Zalamegyei Ujság, 1936. január-március (19. évfolyam, 1-75. szám)
1936-02-12 / 35. szám
1936. február 12. Zalamegyei Újság 3. A közigazgatási bizottság a mezőgazdaság megsegítését kéri a kormánytól. elnök és Kukuljevic József dr felszólalásai után elhatározta az egyesület, hogy a Zalamegyei Újságot, mint katolikus orgánumot támogatja, mert az, mint megyei katolikus lap, Keszthely katolikus érdekeit eddig is mindig odaadással szolgálta. A Himnusz hangjaival záródott az ünnepély. HÍREK Róm. kát. és új görög Szerv. r. 7 al. Prot. Lili Izr. Sebat 19. Napkelte 7 óra 12 perc. Nyugszik 5 óra 17 perckor. IDÓ : Ismét erősebb szél, hófúvások, több felhő, egyes helyeken — kivált északon és keleten —■ újabb havazás, a hideg tovább tart, a nappali hőmérséklet esetleg még kissé csökkenni fog. — Egyházi hírek. A veszprémi megyéspüspök a somogy- vári kerület esperesévé Kovács István dr. somogyvári plébánost, a bakonyszombathelyi kerület esperese ve a lemondott Lendvai Béla ügyére Steiner Béia romándi plébánost, heiyettes esperessé Gubicza Antal bakonyszombaíhe- lyi plébánost, a karádi kerület esperesévé a lemondott Sandl József helyére Gréber Gyula mik- lósi plébánost, h. esperesévé Me- gyesi József látrányi plébánost nevezte ki. — Egyetemi előadói megbízatás. A kultuszminiszter a budapesti Pázmány egyetem hittudományi karán bevezette a zenetudományi előadásokat és előadónak Teller Frigyes dr. veszprém- egyházmegyei papot hívták meg, aki értékes munkásságot fejtett ki eddig is a zenetudomány terén. — Az OTI vezető orvosa Zalaegerszegen. Barla Szabó József dr., az Országos Társadalombiztosító Intézet országos vezető főorvosa szerdán Zalaegerszegen tartózkodik és orvosi szempontból felülvizsgálja a kerületi pénztár ügymenetét. — Prohászka püspök emlékezete Zalaegerszegen. Prohászka Ottokár püspötc, a nagy szociális apostol, 9 évvel ezelőtt február 13-án látogatta meg a zalaegerszegi híveket. Azóta a Szociális Missziótársulat tagjai ezen a napon minden évben egy- egy szegényt vendégelnek meg. Az akcióba a missziós tagokon kívül bárki bekapcsolódhat. A jótékonykodás mérvének megállapítása céljából a Missziótársulat kéri a közönséget, hogy az adományokat (ha névtelenül is) papírra felírva szíveskedjenek beadni a Zrínyi könyvkereskedésbe. — Betegszabadságon. Kovács Sándor, Letenye község főjegyzője, folyó hó 8-án egyhónapi betegszabadságra ment. Távollétében a hivatalt Sótonyi Imre segédjegyző vezeti. — Ipartestületi közgyűlés. A Lenti és Vidéke ipartestület vasárnap, folyó hó 16-án délelőtt Lentiben az Iparosotthonban tartja évi rendes közgyűlését. — Kinevezés. Bak Imrét a letenyei adóhivatalhoz kinevezték. Zala vármegye közigazgatási bizottsága Bődy Zoltán alispán elnökletevei ma tartotta februári ülését, amelyen hozzászólás nélkül vette tudomásul a jelentéseket. Brand Sándor dr. főjegyző ismertette az eseményjelentést, amely szerint a múlt hó folyamán a nagykanizsai rendőrség 80, a zalaegerszegi 45 esetben teljesített nyomozó szolgálatot. A zalai csendőrség a múlt év utolsó negyedében 1483 esetben nyomozott. Tüzeset 8 volt, 8 a tüzek által okozott kár 6.585 pengő, de ebből biztosítás révén 3.535 pengő megtérül. A főjegyző ezután ismertette a miniszterelnökhöz intézendő féléves jelentésre vonatkozó javaslatot. Javasolta, hogy a mezőgazdaság jövedelmezősége érdekében kérjék a kormánytól: 1. a mezőgazdaság kiadási tételeinek csökkentését, 2. a nem agrár eredetű üzemanyagok