Zalamegyei Ujság, 1936. április-június (19. évfolyam, 76-147. szám)

1936-05-24 / 119. szám

6. Zalamegyei Újság 1936. május 24. — Első szentáldozás. Áldo­zócsütörtökön Leienye községben 141 tanuló járult a szentáldozás­hoz, akiket Kovács Aladár káplán készített elő s megható beszéd­ben buzdította őket arra, hogy szeressék Krisztust. A szülők kö­zül mintegy 120-an vették ma­gukhoz ugyanakkor az Ur szent testét. Szentmise után az összes első áldozók az iskola tornater­mébe vonultak, ahol a község in­telligenciája látta őket vendége­kül ünnepi reggelire. A megven- dégelés lehetővé tételén fáradha­tatlanul buzgólkodott Piichta Gyula íanüó, a terités és készítés körül az apácák tevékenykedtek. Dr. Csempész Dénesné és Sál Jár.osné lelkes munkájukkal szin­tén nagyban hozzájárultak ahoz, hogy a szegény gyermekek ezen a téren is feledhetetlen emlékeket nyerjenek. Béfys^gyüjiSk figyel­mébe S Ujrendszerü bélyegel­adás 3 -4—5 filléres átlag­árakon* Tömegbélyegekkel is fizethet. Kérjen árjegyzéket in­gyen. Bélyegüzlet: Budapest, Thököly-ut 28. — Tapolca határának rész­letes fölmérése megkezdődött. A munkálatokat a szombathelyi XV. számú kataszteri hivatal tíz mérnöke végzi Szovátkay György tanácsos vezetésével. — A „Roberta“ film bemuta­tóján nyert ruhák varratáéi diját a szerencsés i.yertesek« nek megtérítjük. Schütz-Áruháx. — Vasúti megálló. A keres­kedelemügyi miniszter engedélye alapján a jövő hét folyamán megkezdik a „Balatonszentmihály “ megállóhely várótermének építé­sét. Az uj állomás Vonyarcvas­hegy és Balatongyörök között a hires „Szent Mihály hegy“ lábá­nál épül fel. — A botfai iskola növen­dékei Kollarií8 igazgató vezeté­sével ma tanulmányi kirándulá­son voltak Zalaegerszegen. Első ütjük a plébániatemplomba ve­zetett, ahol imádkoztak. Azután a városháza elé vonultak Czobor Mátyás üdvözlésére. Egyik fiú elül csinos kidolgozású göcseji plakátot, egy leány virágcsokrot, a másik pedig haíaimas mézes­kalács-szivet vitt ezzel a felírás­sal : „A botfái iskola ifjúsági vö­röskereszt csoportja szeretettel Göcsej mecénásának“. Ott eléne­kelték Békefi József dr. Göcseji indulóját. Czobor Mátyás polgár- mester az erkélyről köszönte meg a szives figyelmet, majd a gyer­mekek fölmentek a polgármester­hez és megajándékozták a pla­káttal, csokorral és szívvel ,. . — Ha az arcszine fakó, szürkéssárga, és tekintete bá­gyadt, ha szomorú, hangulata nyomott és nehéz álmok gyöt­rik, ha a bél túlságos rothadási folyamatai, gyomorfájás és epe­pangás kínozzák, olyankor taná­csos néhány napon át reggel éhgyomorra egy-egy pohár ter­mészetes „Ferenc József“ kese­rűvizet innia. Az orvosok azért rendelik már régóta a Ferenc József vizet oly gyakran, mert e? a rosszullét okát rendszerint gyorsan megszünteti és az egész szerveze e! felfrissíti. — Térzene. A leventezenekar jó idő esetén vasárnap délután 6 órakor a Rózsaligetben térzenét ad Pfend György karnagy ve­zényletével. — Tornavizsga. A zalaeger­szegi m. kir. ál), polgári leány­iskola évzáró tornavizfigáját május 24 én (vasárnap), rossz idő ese tén május 30-án (szombaton) d. u. fél 5 órakor tartja a Move sporttelepén. Műsor megváltása 40 fillér, diákoknak 20 fillér. — Gyorsiróverseny Zala­egerszegen. A Magyar Gyors­írók Országos Szövetségének megbízásából a kereskedelmi is­kola gyorsiróköre vasárnap 10 órai megnyitással a fiú felsőke­reskedelmi iskolában 120 és 150 szótagos gyorsiróversenyt rendez. A versenyen a helybeli iskolák és a nagykanizsai fiú kereske­delmi iskola vesznek rész'. A központ megbízásából Majercsik Sándor dr. országgyűlési gyors- irodai tanácsos jön le Zalaeger­szegre. — Tornavksgák és ünne­pélyek : Pünkösd vasárnapján délután tartja meg szokásos tór- navizsgáját és ünnepélyét a keszthelyi premontrei rendi gimnázium „Botond“ sportköre a Helikon pályán. — Ugyancsak itt rendezik május 24-én délután fél 4 órai kezdettel a községi elemi iskola