Zalamegyei Ujság, 1936. április-június (19. évfolyam, 148-223. szám)

1936-07-30 / 173. szám

2.

Zalamegyei Újság

1936. julius 30,

Amikor a kincstár elismeri, hogy gyengébb az üzletmenet és mégis felemeli az adót.

Nem mindennapi esetet produkált most Tolnában az adóigazgatás, — amint azt az egyik kereskedelmi szaklapban olvashatjuk. Az egyik adóügyi hatóság egy gépkereskedő, egyben javitómühelytulajdonos adózó adóalap megállapításának indokolásában szószerint a következőket írja:

— Adózó cégnek lakatosmühe- lye és gépkereskedése van saját házában a város kevéssé forgalmas, de a legforgalmasabb részének közelében. Lakatosmühe- lyében egy segédet tart, rajta kívül pedig időnként, sürgős munkák esetén egy kisegítőt is alkalmaz.

— Az üzletet a cégtársak (fivérek) maguk vezetik teljes szakértelemmel. Az üzlet vevőköre nem nagy: nagyobbrészt földmi- ves néposztályból tevődik. A cég üzletköre nem csupán a helyi piacra terjed ki, hanem vidéki gazdaságok részére is szállít árut. Üzlete nem tőkeerős, mert hitelbe nem tud árusitani, s mert a künlevőségek nagyrésze a gazdavédelem rendelkezései folytán egyelőre be nem hajtható. Azóta

Érdekes fényt vet a francia idegenlégióra az ugyancsak ott szolgáló hazánkfiának az a levele, amelyet a filatelizmus révén való összeköttetésünk alapján hozzám intézett s amit kerek cikkre átdolgozva alább adok közre. A levél másik magyar rettentő sorsáról beszél, aki ugyancsak az idegenlégió tagja s akit Meknesban (Marokko) törvényszéki eljárás alá vontak.

... Lihegve siettem a haditörvényszék épületébe, — Írja, — amikor megtudtam, hogy ott magyar légionista társam ügyét tárgyalják. Épen akkor kezdődött a haditörvényszék ötös tanácsának tárgyalása. Az elnöki székben Viktor Jean ezredes-hadbiró ült, az ügyészi emelvényen Bazin al* ezredes, vele szemben B r i s o n dr. katonai ügyvéd foglalta el a védő helyét.

A szigorú bírák előtt fiatal, sovány, sokat szenvedett, jobb sorsra érdemes magyar fiú állt.

Hamarosan megtudtam, hogy honfitársam ellen nagyon súlyos vádakat emelt az ügyész. Vádolják a hadbanálló területen elkövetett szökéssel és azzal, hogy átment a lázadó arabok táborába. Vádolják a haditerületen elkövetett fegyver- és lőszerlopással. Vádolják lopással, Sergentschef N. tábori sátrából. Vádolják öngyilkos- sági kísérlettel és öncsonkítással. Ez az öt vádpont itt a francia idegenlégió marokkói haditörvényszéke előtt nem gyerekjáték.

Izgatottan lesem a vádlott minden egyes szavát, amikor az elnök kérdésére bemondja személyi adatait.

— Neve?

— Nevem Moldoványi István. Magyarországon, Kolozsváron szüforgalma az utóbbi években erősen megcsappant. A műhely és üzlet jövedelméből két család él.

— A fenti körülményekre, valamint az összeírásra figyelemmel az adóalapul szolgáló tisztajövedelmet a lakatosmühely u án 700 pengőben, a gépkereskedés után 1500 pengőben kellett megállapítani.

Most jön azonban a csattanó.

Az elmúlt évben, amely óta a forgalma csökkent, a most megállapított 700+ 1500=2200 pengővel szemben csak 2000 pengő volt az adóalap.

Tehát a kincstár megállapítja, hogy az üzlet kevésbé forgalmas helyen, csak egy segédet tart, a vevőkör nem nagy, az üzlet nem tőkeerős, a kinlevőség nagy része nem hajtható be, a forgalom csökkent s két család él az üzletből s ezért az adóalapot — fel kellett emelni.