árainál az ipari védővámok leszállítását, 3. a szállítási költségek mérséklését a mezőgazdasági áruk értékének megfelelően, 4. a közterhek revi— Tisztújitás a kanizsai frontharcosoknál. Az országos frontharcos szövetség nagykanizsai főcsoportja vasárnapi közgyűlésén megválasztotta új tisztikarát. Elnök lett vitéz Tamásfalvy Jenő, társelnök Kelemen Ferenc, titkár Szabó György, ellenőr Vörös Gábor, megyei kiküldött Cséry Géza dr. és Vajkóczy György. Jön még e héten az Edisonban! Királynő huszárja. — Valótlannak bizonyulnak a Meizler Károly ellen felhozott kifogások. A keszthelyi el- lenpetició tanúkihallgatásai most folynak Keszthelyen. Eddig Alsó- pábok, Feísőpáhok, Szentgyörgy- vár, Hévizszentandrás, Egregy, Cserszegtomaj, Lesencetomaj tanúit hallgatták ki, kb. 120 személyt. De eddig egyetlenegy komoly tanúvallomás sem hangzott el Meizler Károly dr. ellen Sőt épen azt vallották a tanuk, hogy dr. Meizler mindig törvénytiszteletre, nyugodtságra oktatta híveit. Óetl Pálffy Dénes képviselő ügyvédje a tanúvallomások ha tása alatt több községben (Alsó— Felsőzsiden, Nemestördemicen,) elállóit a tanuk kihallgatásától, mert tanúi sem vallottak Meizler ellen. — Jó könyvek olcsón csak a „Zrínyi“ könyvkereskedésben kaphatók 1 — A Máv vonalain a szombathelyi üzletvezetőség területén mindenütt megszűntek a hóakadályok és a forgalom zavartalanul folyik. — A sümegi levente egyesület febr. 8. és 9 én nagy sikerrel adta elő Alföldi Géza : Csókos huszárok c. zenés vigjátékát. Zenét a leventezenekar kibővítve a város úri hegedűseivel nagy sikerrel szolgáltatta. Bevételt a zenekar felszerelésére fordítják. ziőját, 5. az értékesítési lehetőségek további 'kiterjesztését, különösen a borértékesítés terén, 6. az iskolai terhek országos rendezését az egységes kultuszadó bevezetésével. A bizottság a javaslatot elfogadta, majd tudomásul vette a kereskedelmi miniszter leiratát a különböző fuvarkedvezményekről. Az egyes előadók tették meg ezután jelentéseiket. A megyei tisztifőorvos jelentette, hogy a felnőttek egészségi állapota jó, a gyermekeké kielégítő. A törvény- hatósági állatorvos jelentése szerint az állategészségügy a megye területén jó. A pénzügyigazgató, az árvaszéki elnök, a kir. ügyész, az államépitészeti hivatal főnöke tettek ezután jelentéseket. A kir. tanfelügyelő jelentette, hogy a kultuszminiszter Exner Anna oki. óvónőt a sümegi áll. óvodánál h. óvónői minőségben megbízta. A Barabásszeghez tartozó Vörösszegben január elsejével rk. népiskola nyílt meg. Kanyarójárvány miatt bezárták a gyulakeszi, a bánokszentgyörgyi és a pölöskefői iskolákat. — Megnyílt a Move jégpályája. A napok óta tartó erős hidegben a Move kaszaházai jégpályája befagyott és ma megnyílt a nagyközönség számára. — Vidéki mérnöki kamarák. A magyar mérnökök és építészek I nemzeti szövetségének kaposvári j osztálya közgyűlést tartott, eme- ! lyen foglalkoztak a mérnöki rend- I tartásról szóló törvény reviziójá- ! val. Kívánják, hogy a budapesti 1 mérnöki kamarát hat vidéki városban felállítandó kamarával decentralizálják és a kamarai tagokat osztályozzák szabad pályán működő és alkalmazóit mérnökökre s eszerint alakítsanak alcsoportokat. — Az ember korai öregedéséhez nagyban hozzájárul a rossz emésztés és gyakori székrekedés. Könnyen elkerülheti ezt, aki napi legalább egyszeri székletéiről az enyhe és kellemes ha- fásü DaRMOL hashajtó használatával gondoskodik. Eredeti csomagban kérje ! Más csomagolást