zenés tornaünnepé­lyét is. Erssé&et királymé-uftca 45. sz. ház a Rózsalígeüeí szem­ben november 1-re kiadó és e?er­leg 3 szoba külön is. 1511 — A zalai borpiacról. Nagy- kanizsai jelentés: A direkttermők- nél a fürthozam a tavalyinál jó­val kevesebb, mig az oltványsző­lőnél normális. Molyok számot­tevő kárt okoznak. A borpiac üz­letiden, csak nyomott árakon le­het eladni. — Tapolcai jelentés: A szőlők állása kielégítő, a kötő­dési és permetezési munkálatok megkezdődtek. Óvatosabb gazdák a molyok ellen fürtmártogatással védekeznek. A borpiacon némi élénkség tapasztalható, bár csak kisebb tételű eladások történtek. Az árak 35—40, 50—60 fillér között váltakoznak. Balatonfüredi jelentés: A szőlők állása jó. A borkináiat megélénkült, kereslet csak olcsó borokban van. — Öngyilkos asszony. Ko­vács Istvánná 41 éves csonka­hegyháti asszony ma hajnalban borotvával átvágta a torkát. Be­szállították a zalaegerszegi kór­házba, de itt rövidesen meghalt. Kovácsné beteg volt és egy őri­zetlen pillanatban, úgy látszik, betegsége miatt követte el tettét. Tökéletes gép és gépnélküli BAUER leszállított árban UERA3ZTÓ hölg^fodrásxnát. — Tolvaj cselédleány. Hári Róza 19 éves cselédleány mun­kaadójától, Komlós M. Miksa zalaegerszegi kereskedőtől ruha- nemüeket és élelmiszereket lopott mintegy 200 pengő értékben. A kir. törvényszék egyesbirája ma már ítélkezett is fölötte és jog­erősen egyhónapi fogházra ítélte. MODERN otthonos ízléses és nem drága, ked­vező feltételekkel is kapható bútoráruházban filial)) I Kérjen árajánlatot I — Szerencsétlenség a ló­versenyen. A Zala Somogyi Ló­tenyésztő és Lovassport Egylet csütörtökön délelőtt rendezte Nagykanizsán lóversenyét, ame­lyen az akadályugrásnál szeren­csétlenség íöríént. Szodtfried Imre főhadnagynak, Dunántúl egyik legkitűnőbb urlovasának lova a palánkakadálynál megbotlott s le­vetette lovasát és estében meg is rúgta. A főhadnagy vérző fej­jel, eszméletlenül terült el a me­zőnyön. A mentők a városi kór­házba szállították, ahol megálla­pították, hegy a főhadnagy agy­rázkódást, vállperectörást, kopo- nyatörést és arcán erős zúzódá- sokat szenvedett. Állapota súlyos, de javulóban van. — Össztánc lesz Farkasovszky Teri tánciskolájában az Arany Bárány nagytermében szerdán este fél 9 órakor felnőttek részére. BEKÖTJÜK imakönyvét olcsón és Ízléses kivitelben. Elvállalunk mindenemű könyvkötést a legkénye­sebb Ízlést is kielégítően Dobozok, irómappák és mindennemű díszmun­kák szakszerű készítését „ZRÍNYI“ R.-T. KÖNYVKÖTÉSZETE Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. Telefon; 128 szám. — „Szép vagy, diákélet.. .* Ez a cime annak a pompás, vi­dám, minden sorában derült csil­logó humort sugárzó kötetnek, amely az idd Könyvnap legna­gyobb sikerre számító munkája­ként jelent meg. A könyvet Szi­lárd János és Undi Imre a két finomtollu, kitűnő humorista irta. Szilárd és Undi kötetükben a diákélet kacagtató vidámságának, pajkos csinyjeinek, derűjének ezernyi tarka képét, mosolyát gyűjtik egybe, néhol a szeleburdi diákocskák könnyeíbuggyantó tör­téneteivel hatják meg az olvasót, hogy nyomban utána újból ne- vettesenek, szívből, tisztán. A „Szép vagy, diákélet...“ az apró nebulók csinyjeitől a főiskolák padjaiban ülő urfiak derűs élmé­nyéig minden mozzanatát tükrözi a boldog diákkornak, az ifjan el­töltött esztendők pajkos derűjének. A könyv hangja, színvonala, hu­morának mélytüzű ragyogása ket­tős értéket rejt magában: egy­részt értékes müvet nyújt az ifjú­ságnak, de a felnőtt olvasót is szórakoztatja A közel 200 olda­las mű ára csak a Könyvnapon 2.— pengő. Renaissance kiadás. Mogyorócsók. 14 deka mo­gyorót finomra darálunk, majd 14 deka porcukorral, 8 tojás fe­hérjével, egy citrom levével ösz- szegyurjuk. Vékonyra kinyújtjuk, kerek pogácsa formára kiszúrjuk, Kettőt-kettőt lekvárra! összeragasz­tunk és meleg sütőben megszá­njuk.

Next

/
Thumbnails
Contents