Zalamegyei Ujság, 1936. április-június (19. évfolyam, 76-147. szám)
1936-06-19 / 139. szám
1936. junius 19. Zalamegyei Újság 3. — Ítélet előtt a pacsai pétidé. A pacsai pelició ügyében a Közigazgatási Bíróság tegnapi tárgyalásán ismertették a bizonyítási anyagot. Az Ítéletet julius 3*án hirdetik ki. — Áthelyezések. A pénzügy- miniszter Gál József pénzügyi számvizsgálót Zalaegerszegről a miskolci, Kasik János pénzügyi számtisztet pedig a kecskeméti pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőséghez helyezte át. Pehelykönnyű selyem balon kabát, viharkabát, berberi meglepő olcsó áron TÓTH GYULÁNÁL.-.«gsMMirn jwm — Jézus Szíve ünnepély. Pénteken, folyó hó 19-éri délután fél 6 órakor a Kulturház nagytermében a Szociális Missziótársulat és a központi elemi iskola Szivgárdája együttes Jézus Szive ünnepélyt rendez, amely egyúttal a Szivgárda zászlóezenteíésének nyilvános ünnepe is. Műsor: 1. Szivgárdista induló. Énekli a Szivgárda. 2. Jézus Szive köszöntésére. Szavalja Ecker Stefiké. 3. „Felavatásra“ ás Zászlóeskü“. Szavalja a Gárda ssavalókórusa. 4. Ünnepi beszédet mond dr. Fatér Endréné. 5. Jézus Szive ünnepe. Szavalják Székely Zoli és Zsidó Sanyi. 6. Énekel Sümeghy László. 7, Krüger Aiadár: Itéiet. Szavalja Connerth Gotdrid. 8. Szivgárdista magyar gyerek . . . Éneklik a gárdisták. 9, Fel magyar a drága szív . . . Énekli a közönség. — A tiszta jövedelmet a plébániatemplom rendbentartá- sára fordítják. — Lendl dr. meggyógyult. Lendl Adolf dr., aki iábiöréssel 9 héiig feküdt a keszthelyi Jobs szanatóriumáén, meggyógyult és elhagyta a szanatóriumot. Gyógyulása örömet keltett a nyugdíjasok és tisztelői körében. Meglepő ölesé, modern függönyanyagok kiállítását láthatja a Schütz Áraház új kirakatában. Ne mulassza el megtekinteni. —- Halálozás. Piszter Imre dr„ a szentgotthárdi cisztercita rendház perjele 82 éves korában Budapesten meghalt. Az elhunyt hosszú papi működése során kü= lönösen a nevelés és a katolikus irodalom terén mutatott fel nagy eredményeket. — Az OTBA gyógyászati szolgáltatásait a kormány rendeletben újra szabályozta. Eszerint a vidéken lakó OTBA tagok ezentúl a vidéken is részesülhetnek szakorvosi kezelésben. Ezt a szolgálatot a megyei székhelyen működő OTBA szakorvosok látják el. — A polgári fiúiskola építése ügyében megérkezett a polgármesterhez a kultuszminiszter leirata. Amint annak idején megírtuk, a miniszter az idén a költségvetésbe 30 ezer pengőt állított be erre a célra 8 ugyanannyit ad a jövő évben is és átengedi a városnak az 1934—35, valamint az 1935—36. tanévi tandijakat is. Az ügyet a polgármester a képviselőtestület elé terjeszti és az építkezések igy a Göcseji Héten megkezdődhetnek. — Ha fáj a feje és szédül, ha teltséget, bélizgalmat, gyomorégést, vértódulást, szorongást vagy szivdobogást éez, igyék minél előbb valódi „Ferenc József“ keserüvizet, mert ez a gyomor és a belek működését előmozdítja, az epekiválasztási fokozza, az anyagcserét megélénkíti és a vérkeringést felfrissíti. — Sérgulás és 10 éves találkozó. A keszthelyi gazd. akadémia most végzett III. éves hallgatói hagyományos pompával ülték meg sárgulási ünnepélyüket. Este a Hullám szállóban volt a sárgulási bál és búcsúvacsora. — A tiz évvel ezelőtt végzettek találkozója a sárgulással kapcsolatban folyt le. A 74 hallgató közül csak 21 jelent meg. Megemlékeztek volt tanáraikról és társaikról, majd a temetőben megkoszorúzták az elhunyt Fá- bér Sándor tanár síremlékét. Este a sárgulók bankettjén vettek részt. — Tanévzárás az elemiben. A zalaegerszegi állami elemi iskolákban az osztály vizsgálatokat pénteken és szombaton, az évzáró vizsgákat junius 25 én, a behatásokat 26 és 27-én tartják meg. — Kertmegnyitás. A Move vasárnap, folyó hó 28-án este 9 órai kezdette! zenével és tánccal egybekötött kerímegnyiíást tart s ez alkalommal adja át a használatnak az ujonan épített beton íánc-köröndjéi. A vezetőség ezúttal hívja meg az egyesület tagjait s azok vendégeit.. Belépődíj nincs. Kellemes szórakozásról és jó hangulatról a rendezőség gondoskodik. — A német háborús emlékérem igénylésének