Zalamegyei Ujság, 1936. január-március (19. évfolyam, 1-75. szám)
1936-03-20 / 67. szám
1936. március 20. Zalamegyei Újság 3. désse), szűnni nem akaró tapsviharral jutalmazta a szereplőket. A pompásan müködö énekkar B o d a János tanító dicséretre méltó érdeme. Széljegyzetek. Mexikóban 16.000X00 katolikus lelki gondozására 197 papot „engedélyezett“ az állam. A katolikus papokat nagyon gyakran elfogják, megkinozzák- és kivégzik, mert lelkipásztori munkát végeznek. Újabban törvényt hoztak, amely szerint azokat a magánházakat, amelyekben1 vallásos gyűlést tartanak, az állam részére elkobozzák. Érdekes, hogy a nem katolikus újságok erről egy sort sem írnak. Talán nem értesültek róla ? Vagy másutt van a baj ? * Németországból is katolikus egyházellenes hirek jönnek. A német püspökök nem adhatnak ki pásztorlevelet. Egy laza- rista atyát pedig azért Ítéltek öt hónapi börtönre, mert olyan külföldi folyóiratot találtak nála, amely német egyházüldözésről számolt be. * Bécsben az idei farsangban cselédbált rendeztek, amelynek a legkiemelkedőbb pontja a cseléd- királynőválasztás volt. Az lett a királynő* akinek legkisebb volt a lába. A bál vezetősége jövőre is meg akarja rendezni a „jólsikerült“ bált és akkor majd az lesz a királynő, akinek legkisebb a kisujja. Jó, hogy a farsangi bolondságok közepette csinálják ezeket, mert akkor senkisem gondol arra, hogy nem lehet értékmérő az ember kisujja. A francia Peissy városban a választásokkor szociáldemokratákat ültettek a város polgármesteri, tanácsnoki és városatyai méltóságaiba Első működésük az volt, hogy város kórházából kitették a 150 év óta kifogástalanul működő betegápoló apácákat. Az intézkedést óriási felháborodás követte Hamarosan ezrekre menő aláírásokat gyűjtöttek, amellyel a demokrata elvekre hivatkozva az apácák visszatartását követelték. Azt hinné az ember, hogy ezek- után visszatartották az apácákat. Dehogy ! Nem azért demokraták, hogy a hirdetett tanításuk szerint a nép akaratát mindenkor betartsák, hanem csak akkor, amikora nép is azt akarja, amit ők. Az orosz szovjet kiadta az utasítást, hogy az egész világon szítsanak ellenséges hangulatot a ke- resztség ellen. Szerintük nagy igazságtalanság, hogy a kis gyermeket „akarata“ ellenére kereszténynek keresztelik. Az ellenben nem igazságtalanság, hogy ők az egészen fiatal kis gyermekeket istentelennek nevelik. * Az őskeresztény élet tér vissza Mexikóban. A quada'jarai egyházmegyében egy földalatti barlangban 20 papot szentelt fel Orozzó mexikói érsek. Az újmisés papok mint mezei munkások működnek a vidéken, mert csak igy tudják elvégezni lelkipásztori munkájukat a Szabadságot, egyenlőséget és testvériséget hirdető kommunista kormány uralma alatt. Zalaegerszegen is megalakul a városi légoltalmi bizottság. A légi haderők megalkolása teljesen megváltoztatta a háború képét és kereteit. Az eljövendő háborúban a hadviselő ország egész területe hadszin'ér lesz. A határon felvonult hadseregek eddig „ércfalként“ véd'ék a mö* göí'ük fekvő országrészek lakosságát, városait, községeit, telepeit. Erek élete háboiu alatt a békeélettől alig különböző t. Az említett „ércfal“ azonban nem akadály a légi erők számára. Emellett a korszerű messzehordó t üzér ség, rakéta lövedékek mélyen az ellenséges ország területébe képesek hatolni. A haderő az anyaországból meriii a győzelemhez szükséges erkölcsi és anyagi erőt,. Erőforrása tehát a nemzet és. annak minden alkatrésze, az állami és mindennapi élet, a termelő munka minden tényezője. Az ellenséges légi erők sorozatos támadása ezen erőforrások, a nemzeti erőkifejtés életbevágóan fontos gócpontjai ellén bg irányulni, különösen akkor, hí a gócok polgárt légvédelme ismerten hiányos, igy a légi támadás sikerrel kecsegtet. A nemzet erkölcsi és anyagi erőkifejtésének alapjait képező gócok épségét, a lakosság .küzdő- és munkaképessé! s készségét, a győzelembe vetett hitét fenn kell tartani, ezek összeroppanását meg kel! akadályozni. Ez pedig csak az egész országra kiterjedő polgári légvédelmi felkészüléssel biztosítható. Helyesnek ité jük és elfogad hatjuk a legtöbb külföldi légvédelmi szakember egységes nézeté*, amely szerint az az állam, amely légvédelmét még béke idején gondosan előkészítette, a sikerbe vetett jogos reménységgel képes folytatni a küzdelmet akkor is, ha légi ereje nincs, vagy megsemmisült. A honi légvédelem hiánya viszont ma egyértelmű a háboiu elveszésével, iliefve a lemondással a fegyveres honvédelemről. A haza védelme szempontjából tehát ma már nem elegendő a békehsderő fenlartása és a nemzet fegyverbaiépásének eíőkészi tése, hanem — légvédelmi erők és megtorló légi erők lélesitése mellett — a fegyveres szolgálatra nem hivatott békás polgárságot is elő kell készíteni