Zalamegyei Ujság, 1936. január-március (19. évfolyam, 1-75. szám)

1936-02-14 / 37. szám

4. Zalamegyei Újság 1936. február 14. HÍREK Róm. kát. és új görög Bálint vt. Prof. Bálint _;Izr. Sebat 21. Napkelte 7 óra 10 perc. Nyug­szik 5 óra 19 perckor — Szemle az OTI-náf. Barla Szabó József dr., az OTí igaz­gató-főorvosa szerdán szemlét tartott a zalaegerszegi kerületi pénztárnál. A vizsgálat után a legteljesebb elismerését fejezte ki a tapasztalt rend felett. — A Balaton írói és költői“ Idegenforgalmi és iroda!omtöríéú neti szempontból is érdekes é eléggé meg nem becsülhető mun­kára vállalkozott Sági Ernő Mik­lós, fővárosi iró, a Magyar Ten­gernek ez a régi rajongója, sze­relmese, Elhatározta, hogy ösz- szegyüjti a Balatonra vonatkozó összes költeményeket és apróbb írásokat: tárcákat, leírásokat, el­beszéléseket és „Balatoni ringó habok“ címen művészi irodalmi köntösben már ez év tavaszán, saját költségén kiadja. Az értékes műben nemcsak a régi, neves, befutott költők és írók írásait, hanem a még kezdő, fiatal köl­tők és irók olyan balatoni köl­teményeit és apróbb Írásait is közli, amelyek még nyomtatásra várnak, tehát könyvalakban még sehol sem jelentek meg. — A szerkesztő kéri ennélfogva, hogy kizárólag a Balatonra vonatkozó Írásaikat sürgősen szíveskedjenek címére eljuttatni: Sági Ernő Mik­lós, Fíumei*ut 26 sz. alá. A köz­leményt sajátkezüleg és a papír­nak c^ak az egyik oldalára kell Írni, mivel a kéziratokat a mű megjelenése után beköttetik és megőrzés céljából - a keszthelyi Balatoni Múzeumban helyezik el. — Liceális előadás. A zala­egerszegi katolikus legényegyesü­letben a liceális előadások során vasárnap, folyó hó 16-án, délután 5 órakor Bárdosi Jenő hitoktató tart előadást „Munka és erkölcs“ címmel. — Anyakönyvi hírek. Múlt heti bejegyzések a zalaegerszegi állami anyakönyvi hivatalban. Születés : Aranyosi Brúnó várme­gyei irodatiszt és Göndöcs Ilona fia Ferenc rk., Gyarmati József gazd. cseléd és Kósi Rozália fia József rk,, Borsos Gyula gép­kocsivezető és Wolner Anna fia Zoltán rk., Horváth János m. kir. törzsőrmester és Laki Mária fia János rk. Halálozás: Gehér Fe­renc községi sertéspásztor (Ba- bosdöbréte) 73 éves rk., Miholics Károly tanuló (Rédics) 10 éves rk., Németh Antal földmives (Magyarszombatfa) 35 éves ref., Árr Zoltán 20 hónapos rk., Gás­pár Gyuláné szül. Karmacsi Er­zsébet 43 éves rk., Kéner Ferenc földmives (Pózva) 61 éves rk., özv. Kaczor Jánosné szül. Böröndi Karolina 77 éves rk. — Házas­ságkötés nem történt. — Meghalt egy százéves ember. Kedden, folyó hó 11-én meghalt Kusta István letenyei gazda, aki 1836. januárjában született, tehát kerek száz eszten­dőt élt. Az elhalt aggastyán egész éleién át egészséges volt. Hangverseny a Hősök Orgonája javára. A Balatoni Társaság Irodalmi, Művészeti és Tudományos Egye­sület a Tihanyban felállítandó Hősök Orgonája alapja javára 1936 február hó 24-én este fél 9 óra; kezdette! a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola nagyter­mében orgonahangversenyt ren­dez, melyen Schmidthauer Lajos, Szakolczay Rigler Ernő és Weh- ner Géza orgonaművés?, zene­művészeti főiskolai tanárok vesz­nek részt. A műsor a következő: 1. Prológus: Gyula diák. (Vitéz Somogyváry Gyula országgyűlési képviselő.) 2. Bach János Sebestyén Toc­cata és Fuga. D. moll. Előadja Wehner Géza orgonamüvész, ze­neművészeti főiskolai tanár. 3. Liszt Ferenc: Fantázia és Fuga D. A. C. H. Előadja Sza- kolczay Riegler Ernő. 4. Szabad rögtönzés. Egy há­borús katonai dal nyomán. Erdőn- mezőn. Hadba vonulás. Gyász- induió. Hiszek egy Istenben. Elő­adja a szerző Schmidthauer Lajos. 