Zalamegyei Ujság, 1936. április-június (19. évfolyam, 76-147. szám)

1936-06-20 / 140. szám

2. Zalamegyei Újság i936. jumus 20 fogják eilátni. A vidéki szakorvo­si elláiás költségeit az OTBA viseli és az igényjogosultak csak a nagyobb költségekkel járó vizsgálatokért és kezelésekért kö­telesek a pénzügyminiszter által kiadott díjszabásban megállapí­tott összegeket a szakorvos ré­szére megtériieni. A kórházi ápolás Időtartamát a rendelet úgy szabályozza, hogy az igényjogosult családfő részére A kovácsműhelyek üllőinek vala­mikor ismert csengése lassan-las- san feledésbe megy. Az egykor vi­rágzó kovácsmesterség súlyos válságba jutott az utóbbi idők­ben. Az autó megfosztotta derék kovácsmestereinket a kereseti le­hetőségtől, sehonnan sem kapnak védelmet és mind ennek tetejébe még a vaskaríel is nyomorgalja őket. A megmaradt kis munkáért igy óriási konkurencia indul, aminek következménye azután az, hogy a kovácsmesterek alig ke resnek annyit, amennyiből fönt- tarthatják magukat, segédeket pe­dig nem igen tarthatnak. A ko­vácsmestert igen gyakran éjjel is fölkeltik egy-egy patkónak felve­réséért, vagy valami törésnek megigazitásáért, de ilyenkor is csak filléreket keresnek. Azonban meg kell tenniük, mert különben ettől a csekélységtől is elesnek. A vaskartel olymódon teszi tönkre a kovácsmestereket, — amint egyik kovácsmester mondta, — hogy nem tudják megfizetni a vas árát. A patkógyárak is konkurenciát csinálnak nekik, de a gyári patkókat nem szeretik a Az éjjeli zene romantikus, régi szokása az utolsó években más kisvárosokkal együtt Zalaegersze­gen is meglehetősen eihalványo- dott; pedig nem is olyan régen még sok leány ablaka aiait meg­szólalt az éjszakai csendben a cigány hegedűje, felhangzott a „Csak egy kislány“ szép dallama. A régi szokást az utóbbi időben már csak egy-egy „utolsó mohi­kán“ ujitja fel. Ilyen utolsó mo­hikán szerepre vállalkozott a kö­zelmúltban néhány zalaegerszegi fiatalember, de vállalkozásuk ugyancsak tragikomikusán vég­ződött. A szokatlan végű szerenád története egy bírósági tárgyaláson az alábbiakban világlott ki: 12 heti, az igényjogosult család­tag részére pedig nyolcheti ápo­láson felül csak a pénzügymi­nisztérium engedélyezhet az OTBA igazgatófőorvosának javaslatára 12 hónapon belül két ízben 4—4 heti ápolást. Magángyógyintézeti ápolási legfeljebb 2 hét tartamára az OTBA igazgatófőorvosa enge­délyezhet, akinek javaslatára azonban a pénzügyminisztérium meghosszabitási adhat. lótartó gazdák, mert vékony és széles és kevesebb ideig tart. A saját késziiményü patkókra pedig valósággal ráfizetnek a kartelvas drágasága miatt. Csoda-e, ha igv a kovácsmesterek tönkremennek ? Pedig a kovácsmesterség sok tu­dást igényel és nagy felelősség­gel jár. A patkolás külön tudo­mány és a patkó felszegelése tönkre teheti a lovat, ha szakér­telem nélkül végzik. Ilyen esetek a legnagyobb elővigyázatosság mellett is előfordulhatnak és ak­kor a kovácsmester nyakába sza­kad a kártérítési per. Zalaegerszegen is egyre csök­ken a kovácsmesterek munkája. Sokszor napokon át nincs munka egy-egy műhelyben. A bajokon pedig csak úgy lehetne segiteni, ha a mesterek olcsóbb vashoz, olcsóbb szénhez jutnának s ha a gyári készítményeknek: sze­geknek, patkóknak