Zalamegyei Ujság, 1936. január-március (19. évfolyam, 1-75. szám)

1936-03-05 / 54. szám

XIX évfolyam 54« szám. Apa 8 fiilép 1936. március 5. Csütörtök. Felelő» szerkesztő: Herboly Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. ■: Telefonszám 128. POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. Előfizetési árak: egy hónapra 1’50 pengő, negyed­évre 4 pengő. — Hirdetések díjszabás szerint. Rómában és Bécsben is nagy fontosságot tulajdonítanak az olasz—magyar—osztrák találkozónak. Róma, március 4. Az olasz minisztertanács tegnapi ülésén Mussolini utalt arra, hogy az utóbbi időben kisérlel merült fel az úgynevezett dunai kérdésnek Olaszország nélkül, vagy épen ellene való megoldására, de a kí­sérlet teljes mértékben kudarcot vallott. Hangsúlyozta, hogy a dunai medence együttes rende­zése nem lehet független Olasz­ország részvételétől és tekintetbe kell venni mind Olaszország, mind a vele kapcsolatban álló államok érdekeit. Ezzel a kérdés­sel kapcsolatban március 18 án, 19-én és 20 án Rómában olasz- osztrák-magyar találkozó lesz. Az olasz fővárosnak kedves vendégei lesznek: Schuschnigg osztrák kancellár, Berger-Waldenegg oszt­rák külügyminiszter, valamint Gömbös Gyula magyar miniszter- elnök és Kánya Kálmán külügy­miniszter. A találkozás a római jegyzőkönyvek jegyében folyik íe, amelyek fennállásuk első két esz­tendejében kétségtelen eredményt mutathattak fel a Budapest-Bécs és Róma közötti politikai és gaz­dasági kapcsolatok megerősítésé­ben. A Giornale d’ Italia foglalkozik Mussolini bejelentésével és meg­állapítja, hogy a látogatás meg­erősítését jelenti a három állam közölt Rómában megkezdett po­litika érvényesülésének. Bizonyítja, hogy Olaszország az afrikai vál­lalkozás mellett is megőrizte be­folyását Európában. Róma, március 4. Az olasz sajtó nagy fontosságot tulajdonit a római hármas találkozónak. Olaszország a Duna medencében erősebben áll, mint valaha és ez felbátorítja, hogy még szilárdabb magatartást tanúsítson Afrikában és Európában. Utalnak a lapok arra, hogy Síarhemberg római utjának nincs összefüggése a 18-i találkozóval. A herceg a megtorlásokkal kapcsolatban ér­kezik ma este Rómába. Bécs, március 4. A sajtó a ró­mai hármas találkozóval foglal­kozva megelégedésének ad kife­jezést, hogy Mussolini, akinek tekintélye az utóbbi események következtében emelkedett, oly ha­tározott formában adott kifejezést Olaszország felfogásának. Musso­lini beszéde eloszlatta azokat a híreszteléseket, amelyek az utolsó hetekben elterjedtek. Ausztria to­vábbra is függetlenséget akar és nem akarja, hogy róla nélküle határozzanak. Bécs, március 4. A Reichspost írja Mussolini beszédével kapcso­latban : Olaszország részéről is határozottan kifejezésre juttatták azt az Ausztria részéről Párisban és Prágában egyaránt hangsúlyo­zott álláspontot, hogy politikai irányú megkölötiségről Ausztria számára szó sem lehet. Ausztria csak gazdasági együttműködésre kész. Nem lehet Ausztriát kikap­csolni és feje felett kötelezettsé­get vállalni. Schuschnigg, Musso­lini és Gömbös számot vetnek Rómában a római egyezmény ed­digi eredményeivel és tanácskoz­nak az egyezmény további kimé- lyitéséről. Zalaegerszeg város ezidén a gyermekvédelem jegyében rendezi meg a Göcseji Hetet. Olyan ma­gasztos eszme nyer tehát kifeje­zést a városnak ebben az ünne­pében, amelynél magaszíosabbat elképzelni sem lehet. A mai egy- kés és segykés szomorú világban kötelességünk minél fényesebb keretek között ünnepelni az em­bernek legdrágább kincsét, Isten­nek legszentebb adományát, a gyermeket. Számíthatunk is arra, hogy a város elhatározása teljes megértésre talál ismét az ország­nak minden részében ás a magyar nemzet szivvel-déiekkel áldozni fog ez ünnepélyes alkalommal a nem­zet jövőjének, a gyermeknek. Genf, március 4. A 13-as bi­zottság távirati felhívást intézett Rómához és Addis Abebához, hogy nyomban kérdjék meg a tárgyalásokat a Népszövetség ke­retén belül a béke helyreállítása céljából. A két kormány válaszát a 13-as bizottság a március 10-i újabb ülésen veszi tudomásul. Genf, március 4. Fíandin fran­cia miniszterelnök ma visszauta­zott Párísba, de a tizenhármas bizottság békéltető ülésére március 10-én ismét visszatér. Eden angol külügyminiszter kívánságára az olajtilalommal foglalkozó albizott­ság továbbra is együtt marad Genfben és tanulmányozza a zárlat alkalmazásának lehetőségét. A francia közvéleményt