Zalamegyei Ujság, 1936. január-március (19. évfolyam, 1-75. szám)
1936-03-03 / 52. szám
Ára 8 fillér 1936. március 3. Kedd XIX. évfolyam 52. szám! Felelős szerkesztő: Herboly Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. :—Telefonszám 128. POLITIKÁI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. Előfizetési árak: egy hónapra 1*50 pengő, negyedévre 4 pengő. — Hirdetések díjszabás szerint. Csak a krisztusi etika alkalmazása vezetheti ki a világot a válságból — mondotta vitéz Makray Lajos a Katolikus Akció sajtódélutánján. — „Gépemberekkel a szétbomló világot megmenteni nem lehet." A Katolikus Akció zalaegerszegi szervezetének sajíószak- osztálya vasárnap délután a Kul- turház nagytermében hatalmas és előkelő közönség jelenlétében sajtódélutánt rendezett, amelynek eseménye vitéz Makray Lajos pápai kamarás, országgyűlési képviselő előadása volt. Az előadóban a közönség a parlament egyik legkiválóbb szónokát ismerte meg és fejtegetéseit viharos tapssal fogadta. A sajtódélutánt P e h m József apátplébános nyitotta meg. Örömét fejezte ki, hogy amikor a Szentatya által elindított Katolikus Akció sajtószakosztálya zászlót bont, akkor olyan illusztris előadó szól a sajtódélután közönségéhez, mint vitéz Makray Lajos. Üdvözölte az előadót és a közönséget. Kovács Gyula felsőkereskedelmi iskolai tanuló szavalta ezután mély hatással Liszt Nándornak „A mi vetésünk“' cimü költeményét, majd Connerth Gottfried adta elő művészettel Ábrányi Emilnek „Mi a haza“ című melodrámáját Varga Ferenc hozzáértő zongorakisérete mellett. Vitéz Makray Lajos lépett ezután a közönség elé lelkes tapstól fogadva. Köszönetét mondott az apátplébánosnak, aki alkamat adott neki, hogy ebben a kedves városban egy-két komoly gondolatot vethessen fel. Előadását — mondotta — azzal a szinte már közhellyé vált, de kegyetlen és irgalmatlan tény megállapításával kezdi, hogy az emberiség rohan a vesztébe. Az emberi társadalom szörnyű válságban vonaglik s a válság nem politikai, nem kulturális, nem gazdasági, nem szociális csupán, hanem az egész organizmus vál ságával állunk szemben. A válság lázgörbéjét abban lehetne megrajzolni, hogy az emberiség az utolsó században szédítő iramban emelkedett különösen a technikai fejlődés utján, felért a zenitig s mégis ott állunk egy szakadék szélén és nem tudjuk, mikor törjük magunkat benne össze, mikor nyeli el a szakadék mindazt, ami eddig kincs, érték volt: a hitet a reményt, az együvétartozást, az em - béri szolidaritást. Ma nem a szellem hősei az ideálok, hanem a nyers erő hősei; nem az apostolok, hanem a boxbajnokok. Ha a mai ember felnéz az égre, nem a csodálatos arányokat látja, hanem a repülőgépeket. Két jelszó uralkodik: oszályharc és forradalom. Mindent elgázolni, ami régi, mindent letörölni. Az eszmék ijesztő zűrzavarát, elméletek és valóság szörnyű ellenmondását tapasz’aljuk. írnak sokat az emberi élet jogairól, s a másik oldalon látjuk, hogy minden 10 másodpercben el akarja dobni magától valaki az életet. És ebben Magyarország a 1 második helyen, Budapest pedig a fővárosok között az első helyen áll. Elveszett a felelősségérzés, az élet értékének tudata. Zengik a munka himnuszát s ugyanakkor a kul- turállamokban 25 millió munkanélkülit tartanak nyilván, ami annyit jelent, hogy százmilló ember nyög a munkanélküliség átka alatt. Annyit jelent, hogy az a roppant erő, amely dolgozni akar, bénán lehanyatlik. Annyit jelent, hogy a lélek inaszakadt, a szemek sötétek és fénytelenek vagy kegyetlen gyülplség villámai cikkáznak benne. És beszélnek békéről is. Ezzel szemben látjuk, hogy a kulturállamok 22 milliár- dot fordítanak hadügyi költség- vetéseikre és csak 8 miliiárdot népjóléti célokra. Tömörülnek az államok a polgári gondolat védelmére s ugyanakkor szövetséget kötnek a bolsevis'a Oroszországgal, beengedik azt Európa szivébe. Nagyon igaz Macdonald mondása: hallani lehet az európai kultúra épületének recsegését. És még igazabb Rabindranath Tagore mondása: Európa nemzetei őrült táncot lejtenek saját kata- falkjuk felett. Látjuk a sötét barna felhőt nyugatról és látjuk a sötét véres felhőt keletről és északról. És nem tudjuk, mikor pusztulunk bele ebbe a válságba. Ezek láttán kérdeznünk kell, ki és mi ment meg minket a halál mélységeitől? Az előbbi ténymegállapítások ulán itt kell rátérni az első igazságra. Az igazság