Ezek után fölmerül a kérdés : minek keli még bekövetkeznie, hogy az adót, ha ie nem is szállítják, legalább ne emeljék ?

j lettem. Tizennyolcéves vagyok, római katolikus.

— Megértette a vádat?

— Igen, — feleli halkan és sírásra csuklik a hangja.

Az elnök nyugalomra inti, majd felszólítja, hogy mondja el, miként történt az eset.

— Mon colonel, — kezdi vallomását a magyar ifjú, — hat hónapi algíri kiképzésem után, még nem voltam tizenhétéves, amikor Marokkóba kerültem, ahol a harmadik ezred műszaki századába osztottak be és századommal több véres harcban vettem íészt az arabok ellen. Múlt tavasszal egyik altisztnek voltam ordonánca, segítettem kiszolgálni az altiszti étkezdében, sohasem volt ellenem panasz. Egyik napon valamiért megszidtak és ezt any- nyira a szivemre vettem, hogy öngyilkosságra gondoltam. Bementem a Sergentschef N. táborába, kivettem a ládájából szolgálati revolverét, három pár töltényt és tizenöt frankot. A pénzt azért, hogy bort vásároljak, mert bátorságot akartam magamba önteni. A markotányosnál megvettem a bort és kiszöktem a táborból.

— Nem látta magát senki, amikor elment? — kérdezte az elnök. —• Hiszen teljes készültségü tábori őrség volt. Az őröknek figyelni kellett, ha valaki elhagyta a megerősített tábort.

— Mon colonel, — feleli a vádlott, — láttak, amikor elmentem, de a kiszáradt folyó medrében elbújtam és igy elvesztettek szemük elől. Alkonyaiig mentem a folyó medrében fölfelé és igy jutottam a lázadó arabok közé. Azok elfogtak, kihallgattak és bezártak valami lyukba a kasbannál. A negyedik éjjel az idegenlégió erősen lőtte a kasban-ot, erre kiszabadítottam magam valahogy. Megszöktem az araboktól és elbújtam az erdőben azzal, hogy hajnalban visszamegyek a századomhoz. A reggeli órákban zsoldos arab gyalogosokat láttam az erdőben a kasba felé közeledni. Megijedtem ! Mi iesz velem ? Előszedtem a revolvert és mellbelőttem magam.

Siri csend uralkodik a tárgyalóteremben.

— Azután nem tudom, mi történt velem, — folytatta elcsukló sírással a vádlott. — Ai egészségügyi állomáson tértem eszméletre.

A hadbíróság tagjai hallgatnak. Nézegetik, méregetik ezt az úri külsejű tizennyolcéves fiút. Végre az elnök töri meg a csendet.

— Mikor lépett be ily fiatalon az idegenlégióba?

Magyar tragédia.

— Mon colonel, a szüleim Kolozsváron laktak, Magyarországon. Az édesapám, mint tartalékos százados, elesett az olasz fronton. Amikor a háború után a románok megszállották Erdélyt, özvegy édesanyámmal Budapestre menekültünk a nagybátyámhoz. Az édesanyám átvette a nagybátyám háztartásának vezetését. Legyünk őszinték, cselédsorba került. Itt éltem én is kegyelem kenyéren. Iskolába jártam és noha mindig jó tanuló voltam, nagybátyám mindenáron inasnak akart adni. Folyton azt hangoztatta, hogy jobban boldogulok és nem szorulok majd őrá. Egyik este azt hallottam, hogy nagybátyám összeszidta az édesanyámat, mert még mindig nem keresett helyet nekem valamelyik iparos mesternél. Hallottam, amint kijelentette : „Én pedig nem segítem tovább“. Ez nekem elég volt. Másnap elszöktem hazulról és kélhónapi gyaloglás után elértem a francia határt. A csendőrök már az első napon elfogtak és tiltott határ átlépésért nyolc napi elzárásra ítéltek. Talán ötödik napja voltam a francia csendőröknél, amikor volt idegenlégionista magyart hoztak oda tolmácsnak és ez adta azt a tanácsot, hogy álljak be a légióba, ahol nagyszükség van erős, bátor fiatalemberekre. A volt légionista kitanitott, mondjam azt, hogy már huszonnégy éves vagyok, mert ilyen fiatalon nem