határideje julius 31-ével lejár. A jelvény- szerű érmet sza'agján karddal és kard nélkül adományozták a szerint, hogy arcvonalban, vagy mögöttes országrészben teljesített szolgálatot az igénylő. Kérvény- minták Heeger Árpád műszaki tanácsos, a „Deutsche Ehrenlegion“ magyarországi képviselőjétől, Budapest, VI. Podmaniczky ucca 85. V. 17. igényíendők. Az érem a vitézek, az Országos Frontharcos Szövetség és a Hadirokkantak formaruháján, valamint polgári öltözéken viselhető. H ő I g y e k i Szép és tartós frizurát VERASZTÓ h&lgyfodrász készit Wíassics és Petőfi utca sarok. — Az izr. istentisztelet Zalaegerszegen péntek este fél 8 órakor kezdődik. — Olajkutatás Lentiben. Az az amerikai társaság, amely másfél év óta kőolaj után kutat Magyarországon, Sopron megye és Inke község után a közeljövőben hir szerini Lenti környékén kezdi meg a kutatást. — Fővárosi látványosság a SchUtz-Áruház új kirakata. Ne mulassza el megtekinteni í — Iskolai beiratások. A Noire Dame iskolákban a behatásokat folyó hó 18-án és 26 án délelőtt 8 — 12 óráig tartják meg. A behatásoknál az előző évi iskolai bizonyítványt, keresztlevelet és születési anyakönyvi kivonatokéi! bemutatni. MODERN LAKBÉRÉN DEZÉS otthonos Ízléses és nem drága, kedvező feltételekkel is kapható KOPSTEIN bútoráruházban Miniül I Kérje** árajánlatot I — A nagykanizsai sikkasztó postatiszt, Tímár József, védője utján szabadlábrahelyezését kérte és 4 ezer pengő óvadékot ajánlott fel. — Rendelet a barack márkázásáról. A hivatalos lapban jelent meg és éleibe is lépett a kivitelre szánt sárgabarack és őszi barack minőségének ellenőrzése és annak tanúsítási tárgyában kiadott kormányrendelet. Az első gyümölcsmárkázási rendelet szerint a minőségi ellenőrzést a M. Kir. Külkereskedelmi Hivatalnál kell kérni. Az export- gyümölcsöt zárószalaggal fogják ellátni, amely több nyelven is igazolja az áru ellenőrzött voltát. Egyelőre a földmivelésügyi miniszter további kiterjesztő rendelkezéséig az ellenőrzést tanúsító'*' zárószalaggal csak a Magyar kajszi, a Kései rózsabarack és a sárgabarack fajtákat, továbbá az Amsdem, Korai Alexander, Ford korai, Shampion, Elcería, Gyümölcskertek királynője és Lord Palmerson őszibarack fajtákat szabad ellátni. — Fővárosi látványosság a Schütz-Áruház új kirakata. Ne mulassza el megtekinteni I- »W., •* B tu* .-I'* * £*C3*X**<1? ‘ * Uir-'of/X*. • ■'<1^ -X tfu^'yX-TO -Vü11 Ql!*< ü — Balatoni hírek. A Balatoni Egyesületek Szövetsége az idén augusztus Í5*én rendezi a balatoni reménytüzeket. — A rádió szeptembertől kezdve valószínűen hetenként balatoni órát rendez. — A Balatoni Társaság elnöki tanácsa ülést tartott és behatóan megvitatta az időszerű balatoni ügyeket. — Badacsony- lábdi fürdő az idén erős fejlődésnek indult. —■ Nemeshetés község országosvásárját junius 26 án tartja meg. Hasitottkörmü állatok és egypatás állatok is felhajthatók. — Aranyérnél, derék- és keresztfájásnál, a máj és a végbél felé irányuló vértólulásoknái az igen enyhe hatású természetes „Ferenc József“ keserűviz lehetőleg mindennap reggel és este fél-félpohárnyi mennyiségben használandó. Orvosok ajánlják.. — A kanizsai nyilasvezér és a városi kertész utcai harca. Dene Béla nagykanizsai yárost kertész ás Szabó Gyula nagykanizsai nyilasvezér között hosszabb ideje ellentétek vannak, mert a nyilas vezető a városi közgyűlésen élesen bírálta a kertész működését. Tegnap hajnalban Diné Béla egy lakodalomból tartott hazafelé hozzátartozóival, amikor szembejött vele Szabó Gyula. A két férfi között szóváltás támadt, majd verekedésindult meg, amelynek Kálovics Sándor városi képviselőtestületi tag vetett véget. Szabó és Dene kölcsönösen feljelentést tettek egymás ellen. — Lópokrócot lopott, Kassai József zalabaksai gazdasági cseléd Nemes Sándortól ellopott egy lópokrócot. A zalaegerszegi királyi járásbíróság 10 pengőre, behajthatatlanság esetén 10 napi elzárásra ítélte. — Baleset. Vig Dezső 37 éves molnár, a zalaegerszegi Uj“ malom alkalmazottja, ma délelőtt szerencsétlenül járt. A gépszij elkapta a jobb kezét és összeroncsolta. A mentők a kórházba szállították.