság, a szombat­helyi és a veszprémi, a legna­gyobb megértéssel karo'ja fel az ügyet. Ugyanezt látjuk a hi­vatalos vármegye részéről, amely­nek szeptemberi kisgyülése ezer pengőt szavazott meg egyhangúan a karitász céljaira. Az összes is­kolák megkapták a kellő tájékoz­tatást és több helyről (Zalaszení- grót, Nova, Salomvár stb.) igen meleg hangon jelentik a mun­kába való bekapcsolódást, — Magas vérnyomásnál és vérkeringési zavaroknál reggel éhgyomorra egy pohár természe­tes „Ferenc József“ keserüviz nagyon jót tesz, mert a beleket minden megerőltetés nélkül csak­hamar kiüríti, az anyagcserét biz­tosan felfrissíti és igen kellemes közérzetet teremt. — Az exvőlegényt elitélték. Foglalkoztunk már Pados Károly héviti szabómester ügyével. Pa­dos házasságot ígért egy keszthe­lyi leánynak, de az esküvő elő! megugrott. Moit tartották meg ügyében a nagykanizsai törvény­széken a második tárgyalást és a törvényszék egyesbirája felmen­tette a házasségszédelgés vádja alól, de 3 rendbeli csalásért és 1 rendbeli sikkasztásért jogerősen 8 hónapi börtönre Ítélte. —- Megszökött a rab az őrök elől. Szombathelyen tegnap délután a fogházból két rabot kisértek a kórházba fogkezeiésre. Visszajőve! iimát összebilincsel­ték őket kezüknél fogva, az egyik rab azonban, Molnár József, ál­lástalan ügynök valahogyan ki­szabadította kezét s hirtelen meg­ugrott. Társa is követni akarta, azt azonban mindjárt lefogták. Molnár után megindult a hajsza. A szökevény a nyugdíjas papok otthonának udvarába futott, annak kerítésén át a püspöki kertbe ugrott, majd onnan a nagyvásár­térre. Ott egy gazdátlan kerék­párt talált, amelyre fölugrott és eltűnt. £1 zalaegerszegi EHansz himzőnőket keres állandó foglal­koztatásra. Jelentkezés naponta d. u. 3—5-ig dr. Mikuláná titkárnál. — Egységes idegenforgalmi naptárt 1 Az idegenforgalom ér­dekében az utóbbi években külö­nösen egyes vidéki városok fejte­nek ki nagyon élénk propagan­dát. A vidéki városoknak ez az élénk propaganda tevékenysége okozza azt, hogy igy az esemé­nyek egymásra torlódnak, ugyan­azokban a napokban, sokszor egyidőben olyan idegenforgalmi események vannak, amelyek el­vonják egymástól a publikumot. Ezt a jelenséget kifogásolja most a kereskedelemügyi miniszter, aki felhívja a városokat, hogy az események időrendjében egymásra legyenek figyelemmel és közli azokat a módozatokat, amikkel az egységes idegenforgalmi nap­tárt elkészítsék. — Halálra gázolt a vonat egy fiatalasszonyt. Geise hatá­rában a vasúti sínek között tel­jesen összeroncsolva, fejét a tör­zséről leszakítva találták Horváth Lászlóné, szül. Szántó Margit 24 éves gelsei asszonyt. Férje sze rint valószinüen azért követte el tettét, meri az otthoniak ijeszt­gették állapotával kapcsolatban s talán az anyaság elöl akart me­nekülni. A csendőrség beszüntette a nyomozást. — Zsarolt az öngyilkos jelölt. Strém Dénes, szentlászló- puszíai bérlő lakásának ablakát egy júliusi éjjelen betörték s azon egy levelet dobtak be, amelyben ez állóit: „Ha 20 percen belül nem tesz a pajta mögötti akácfa tövébe kétezer pengőt, akkor lassú, kínos halállal fog meghalni és az egész vagyonát tűz pusztítja el.“ Strém két napig várta embereivel a zsarolót, de az nem jelentke­zett, ellenben kitűnt, hogy hiány­zik Varga Imre 22 éves béres, aki eltűnt lakásáról s ott hagyott levelében bejelenti, hogy öngyil­kos lesz. Mivel a két írás teljesen azonos volt, a csendőrök kézre- kerltették Vargát, aki beismerte tettéi. Jogerősen egyhónapi fog­házra ítélte a nagykanizsai tör­vényszék. — A Move tenniszversemyek ma megkezdődtek s szombaton és vasárnap egész napon át foly­tatódnak, Halyárak : hétköznapon 40, vasárnap 60 fillér, a három­napra 1 P. Jegyek a helyszínen válthatók. — A zalaegerszegi állatvá­sárra 600 db lovat és csikót, valamint 1.800 szarvasmarhát haj­tottak fel. Eladtak 200 lovat és csikót, továbbá 900 szarvasniar- hát. Ilyen erős vásár csak most egy éve volt. A kereslet főleg a növendékmarha és a csikó iránt volt nagy s ezeknek az ára emel­kedett. A vásári olasz kereskedők is felkeresték. — Fej-, váll- és ágyékrheu- mánál, ischiásnál, idegfájdalmak­nál, szaggatásnál és zsábánál a természetes „Ferenc József“ ke­serüviz rendkívül hasznos házi­szer, mert korán reggel egy po­hárral bevéve, az emésztőcsator­nát alaposan kitiszlitja és méreg- teleniti. Orvosok ajánlják. — A városi bérházban az 1 és 12. sz. lakás, mely egyen- kint 2 szoba, konyha, fürdőszoba és mellékhelyiségekből áll, teljes j komfortos lakás, folyó évi novem­ber hó 1 -éré bérbeadó. A bérbe­adásról felvilágosítást a városi számvevőség ad. Életbelépett az új gyógyszer-egyez­mény. Mintegy félesztendei szünetelés után most újból megalakult az úgynevezett „gyógyszerész-egyez­mény“. Hatáskörébe tartozik a szakmai érdekek védelmére hozott rendelkezések ellenőrzése és át­hágásának megtorlása. A gyógy­szerek, kötszerek és gyógyszer- különlegességek árát és díjtételeit egy középforgalmu gyógyszertár üzemi költségeinek figyelembevé­telével a belügyminiszter állapítja meg. Ennek ellenére sűrűn törté­nik az éles verseny kö/efkez!áben árrombolás. Ez az úgynevezett percentezés alakjában jelentkezik. Az egyezmény kimondja, hogy Mo»t vegyen esőkabátot, u,„ Crepdesine kabát minden színben 17.50 Megérkeztek az őszi női ós férfi szövetek. A legdivatosabbf legszebb szírben és legelosóbb árban. cffiorzó HDivatárufíáz.

Next

/
Thumbnails
Contents