Zalamegyei Ujság, 1936. január-március (19. évfolyam, 1-75. szám)

1936-03-29 / 74. szám

Zalamegyei Újság 1936. március 29. 6. — Izületi csuznál és ischiás- nál, neuralgikus és arthritikus fájdalmaknál egy pohár természe­tes „Ferenc József“ keserilviz, reggel éhgyomorra bevéve, gyor­san előmozdítja a gyomor és a belek működését s igen könnyű, lágy székletet, jó emésztést és kellemes közérzetet biztosit. Or­vosi vélemények egyöntetűen di­csérik a Ferenc József viz rend­kívül enyhe és jóltevő hatását vese-, hólyag prostata- és vég- bélbajoknál, továbbá sérvben szenvedőknél is. — A Közművelődési Egye­sület vasárnapra kitűzött előadása ifj. Czobor Mátyás hivatalos el­foglaltsága miatt elmarad. — A nagykanizsai Ínségesek azt kérték Krátky polgármestertől, hogy emelje fel a napi 80 filléres inségmunkadijat, illetőleg inség- segélyt, mert más városokban is magasabb ez. A polgármester valószínűen napi egy pengőre fogja emelni a segélyt. — Nem azonos. Bangó Gyula fogtechnikus, zalaegerszegi lakos, annak a közlését kéri, hogy nem azonos azzal az ifj. Bangó György földműves, bocföldei lakossal, akit a kir. járásbíróság folyó hó 26-án egészségügyi kihágásért 20 pen­gőre átváltoztatható öt napi elzá­rásra jogerősen elitéit. Egy modern, fürdőszobás 2 szobás garszonlakás kiadó. Ér­deklődni Németh Józsefnél, Fehér­képi csemegeház. — Horogkeresztes propa­ganda Sopronban. A napokban Sopron utcáit papír horogkeresz­tekkel szórták tele ismeretlen ke­zek. Ugyanolyanok voltak ezek a jelvények, mint amilyeneket Bécsben és Ausztriában szoktak terjeszteni. Nyilvánvaló tehát, hogy a soproni horogkeresztes propagandát is külföldről irányít­ják és onnét igyekeznek a magyar állameszme ellen hangolni a ma­gyarországi németeket. — Járási tüzoltótiszti tan­folyam kezdődött Tapolcán. A tanfolyamon mintegy 60 tűzoltó vesz részt. A záróvizsgát április 5- én tartják meg. Fiatal| ffűszep-festékes segéd, jó bizonyítvánnyal azon­nali belépésre állást keres. Cim : Hegyi István Zalaistvánd p. Szepetk. 1410 — Nagy a vizdijhátralék Nagykanizsán. A nagykanizsai vízmű és csatornamű felügyelő­bizottságának ülésén jelentették, hogy eddig 638 házat kapcsoltak be a vízszolgáltatásba, s ezek ré­szére a vízmű a múlt évben 425 ezer köbméter vizet termelt. Nagy izgalmat keltett az a bejelentés, hogy a vizdijhátralék 130 ezer pengőre rúg. Főleg egyes intéz­mények tartoznak nagy összegek­kel. Szóba került a hátralék be­hajtása és a vizdij leszáliitása. — Háziipari tanfolyam kez­dődik április 14-én Tapolcán, s azon a szabás-varrást tanítják. I MODERN LAKBERENDEZÉS otthonos ízléses és nem drága, ked­vező feltételekkel is kapható i KOPSTEIN bútoráruházban Misi I Kérjen árajánlatot I — Tűz pusztított az Ester­házy hercegi hitbizomány kő­szegi erdejében. Veszedelmessé válható erdőtűz támadt kedden Kőszegen a pogányi borpincék feletti erdőrészben, ami Esterházy Pál herceg tulajdona. A feltevés szerint eldobott gyufaszál okoz­hatta a tüzet, ami a száraz ava­ron pillanatok alatt továbbterjedt, úgyhogy sok helyen még a leg­vastagabb tölgy- és nyírfák is fáklyaszerüen égtek. A tűz oltá­sára a kőszegi, kőszegdoroszlói és a környékbeli tűzoltók vonul­tak ki. Sikerült is nekik hosszas, megfeszített munka után árokhú­zással a (űzet elfojtani. Addig azonban már mintegy 4—5 hold- nyi terület égett le. A vastagabb tölgyfafuskók még szerdán is pa­rázslovak. Erős szél esetén a kőszegi hegy erdeinek nagy része leéghetett volna. A kárt eddig még felbecsülni nem tudták — Téves felfogás, hogy a szájvíz használata — bár üdítő — nem