és utánzatokat ne fogadjon el! — Műkedvelő előadás. A Letenyei Katolikus Ifjúsági Egyesület f. hó 8 án és 9*én nagyszerű felkészültséggel adta elő a „Ludas Matyit“. A szereplők a műkedvelőktől várt eredményt sokszorosan felülmúlták. A közönség szűnni nem akaró tapssal jutalmazta a kitűnő gárda nagyszerű teljesítményét. A rendezés Kovács Aladár káplán fáradtságot nem ismerő munkája volt. Az énekszámokat teljes pontossággal Pálinkás József tanító tanította be. A zeneszámokat Kutas Róza, áll. tanítónő zongorán, Pálinkás József hegedűn kisérték. Az anyagi siker érdekében sokat fáradt Radványi Mihály káplán. — Modern lakásberendezési bizalommal vásárolhatunk az ország legnagyobb és legrégibb cégénél: K O P S T E IN bútoráruházak, Nagykanizsa. — Elrontott gyomor és az ezzel összefüggő bélzavarok, felfúvódás, kellemetlen szájíz, émelygés, homlokfájás, láz, hányás, hasmenés vagy székszorulás eseteiben már egy pahár természetes „Ferenc Józseí“ keserüviz is igen gyorsan, biztosan és mindig kellemesen hat. Orvosok ajánlják. — A zalaegerszegi Gazdakör f. hó 16-án pontosan 8 órai kezdettel tréfás kabaréelőadással egybekötött farsangi estélyt rendez, melyre a nagyközönséget ezúton is meghívja a Rendezőség. A békeidők legszebb romantikus játéka Királynő huszárja — A 379. Feltámadás Cserkészcsapat bálja Keszthely város társadalmának óriási részvétele mellett folyt le Keszthelyen, a Kolping házban. A közönség, mintegy 500-on felüli létszámban, zsúfolásig megtöltötte a termet. Résztveít a báion Keszthely társadalmának minden rétege. Ilyen „jó munkát“ még keveset látott Keszthely. De meg is dolgoztak érte Sólyom József káplán, az iparosok és kereskedők cserkész- csapata parancsnokának vezetése alatt a cserkészek. A Feltámadás csapat erre az alkalomra kitűnő betanulásban és jó szerep- osztásban szinrehozta az „Ezüstkócsag“ irredenta darabot. A hatást fokozták az ez alkalomra készült remek díszletek, amelyek ugyancsak a Kolping-családból, annak munkájából kerültek ki. A szinielőadást megelőzően Klempa Károly dr. premontrei kanonok, a Festetics cserkészcsapat parancsnoka beszélt a cserkészet történetéről, annak kialakulásáról, elterjedéséről, Keszthelyen való meghonosodásáról. Visszapillantást vetett a iO éves munkára, az egyes parancsnokok önfeláldozó munkájára. Az előadásokat reggelig tartó tánc követte. — Százezer vágón eladatlan tűzifa. A Déldunántúli Erdészek és Vadászok évi közgyűlésén Biró Zoltán kifogásolta az árelemző bizottság legújabb rendelettervezetét, amely a tűzifák egyes fajainak vagontéfeleií jóval olcsóbban kívánja piacra bocsátani, holott a termelési költségeket alig lehet kihozni az eladási árból. Elmondotta, hogy a magyar piacon 100 ezer vágón tűzifa áll eladatlanul s a románmagyar tüzifakontingens mégis 25 ezer vágón román fát kényszerít rá a magyar piacra. — Törvényszéki hírek. A zalaegerszegi törvényszék egyes- bírája ma lopás vétsége miatt jogerősen 6 heti fogházra Ítélte Kolompár Pongrác 21 éves boc- földei cigányt, mert Csordás Györgyné sárhidai lakostól 9 darab tyúkot ellopott Kolompár Andrással együtt. Társát már korábban elitélték. — Bódis Ernő 27 éves gyürüsi napszámos a múlt év december 12-én ittas állapotban garázdálkodott az utcán és az őt csendre intő Tőrök János éjjeliőrt mellbe vágta. A törvényszék egyesbirája ma hatósági közeg elleni erőszak vétségéért jogerősen 6 pengő pénzbüntetésre ítélte, de az ítélet végrehajtását felfüggesztette.