5. Liszt—Antalffy : Szent Fe­renc a habok felett. Előadja Wehner Géza. Widor Ch. M.: Andante Can­tabile. Petényi Géza: Allegro Eroico. Mindkettőt előadja Sza- koíczay Riegler Ernő. 7. Vihar a Balatonon. Tihanyi visszhang. Reggel a Balatonon. Halászok kórusa. Vihar. Himnusz. Előadja a szerző : Schmidthauer Lajos. Tovább fejlesztik vidéken az OTI-szakorvosi intézményt. Az utóbbi napokban a fővárosi sajtóban heves támadások hang­zottak el az OTI vezetősége ellen, mert állítólag az intézetnél alkal­mazott szakorvosok közül százat elbocsát, s ezzel sérti a betegek és az orvosok érdekeit. Ezek a híradások nem helytál­lók, legalább is a vidékre vonat­kozóan nem. Értesülésünk szerint az OTI vezetőségének a vidékkel kapcsolatban épen ellenkező ter­vei Vannak. Az a terv, hogy az OTI szakorvosi intézményt, amely eddig is kitünően bevált, vidéken még tovább fejlesztik. Uj szakor­vosi állásokat szerveznek, hogy mindenféle betegség esetén spe­cialistához fordulhassanak a beteg OTI-tagok. A szakorvosok szá­márak emelésére valószínűen sor kerül Zalaegerszegen és Nagyka­nizsán is. I MODERN LAKBERENDEZÉS otthonos ízléses és nem drága, * ked­vező feltételekkel is kapható KOPSTEIN butorárúházban Kórházból fogházba kerül a gyújtogató orosztonyi gazda. Szeredi Ferenc, orosztonyi ura­dalmi gazda már hoszabb idő óta rossz viszonyban élt családjá­val. Egy este, amikor munkájából hazatért, megint nagyon össze­veszett feleségével, aki fiával együtt átment aszomszédságukban lakó vejéhez, Horváth Istvánhoz. Rövidesen Szeredi kést fogott és őis átment vejéhez, hogy feleségét hazatérésre kényszerítse. Amikor azonban vejénél bekopogott, veje és fia — mint mondta — rátá­madtak, összekötözték, véresre verték és otthagyták. Szeredi azután nagynehezen szétszakgatía a köteléket, hazavánszorgott s bosszújában felgyújtotta saját há­zát, majd a szomszéd Kovács Istvánét, amelytől iángot kapott Szabó Istváné is. Mikor pedig megborzadt rettenetes cselekede­tétől, borotvával elvágta a gégé­jét. A tüzet a lakosságnak es a tűzoltóságnak sikerült megfékezni, a vérében fetrengő Szeredit a házból kimenteni, akit azután a mentők beszálitottak a nagykani­zsai kórházba. Ott az orvosok megmentették az életnek s már a napokban el is hagyhatja a kór­házat. A kir. ügyészség indítvá­nyára azonban a törvényszék vizsgálóbirája elfogató parancsot adott ki Szeredi eilen, aki igy a kórházból a kir. ügyészség fog­házába kerül. — Dalárda alakult Pákán. Temesvári István pákái kántor- tanító a falu legényeiből és fiatal embereiből 32 tagú dalárdát szer­vezett. Karácsonykor már sikerrel mutatkoztak be a templom kóru­sáról többszólamú énekeikkel. Most vasárnap, február 16 án, önálló műsoros est keretében vi­lági dalokat adnak elő. Műsoru­kon régi magyar kánonok, régy- szólamu férfikar, nótaegyveleg, árnyjáiék és egy bohózat szerepel. — Elhájasodásnál, kösz- vénynél és cukorbetegségnél, oxaluria és phosphaiuria képző­désénél, hugysavas sók lerakódá­sánál a természetes „Ferenc Jó­zsef“ keserüviz javítja a gyomor és a belek működését s tartósan előmozdítja az emésztést. — Egyiptomiak a magyar flirdőkben. Kairóból közük, hogy az újonnan alakult Hungypt Tra­vel Bureau 1936-ban több társas- utazást készít elő a nemzetközi vásárra, az olimpiára utazó kö­zönséggel és versenyzőkkel, akik Magyarországon is több napot töltenek el, továbbá az Egyiptomi Királyi Autóclubbal és orvosokkal is. Ami a Balatont speciálisán érdekelheti, az a pausál utazások formájában szervezett egyéni uta­zások sora, amely magában fog­lalja Egyiptomból a hajóutat, a vasúti utazást és a magyarországi 2—4 hetes tartózkodást, főleg fürdők használatát. Remélhető, hogy a Balatonnak végre nagyobb- számu egyiptomi vendég jut ezen a réven. A roppant forróság után, amely miati a tehetős egyiptomi közönség már májusban igyekszik a hálájából elutazni, nemcsak a hegyi üdülőtelepekre jut egyipto­mi vendég, hanem a náluk mér­sékeltebb klimáju tavi és egyéb strandfürdőkre is. Felelős kiadd: G A A L ISTVÁN A „Zrínyi“ Nyomdaipar Részvénytársaság nyomása Zalaegerszeg, Széchenyi tér 4. — Nyomdavezető: Gaál István.

Next

/
Thumbnails
Contents