a reája, lakó- és munkahelyein váró, véres veszteséggel, otthonának esetleges elpusztításával járó háborús megpróbáltatások elviselésére. A honi légvédelem „polgári légvédelem“ tényezőjének már béke idején működő, é ő szervezetnek kell lenni s azt oly fel- készültségi fokon kell tartani, hogy háborús veszély esetén órák alatt el tudja érni teijís, hatásos működőképességéi. A katonai szolgálatot nem teljesítő, munkaképes lakosság sora ból kiválasztott személyzettel kell kiépülni a miliciaszerü, katonai fegyelemben működő polgári légvédelmi szervezetnek. Ez a szerveset a polgári légvédelmi vezető és cselekvő szervekből és a légvédelmi házőrségekből áli. Említett légvédelmi szervek szemészete a hatóság által állítandó vezetőktől (parancsnokoktól) és békekeret személyzetüktől eltekintve „önként jelentkezőkből“ áíl. Nehéz testi munkára hivatott cselekvő szerveknél férfiak, egyeseknél nők, másoknál 14—20 éves fiatal emberek lesznek főképen beosztandók. A védekező lakosságot pedig, amelynek zömét gyermekek, aggok, magukkal tehetetlen betegek alkotják, ki kell oktatni, hogy miként kell viselkedniük légi támadás előtt, alatt és után. A körülmények kényszerítő hatása alatt halaszthatatlanná vált a városi polgári gáz- és légoltalom megszervezése is. A bizottság megalakulására, a haladéktalanul megkezdődő tanfolyamok, kiképzés, felvilágosító munka síb. megtárgyalára értekezlet lesz folyó hó 26-án délután 5. órakor a polgármesternél. — Bátort jól és olcsón csak a nagykanizsai Kopstein bútoráruházában vásárolhatunk. — jó könyvek olcsón csak a „Zrínyi“ könyvkereskedés ben kaphatók I 21*25 millió a munkanélküli. A Magyar Statisztikai Szemle szerint a munkanélküliség tovább enyhült, jelentős javulásról beszélni azonban nem lehet. Az államok számottevő részében a munkanélküliség áz évvégi adatok szerint növekedett, szerencsére azonban nem nagy mértékben. E rosszabbuló irányzatú államok: Bulgária, Csehszlovákia, Dánia, Franciaország, Ír szabad állam, Jugoszlávia, Kanada, Letiország, Norvégia és Németalföld. A legtöbb munkanélkülit kimutatott államok, mint Németország és Nagybritánnia, munkanélküliségi helyzete nyugvópontra jut. A munkanélküliek összes száma 1935. őszén 2125 millió volt. Legnagyobb arányú a munkanélküliség továbbra is az Egyesült Államokban volt, ahol a múlt év szép- lember végén a keresőképesek 209 százaléka állt munka nélkül. Németalföldön a munkanélküliség 12—13 százalékos, ugyanígy Ausztriában is. Csehszlovákiában és Kanadában 10 százalék körül mozog. Nagyarányú, 6—9 százalék körüli Nagybritánnia, Danzig, Ujzeeland, Franciaország és az ír szabadállam munkanélkülisége is, mig Németország néhány év előtti 17 százalék körüli arányszámát ő'2 százalékra javította. A magyar arány csak 14 százalék a statisztika szerint, de sajnos, ez nem felelhet meg a szomorú valóságnak már csak azért sem, mert pontos összeírás még nem történt az egész munkásosztályra nézve. Törvényszéki hirek. A zalaegerszegi kir. törvényszék egyesbirája ma a következő bűnügyekben hozott Ítéletet: Pete Ádám 67 éves sárhidai lakost február 7-én Illés János erdőőr a baki uradalom erdejében falopáson érte. Amikor az erdőőr felszólította, hogy tegye le a fát, Pete fejszéjét háromszor ráemelte. Az egyesbiró hatósági közeg elleni erőszak vétségéért négy napi fogházra büntette. Vádlott és ügyész felebbeztek. Briglevics Ilona búcsúszent- lászlói cselédleány Köpöly János- néval együtt gazdájától, Kőhalmi Ferenc Máv. pályamestertől több tárgyat ellopott. Briglevics Ilona 21 napi, Köpölyné 4 napi fogházat kapott, Köpölyné büntetését azonban a bíróság háromévi próbaidőre felfüggesztette. Az Ítélet jogerős. Katona István belsősárdi 25 éves földműves február 25-én Jós István községbirótól egy vadász- fegyvert ellopott. A bíróság jogerősen 2 hónapi fogházra Ítélte. Balázsi János nemeshetési szatócs és korcsmáros és felesége Kovács Antal kovácssegédtől és egy fiatalkorútól lopott búzát vettek. Kovács a búzát mesterétől, Sáli Istvántól, a fiatalkorú pedig szüleitől lopta, de Kovács a fiatalkorúnak segédkezett az eladásban. A tárgyaláson Sáli nem kívánta Kovács megbüntetését és igy a bíróság csak orgazdaság vétségében mondta ki bűnösnek s 21 napi fogházra, a fiatalkorút dorgálásra Ítélte. Balázsit és feleségét pedig fölmentette, mert elfogadta védekezésüket, hogy nem tudták, hogy lopott búzát vásároltak. Az ítélet jogerős. Amatőr fényképezők szives figyelmét felhívom, hogy fényképészeti műtermemben a Fotócikkek elárusitását bevezettem, ezentúl minden méretű és nagyságú anyag és gép beszerezhető nálam. Amatőr munkák szak- szerü kidolgozását leggyorsabban és legol- csobban végzem. — Vidéki megrendelést soronkívül intézem Zalaegerszeg, Batthyány u. 4. Serényi Fotó