az, hogy nem tud segíteni sem a liberalizmus eszmerendszere, sem a szociáldemokrácia rendszere, de a hipernacionaliz- mus rendszere sem. Részletesen foglalkozott az előadó a liberalizmussal. Megállapította, hogy ez a rendszer túl van már a zeniten. Az általa hirdetett szabadságból szabadosság lett, s ebből forradalom és zsarnokság. Ez a rendszer törte szét Európának a keresztény gondolat egységébe kapcsolt nemzeteit. A liberalizmus termelte ki azt a gazdasági rendszert, amely az emberi munka értékét leszállította és helyébe állította a tőkét, a gépet, a profitot, kitermelve a negyedik rendet: a proletáriátust. Kimutatta az előadó, hogy nem sc&it a szociáldemokrácia sem, amely az embert a szervezet, a tömeg egy tagjává alacsonyitotta. Numerusokkal, gépemberekkel egy szétbomló világot megmenteni nem lehet. De nem segít az ultranacionalizmus sem, amely mér- heletlen gyűlölettel áilitja szembe a nemzetedet ás kiirtja az emberi szolidaritás gondolatát. A hazát szeretni kell. Ez igaz. Ez nem nosztalgia, ez lelkiismereti ügy, szent, krisztusi parancs. De emellett gondolnunk kell arra, hogy mindannyian Isten nagy családjához tartozunk és egészséges, fejlődő élet csak akkor lehetséges, ha a nemzetek megértik egymást és a szeretet szellemében munkálkodnak együtt. Az előadó a negativ igazság után azt a pozitív igazságot fejtegette, hogy az emberiség megsegítését a krisztusi szellem, az egyház hozhatja. Idézte Lenint, aki egy jezsuitának egyszer azt mondta: nektek olyan erőitek vannak, amivel mi nem rendelkezünk. És idézte Rooseveltet, az Egyesült Államok elnökét: Ha a gazdasági pokolból van menekülés, az csak a pápai enciklikák alapján lehetséges. Semmi más erő nem segít, mint egyedül a kereszténység, a krisztusi etika alkalmazása az emberi életben. Kimutatta, mennyire rettenetes eretneksége a modern kornak az a felfogás, hogy más a vallás és más a nyilvános élet. Politika felelősség nélkül, felelősség lelkiismeret nélkül, lelkiismeret Isten nélkül nincs. A gazdasági életben, a munkás és munkaadó viszonyában érvényesülni kell a tisztességnek, a pénznél a keresztény etika törvényének. A kultúra a keresztény erkölcs lendítő ereje nélkül hanyatló kultúra. Szociális rendszernek csak a kereszténység adhat igazi szociális levegőt. A kereszténység a köztünk élő Krisztus szellemének áradása, Krisztus világot alakitó erejének hullámzása, s ettől kell az emberiségnek megnemesednie. Krisztust akarjuk beleállitani a világ életének kellős közepébe, hogy tényleg kormányozzon minket. A kereszténység, az egyház nem vonulhat félre a nyilvános élettől, ellenkezőleg a Rerum No- varum és a Quadragesimo Anno szellemében sokkal fokozottabban kötelességünk Krisztus elveiért harcolni. Az előadó ezután négy elvet fejtett ki. Az első, hogy vissza kell adni az embernek méltóságát és értékét. A helyes sorrend, hogy minden az emberért van és az ember Istenért, tehát minden törekvés középpontjába az embert kell állítani. Szegénység van és lesz, * de nyomornak, amelyben odavész test és lélek, nem szabad lenni, nem szabad fennmaradnia az ötödik rendnek, a koldusok rendjének. A másik probléma a családi élet problémája. A házasélet ma leromlóban, az élet forrása kiapadóban van. Az ok erkölcsi és gazdasági. Erkölcsi, mert csak a keresztény erkölcs ad erőt azoknak az áldozatoknak elviselésére, amit a családi élet.követel. Hiába javítjuk a gazdasági viszonyokat; ha az erkölcs nem erős, tovább pusztulunk. De gazdasági probléma is a család. Azért a Katolikus Akciónak ki kell kényszerítenie a törvényhozástól, hogy erősítse a családokat, mozdítsa elő a házasságokat. Lehangoltsággal kell megállapítani, hogy a hercegprímásnak a 67 százalék katolikus által támogatott családvédelmi javaslatai ad akta kerültek. Súlyos probléma a munka kérdése. Minden munkában emberi lélek van és mivel a lélek végtelen érték, igy a munka is az. Ez a munkáskérdés alphája és ómegája. A munkáért nem elég a munkabér. Több kell: elismerés, tisztelet, testvéri érzés. És mivel ez hiányzik, azért van az elkeseredés. Vissza kell állítani a gazdasági életben, hogy első helyen áll az ember a munkával, s csak azután következik a tőke, a profit és a gép. — Utalt ezután az előadó, hogy a magántulajdon az ember természetébe ültetett igény és jog, de kötelességgel is jár és minél több valakinél a magántulajdon, annál na-
