Zalamegyei Ujság, 1936. január-március (19. évfolyam, 1-75. szám)
1936-03-08 / 57. szám
6. Zalamegyei Újság 1936. március 8. A nagymama. Új magyar film, 10 felvonásban. Bemutatja az Edison mozi szombaton fél 7 és fél 9, vasárnap 3, 5, 7, és 9 órakor. Vasárnap 3 órakor a heiyár 20, 40, 60 és 70 fillér. Csiky Gergely régi, kedves vig- játéka nem öregszik meg soha. Most a film vásznán ismét újraszületett. Igaz, hogy olyan poéta nyúlt hozzá, mint' Farkas Imre, aki gyengéd kézzel és tapintattal öltöztette a müvet és alakjait a film habitusába. Kitűnő érzékű segítő társa volt ebben György István, akinek rendezői tehetsége szemünk láttára fejlődik egyre izmosabbá. ízlése a színhelyek jó megvá'asztásán kívül abban is megmutatkozik, hogy tiszteletben tartja az irói szempontokat és nem akarja azokat technikai bűvészkedésekkel elhomályosítani, vagy épen meghamisítani. De fő erőssége az egész produkciónak a címszerepet játszó Cs. Aczél Ilona. A nagyszerű művésznő csupa előkelőség, ^ finomság és szépség. Szörényi Éva bájos és rokonszenves Mártája jövendő nagy sikerek Ígéretét rejti. A szereplő gárda többi kitűnő tagját együttes dicsérettel soroljuk fel: Rózsahegyi Kálmán, Toronyi Imre, Olty Magda, Peéry Piroska, Daj- bukát Ilona, Márkus Lajos, Pethes Sándor, Sitkey Irén és Perényi László. Jegyelővétel délelőtt 11—12-ig, délután az előadás kezdete előtt egy órával. Telefon 251. Zalaegerszegi Ipartestülettől. 165/1936. Hirdetmény! A zalaegerszegi Ipartestület székházában levő vendéglőt, kerthelyiséget és lakást f. évi május hó 1-től bérbe adja, melyre ezennel pályázatot hirdet. írásbeli ajánlatok 1936. április 1-ig adhatók be az Ipartestület irodájába, ugyanott részletes feltételek is megtudhatók. A vendéglő esetleg azonnal is bérbevehető. Elnökség. 8 biz. szám. Hirdetmény. Ságod, Nagykutas, Kiskutas, Nagypáli, Kispáli és Magyarföld községek telekkönyvi betéteinek szerkesztésére kirendelt bizottság közhírré teszi, hogy az 1886: XXIX., 1889 XXXVIII., és az 1891 : XVI. törvénycikkekben előirt helyszíni eljárás végett és pedig egyenlőre csupán az azonosító 1936. április 1 napján az azonosítás befezte után pedig a bizottság a községben megjelenik. Ennélfogva felszólittatnak. 1. mindazok, akik a tjkönyvben előforduló bejegyzésre nézve oka- dolt előterjesztést kívánnak tenni, hogy a bizottság előtt, a kitűzött határnapon megkezdendő eljárás alatt jelenjenek meg és előterjesztéseiket igazoló okirataikat mutassák fel; 2. mindazok, akik valamely ingatlanhoz tulajdonjogot, tartanak, hogy a tulajdonjog tkvi bekebelezését a kitűzött határidőig a telekkönyvi hatósághoz intézendő szabályszerű beadvány utján kieszközöljék, vagy a telekkönyvi bekebelezésre alkalmas okiratok alapján a telekkönyvi bejegyzés iránti kérelmeik előerjesztése végett a bizottság előtt jelenjenek meg, ha pedig telekkönyvi bekebelezésre alkalmas okirataik nincsenek az átírásra az 1886: XXIX. t.-c. 15—18. és az 1889: XXXVIII. t. c. 5„ 6., 7. és 9. §-ai értelmében szükséges adatokat megszerezni iparkodjanak és azokkal igényeiket a kiküldött bizottság előtt igazolják, vagy odahassanak, hogy az átruházó telekkönyvi tulajdonos, az átruházás létrejöttét a bizottság előtt szóval elismerje és a tulaj donjog bekebelézésre engedélyét nyilvánítsa, mert különben jogaikat ez utón nem érvényesíthetik és a bélyeg- és illetékelengedés kedvezményétől is elesnek. 3. azok, akiknek javára tényleg már megszűnt követelésre vonatkozó zálogjog, vagy megszűnt egyéb jog van nyilvánkönyvileg bejegyezve, úgyszintén az ilyen bejegyzésekkel terhelt ingatlanok tulajdonosai, hogy a bejegyzett jognak törlését kérelmezzék, illetve, hogy a törlési engedély nyilvánítása végett a kiküldött bizottság előtt megjelenjenek, mert ellenesetben a bélyegmentesség kedvezményétől elesnek. Zalaegerszeg, 1936. március 3. Dr, Szilágyi Zoltán kir. betétszerkesztő biró. Kassai József betétszerkesztő telekkönyvvezető 1370. szám. — Töltőtollak, csavarirónok, diszlevélpapirok a legszebb kivitelben és a legolcsóbb árban a „Zrínyi“ könyvkereskedésben kaphatók. A zalaegerszegi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 19.312.