Zalamegyei Ujság, 1936. április-június (19. évfolyam, 148-223. szám)
1936-08-08 / 181. szám
1936 augusztus 8, Zalamegyei Újság 3. cselben terhelt „iparos* helyeit mester*-nek nevezi magát cégtábláján), akkor érdekelt (üzleti versenytársi) alapján tehető ez ellen lépés, még pedig a kir. bíróságnál. A jogosulatlan iparűzés leküzdése tárgyában kibocsátott 81.161/1928. K. M. számú rendelet II. részének második bekezdése arra utasítja a közigazgatási hatóságokat, mint rendőri bünle- tetőbiróságokat, hogy ha attól lehet tartani, hogy a terhelt a büntető ítélet kihirdetése után is folytatja a jogosulatlan iparűzést, nyomban az Ítélet meghozatala után annak másolatát azzal a megkereséssel küldjék meg az illetékes rendőrhatóságoknak, hogy du megfelelő módon, szükség esetében kényszer útján (karhata- talommal) szüntesse meg a jogosulatlan iparűzést. HÍREK Róm. kát. és új görög Cirjék vt. Prot. László Izr. Ab Ros 20. Napkelte 4 óra 45 perc. Nyugszik 19 óra 25 perckor. IDŐ: Gyenge szél, néhány helyen kivált északon záporeső, a hőmérséklet nem változik. — Miniszteri jóváhagyás. A belügyminiszter a korpavári körjegyzőségi polgári lövészegye- sület alapszabályait, valamint a korpavári és ujudvari lövészegyesületek feloszlását és a körjegyzőségi polgári lövészegyesületbe való beolvadásukat kimondó községi t atározatokat jóváhagyta. —■ Cimet kérnek az érdemes iparosoknak. A sopronmegyei ipartestületek szövetségének közgyűlésén indítványozták, hogy — amint az már más társadalmi osztályoknál is megvan, — tanácsosi és főtanácsosi címet kapjanak az iparosok is Az indítványt a legközelebbi iparkongresszus elé terjesztik és a kérelmet a kamara utján külön is fölterjesztik a kormányhoz. — Vizsga a kehidai szakiskolában. A kehidai mezőgazdasági szakiskolában a tanév augusztus első felében fejeződik be és a záróvizsgát augusztus 15 én tartják meg. Vizsgabiztos Gulácsy Sándor dr. m. kir. mezőgazdasági szakiskolai főigazgató. Duzáréknál szombaton fagylaltest. — Filléres gyors megy Kőszegről—Szegedre(S:ombathely —Győrön át) augusztus 15 én. Indulás a délutáni órákban és 16 án éjfél után visszaindulás. A pontos menetrendet később közölni fogjuk. Menetdij oda-vissza 9 50 pengő. Jelentkezéseket a zalaegerszegi Menetjegyiroda elfogad. — Országosan rendezik az üzemi gép járműszállítás kérdéseit. Közlekedési szakkörökben érdekes ügyről beszélnek, ügy hírlik ugyanis, hogy a MÁV újabban a vállalatoknak biztos'tott kedvezményeket egyes esetekben az üzemi autófuvarozás megszüntetéséhez, más esetben pedig ennek bizonyos körzeti határon belül vató folytatásához kötötte. Tehát két ilyen újabb „hűségnyilatkozata* van a MÁV-nak, amely nyilatkozatok nagy izgalmat keltettek ipari körökben. Egyes ipar - vállalatok ebben az ügyben a ke re6kedelmi minisztériumban is eljártak és kérték a sérelmes intézkedés megszüntetését. Ebben az ügyben Winchkler István kereskedelemügyi miniszter azonnal intézkedett és jelentéstételre szólította fel a MÁV ot. A tárgyalások még nem fejeződtek be és igy nem lehet tudni, mi lesz az eredményük : vájjon fenntartja-e a MÁV az üzemek teherautófuvarozását gátló intézkedéseit, avagy pedig az üzemi szállítás ügyében generális rendelkezés készül. Szakkörökben igen valószínűnek tartják, hogy az üzemi gépjármű- szállítás kérdését most országosan rendezik. — A vasutasok egyesületének fagylaltestje közbejött akadályok miatt elmarad. — Megölte a véletlenül elsült fegyver. A vasmegyei Hosszupereszteghez tartozó aénes- laki majorban Vass Béla uradalmi intéző a kocsiról leszállva töltött fegyverét a kocsi oldalához támasztotta s a munkások után nézett. Közben a kocsit hajtó 14 éves fiú valamit igazított a kocsin s a lovak megindultak. A fegyver eldőlt, tisült s a pár lépésre álló Kovács Lajos 5 éves fiút halálra sebezte. A nyomozás megindult. Úri családnál iskolásleányok teljes ellátást nyerhetnek. Cim a kiadóhivatalban. — Hamis pénzt váltottak be a cigányok. Kiskanizsának több üzletét kereste föl szerdán egy cigánykaraván s