árát leszállíta­nák. Az ország legrégibb ipar­ága igy még kiemelkedhetnék mai súlyos helyzetéből. Célravezető ut: mozgalom indítása s a moz­galomnak támogatása a hatósá­gok és társadalom részéről. Ez év február 8 án, egy hold­világos estén hat zalaegerszegi fiatalember — érettségizettek és diákok vegyesen — jelentek meg egy Apponyi utcai háznál, hogy éjjeli zenét adjanak a házigazda leányának. A kislány ugyan még csak csűri diáklány, de a fiatal­emberek szemében olyan érett hölgynek számitolt, aki joggal tarthat igényt az éjjeli zenére. A fiatalemberek az éjszakai csendben óvatosan belopóztak a nyitott kapun át az udvarba és ott — cigány hiányában — két fiatalember hegedűjén csendültek fel a hangulatos szerenád-nóták. Gyertya nem gyűlt ki az ablakban, a villanykapcsoló sem kattant, ellenben a má­sodik nótánál éjszakai öltö­zetben megjelent az ajtóban a zordon apa és rákiáltott az ifjakra, hogy ta­karodjanak ki. Nagyobb részük­nek inukba is szállt a bátorság és annyira igyekeztek kifelé, hogy egyik társuk kezéből a he­gedűt is földre sodorták. A hege­dűs fiatalember csak állott tovább­ra is az udvarban, mire az apa felkapta a hegedűt és azt alapo­san az ifjú fejéhez es vállához vágta. A szerencséden zeneszer­szám azonnal darabokra esett szét és kimúlt. Most már a leg­utolsó mohikán is kifelé vette ulját, de közben még utána re­pült a hegedű nyaka. Ezen a ponton vált tragikomi­kussá az éjjeli zene az apa szá­mára. A hegedű ugyanis egyik egerszegi lanár tulajdona volt, aki kölcsönad a valamelyik isme­rősének és az ismerőstől jutott a hegedű a fiatalemberek kezébe. A tanár nem hagyta annyiban a dolgot, hanem száz pengő erejéig kártérítési keresetet indított az apa ellen. A keresetet derűs jelenetek kő zött most tárgyalta a zalaegerszegi járásbíróságon Vértes Márton dr. kir. járasbiró. Az álmában megháboriiott apát hallgatták ki először. A járásbiró próbálta egyezségre rávenni, de az alperes apa erre nem volt hajlandó. Elmondotta, hogy előző nap sokat dolgozott, elfáradt, s bizony mérges volt, mikor álmá­ból felzavarták a zenével. — Dehát egy éjjelizene nem olyan nagy dolog — jegyezte meg a bíró. — Adtunk azt vala­mennyien fiatal korunkban — mutatott a nagyszámú hallgatóság felé — és bizonyára adott Ön is. — Soha sem adtam — felete az alperes. — Azért a fiatal embereket mégsem igy keli fogadni, hanem gyertyagyújtással. Örüljön, hogy ilyen szép leánya van es ennyi fiatalemoer adott neki éjjeli zenét. — Elég baj, hogy szép. Azóta romlott a bizonyítványa, mióta udvarlók kerülgetik — volt a válasz. — Sajnos, ez igy van — je­gyezte meg a biró. — A csinos lányoknak sokan udvarolnak és rossz lesz a bizonyítványuk, a csúnya lányok nem kapnak éjjeli­zenéi, de jó a bizonyítványuk. A rövid purparlé után az alpe­res apa elmondotta még, hogy mikor kilépett az ajión és rákiál­tott a fiatalemberekre, azok úgy ugrottak szét, mint a békák a partról a tóba. A hegedűt azok lökték le a földre és az már valószínűen ott össze­törött. Ő csak a hegedű nyakát vágta utánuk. Az apa után az eset szenvedő hősét, az egyik hegedülő fiatal­embert hallgatták ki tanúként. — Szép holdvilágos éjszaka volt — kezdte vallomását. El kezdtük játszani: „Jártam ablakid alatt holdvilágos éjjel.,.