| 1935. szám. tk. Árverési hirdetmény kivonat. Zalaegerszeg Megyei Város közönsége végrehajtatónak Horváth Lajos és felesége Kaszás Ilona zalaegerszegi lakos végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság végrehajtási árverést 2380 pengő tőkekövetelés és járuléka behajtása végett a zalaegerszegi kir. járásbíróság területén levő, Zalaegerszeg községben fekvő s a zalaegerszegi 4828 sz tjkvben A f 1 sor 2033jb /8/ b. 2043|9/ 12. 2034/a/ll/a. hrsz. ház 16. sz. a. udvar, kert 111 n. öl ingatlanra 1.800 pengő kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1936. évi március hó 27. napján délelőtt 9 órakor telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében, 31 ajtó fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. § ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, hogy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881 : LX. t.-c. 147., 150., 170. §§; 1908 : 1908. LX. t.-c. 21. §). Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908: XLI: t.-c. 25. §). Zalaegerszeg, 1935. október 30. Dr. Nagy Károly sk. kir. járásbiró. A kiadmány hiteléül: Heincz kiadó. (1372.) — Öt Lótuszmag. Irta: Arthur Mills. Ulick Vyse, az angol kémszolgálat titkos megbízottja, amikor Hong-Kongba érkezik, nem is sejti, hogy egy ismeretlen kinai leány virágszirom-keze az ő életének öt halálos fordulóját tartja szivéhez szorítva, öt parányi lótuszmagba rejtve. Egy asz- szony, az egyetlen, akit életében igazán szeretett, kavarja föl ismét mindjárt első este szivének forró érzelmeit. És abban a szörnyű forgószélben, ami fölkapja és magával sodorja a halálos szerelem és kötelességtudás szédítő szakadékai közt, nincs többé megállás . . . Angliára katasz- | trófális következményekkel járna, ha Hong-Kongot ki engedné csavarni a kezéből. A kínaiak viszont egy külföldi nagyhatalommal szövetkezve, hihetetlen elszántsággal folytatják aknamunkájukat az angol fennhatóság ellen. Kegyetlen, vad viharok verdesik és tépik a kis kinai leány szivében nyíló szerelem virágját. Halálos izgalommal, remegve lessük sorsát. És vele együtt az öt lótuszmag végszetszerü útját... Nem tudjuk megmondani, hogy a regénynek költői szépségei,, vagy az eseménynek kápráztató színei ragadnak-e meg inkább.. Szivünk mélyéig megindultan, felejthetetlen élményekkel gazdagodva és mégis fölfrissülten tesz- szük le kezünkből a könyvet. A Palladisnak ez a legújabb Félpengős Regénye egészen kima- magasló sikert igér. MEGfflVÓZalaegerszeg és Környéki Központi Tejszövetkezet 1936. év március 15-én délelőtt 9 órakor a Gazdasági egyesület székházában tartandó KÖZGYŰLÉSÉRE a folyó hó 6-ára hirdetett köz- gyüléshatározatképtelenség folytán Tárgysorozat: Az igazgatóság és fe ügyelő- bizottság jelentése az üzleti eredményről. A bemutatott 1934/935 évi zárszámadások megállapítása. Az igazgatóságnak és felügyelőbizottságnak a felmentvény megadása. A közgyűlés a megjelenő tagok létszámára való tekintet nélkül is határozatképes lesz. Zalaegerszeg, 1936. március 7.. Az Elnökség. Előirásos iskola, intézeti, játszó és utcai leányka és fiuruhák legolcsóbb bevásárlási forrása LIOITH IMRE gyermekruha azaküzlete Nagykanizsa, Horthy Miklós utca I szám ERZSÉBET KIRALYNE-SZÁLLO Budapest, VI. Egyetem-utca 5. (A Belváros központjában.) Az Erzsébet pincében egy pincér rendszer! 100 modern kényelmes szoba. — Liftek. — Hideg-meleg folyóvíz. Központi fűtés. — Az étterem és kávéházban esténként szalonzene. Menü la60 pengő.