aggo­dalommal tölti el Eden magatar­tása és utal arra, hogy Anglia súlyos felelősséget vesz magára. A Temps szerint az olajtilalom ug­rás volna a bizonytalanságba. Flandin alapos mérlegelés után határozta el a békeakciót annál Prága, március 4. A tusantant gazdasági tanácsának záróülésén Hodzsa miniszterelnök foglalko- a Dunamedence gazdasági rende­zésére vonatkozó tervével. A terv egyrészt a kisantant államaira, másrészt a római egyezmény há­rom hatalmára vonatkozik. Meg kell találni a két államcsoport között a közeledési alapot. Első teendő, hogy számba vegyék a dunai államok termelési feleslegét és piacot találjanak annak nyu­gaton. Középeurópa megszilárdí­tása Nyugateurópának is érdeke. A tárgyalásokba Bulgáriát is belevonják. A polgármesler a napokban ér­tekezletre hívja össze mindazokat, akik hivatásszerűen foglalkoznak a gyermekneveléssel, hogy a „Gyermek“ ünnepe minél fénye­sebb, minél tartalmasabb ás je- ieníőségteljesebb legyen. Most már véglegesen megálla­pították azt is, hogy a Göcseji Hét keretében rendezik meg a Liszt-ünnepélyt és minden való­színűség szerint a polgári fiúis­kolának aiapkőietéieli ünnepét. Erre igazán nem is találhatnánk méltóbb alkalmat, mint a gyer­mekvédelem jegyében rendezett Göcseji Hetet. Hiszen az iskola a gyermekeknek épül.. . is inkább, mert az oíajtilalom el­rendelése esetén Olaszország ki­lép a Népszövetségből. Ezt pedig Franciaország el akarja hárítani. A Matin és a Figaro egyaránt rámutatnak a helyzet veszélyes­ségére és megállapítják, hogy nem szerencsés Angliának az oiajzárlatíal való próbálkozása, Egyébként azt hiszik, hogy a napokban Róma és Páris között fontos diplomáciai megbeszélések kezdődnek. London, március 4. A lapok vegyes érzelmekkel fogadják a Népszövetség uj békekisérleíét. A Morningposí szerint Mussolini válasza kedvező, de óvatos lesz. Mussolini békefeltételként való­színűen elegendő területet követel az olasz keletafrikai határok biz­tosításához és a gyarmatosításhoz; kívánja, hogy Olaszország ellen­őrizhesse Abesszínia közigazga­tását a Népszövetségen kívül, kö­veteli Abesszínia lefegyverzését, továbbá csatlakozó területet Erit­rea és Somali között. Mussolini a katonai sikerek után már min­den bizonnyal erősebb feltételeket szab, A Daily Herald szerint Mussolini csak akkor kész tár­gyalni a békéről, ha megszüntetik a megtorlásokat. Ezt a követelést támogatni fogja Franciaország, továbbá több délamerikai áliam. Páris, március 4. Az uj béke- kisérlet következtében a helyzet lényegesen megenyhült. Az álta­lános figyelem Róma felé fordul, s várják, hogy milyen feltételeket szab Mussolini. Asmara, március 4. Az északi harctéren két olasz hadtest nagy erővel nyomul előre és átkelt a Takazé folyón, üldözve az abesz- szin seregek. Imru herceg serege is megsemmisült. Ez volt az utolsó harcképes abesszin északi hadsereg. Délen Graziam tábor­nok is megkezdte előnyomulását Dzsizsiga felé és döntő csapást akar mérni Nasibu seregére. Addis Abeba, március 4. Az abesszin külügyminiszter ma meg­kapta Avenol népszövetségi fő­titkár táviratát, amelyben március 15-ig az ellenségeskedés beszün­tetését kívánja, hogy azután meg­indulhassanak a fegyverszüneti tárgyalások. Az ellenségeskedés beszüntetése a jelenlegi állások­ban történnék. A táviratoi továb- bitották a nágusnak, aki a felszó­lításnak valószínűen eleget tesz. Hasonló táviratot kapott Olasz­ország is. Telekárak. Budapest főváros törvényható­sága legközelebbi közgyűlésén foglalkozik majd az eladó városi telkek értékesítésének kérdésével. A főváros telkeinek jegyzéke kü­lönösen abból a szempontból ér­dekes, hogy egyes kerületekben, mennyire becsüli maga a város az értékesítésre kerülő telkek négy­szögölét. így Budán, a Bimbó- utcában 45 P, a Török-utcában 420—620, a Zsigmond-utcában 450—500, Pesten, a Honvéd-, Szemere- és Szalay- utcában 500— 650, az Alsóerdősor-utcában 200, a Nagyfuvaros-utcában 180, Kő­bányán, a Család-utcában Sö­ll 0, a Szabóky-utcában 85—90, a Hungária-köruton 90—100, az Orczy-uton 180, a Simor-utcában 100, a Lágymányoson, a Beríalan- ulcában 280—325, a Fehérvári- utón pedig 175—205 pengőbe kerül a fővárosi telkek négyszög­öle. Szegény, kis falusi telkek, négyszögölenkint pengőjével sem igen kelnek. Göcseji Hét, Liszt-ünnepély és a polgári fiúiskola alapkőletétele. Mussolini a katonai sikerekre támaszkodva szabja meg békefeltételeit.

Next

/
Thumbnails
Contents