“ — Nekem ne játszák a hold­fényes éjjelt — vágott körbe a bosszús apa a tárgyaláson. — Nem is magának huztuk, hanem a lányának — felelt a fiatalember. Majd előadta, hogy épen ;i „Csak egy kislány...“ kezdetű nótába fogtak, amikor megjelent az apa és rájuk kiáltott. Társai megijedtek és elszaladtak, kiütve kezéből a hegedűt. Ő ott maradt és ekkor az apa felkapta a hegedűt és a fejéhez és vállá­hoz vágta. Ekkor törött el a he­gedű. Hasonló értelemben vallottak a meglépett diákok is, majd a já­rásbiró kihirdette az ítéletet: száz pengő kártérítésre és a költségekre marasztalta az apát, akinek ilyen­formán sokba került az éjjeli zene. Pedig abban neki van igaza, hogy diáklánynak nem való az éjjeli zene és az udvarlás, mert akkor rossz lesz a bizonyitvány. Csak- hát nem kellett volna összetörni a hegedűt. HÍREK Róm. kát. és új görög Szilvér p. Prot. Ráfael Izr. Szíván 30. Napkelte 4 T-Jlperc' Níkug’ IDŐ : Gyenge északi légáram­lás, néhány helyen záporeső, zi­vatar, a meleg tovább tart. — Egyházi hir. Kösz Vince felsőszöinöki plébános elnyerte az alsóbagodi plébániát. — Bornemissza miniszter vasúti fogadása elmarad, mert a miniszter Balatonszentgyörgy- ről autón érkezik szombat este negyed 9-kor. Fogadtatása a hi­vatalok részéről a vármegyeházán lesz, a vacsora 9 órakor. — Esterházy Pál herceg adománya képzőművészeti cé­lokra. Esterházy Pál herceg nagy­lelkű adományt juttatott képző- művészeti céiokra. Levelet inté­zed a jubiláló Glattfelder Gyula Csanádi megyéspüspökhöz, a Kép­zőművészed Társulat elnökéhez és közli vele, hogy a Társulat nemes céljaihoz öt éven keresz­tül évi 3 ezer pengős dij kitűzé­séhez kiván járulni. A részletes feltételeket a megyéspüspökkel együtt később állapítja meg. Le­velében hangsúlyozza, hogy szá­mára mindig felüdülést jelentet­tek a társulat kiáliitásai és öröm­mel köszönti a jubiláló társulat­nak ugyancsak jubiláló elnökét. E kettős jubileumban magasztos szimbólumot lát: azt, hogy az Egyház, ameiy a művészetnek mindenkor nemes támogatója volt, azokat szellemével állandóan és termékenyitően irányította is. — Nagy részvét mellett temették Tóth nagyprépostot, Tóth József dr. pápai prelátust, a szombathelyi székeskáptalan nagyprépostját igen nagy részvét mellett helyezték örök nyugalom­ra tegnap. Délelőtt Wallner Jó­zsef püspöki heiynök mondott gyászmisét, majd délután a Szily János-utcai gyászbázból folyt le a temetési szertartás, amelyet Grősz József püspök végzett. A többezernyi gyászoló közönség soraiban megjelent Mikes János gróf püspök, nagy számban a papság, továbbá a hatóságok és intézmények tagjai. A beszentelés után az impozáns gyászmenet megindult a temetőbe, ahol Grősz püspök ujáól beszentelte a halot­tat. A kispapok kórusának éneke után a koporsót Iebocsátoták Tóth prelátus szüleinek sírjába, ahol a megboldogult pihenni akart. Jé szemüveg, jé jé fényképkidolgozás BÁNFAI BÉLA optika és fotó szaküzletébenw Pécs, Zalaegerszeg. Válságba jutott a kovácsipar. A kovácsmesterek segítséget és védelmet kérnek. „Jártam ablakid alatt holdvilágos éjjel...“ A felháborodott apa a szerenádozó fiatalember fején össze­törte a hegedűt egy holdvilágos egerszegi éjszakán. — Száz pengőjébe került a mulatság.

Next

/
Thumbnails
Contents