feltétlenül szükséges. A száj­víz feladata a szájban levő káros bacillusok elpusztítása, a szájüreg fertőtlenítése. A KAlODONT szájvíz összetételénél fogva ennek a feltételnek mindenképen meg­felel. Erősen koncentrált, dús aromáju. Tökéletes gép és gépnélküli D A U E 5$ leszállított árban VERASZTÓ hölgy fodrásznál. — Általános eladásban a Pursicsán és a Dames. A do­hányjövedéki központi igazgató­ság rendelkezése folytán a Pur­sicsán Kirlikova cigarettadohány és a Dames cigaretta folyó hó 27-től kezdődően általános ela­dásban került forgalomba. A Pur­sicsán Kirlikova ára 25 grammos csomagban T25 P, a véglegesen kiárusított Bajador cigaretta helyét elfoglaló Dames darabja 5’4 fil­lér, 100 darab 5'40, 25 darab 1 35, 20 darab 1*08 pengő. — Nyersselyem és hab­selyem Ingek remek színek­ben és óriási választékban. TÓTH GYULÁNÁL. — Halálos baleset. Varjas János jómódú zaíapetendí gazda március 23-án a mezőn dolgozott ökreivel. Az áliatok egy forduló­nál makacskodiak, majd oly hir­telen rántották meg a hengert, hogy a gazda kitérni nem tudott, a henger elütötte és egyik lába eltörött. A tapolcai kórházba szál­lították, ahol a sérültön elmeza­var tört ki és pár nap múlva meghalt. Bundák és télikabátok megóvását vá 11 aljuk Schilt * Áruház. — Reformo’ at sürgettek az osztálysorsjátéknál is. Ez most nagyon előnyösen megtörtént. Az új osztálysorsjáték főnyeremé­nyei ezentúl szerencsés esetben 700.000 pengő és a jutalom 400 OCO pengő, a főnyeremény 300.000 pengő. Feltétlen nép­szerű lesz a mostani sorsjáték nemcsak óriási nagy nyeremé nyeinél fogva, mert van 100.000, 60.000, 55.0C0, 50.000, 45.000, 35.000 stb. pengő nyeremény, hanem főleg, hogy a középnye­remények lényegesen szaporodtak, mert 21 drb. 20.0C0, 32 drb. 10 000, 24 drb 5.000, 21 drb. 4.000 pengős nyeremény is nyer­hető és a legörvendetesebb, hogy az első 4 osztály főnyereményeit majdnem a duplájára emelték. Óriási kelendősége is van az új sorsjegyeknek, — amelyek az összes főárusitóknál kaphatók. — Gyomor és bélhurut, az emésztés hiányossága, erős bom­lási és erjedési folyamatok a gyomorbélhuzamba, bélbaktérium- és gyomorsavtultengés az enyhe természetes „Ferenc József“ ke- serűviz használata által legtöbb­ször rövidesen megszűnnek. A forró égöv országaiban észlelt orvosi tapasztalatok igazolják a Ferenc József viz rendkívül ér­tékes hatását vérhasnál és olyan gyomorbetegségek esetén, ame­lyek váltólázzal együtt lépnek fel. 36. m. kit*. Osztályé orsjáfék 84.000 42.000 njere­teg? --a— ^ mény nagyszerűen megj avattatott. Legnagyobb nyeremény szerencsés esetben == hétszázezer pengő. Jutalom és nyeremények: i unalom 400.000 p = 400.000P 1 nyerm. 300.000 „ — 3CO.OOO „ 1 100.00;) 100.000 „ 1 60 0C0 „ = 60 000 „ i 55.000 „ — 55.000 „ 1 50.000 „ — 50.000 „ 1 45.0i 0 „ - 45.000 „ 2 á 35 000 „ = 70 000,, 1 25.000 „ — 25.000 „ 21 á 20.000 „ — 420.000 „ 1 15 000 „ - 15.000 „ 32 á 10.000 „ — 320.000 „ 24 á 5.000 „ — 120.000 „ 21 á 4.000 * = 84.000 „ 23 á 3.000 „ — 69.000 „ 38 á 2.000 „ - 76.000 „ 106 á 1.000 „ — 106.000 „ 80 á 800 „ — 64.000 „ 105 á 600 „ — 63.000 „ 260 á 500 „ — 130.000,, 760 á 300 228.000,, 60 á 200 „ — 12 000 „ 31.700 á 175 „ - 5,547.000 „ 60 á 150 „ - 9.000 „ 2.900 á 140 „ — 406.500 „ 2.900 á 105 „ = 304.500 „ 2.900 á 70 „ — 203.000 „ 42.000 nyeremény, 1 jut. 9,282.000 P mely összeget készpénzben fizet ki. Az I. o. húzás április 17-én kezdődik A sorsjegyek ára osztályonkint: Nyolcad Negyed Fél Egész 3V2 pengő 7 pengő 14 pengő 28 pengő Sorsjegyek kaphatók az összes főárusitóknál.

Next

/
Thumbnails
Contents