A Balaton mellett ma 50 nyaralóhely van. A háború utáni vallásos érzés föllendülése, a nyaraló telepek fokozottabb mértékben történt kiépítése, az egyes nyaralótelepeknek évről-évre na- gyobbmérvü látogatottsága megkívánták, hogy minden egyes helyen a nyári idény alatt a nyaralók lelkiszükségleteiről is gondoskodás történjék. Rótt Nándor dr. veszprémi megyéspüspök, miután ép egyházmegyéje szivében fekszik a Balaton, püspökségének első évétől kezdve látta s érezte azt, hogy a Balaton környékén egyre jobban föllendülő nyári élet megkívánja, hogy a híveknek lelkiszükséglete is ellátást nyerjen, azért nemcsak a török hódoltság

fognak felvenni.

Most nagy csendben, általános figyelem között Bazin alezredes a katonai ügyész áll fel, hogy megtartsa vádbeszédét.

— Nekem az a kötelességem, hogy büntetést kérjek a bűnössé, — így kezdi az ügyész, — de itt áll előttem a jó családból való gyerek, aki az ő tizenhat esztendejével került az idegenlégióba és tizennyolc éves korában olyan bűnhalmazatot követett el, amelyért a katonai törvénykönyv szerint, még abban az esetben is, ha az összes enyhítő körülményeket figyelembe vesszük is, legalább tizenötévi kényszermunka jár. Nem tudom miért, valami belső sugallatra hallgatva, nem tudok büntetést kérni erre a légionistára, aki gyerekésszel maga akart Ítélkezni bűnei felett s ezért... ezért elejtem a vádirat négy vádpontját, csak a harmadik vádpontot, a tizenöt frank eltulajdonításáért tartom fenn.

Az ügyész a szokatlan vádbeszéd után leül és az elnök már át is adja a szót dr. Bison katonai védőnek.

— Nagy védőbeszédre készültem, — mondja a védő, — mert könnyíteni akartam ennek a szerencsétlen gyereknek a sorsán. Könny szökött a szemembe, amikor itt elmondotta nekünk élete történetét. Az ügyész ur „vádbeszédéhez“ csak azt teszem hozzá, hogy a tizenöt frank ellopásának vádpontjában is kérem a szerencsétlen magyar fiú felmentését, mert ő nem lopott, hiszen altisztjétől követelésben volt és van még ma is.

Rövid szünet után a haditörvényszék ötös tanácsa kihirdeti az ítéletet:

— Moldványi István légionistát a haditörvényszék az összes vádpontok alól felmenti, egyben a francia hadiiégióba való belépésekor aláirt szerződését, — miután akkor csak tizenhat éves volt, — felbontja.

— Megértette fiam ? — kérdezte az Ítélet kihirdetése után Victor Jean ezredes — hadbíró.

— Qui, mon colond... — válaszol alig hallhatóan a fiú és csendes zokogással borul a védő asztalára.

Moldványi István tizennyolc- éves, kolozsvári magyar fiú.

Ki tud róla ? Ny. L.

alatt elpusztult balatonmenti plébániákat keltelte újra életre, hanem új plébániákat, lelkészségeket is alapított, A Balaton körül levő 20 plébánia közül 9 az ő püspöksége alatt keletkezett. Ezek : Balatonfüred, Balatongyörök, Ba- latonlelle, Balatonfonyód, Balaton- boglár, Balatonkeresztur, Balaton- akali, Balatonalmádi és Balaton- füzfő. (Balatonszenes szervezés alatt I) és 1 szerzetesház: a karmeliták rendháza Keszthelyen. 7 új templom épült: Balatonfüreden, Keszthelyen a karmeliták temploma, Badacsonytomajon, Bala- tonbogláron, Balatonalmádiban, Balatonszárszón és Balatonszent- györgyön ; 9 új kápolnát is emeltek : Balatonszabadiban, BalatonMagyar sors a francia idegenlégióban.

Kilenc plébánia keletkezeti és hét új templom épült a Balaton mellett Rótt püspök alatt.