egy- és két - pengősöket és 50 filléreseket válttattak. A kereskedők azonban a cigányok távozása uián rájöttek, hogy hamis pénzt váltottak föl. A cigányok egyik fűszeresnél annyira vakmerők voltak, hogy belenyúltak a pénztárfiókba. Valószínűen igy akarták a váltást siettetni, hogy hamarább odábbáll- hassanak. A nagykanizsai kapitányság a hamis pénzzel dolgozó cigányok kézrekeritésére a szükséges intézkedéseket megtette. — Mindazon mérgezési esetek leküzdésénél, melyeket romlott ételek okoznak — tehát főleg husmérgezés vagy gombamérgezés előfordulásakor — a gyors in haló természetes „Ferenc József* keserüviz azonnali használata rendkívül fontos segédeszköz. Azzal nyerni fog, ha az idén ismét f érf iszövet és ing szükségletét a Verseny Áruházban Szerzi b e. (Bárány kávéház mellett.) — Asszony a válaszúton. Irta : Faith Bdjdwin. Káprázatos színekkel, ragyogó irásmüvészettel festi a szerző Ntw-York táradalmi életének pezsgő forgatagát, amelyben az „üzlet* összehozza ezt a két, önerejéből felvergődött, ma kacs jellemet. Mindkettőjük szivében szinte egyszerre sarjad a szerelem — de mélyen titkolják egymás elölt ezt az érzést, mert büszkeségében mindegyik a másiktól várja az első lépést. Mint egymásba kapcsolódó lácszemek, izgalmas és érdekes események sodorják őket egyre közelebb egymáshoz, — Cathleent már-már léha fiirt veszedelme környékezi — hiszen már harmincéves és szivének minden idegszálával vágyódik arra, hogy szeressék!... de a döntő pillanatban mégis megtorpan és hű marad titkolt szerelméhez. Am végzetes válaszúira kerül, mikor végre valóra válik az álma és Burke felesége lesz. Meg akarja tartani az üzletét, amelyre büszke és tovább akar dolgozni: mig Burke viszont azt akarja, hogy ne üzletasszony, hanem feleség és háziasszony legyen, akit ő tart el... Ennek a végső konfliktusnak a rajza olyan mesteri lélekelemzés, amely párját ritkítja a modern irodalomban. Az erős, hatalmas férfi diadala ez — támaszra szoruló asszonyon, aki megérti végül, hogy a büszkeség nem pótolhatja a szerelmet, amely nélkül csak küzdés az élet s a durva kőnél ridegebb a szív!... A nagyszerű regényt a magyar nyelvnek minden szépségeivel, színesen s az angol eredetihez méltó művészettel fordította dr. Cavallier Józsefné. A kötet a Palladia Pengős Regényeinek egyik legsikerültebb száma. Duzáréknál szombaton fagylaltest. Órát és ékszert csak cTibinél vegyen. WargaJPajoj órás és ékszerész — Az arcbőrt elcsúfító számos tisztátalanság, mim gyú- ladásoa pirosságok, pörsenések és pattanások, amelyek elégtelen emésztés következtében támadnak, a lermészetadta „Ferenc József* keserüviz használata által — reggelenként fél pohárral — rövidesen eltűnnek. Orvosok ajánlják. — Életmentés. Dávidházán Major nevű felsőrészkészitő a Kerkában fürdőit s az ár elragadta. Fogli Pál ulána úszott és szerencsésen megmentette. A derék életmentőnek zsebében több értékes tárgy tönkrement. — A csendőrök nem ismernek tréfát Fonyódon Szintén János napszámos berúgott állapotban egy vendéglőbe ment és ott botrányt rendezett. Csendőröket hivattak, akiknek felszólítására azonban nemcsak nem távozott a részeg ember, hanem még reájok is lámadoit. De a csendőrök egykettőre megkötözték, előállitottak az őrsön, azután pedig a kaposvári ügyészségre szállították. Pártoljuk a Balaton legújabb közkincsét a „Csopaki Szent József gyógyvízzel« Gyomorsavtultengés I Gyomorhurut és bélrenyheség Vesehomok és vesekőbán- talmak ellen javait. Mint természetes szénsavas ásványvíz pompás üdítő ital. Borral is kitűnő! Beszerezhető mindenütt: — Raktáron: Németh László füszerkereskedésében. Apróhirdetések. Eladó azonnal Zalalövőn egy 3 szobás családi ház mellék- helyiségekkel együtt. Cim a kiadóban. 1650 Jókai Mór u. 28. sz. alatt egy összkomfortos, 4 szobás magánház, szép kerttel azonnal kiadó. Bővebbet Téglás József urnái, a kiadó lakással szemben. 1635 Felelős kiadó: GAÁL ISTVÁN augusztus 15-én nyílik meg az Arany Bárány épületben, Gyarmati cég mellett. Cégtulajdonoss Brand! László