Zalamegyei Ujság, 1936. január-március (19. évfolyam, 1-75. szám)
1936-01-14 / 10. szám
1936. január 14. Zalamegyei Újság 5. Színház. Szombaton a Montmartrei ibolyák cimü operett került előadásra. Merész vállalkozás volt, mert már- már operaénekesi hanganyag kell hozzá. A darab szövege gyenge, szellemtelen. Kálmán Imre zenéje jó, de nagyon is múltjából táplálkozik. Sikere volt Levickynek és Antal Nusinak, tetszett a közönségnek duettjük. Jól játszott Körösy Böske. Káldor egészen a közönségességig átlépte az Ízlés határát. Simenfalvi, ez a kitűnő, rokonszenves színész, ismét kiemelkedett jó maszkjával és játékával. Tetszett a közönségnek Darvas Vilmos, Horváth Jenő és Horvá'h János játéka is. Vasárnap este Erdélyi Mihály Dorozsmai szélmalom cimü eléggé névtelen operettjét játszotta a Darvas társulat. Megerőltetve sem lehet sok jót mondani a darabról. Volt benne egy kis magyarruhás- kodás, egy-két olcsó vicc és természetesen néhol drasztikum is. Antal Nusi és Leviczky A. a két legjobb énekanyaga a társulatnak. Körösy Böske és Káldor Jenő nagyon jó táncoskomikuspár. Nagyobb szerepekben jók voltak még Darvas Vilmos, Szűcs Vilma és Horváth János. Műsor: Hétfőn: Az igazi asszony. Operett. Kedden : A nagy szerelem. Vígjáték. — Bútort jól és olcsón csak a nagykanizsai Kopstein bútoráruházában vásárolhatunk. Felelős kiadó: GAÁL ISTVÁN Kiadja: a .ZRÍNYI“ Nyomdaipar és Könyvkereskedés Rt. Zalaegerszeg, Előírásos iskola, intézeti, játszó és utcai leányka és fiuruhák legolcsóbb bevásárlási forrása LIDITH IMRE c$yei*mek§*uha szakuzlete Nagykanizsa, Horthy Miklós utca I szám Az újév szenzációja! a Fenyvesi Áruház c I p Ö-A KCIÓJA Egyes pár női cipők — igen jó minőség Fekete, jóminőségü női cipők, — egyes párak Tartós minőségű női strapacipö Lack és antilop divatcipők Fekete divat börcipők Barna és fekete sport cipők Schiffer gyártmányú cipők. Korcsolya cipő, — végig bőrbélés Jóminőségü férfi cipő Vízhatlan vadászcipő . . 6*20 P 7- 50 „ 8- 60 „ 9-90 „ 10-50 „ 11*80 „ 12-80 „ 15-50 „ 12.20 B 16.50 „ Duplatalpu fekete vagy barna félcipő, divatos forma kitűnő minőség , . Elegáns lack félcipő nagyszerű forma és minőség Gyermek utcai és sportcipők nagy választékban. 14-90 13-50 ö-és sárcipök Fenti árak csakis cipőakciónk tartama alatt 1935 december 31-től 1936 január 15-ig érvényesek. ZRÍNYI NYOMDA RT ZALAEGERSZEG SZÉCHENYI-TÉR 4. SZÁM. Ha Ízléses nyomtatványt akar rendelni, úgy keresse fel nyomdánkat, hol versenyképes árakon a legkényesebb igényeket is kielégítjük. Készítünk ügyvédi, ipari, kereskedelmi, gazdasági stb. nyomtatványokat, falragaszokat, meghívókat, gyászlapokat, eljegyzési, esketési értesítéseket, részvényeket, folyóiratokat.